Földönkívüli Intelligens Élet Kutatás
Távkapcsolat Bt.

"Hol vannak?"
A technikai civilizációk sorsa - A SETI szépsége /Almár Iván/


Amit az eddigiekben az egyik szélsőségnek neveztem, az egy hiányból, mint tényből kiinduló spekuláció, amely lényegében arra az eredményre jut, hogy

Ezt a felfogást több kevesebb joggal Fermi paradoxonnak nevezik, mert állítólag Enrico Fermi, híres olasz fizikus vetette fel 1950 nyarán egy, a Los Alamos nemzeti laboratóriumban elköltött ebéd során asztaltársainak. Fermi így mondta volna - utalva a Földön kívüli látogatók hiányára: "De hol vannak a többiek?" Negyedszázad múltán Michael Hart csillagász publikált egy rövid megjegyzést arról, hogy az idegenek hiánya a Földön olyan szignifikáns jelenség, amelyből egyedüllétünk következik, majd Frank Tipler fizikus fejtette ki részletesebben cikkeiben és könyveiben azon véleményét, hogy az emberi civilizáció jelenti a technika csúcsát, társak keresésének nincs értelme.

1975 után a SETI kutatások egyik legnagyobb apostola, Joszif Sklovszkij orosz csillagász is csatlakozott azokhoz, akik ezen az alapon utasítják el Földön kívüli civilizációk keresését. Sklovszkij meghasonlása, korábbi munkásságának megtagadása összefügghetett azzal, hogy kiábrándult a társadalomból és a politikai rendszerből. Egyre jobban érezte a mi világunk katonai fenyegetettségét, és ennek megfelelően egyre kevésbé hitt abban, hogy idegen civilizációk bárhol túlélhetik az ilyen nehéz korszakot. Ekkor már úgy vélte, hogy mivel nem látunk "csodákat" a csillagos égen, nincsenek is szupercivilizációk a Világmindenségben. A szovjet-orosz SETI kutatások éppen Sklovszkij pesszimista álláspontja hatására egyre veszítettek jelentőségükből, és a 90-es évekre szinte teljesen elhaltak (ehhez persze az Oroszországban kialakult helyzet is jelentősen hozzájárult).

Kövessük a Fermi paradoxon gondolatmenetét, és nézzük meg pontosabban várható következményeit! Mint Hart és Tipler részletesen kifejtette, ismereteink szerint sem a történelmi, sem a történelem előtti időkben nem látogatták meg idegen civilizációk küldöttei a Földet, még kevésbé van jele bármiféle külső, gyarmatosítási törekvésnek. (Ez az állítás persze szöges ellentétben áll az UFO hívők és a Daniken hívők meggyőződésével.) Ez a hiány elvileg a következő okokra vezethető vissza:

Hart és Tipler az első három lehetséges alternatívára a következőket válaszolja:

Tekintsük végig számszerűen is a helyzetet! A "gyarmatosítási hullám" sebessége vgyarmatosítás = D/(tutazás+ tletelepülés), ahol D a gyarmatosítható bolygórendszerek egymástól mért átlagtávolsága, az utazási idő tutazás= D/v (ahol v a csillagűrhajó átlagsebessége) és tletelepülés az az időtartam, amely a megérkezéstől egy újabb gyarmatosító csillagűrhajó indításáig eltelik. Ha D=10 fényév, v=0,1 c (vagyis a fénysebesség tizede), tletelepülés= 400 év, akkor Tejútrendszerünk 100000 fényévnyi kiterjedése alig 5 millió év alatt betelepíthető. De még ha nem 500 hanem 5000 évente indul egy-egy újabb gyarmatosítási hullám, akkor is csak 50 millió év kell az egész Tejútrendszer összes lakható bolygójának meghódításához - ami még mindig csak 0,5%-a a csillagok korának! Elsősorban erre hivatkozik Hart és Tipler, amikor oly nagy jelentőséget tulajdonít annak, hogy Földünkön a fejlődés az elmúlt évmilliárdokban szinte folyamatos volt, legalábbis annak semmi nyoma, hogy "felsőbbrendű lények" beavatkoztak volna.

