Bevezetés

Magyarország népességszáma 1981 óta csökken, és 2010. augusztus végén az ország becsült lakónépessége már nem érte el a tízmillió főt. A népességfogyás legfőbb oka a várható élettartam növekedése mellett az alacsony születésszám: az élveszületések száma három évtizede nem éri el a halálozásokét, annak ellenére, hogy az 1990-es évek közepétől a halálozások száma és aránya mérsékelten csökken. Az 1970-es évtized közepére jellemző évi 180-190 ezer újszülöttel szemben az 1980-as évtizedben 131 ezer, az 1990-es években 112 ezer, az ezredforduló óta 95-97 ezer csecsemő született évente. 1998 volt az első év, amikor az újszülöttek száma nem érte el a százezret, és annak ellenére, hogy a születések számának visszaesése az utóbbi években mérséklődött, azóta valamennyi évben százezer gyermeknél kevesebb jön világra.

A születések számának alakulására jelentősen hat az a tény, hogy a nők egyre későbbi életkorban hozzák világra az első gyermeküket, és egyre ritkábban vállalják a következő gyermekek megszületésével járó terheket. Az együttélési formák változása, a házasságon kívüli együttélés elfogadottabbá válása szintén kedvezőtlenül hat a születések számára: a házasságban élő nők gyermekvállalási gyakorisága jóval magasabb a nem házas nőkének.

A születési mozgalom visszaesése nem egyformán jellemző az ország valamennyi térségére.

Jelen kiadványunkban Budapest és az agglomerációs övezetét alkotó településegyüttes gyermekvállalási jellemzőit foglaljuk össze, az 1990-es évtizedtől napjainkig, a jelenleg rendelkezésünkre álló adatok alapján. Speciális termékenységi arányszámok vizsgálatára, a gyermekvállalási hajlandóság társadalmi, gazdasági összefüggéseinek feltárására a 2011. évi népszámlálási adatok alapján lesz majd lehetőségünk.