Az oldal megtekintéséhez JavaScript1.1 szükséges. Ajánlott böngésző: Internet Explorer5.0-.

 

 

A bűnös szeretet

Anna – miközben készítette a vacsorát, – idegesen ki-kinézett a konyha ablakán, a kaput kémlelve.
János már megint késik – állapította meg, az órára pillantva.
Ma fizetés volt, nem is számított rá, hogy az ember hazafelé veszi az irányt. Tudta, melyik kocsmában találná meg, de büszkesége nem engedte, hogy utána járjon.
Ó, azok a boldog évek! – sóhajtott. Arra az időre gondolt, mikor párja még nem ivott. Milyen sokra jutottunk! – vágott bele az emlékezés. Felépítettük a házat, bútorokat vettünk, esténként foglalkozott Tomival.
Mióta építésvezető lett, mintha kicserélték volna. A haverok többet jelentenek neki, mint a családja.

– Gyere Tomikám, vacsorázni! – szólt be a fia szobájába. – Apádra hiába várunk.
A gyereken is látszott a feszültség, ahogy kanalazta a főzeléket. Sietve evett, szó nélkül.
– Köszönöm, Anya, mormolta, mikor végzett, és visszavonult.
Anna még sokáig várt, feszülten figyelve a kaput. Tudta, hogy – szokás szerint – botrány lesz, ha János hazatér.
Mennyi pénzt költ el ma is? – rettegett. Mert ilyenkor egyik kör a másikat követte, a barátok, pedig sokan voltak.
Gondolatban már százszor a pokolba kívánta ezt az embert, akit valaha szeretett.
Már erősen esteledett, mikor mozgást észlelt a kapunál. Az utcai lámpa fénye megvilágította János kopaszodó fejét.
Sokáig matatott, míg sikerült a zárba illeszteni a kulcsot.
Anna rögtön látta, hogy alig áll a lábán. Gyomrában görcsöt érzett, de erőt vett magán, hogy végső elhatározását közölje férjével.
A férfi durván berúgta az előszoba ajtaját, és feleségét meglátva azonnal kötekedni kezdett.
– Vége – fordult felé határozottan Anna. – Döntöttem. Elválok tőled. Nem tűröm tovább, hogy a gyerek nap, mint nap ezt lássa – mondta, és bezárkózott a hálószobába.
A férfi többször próbált utána menni, de az asszony nem nyitotta ki az ajtót.
Egy idő után csend lett. Anna gondolta, hogy János lefeküdt a konyhában lévő heverőre, így ő is elszenderedett.
Nyugtalanul aludt, korán ébredt, de férje már nem volt otthon. Azt hitte, munkába ment. Délelőtt telefonáltak a munkahelyéről. Érdeklődtek, mi van vele, mert nincs, aki eligazítsa az embereket.
Keresték rokonoknál, törzshelyén, a környező kocsmákban, de senki sem tudott róla semmit.
Tominak jutott eszébe, hogy felszaladjon a padlásra is. Ő vette észre apja gerendán lógó holttestét, s üvöltve menekült az udvarra.
Hónapokig nem volt képes iskolába járni, így a gimnázium első osztályát ismételnie kellett.

Annát, – bár meggyűlölte az utóbbi években alkoholistává vált férjét, – nagyon megviselte a tragikus haláleset.

Betegesen kezdett ragaszkodni egyetlen fiához, akit 36 évesen szült. Késői házasság volt az övék, mindketten sokáig keresték az igazit, de nem találták.
Ismerősök kommendálásával kerültek össze, és Anna megszerette a férfit.

Tomit senki nem veheti el tőlem – határozta el férje halála után.
A fiú, – túljutva apja tragédiáján – kiválóan tanult.
Erdőmérnök szeretett volna lenni. Mikor anyja megtudta, hogy Sopronban kell majd tanulnia, belebetegedett.
– Debrecen és Sopron közt óriási a távolság. Mikor foglak látni, ha elmész? – faggatta.
– Gyakran hazajövök majd, amilyen gyakran csak tudok – vigasztalta a fiú.
Tomi egyetemi évei alatt Anna egyre magányosabbnak érezte magát.
Fia először hetente, majd kéthetente utazott haza, de másodéves korában megismerkedett egy óvónőképzőbe járó lánnyal.
Judit kedves, vidám, csinos lány volt, hamar belopta magát a fiú szívébe. Ő szüleivel lakott Sopronban, akik Tomit nagyon megkedvelték, és szívesen látták otthonukban.

