Az oldal megtekintéséhez JavaScript1.1 szükséges. Ajánlott böngésző: Internet Explorer5.0-.

 

 

Rabságban ébredve

Az újonnan létesült lakóparkba napról napra új honfoglalók érkeztek. Miután a berendezési tárgyak helyükre kerültek az otthonokban, a lakók lelkesen vették birtokba a házak körüli, elkerített, nagy, kopár földterületet, hogy szemet gyönyörködtető parkot varázsoljanak belőle, s közben ismerkedjenek egymással.
A kertes házban élő rokonok évelő növényekkel látták el a betelepülőket, de miután a piacon is megjelentek a tavasz első virágai, az asszonyok szép virágágyásokat alakítottak ki, a férfiak fákat ültettek.
Az arra járók megálltak, és nem győztek csodálkozni, a sivár környezet hogyan szépül a szorgos kezek nyomán.

Egy délután éles csilingelés hasított a lomha csendbe. Néhány napja laktunk itt, először szólalt meg a csengő. Kimentem, és láttam, hogy a bejáratnál Natasa állt, akit már ismertem, a szomszéd lépcsőházban lakott. Nyugtalannak látszott.
– Gyere be! – invitáltam.
Hosszú, szőke hajába túrt, és tört magyarsággal kezdte mesélni, mi történt.
– Tudod, manikűrösként dolgozom, mióta eljöttem Zolival Magyarországra. Délelőtt a szomszédos lakótelepen voltam két öreg néninél. Haza térve letettem a táskám az előszobában, és leszaladtam a ház mögé elültetni a nőszirom töveket, amit apósom hozott. Pár percre mentem csak, nem csuktam kulcsra az ajtót, mivel a nagykapu zárva volt. Lent összefutottam Beával. Hát… eléggé elment az idő, majd egy órát voltam a kertben.
Türelmetlenül vártam, hogy rátérjen a lényegre. Ahhoz képest, hogy három éve él Magyarországon, kiválóan beszéli a nyelvet – állapítottam meg.
Natasa folytatta:
– Ahogy beléptem az ajtón, rögtön feltűnt, hogy a táskám zipzárja ki van húzva. Belenéztem, hát hiányzott a pénztárcám. Benne volt a mai keresményem, bankkártya, személyi igazolvány, jogosítvány. Mit csináljak? – kérdezte kétségbe esve.

Lementem vele az udvarra, hogy nincs-e gyanús alak a ház körül, de nem járt ott senki. A harmadik lépcsőház előtt a kapu tárva-nyitva volt, – mint kiderült, költöztek az egyik lakásba, és azok hagyták nyitva.
– Látod, – mutattam neki –, itt bárki beosonhatott. Csak egyet tehetsz, jelented a rendőrségen, de ne sok reményt fűzz ahhoz, hogy megtalálják a tettest.
Natasa reményvesztetten ment haza, én pedig elgondolkodtam, milyen rossz érzéseket kelthetett ebben a Szentpétervárról ide települt fiatal nőben, hogy saját lakásában meglopták.

Zoli – a férj – Oroszországban tanult, ott ismerkedtek meg, már sok évvel ezelőtt.
Natasa évekig járt a Vaganova balettakadémiára, testtartásán, mozgásán ez megmutatkozott. A szép arcú, karcsú orosz lány leendő férje kedvéért hagyta ott Észak Velencéjét, beletörődve, hogy ezután csak ritkán látja majd a Névát és a városban is érzékelhető fehér éjszakákat.
Szakképzettség hiányában házakhoz járó manikűrösként dolgozott, így szerzett jövedelmével egészítette ki férje kezdő mérnöki fizetését.

Nehezen tudtam napirendre térni a szomszédasszonyt ért kár felett. Az ellopott pénz jelentéktelen összeg volt, de az igazolványok pótlása körülményes lesz – gondoltam.
A házaspár úgy döntött, hogy nem tesznek feljelentést, várnak néhány napot, hátha valamilyen úton-módon visszakerülnek az iratok.

Két nap múlva a fiatalasszony egy kockás papírlapot talált postaládájukban, melyre ákom-bákom betűkkel volt írva, hogy igazolványait megtalálták, még aznap délig vegye át. Egy mobil telefonszám volt megadva, melyet azonnal felhívott. Órájára nézett. 11 óra volt, éppen hazaért idős páciensétől.
Egy női hang közölte vele, hogy fél óra múlva várja a közeli lakótelep postája előtt. Úgy, ahogy volt, munkaruhájában indult a megbeszélt helyre. A hölgy a telefonban jelezte, hogy egy képes újság lesz a kezében. Már messziről látta a hivatal előtt ácsorgó terebélyes asszonyságot, a maga előtt lobogtatott magazinnal.
Furcsa – szorongással vegyített – örömöt érzett, és elhatározta, hogy az ezer forintot, – amiért aznap délelőtt dolgozott – a becsületes megtalálónak adja.
– Üdvözlöm – lépett oda a fekete kontyos asszonyhoz. – Az én igazolványaim vesztek el. Adja ide, kérem, nem kívánom ingyen – mondta, és a táskájába nyúlt.
– Nincs nálam. A fiam találta a maguk háza közelében, egy bokorba dobva, de nem lett semmi baja. Nem sokáig lehetett ott. Nála van, jöjjön velem, itt lakunk a szomszéd házban – hívta, és gyors léptekkel haladt előtte.
Natasán hirtelen rossz érzés vett erőt. Felhívom Zolit – gondolta, elmondom, hova megyek. Az asszony rosszallóan rászólt.
– Már itt is vagyunk. Jöjjön, mert a fiam munkába siet, – és már tuszkolta is be a panelház lépcsőházába. Csak a földszintre megyünk – mondta.
A csengetésre nagydarab, fekete, göndör hajú fiú nyitott ajtót, 25 év körüli lehetett.
– Á, maga az! – mérte végig Natasát. – Megismertem a képről. Igazán szép nő – mondta. Anyu, ültesd le, hozom az igazolványokat – szólt oda anyjának.
– Nem ülnék le, mert sietek – szabadkozott a fiatalasszony.
Látta, hogy a fiú anyja tesz-vesz a szobában, a srác meg kiment. Ezek után megszakadt a kép fejében, nem emlékezett semmire.

