Előszó

Három évszázad dús olasz novellaterméséből került ki ez a kis gyűjtemény. A bőségesen áradó olasz mesélőkedv a kései középkor és a renaissance izgalmasan sokféle arculatát mutatja meg ebben a műfajban, mely gazdag, sokrétű és ellentmondó, mint maga az élet, a kor és a föld, ahonnan fakadt. Misztikus és nyersen érzéki, lovagi és egyben polgári, sőt népies. A nő tiszteletét a költészetre hagyja; a novella cinikus, asszony- és klérusellenes. Oktat, moralizál; szabadszájú tréfálkozások mellett a kor társadalmi konvencióinak és a finomodó műveltségnek ábrázolója. A középkor világában is az öröm, a duzzadó életkedv megszólaltatója.

Motívumait a költői lelemény örök készleteiből meríti: keleti tündérmesék, széphistóriák, anekdoták, ókori írók és a Gesta Romanorum. Való történetek, melyeket a szóhagyomány tartott fenn, míg irodalmi formát öltöttek. Elsősorban maga az élet.

Sokfelől merítettek és belőlük is sokan merítettek: Shakespeare és Schiller, Goethe és Arany, Maupassant és Mikszáth, Sem Benelli, Heltai és mások.

Az olasz novella fejlődése során az egyes korszakok stílusa a középkorból a renaissanceba hajló társadalmi, kultúrális és életstílus tükröződése. Az irodalmi műfajok közül legközelebb állt a mindennapi élethez, ezért érdekes, eleven ma is.

Toscana itt is vezet... A 13. századi legrégibb gyűjtemény - a Novellino - némely darabjának éles, tiszta, kemény vonala lenyügözően emlékeztet a kor festményeire: itt is ugyanaz a művészi elv: az egyszerű eszközök céltudatos, nemesen szigorú alkalmazása. A 14. században ez a tiszta stílus, mint a képeknél is, lendülettel telik meg. Ez a novella irodalmivá avatójának, Boccaccionak százada. A 15. században a novella formában, színben, eszközökben, tárgyaiban gazdagodik, de már mutatkozik a dekadencia. A bámulatosan pregnáns és csattanós előadás sokszor terjengős, érzelgős lesz. A 16. században következik be a teljes kifejlés: a lendületes, kemény eseményfűzés elpuhul, a kimért, világos vonalvezetés összekuszálódik, aprólékos részletek, kitérések tapadnak a merev vázra; bőbeszédű és díszített, a bensőség és a tiszta vonal rovására; mint ahogy Itália festészetében is ugyanezt a folyamatot látjuk, ha a trecentoból a cinquecento felé haladunk. De ezek az egységet megbontó részletek bizonyos tekintetben új fejlődés kezdetét jelentik: az eseménymondásba fűzött egy-egy kezdetleges interieur-rajz, dadogó lélekábrázolás már a modern novellairodalom kitágult köre felé mutat.