Bevezetés

Amikor 1956 június 14-én este hat órára a Petőfi Kör vezetősége meghirdette soron következő vitáját "A XX. kongresszus és a marxista filozófia problémái" címmel, senki se gondolta, hogy a Kossuth Klub fél hatkor már szűknek bizonyul a tömeg befogadására [...] Az bizonyos, hogy a Petőfi Körben addig lezajlott viták színvonala, fontos, tartalmi kérdéseket felvető jellege, a tabukat nem kímélő kritikai szellem, a szabad véleménynyilvánítás lehetősége fokozódó érdeklődést váltott ki. Ehhez járult az a vonzerő, melyet Lukács György személyisége jelentett, aki hosszú évek után először jelent meg nem protokollárisán szervezett szűk, hanem spontán szerveződött nagy nyilvánosság előtt. Lukács [...] egyik legjelentősebb személyisége lett a háború utáni magyar kultúrának, társadalomtudománynak. [...]. Ebben az időben kap Kossuth-díjat is.

Ennek a gazdag, sokoldalú működésnek az alapja a többpártrendszerben, az adott kor politikai és ideológiai sokszínűségében rejlett. A lukácsi autonómia ezekben az években azáltal erősödhetett, hogy természetes módon elismert más autonómiákat is, amelyek szerepet játszottak az akkori magyar szellemi életben. Azért alakulhatott ki egy pregnáns baloldali szellemi front, amelyben Lukácsnak igen jelentős szerepe volt, mert többpártrendszeres koalíciós alapra támaszkodhatott és sokszínű szellemi másság támogatta a vitákban kialakított közös politikai célokat.

A "fordulat éve", azaz a sztálini monolitikus rendszer gyors és erőszakolt magyarországi adaptálásával támadások sorozata indult általában a pluralizmus minden megnyilvánulása ellen és koncentrált támadás indult Lukács és a Lukács-tanítványok ellen is.

A megváltozott hatalmi metódus nyilvánvalóan nem tűrhette azt a szellemi integritást, amelyet Lukács és tanítványai képviseltek, még akkor sem, ha Lukács már eddig is az önként vállalt pártfegyelem keretébe zárta saját autonómiáját. Igaz - ahol tehette - harcolt e keretek kitágításáért.

...

Lukácsot és tanítványait a vita rehabilitálta, és egyben a Petőfi Kör is elérte célját. Rehabilitálta Lukácsot mint filozófust és mint politikust. Ezen a vitán lépett fel először a nyilvánosság előtt együttesen Lukács tanítványi köre, a későbbi "budapesti iskola" néven ismert kör magja. Útjaik ezután életre szólóan szétváltak - első közös fellépésük egyben utolsó is volt. De lehetetlen nem észrevenni, hogy a vitán ennél sokkal több történt. Ez a vita is rehabilitálta az alkotó értelmiséget, a kutatókat, akiket hosszú évek óta szellemi kalodába szorítottak. Rehabilitálta a társadalmi gondokat nyíltan megfogalmazni és kimondani kívánó tudósokat, az irodalom és a magyar kultúra jeles képviselőit is. [...]

A vitán sok, ma már evidensnek tűnő javaslat született, tudományszervezési, oktatási, kutatás-metodológiai javaslatok, melyek azóta részben megvalósultak. De nem lehet elhallgatni, hogy 1956 után újból a hamis vádak tömkelege zúdult Lukácsra, a Lukács-tanítványokra, a Petőfi Körre és annak filozófiai vitájára. Sajnos az sem hallgatható el, hogy többen, akik a vitán pozitív szerepet játszottak, önmaguk régi nézeteit megtagadva, "ideológiai" , "filozófiai" érvekkel támogatták a több évtizedes rágalomhadjáratot. [...] a tanítványi körből is akadtak, akik 1957 után éveken át részt vettek abban a Lukács elleni támadássorozatban, amely őt megbélyegezte s a magyar szellemi életből kirekesztette.