Bevezetés

...

Noha az értelmezésre kiválasztott szövegek a Kosztolányi-életműnek természetszerűen csak egy részét képezhetik, nyelvi működésmódja, több esetben tematikája tekintetében is mindegyik mű az egyes alkotói korszak vagy kötet meghatározó, ám a korábbi recepció által figyelemre nem méltatott darabja. A vizsgált műveket explicit - az interpretációk során részletesen argumentált - autopoétikus jelei kifejezetten alkalmassá teszik arra, hogy a szövegértelmezésből levont tapasztalatok alapján Kosztolányi poétikai világának általános jellemzőire következtessünk.

A monográfia tehát Kosztolányi vers- és prózanyelvének együttes vizsgálatára vállalkozik. Mivel a korábbi kutatás jellemzően egymástól elválasztva tárgyalta a lírai és prózai életművet, a nyelvi alapú megközelítésmód tapasztalatai alapján levont következtetések szintézise ez idáig nem vagy csak részlegesen történhetett meg. A probléma érzékeltetésére legszembetűnőbb példa az Esti Kornél- szövegkorpusz, mely a címszereplő figuráján keresztül lírai és prózai szövegeket kapcsol össze. A korábbi kutatás nem tett kísérletet az Esti-versek és novellák "összeolvasására" és együttes szövegszerű vizsgálatára, holott ars poétikus jellegükből adódóan az Esti- versek és novellák egyaránt az életmű központi darabjai. Írásom tehát nem Kosztolányi vers- és prózanyelvének különbségére, hanem a kétféle megszólalásmód hátterében álló nyelvi működésmódra s a szövegszerveződés ebből fakadó közös jellemzőire kívánja ráirányítani a figyelmet. Az életmű effajta, újszerű megközelítése a poétikai monográfia "műfaján" keresztül vált lehetségessé, mely elsődlegesen nem a szerzői biográfia vagy az irodalomtörténeti kontextus mentén, hanem sokkal inkább az alkotó szövegeinek nyelvi-poétikai vizsgálatán keresztül közelít az életmű egészéhez. Mivel a szövegértelmezések módszertani elvei összhangban állnak Kosztolányi elméletileg is megalapozott poétikai gondolkodásával, a nyelv történeti aspektusára és a szó hangzósságára ráhagyatkozó megközelítésmód a vers és prózaszövegek értelmezése kapcsán egyaránt produktívnak bizonyult. Az elemzésre szánt regény kivételével elmondható, hogy az általam értelmezett művekről korábban önálló, szövegközpontú értelmezés nem született, így az egyes fejezetek elemzéseiből egy újfajta, a korábbi súlypontokat némiképp áthelyező Kosztolányi- kánon is kibontakozik.

A monográfia - mivel célzottan a Kosztolányi-szövegek poétikai világának feltárására törekedett - Kosztolányi és a modernség kapcsolatát csak érintőlegesen tárgyalja. A világirodalmi vonatkozások részletes vizsgálata, illetve a Kosztolányi által képviselt poétikai hagyomány továbbélése a mai magyar irodalomban kívül esett e kutatás keretein, így meglátásom szerint annak folytathatósága a történeti kontextus kitágításában jelölhető meg. Úgy vélem, hogy az általam nyújtott szöveginterpretációk egy effajta vizsgálódás alapját képezhetik, hiszen "ahhoz, hogy jó irodalomtörténészekké váljunk, emlékeznünk kell arra, hogy annak, amit általában irodalomtörténetnek nevezünk, kevés vagy semmi köze sincs az irodalomhoz, és az, amit irodalmi interpretációnak nevezünk - feltéve, hogy jó interpretációról van szó -, valójában irodalomtörténet"