
CÍMLAP
Munka és becsület
TARTALOM, ELŐSZÓ
Tartalom
Tanay József
Grócz Ernő
Paulich János
Molnár László
Nagy Kálmán
Hirsch Ferenc
Noske Ernő Gyula
Novátzky János
Wirth Károly
Előszó
Engedtessék meg nekünk, hogy ünnepeljünk. Ünnepeljünk kilenc olyan egyszerű
embert, akinek bölcseje nem volt koronás veretű, s nevöket nem harsogja a
napisajtó, de akik mindamellett sokat, az értékes dolgoknak legértékesebbikét:
produktiv munkát, valódi munkát, egy félszázadon túl terjedő időszak valódi
munkáját rakosgatták oda a nemzet oltárára.
Mindeneknek viszonylagos az értéke, csak a teremtő munkáé abszolut és
változhatatlan. A tegnap ünnepelt államférfiú mára közgyűlölet tárgya
lehet, s a késő idők történetírója kártékonynak bélyegezheti a működését; a
máma divatos teóriákat holnapra silány agyrémnek meg hazugságnak nevezheti
a világ; egész sereg foglalkozásnak problematikus az erkölcsi és materiális
létjogosultsága, csak egy van, aminek az értéke örök és változhatatlan: ez
a munka, a teremtő, javakat produkáló és reprodukáló, nemzeteket boldogító
munka.
A munka: erkölcs; a munka: becsület; s amely világnézetnek nem ez a
gerince: csak boldogtalanságot hozhat az emberiségre. A munka az, ami
felölel minden lehető szépet, jót és magasztosat az emberi életben.
Kilenc derék öreg kollégánk sorakozik előttünk. Mindmegannyi hőse a
világboldogító valódi munkának. Ötven esztendeje dolgoznak ernyedetlenül.
Mindegyikök hozzávetőlegesen százötvenezer hasznos munkaórát dolgozott le
életében. Számítsuk ennek teljes termelvényi értékét amerikai módra - tehát
reálisan - óránkint csak egy dollárjával (számíthatjuk, mert a munka belső
értékét a valutakülönbség nem bontja meg), számítsuk le ebből az állam
háború előtti 15%-os részesedését, a mostani 40-50%-ot, s rá kell jönnünk,
hogy ez a kilenc egyszerű ember a munkája révén sok-sok millió koronával
járult hozzá a nemzeti vagyon növeléséhez és az állami gépezet föntartásához.
Ha Csonka-Magyarország öt millió felé járó felnőttjének csak kilenctized
része dolgozna úgy, oly igazán, akkora ügybuzgósággal s igyekezettel, mint
most jubiláló öreg munkástársaink: rövid emberöltő alatt soh'se látott
jólét és megelégedettség lenne úrrá e siralomtanyán...
Kilencszer százötvenezer munkaóra! Mennyi gondolatszikra pattant ki ez
alatt jubilánsaink agyában a legfő közjó: a munka javára?7 Mennyi szent
veríték gyöngyöződött tisztes homlokukon?! Mennyi lehet az a szárnyaló
akarat, amely ágyat vetett ennek a kilencszer másfélszázezer-órás áhítatos
munkálkodásnak?!
Százötvenezer becsülettel lerótt munkaóra! Mutassanak ennél szebb nemesi
levelet. A munka beláthatatlan hadseregének felső tízezre közé emelődtek
általa jubilánsaink. A munka hercegei, a munka grófjai, lovagjai, hősei
lettek általa!
Őszülten és megtépetten, de félszázad termékenyítő munkájának büszke
öntudatával áll előttünk kilenc munkástársunk; multjuk jobbára nélkülözés,
a holnapjuk bizonytalan, de a munkásbüszkeség ott kell hogy ragyogjon a
szemükben.
Becsüljük meg őket. Jól dolgoztak. Egyenként másfélszázezer munkaórát! Övék
volt a munka és a becsület, vajjon elkövetkezik-e érte valaha a haza és a
társadalom elismerése?