Az ember és a sánta kutyák
Elhúzódott az értekezlet. István úgy száguldott le az irodaház lépcsőjén, mint a szélvész.
Tudta, hogy már legalább 10 perce várja a rendőrautó a kapu előtt, hogy elvigye őt, megvizsgálni egy parkolóban megrongált kocsit, a károkozás kiderítése végett.
Nem szeretett késni sehonnan, ezért bosszantotta, hogy így járt.
A fiatal közlekedésmérnök mellékállásban szakértői munkát vállalt, hogy négy főre gyarapodott családja biztosabb anyagi alapokon álljon.
– Elnézést – mondta, mielőtt becsapta maga mögött a rendőrautó ajtaját.
– Ismerlek. Tudom, hogy nem rajtad múlt – mosolygott a barátságos rendőr.
Sok ügyben dolgoztak már együtt, s soha nem volt rá példa, hogy István késett volna.
Két perc múlva megálltak egy üzlet előtt, itt dolgozott a károsult.
– Már hazament – mondták a kollégái, és készségesen megadták lakcímét.
Miközben a rendőrautó a Miskolchoz közeli Bőcs község felé robogott, a két férfi beszélgetett.
– Sok munkánk van – panaszkodott a rendőr. – Ebben a nagy melegben az emberek figyelmetlenebbek, mint máskor.
– Nem csak az emberek – válaszolt István. – Tegnap láttam egy balesetet, amit kutyák okoztak. Képzeld, anyósomat kísértük a buszhoz, mikor láttuk, hogy az út túloldalán három nagytestű kutya kóvályog. Hirtelen az egyik az úttestre szaladt, társai követték. Jött egy kék színű Wartburg, ami megállni már nem tudott.
– Mindegyiket elütötte? – kérdezte a rendőr.
– Egyet telibe kapott, az rögtön kimúlt. A másik kettő a kocsi oldalának ment neki. Könnyebben sérülhettek, mert sántikálva elfutottak.
– Személyi sérülés nem volt? – érdeklődött a rendőr.
– Nagyon körültekintő volt a kocsi vezetője. Előrehaladott terhes feleségét a kocsi hátsó ülésén szállította. Mikor kiszállt, rögtön azt nézte, az asszonynak nem esett-e valami baja.
– Ez tényleg ritka figyelmesség – mondta a rendőr. – Az emberek nem is gondolnak ilyesmire, pedig sok baj származott már abból, hogy az első ülésen utazott a kismama.
– Úgy látom, meg is érkeztünk – szólt, miközben bekanyarodott a község egyik utcájába.
A megadott címen csengetni se kellett, egy idősebb nő igyekezett a kapuhoz. – A fiam elment a feleségéért a Sörgyárba – mondta. – Várjanak türelemmel,
mindjárt jönnek.
– Inkább elindulunk, majd találkozunk út közben – válaszolt a rendőr.
Alig hogy ráfordultak a Sörgyár felé vezető útra, egy gépkocsi közeledett. Vezetője lassított, tudta, hogy őt keresik.
– Itt jön a kocsi, amit meg kell nézni, álljunk meg, – szólt István társának.
Kiszálltak az autóból.
A bemutatkozás után a fiatalember megmutatta a sárvédőn keletkezett horpadásokat. Elmondta, hogy míg ő ma délelőtt dolgozott, a parkolóban neki tolattak kocsijának.
István nézte, nézegette a sérüléseket, majd megszólalt:
– Uram, ezek a sérülések nem keletkezhettek úgy, ahogy Ön elmondta – s megindokolta, hogy gépkocsival való ütközéstől melyik részen kellene lenni a rongálódásnak.
A fiatalember váltig állította, hogy gépkocsija a parkolóban sérült meg.
– Ha nem tolattak neki, valamilyen tárggyal rongálták meg – magyarázkodott.
Ekkor István nyugodt, csendes hangon megszólalt:
– Nézze Uram… Ez a baleset nem ma történt, hanem tegnap késő délután, a Szentpéteri kapuban, mikor a kutyákkal ütközött.
A fiatalember szava elakadt. Hebegett-habogott, zavarában sűrűn pislogott.
– Honnan tudja? – szólalt meg megtörve.
– Szemtanúja voltam a balesetnek – válaszolt István. – Egyébként
szerencséjük volt, hogy a felesége nem az első ülésen utazott. Lehet,
hogy most nem a kocsiban ülne, hanem kórházban lenne.
A barátságos rendőr csak hallgatta István és a károsult beszélgetését, majd
hangos nevetésben tört ki. Úgy nevetett, hogy még a könnye is kicsordult.
Maga részéről befejezettnek tartotta az ügyet.
Kezét nyújtotta a károsult felé, s így szólt:
– Látja, igaz a közmondás, hogy a hazug embert hamarabb utolérni, mint a sánta kutyát.
A károsult megszégyenülve ült vissza gépkocsijába.
Mikor a rendőrautó Miskolc irányába száguldott, István megszólalt:
– Ezek szerint megúszta? Félrevezette a hatóságot!
– Az asszony napokon belül szülni fog. Lesz elég gondjuk. Meg én is értékeltem, hogy vigyázott a terhes feleségére – mondta mosolyogva a barátságos rendőr.