Iszonyú fejfájással ébredt. Keskeny, kamraszerű helyiségben feküdt egy ócska vaságyon. Egy asztal és egy szék volt még bent, más el sem fért volna. Az ablakon lógó kopott függöny nem volt teljesen behúzva, látta, hogy odakint sötét van.
A széken kopasz, izmos fiatal férfi ült.
– Hol vagyok? – kérdezte Natasa.
– Ne kíváncsiskodj, mert hamar megöregszel! – válaszolta az őr.
Natasa megijedt.
– Elraboltak! – nyilallt bele a gondolat.
Próbált visszaemlékezni, mi történt vele korábban, de csak az asszonyt látta utoljára lelki szemei előtt.
Hirtelen megszólalt a kopasz férfi telefonja.
– Most ébredt fel – közölte valakivel. – Jó, elrendezem, sietek – mondta és kikapcsolta a készüléket.
Natasa fel akart ülni, de karján szorítást érzett. Akkor vette észre, hogy jobb keze meg van kötözve.
– Pár percre elmegyek – közölte őrzője. – Maradj nyugton! Meg ne próbálj ügyeskedni, ezt nem tudod kikötni – bökött a többszörösen összecsomózott kötélre.
A férfi kinyitotta a nyikorgó ajtót, és mutatóujját felemelve visszaszólt:
– Remélem, nem akarsz bajt magadnak! Légy jó kislány!
Natasa végig nézett ruházatán. A drapp mellénye volt rajta, – munkaruhája, – melynek belső, – különlegesen kialakított – zsebeiben tartotta manikűrös szerszámait. Szabad kezével megtapogatta, és érezte, hogy megvan minden eszköz.
– Ezek szerint nem kutatták át a ruházatomat – állapította meg.
Azonnal munkához látott. Bal kezével is ügyesen tudott dolgozni. Most örült annak, hogy néhány napja megéleztette az ollókat. Az erős kötél így is nehezen engedelmeskedett a vágószerszámoknak. A sok csomó miatt körülményesen haladt, de sikerült nyugalmat erőltetnie magára. Lassan engedett a szorítás, és néhány perces küzdelem után kiszabadította jobb kezét.
Az ablakhoz lépett, és kinyitotta. Maga is csodálkozott, hogy nem volt rajta rács, az ócska ablakkilincs könnyen engedelmeskedett.
Odakint csak a magasan járó fogyó hold és a csillagok adtak némi fényt. Úgy tűnt neki, mintha egy elhagyatott egykori ipartelepen lenne, nem lakóházak, csak lapos tetős raktárépületeknek látszó építmények voltak a környéken, de egyikben sem volt világítás.
Lenézett. Nem volt túl magasan az ablak.
A második szinten lehetek – állapította meg. Közvilágítás hiányában az égitestek halvány fényénél látta, hogy az épület sarkánál viszonylag vastag, sötét színű vezeték húzódik függőleges irányba.
Villámhárító – feltételezte.
A szomszéd ablak párkányáról elérhetőnek tűnt ez a menekülést segítő kábel.
Natasa életében pici gyermek korától fontos szerepet kapott a torna, balett. Légies mozgása, egyensúlyozó képessége most életmentő lehetőségnek tűnt számára.
Kilépett a párkányra a falnak támaszkodva. Hosszú lábaival akadálymentesen átsiklott a szomszédos ablak párkányára, és már nyúlt is a kábelért, melyre légtornász ügyességével kapaszkodott át. Csúszni kezdett lefelé, de hirtelen a segédeszköz kilazult, vagy elszakadt, mert elvesztette egyensúlyát és lezuhant a ház sarkához.
Arccal előre esett a földre, kemény ütés érte. Iszonyú fájdalmat érzett a fején, térdén, de tudta, hogy nem hagyhatja el magát. Amennyire erejéből telt, futni kezdett. Alig, hogy eltávolodott az épülettől, látta, hogy ellenkező irányból érkezett egy gépkocsi, mely fogdája előtt fékezett. Valószínű, hogy őrzője tért vissza – feltételezte, és riadtan menekült tovább. Jobb oldalról fényeket látott, arra igyekezett. Érezte, hogy arcán, lábán melegség fut végig. Elérte a közvilágítással ellátott területet, s észlelte, hogy véres a keze. Régi házak közé ért. Emberi hangokat hallott, egy férfi és egy nő közeledett, beszélgetve.
Amint meglátták a zaklatott, menekülő, szemmel láthatóan sérült nőt, megálltak.
Natasa nem értette a nyelvüket, érezte, elfogyott az ereje. Összeesett, és elvesztette eszméletét.
Egy idő múlva magához tért. Fehér köpenyes nő hajolt felé.
– Megmenekültem – könnyebbült meg, és álomba szenderült.


2012. © A honlapot az Irodalmi Rádió készítette: www.irodalmiradio.hu