Előszó

Egy nemrégiben Kanadába költözött íróbarátom: Kertész Ákos vitt el feleségemmel az agárdi alkoTÓházba, mondván él ott egy költő, Pethes Mária, több verseskönyve jelent meg már. Szép volt, jó volt nála, otthon voltam nála. Ember-melegség, költő-melegség, valami könnyű aranyfény a megmaradásból, bizalom, jóság, hűség, a mindig-remény tisztasága és türelme. Eddig mit sem tudtam róla. Most elküldte nekem Pethes Mária kéziratos, /gépiratos/, megszerkesztett kilencedik verseskönyvét, kérvén írjak előszót az új verseskötetéhez. Az újhoz. A gyönyörűhöz. Még vasárnap elolvastam az egész gyűjteményt, olvastam ámulattal és áhítattal, mert annyi szépség, nyelvi, tartalmi, fogalmazásbeli találékonyság, újdonság, gyötrelem és öröm szülte életvágy, szerelem és asszonyi jóság van ezekben az áldott versekben, mint a hosszú, zord-mosolyú, kemény tél után, mint a hósivatag, a jégpáncél-vértezettet magáról csillogva és sugárzás-fénnyel leolvasztott tavaszi kertben. A kiskert-tavaszban. Minden rózsaszínűvé, lágyan fehér habzássá robbant ebben a szent, szép olvadásban! A kerti tavaszban, ami mindig a jövő, a megújulás és megmaradás diadalmas akarata. Angyalszagú és nárcisz-szagú, mint a tavaszi zápor. Piros megújulás, lázas győzelem a fehér hatalmon, a dühödt feketerács-szigorúságon. Mit tud ez a költő-asszony? Elbűvöl és megráz, csipkedve és tűszúrás-boronával futkosva hátadon gyógyítva megráz, mint a megszelídített áram, amikor meztelenül fekve hason a kórházi kezelő-szoba viaszosvászonnal borított asztalán, mert a villamos-gyaluval, villany-mángorlóhengerrel reumás hátadat borzolja az orvos a faráddal, hiszen gyógyítani akar. Mert Pethes Mária nem panaszkodik verseiben. Csak értelmezni akarja, mert tudja azt a világot, amelyben emberré születtünk. Mert Pethes Mária gyógyítani akarja irtózatos magányunkat a fénytest-űrgolyókkal telehányt Titok-Mindenséget, benne emberré-árvult hitünket és szívünket. Pethes Mária nagy műveltségű költő. Ezt olvasom ki verscímei alá írt ajánlásaiból, hiszen szinte ugyanazok a nevek ragyognak föl ott, mint lázas, nehéz és régen megszűnt ifjúságom művein és szigorú ragyogással áldott alakjain.

Juhász Ferenc