Anna helyzete egyre elviselhetetlenebb lett. Esténként sokat sírt, szenvedett a magánytól.
Ilyenkor furcsa dolgokat észlelt. Gyakran előfordult, hogy kis kutyája, – melyet télen beengedett az előszobába, – minden ok nélkül ugatott, s mintha nézett volna valamit, – ami az asszony számára nem volt látható. Ilyenkor Anna úgy érezte, hogy hűvösség csapta meg, s mintha karjához, nyakához ért volna valaki. Korábban ismerősöktől hallott arról, hogy az öngyilkosságot elkövető emberek nem tudnak átjutni azon a bizonyos fénykapun, melyen halála után az ember lelke távozik, s itt maradnak a földi világban, – a köztes létben – főleg hozzátartozóik környezetében.
Éjszakánként gyakran ébredt arra, hogy cigaretta szagot érez, vagy padlórecsegést hall. Nem volt ritka eset, hogy a lámpára rögzített szélcsengő hangja zavarta fel, vagy leesett egy könyv a polcról.
Idővel elfogadta, hogy valószínűleg János szelleme van körülötte, s megtanult ezzel együtt élni.

Volt úgy, hogy fia csak havonta egyszer utazott haza. Ilyenkor sem tudta igazán a magáénak érezni, mert Judit mindig elkísérte.
El akarja venni a fiamat! – ez lett Anna rögeszméje.
Bár nem lehetett a lány ellen semmi kifogása, mégis gyűlölni kezdte. Nagy erőfeszítést jelentett számára, hogy érzéseit ne mutassa ki.

Amint a lány végzett, és munkát kapott, a fiatalok elhatározták, hogy összeházasodnak. Tomi ekkor negyedéves volt.
Judit szülei felajánlották, hogy nagy házukban lakhatnak, és anyagilag is segítik őket, amíg a fiú is végez.
A fiatalasszony hamarosan terhes lett. Mire Tomi befejezte az egyetemet, megszülettek az ikrek, Lilla és Virág.

A frissen végzett mérnöknek lehetősége nyílt arra, hogy tanársegédként az egyetemen maradjon. Mikor anyja ezt megtudta, teljesen összeomlott.
Végleg elvesztettem – őrlődött magában. Nagyon szenvedett attól is, hogy unokáit, – a két gyönyörű kislányt – nem láthatta, szinte csak fényképről ismerte őket.

A fiatalok életét hamarosan egy tragikus esemény zavarta meg. Judit édesanyjánál agydaganatot diagnosztizáltak, s mire műtétre került volna sor, meghalt.
Május vége volt ekkor.

– Gyertek haza, Tomikám, a nyárra. Juditnak is jobb lesz, ha nem emlékezteti minden az édesanyjára – invitálta Anna a fiatalokat.
Ők megbeszélték a dolgot, s mivel Judit apja is hosszabb időre külföldön élő öccséhez készült utazni, – úgy döntöttek, hogy a nyarat Debrecenben töltik.

Anna rögeszméje, – hogy elvette tőle Judit a fiát, – napról napra erősödött, s teljesen hatalmába kerítette.
Egyre gyakrabban gondolt azokra a gyermekkorában sokszor hallott történetekre, mikor Tiszazugban, Tiszakürtön élő asszonyok egyszerű módon nyert méreggel tették hűvösre nem kívánatos férjeiket. Anna már régen tudta, hogy mérget nem csak légypapírból lehet nyerni.
Még férje halála előtti években kacérkodott a gondolattal, hogy növényekből sajtolt nedvekkel szabadul meg alkoholistává vált férjétől, de a sors ezt megoldotta helyette.
Szomszédasszonyától, – aki kertészetben dolgozott – annak idején megtudta, hogy többféle virág van, melynek minden része halálos méreg. Ültetett is akkor a hátsó kertbe ilyen növényeket, cserjéket, melyek évelőként azóta is uralták a kertnek ezt az eldugott zugát. Aki ide benézett, csak a szép, színes, fürtös virágokat látta, meg sem fordult fejében, hogy ez a súlyos rögeszmétől szenvedő asszony a természet e csodás díszeit ördögi célra kívánja használni.

Nyár elején a fiatalok rászánták magukat, hogy a két kislánnyal, – akik már kétévesek múltak, – elmenjenek Debrecenbe, és ott töltsék a nyarat.
Az utazást mégis halasztani kellett, mert Judit nem érezte jól magát.
Először csak arra gondoltak, hogy az édesanyja halála viselte meg az idegeit, de miután állandósult nála a gyengeség, orvoshoz fordult.
– Vérszegénységben szenved – állapította meg a doktor, és gyógyszereket írt fel neki.
Egyidejűleg kiderült, hogy Judit újra gyermeket vár.
Terveztek ugyan még egy babát, de csak néhány év múlva.
– Semmi baj – mondta Tomi, mindenben segítek majd neked, – mikor látta, hogy párja kétségbe esett a vizsgálat eredményétől.