Mi lehet ennek a negatívumnak az oka? A különféle "megoldásokat" közlő cikkek száma elképesztően nagy; a legtöbb szerző a Drake-formula utolsó harmadában, vagyis az élet kialakulásának és fejlődésének valószínűtlenségében, vagy a fejlett technikai civilizációk létrejöttének és fennmaradásának korlátaiban keresi az okokat. Bár, mint az előző fejezetben láttuk, az élet kialakulása általános vélemény szerint viszonylag gyors és természetesnek tűnő folyamat, amely szinte akadálytalan ott, ahol a körülmények alkalmasak, de az élet további fejlődése, magasabb rendű élőlények létrejötte sokkal nehezebb útnak tűnik. Legalábbis erre utal az a tény, hogy a Földön az egysejtű élet ugyan viszonylag hamar létrejött, de további fejlődése soksejtű, bonyolult rendszerekké csaknem három milliárd évig tartott!

Lehet, hogy ahhoz, hogy a természet magasabb rendű, különösen pedig intelligenciával rendelkező fajokat hozzon létre, nagyon speciális körülményekre, sokféle feltétel megvalósulására van szükség. Elvégre például a dinoszauruszok 180 millió évig uralták a Földet, de intelligenciájuk nem fejlődött, technikai civilizációt nem hoztak létre. Ugyanakkor az emlősöknek erre 65 millió év elég volt. A napjainkban leginkább elfogadott nézet szerint a dinoszauruszok kihalását 65 millió évvel ezelőtt egy véletlen kozmikus katasztrófa, egy kisbolygó becsapódása okozta; vajon ha ez véletlenül elmarad, akkor ma nem lenne emberiség és civilizáció a Földön?

A földi biológiai fejlődés különleges ritkaságát, esetlegességét hangsúlyozó felfogás ésszerű ugyan, mégsem ad igazi és végső magyarázatot a Fermi paradoxonra. A megoldási javaslatok ugyanis szinte kivétel nélkül egy, a nem-csillagászok által gyakran nem eléggé érzékelt ténybe ütköznek, tudniillik, hogy ha a Föld és a Nap átlagos égitestek az Univerzumban, akkor az életnek elképesztően sok, szinte végtelen számú bölcsője lehet, és ezért még a kis valószínűségű események is nagy számban valósulnak meg. Tehát bármilyen kevéssé valószínű egy, a földihez hasonló fejlődéstörténet az egysejtűtől a jelenlegi földi civilizációig, ha nincs ezt a fejlődési utat tökéletesen tiltó fizikai vagy biológiai akadály (márpedig nincs, hiszen itt van a Föld, mint példa!), akkor a Fermi paradoxon így nem oldható fel.

Szeretném ezt az igen fontos pontot egy hasonlattal megvilágítani! Valahol parlamenti választásokat tartanak, amelyeken mondjuk 10 millió választó szavazott. Az eredmény azt mutatja, hogy az egyik párt váratlanul lemaradt. A politológusok azonnal megkezdik az okok elemzését, mondván, hogy nem volt jó a párt programja, hiteltelenek voltak a politikusai, keveset ígért, vagy nem értette meg az idők követelményeit stb. Mindegyik érv helytálló lehet, és külön-külön vagy együtt magyarázhatja az adott párttól elforduló választók egy részének döntését. De egész más a helyzet, ha utólag kiderül, hogy az adott pártra azon a választáson egyetlen szavazatot sem adtak le! Ekkor a politológusok által feltételezett megoldások egyszerűen értelmetlenné válnak, hiszen nyilván csak olyan magyarázatban érdemes gondolkodni, amely eleve kizárja a pártra való szavazást: például neve tévedésből egyáltalán nem került fel a szavazólapokra, nem is lehetett volna rá szavazni. Nagy számú választó esetén csak ez a megoldás létezik.

Hasonló a probléma a Fermi paradoxonnal is: ha valóban sok milliónyi vagy százmilliónyi életbölcső létezik, s a fejlődés során egyik sem jutott el a civilizációig, akkor szilárd akadálynak kellene lennie (amely viszont a Föld esetében láthatólag nem működött). Ez az ún. biológiai megoldások gyengesége. Más a helyzet az ún. társadalmi megoldásokkal, hiszen a földi civilizáció kora oly rövid, hogy itt nem lehet a Földre, mint ellenpéldára hivatkozni. Jogosan vethető fel például az a lehetőség, hogy vannak ugyan idegen civilizációk, de azok mind rövid életűek, és hamar elpusztítják önmagukat. Ez sajnos még nem mondana ellent a földi tapasztalatoknak. Mások arra hivatkoznak, hogy a terjeszkedő, gyarmatosító hajlam nem szükségképpen általános az idegen civilizációk világában, hiszen például a Földön is léteztek magas színvonalú, de terjeszkedni nem kívánó társadalmak, mint India vagy Kína.