Judit egészségi állapota elég labilis volt, mikor június végén megérkeztek Debrecenbe.
Anna már nagyon várta őket. Kicsinosította a lakást, új függönyöket vett, s a három szobából egyet gyerekszobának rendezett be. Az udvaron homokozót csináltatott, hintát állíttatott. Minden nap alakított valamit a kis szobán, sok játék sorakozott már a polcokon, az unokákra várva.
Esténként, – magányában – szinte már karjai közt érezte puha, illatos testüket.

Végre eljött a találkozás napja. Anna nem tudott betelni fiával és a két gyönyörű, fürtös hajú szőke csöppséggel, de Judit iránt egyre nagyobb ellenszenvet, gyűlöletet érzett.
Visszaszerzem a fiamat! Visszaszerzem minden áron! – határozta el.

Mikor megtudta, hogy Judit vérszegény, és megint babát vár, – minden gátlás megszűnt benne, mely terve végrehatásában akadályozhatta volna.
Felajánlotta neki, hogy bajára főz naponta gyógyteát. Így is tett, de titokban egy zöld üvegből, – melyet a konyhaszekrény kulccsal zárt polcán tartott – mindig tett néhány cseppet a piros színű folyadékból a teába.
A második naptól Judit reggelenként erős hányingerre ébredt. Nem tulajdonítottak neki nagy jelentőséget, betudták annak, hogy áldott állapotban van.

Anna lelkében különös, eddig soha nem tapasztalt érzés hatalmasodott el, – az unokák iránti végtelen szeretet. Úgy érezte, hogy kis korában még Tomit sem szerette ennyire, mint ezt a két kis tündért.
Sokkal jobban tudnám nevelni őket, mint ez a nő – ilyen gondolatok forogtak fejében, és gátlástalanul folytatta a növényi kivonat adagolását a fiatalasszony teájába.
Elégedetten, szinte kárörömmel nézte, hogy napról napra gyengül.
– Feküdj csak le! – nyugtatta –, majd én ellátom a gyerekeket.
Mikor a két kislány Nadi, Nadi! felkiáltással forgolódott körülötte, úgy érezte, csak akkor van értelme a további életének, ha fiát és az unokákat visszaszerezheti.
A második héten Judit már egyre többet volt ágyban, végtelen gyengeséget érzett.
– Nem jó itt nekem – szólt egy este Tomihoz. – Haza akarok menni.
Anna, amint Judit szándékáról értesült, felajánlotta, hogy szerez nekik egy gépkocsit, ami hazaszállítja őket, a fiataloknak ugyanis nem volt kocsijuk.
Úgy számolta, hogy még legalább három napig kellene Annának adni a cseppeket, hogy az idegbénulás bekövetkezzen.

– Juditkám, ha nem vagy jól, hagyjátok itt a gyerekeket, Tomival menj csak haza. Elintéztem a kocsit, legyetek még két-három napot türelemmel, mert a gépkocsivezető csak hét végén ér rá.
Judit már csak segítséggel tudott a gépkocsiba beszállni. Nagyon rosszul érezte magát. Út közben többször meg kellett állniuk, mert erős hányinger kínozta.
Vasárnap estére értek Sopronba. Hétfőn reggel Judit már nem tudott felkelni, erős zsibbadást érzett, főleg a jobb oldalában. Kezét, lábát képtelen volt mozdítani. Még aznap kórházba került, de az orvosok tanácstalanok voltak.
Szerda reggel Tomi a kórterembe lépve üresen találta felesége ágyát.
Nem akarta elhinni, mikor az osztályos orvos közölte vele, hogy éjjel eltávozott az élők sorából.
Zokogva hívta fel az anyját telefonon, s nagyon furcsának találta, hogy ő nem borult ki a szomorú hír hallatán.

Tomi a nyár végén hazavitte a gyerekeket Debrecenből Sopronba, és visszament az egyetemre dolgozni.
A kislányokat bölcsödébe adta, de sokat betegeskedtek. Apósával megromlott a kapcsolata, ezért úgy döntött, – hosszas töprengés után, – hogy anyjához költözik, akinek ezzel minden vágya teljesült.
Tomi szakmájában állást nem talált, egy őrző-védő szolgálatnál helyezkedett el.

Annát mintha kicserélték volna. Rajongásig szerette fiát, kedvenc ételeit főzte, minden gondolatát leste.
Szépen nevelte a két kislányt, tanítgatta őket a házimunkára, később segített nekik a tanulásban.

Ahogy telt, múlt az idő, Tomi egyre nyugtalanabb lett, hiányzott neki egy társ. Ekkor már nyolc éve élt asszony nélkül. Az áruházban, ahol dolgozott, beleszeretett egy helyes, okos, gyermektelen elvált asszonyba, aki az egyik osztály vezetője volt.
Először titokban találkozgattak, majd mikor a nő terhes lett, Tominak anyja előtt is fel kellett tárnia kapcsolatát, aki hallani sem akart arról, hogy fia újra házasodjon.
Tomi kitartott elhatározása mellett, hogy elveszi Erikát, mire Anna megint ördögi tervet szőtt.
Tudta, hogy férje lelke nem tudott átjutni a túlvilágra, a köztes létben bolyong az óta is, gyakran látogatva őket.
A napokban is érezte, hogy ott volt a szobájában. Elhatározta, hogy a segítségét kéri a családba betolakodó idegen nő eltávolítására.

Régen, – még lány korában – barátnőivel végeztek asztaltáncoltatást, megidézték az elhunyt nagyszülők szellemét, jól emlékezett rá, hogyan csinálták.
Szobája csendességében megidézte férje bolyongó lelkét, s kérte, telepedjen rá Tomi barátnőjére, s lehetetlenítse el kapcsolatukat.
Együttműködésük sikeres volt. Erika, – miután Tomi feleségül vette, – hozzájuk költözött, de mielőtt még közös gyermekük, Réka megszületett volna, már újra visszatért saját otthonába, mert a két kislányt távol tartotta tőle Anna és Tomit is ellene hangolta.
Erika – aki addig sikeres üzletasszony volt – úgy érezte, mintha nem is önmaga volna. Képtelen volt munkáját ellátni, rendre rossz döntéseket hozott, így munkahelyéről távoznia kellett.
Szülei segítették hozzá, hogy önálló vállalkozásba kezdjen, s nevelni tudja Tomival közös kislányukat. Hamarosan a vállalkozása is tönkrement.
Szülei nem ismertek rá lányukra. A korábban életvidám, sikeres nő búskomor volt, amihez nyúlt, abban nem volt köszönet.

A kétségbeesett szülők egy híres médium segítségét kérték, aki rögtön látta, hogy Erika minden energiáját egy köztes létben bolyongó szellem vonja el, a szívcsakrájánál rátapadva.
A médium vállalta a szellem eltávolítását.
A szülők lányuknak szándékosan nem szóltak arról, amit tudtak, s amit terveztek.
Felutaztak Budapestre, s a megbeszélt időpontban, délután 3 órakor történt meg a szelleműzés.

Nem sok reményt fűztek az egészhez, de kíváncsian várták, lesz-e eredménye.
Este lányuk felhívta őket telefonon, és elmondta, hogy egy üzleti tárgyalást el kellett halasztania, mert nagyon rosszul lett.
– Mi volt veled? – kérdezte anyja.
– Képzeld el, pár percig szakadt rólam a víz, iszonyú hasmenés kapott el és erős szúrást éreztem a mellkasomban.
– Mikor volt ez Erika? – kíváncsiskodott tovább édesanyja.
– Pontban három órakor, mikor az ügyfelem megérkezett – válaszolta.
– Most hogy vagy? – aggódott tovább a mamája.
– Nem tudom, mi történt velem, de mintha hatalmas tehertől szabadultam volna meg. Jól vagyok, kiválóan, tele vagyok energiával.
A szülők azonnal gépkocsiba szálltak, felkeresték lányukat, s örömmel látták, hogy a sötét tekintet helyett újra a régi, vidám, tiszta szempár néz rájuk.

Másnap reggel, – a szelleműzés után – Anna rosszul lett, kórházba szállították. Sokáig betegeskedett, s többé nem került haza.

Miközben Tomi és Erika viszonya az évek során Anna „munkálkodásának” eredményeként lassan kihűlt, a két nagyobb lány felnőtt.

Réka – anyjával él, aki újra sikeres üzletasszony lett. A lány jó kapcsolatot ápol apjával és testvéreivel.


2012. © A honlapot az Irodalmi Rádió készítette: www.irodalmiradio.hu