Gyakran hivatkoznak Ball már 1973-ban felvetett "állatkert hipotézisére" is, mely szerint az önállóan fejlődő emberiséget folyamatosan figyeli ugyan "kívülről" a többi, nálunk természetesen fejlettebb civilizáció, de erkölcsi vagy társadalmi okok miatt nem avatkoznak be, sőt létezésüket is gondosan titkolják előlünk.

Ezek a társadalmi megoldások sem tűnnek azonban elég általánosnak ahhoz, hogy minden esetben alkalmazhatók legyenek. A társadalmi fejlődés itt a Földön igencsak sokféle úton haladt, vagyis nagy a lehetséges és megvalósuló változatok száma. Ne felejtsük, hogy elég egyetlen civilizáció a sok közül, amely gyarmatosító útra indul, és akkor már létrejön a Fermi paradoxon. Ami az "állatkert hipotézist" illeti, azzal az a probléma, hogy az ember eleve kétségesnek érzi, hogy az Univerzum körülöttünk olyan jól szervezett, hogy évmilliárdokig kitart egy ilyen "karantén-helyzet" fenntartása mellett. Ez már feltételezné, hogy távoli társaink folyamatosan összedolgoznak, megállapodások szerint élnek évmilliárdokon keresztül. Ez annyira mesterkélt feltételezésnek tűnik, hogy igen nehéz elfogadni. Létezik még egy meglehetősen ijesztő, de logikailag szilárd megoldás is, amely szerint bizonyos kezdeti technikai szint elérése után minden új civilizáció elpusztul, mert egy uralkodó, idegengyűlölő, fejlett civilizáció tudatosan elpusztítja, mint potenciális vetélytársat. Ez megmagyarázná azt az ellentmondást, hogy az élet és az értelem sok helyen kifejlődhetett ugyan, de mi mégsem látunk rajtunk kívül egyet sem. Ahhoz azonban, hogy ez a "pokoli változat" évmilliárdokon keresztül az egész Univerzumban működjön, mindenható ördögi lényre lenne szükség.

Foglaljuk össze az eddigi lényegesebb válaszjavaslatokat a Fermi paradoxonra, mint megmagyarázandó jelenségre!

1. Csillagközi utazás nem lehetséges, mert:

2. Idegen technikai civilizációk léteznek ugyan, de: 3. Idegen technikai civilizációk nem léteznek.

Végül természetesen létezhet olyan "megoldás" is, hogy az idegen civilizációk küldöttei, vagy egykori küldötteinek nyomai itt vannak a Naprendszerben, csak felfedezésük eddig nem sikerült, vagyis a Fermi paradoxon nem érvényes. Erre gondolt például Papagiannis 1978-ban, amikor a kisbolygóöv vizsgálatát javasolta "rejtőzködő megfigyelőállomások" után. Több más példát is lehetne említeni, de ezekkel később külön foglalkozunk majd.

A választás a különféle lehetséges válaszok között ma még szinte ízlés dolga, kényszerítő érvek nincsenek. A számomra legszimpatikusabb érvelés Philip Morrisoné, aki Malthus nevezetes elméletének csődjére hivatkozva azt mondja: "A valóságos világban nincs korlátlan exponenciális fejlődés. Minden növekedést valami korlátoz. Ezzel a korláttal találkozva elhalványul az érvek ereje; csak arról vitatkozhatunk, hogy hol húzódnak az egyes paraméterek korlátjai, de ez az, amit ma még nem tudunk."

1989-ben egy asztronautikai kongresszus SETI ülésén magam is ilyen értelemben foglaltam állást a Fermi paradoxon ügyében, összehasonlítva a csillagászatban jól ismert és immár megoldott Olbers-féle paradoxonnal1.
 



1. I. Almár: Analogies between Olbers' Paradox and the Fermi Paradox, 1992
 


Előző fejezet - Tartalomjegyzék - Következő fejezet



SETI - Földönkívüli Intelligens Élet Kutatás
tudományos módszerekkel

Frissítve: 2000-10-12 Kiss István-Távkapcsolat Co.