Az átok visszaüt
Berci tanárként dolgozott, de nem csak saját falujában, – ahol lakott – hanem a
szomszéd faluban is tanított, hetente három nap.
Munkaeszköz volt számára a gépkocsi. Mikor szerelője kimondta, hogy javíthatatlan a régi Trabant, – amivel ingázott a két település között, – nagy gond szakadt a nyakába.
A távolsági busz csak naponta kétszer – reggel és este – érintette a falut, neki pedig délelőtt és délben kellett megtennie a hegyes vidéken a 12 km-es utat oda-vissza. A meredek emelkedők miatt kerékpár használata szóba sem jöhetett.
Volt valamennyi megtakarított pénze, magához vette, és feleségével együtt a nagyváros autópiacára utazott, hogy gépkocsit vegyen. Fogalma nem volt, milyen áron cserélnek gazdát a járművek, de remélte, hogy az összekuporgatott háromszázezerért már kap valamit.
Hosszasan mustrálta a fényesre tisztított kocsikat, melyek ablakában kis táblácskákon voltak feltüntetve a jellemző adatok és az ár. Ahogy a sorok között nézelődtek, egy szemet gyönyörködtető Alfa Rómeó került a látókörükbe, mely sötétkék színű volt, világosszürke kárpittal. Nem akart hinni a szemének. Igaz, hogy idős kocsi volt, de jó karban tartott és hatszázezer forintért kínálták.
Eredetileg nem gondolkodott ilyen összegben, de mivel feleségét is lenyűgözte a látvány, vissza-visszatért, hogy alaposan szemügyre vegye.
– Nincs több pénzünk, mint ami nálunk van – mondta asszonyának. – Túl sok kölcsönt kellene felvenni, hogy ez a miénk legyen.
– Kérünk anyáméktól – vetette fel az asszony.
Zsuzsa szülei városon laktak, már nyugdíjasok voltak. Maguk is elég nehezen éltek, de a nő remélte, hogy van megtakarított pénzük.
Megállapodtak az eladóval, hogy háromszázezer forint foglaló ellenében azonnal megkapják a gépkocsit, s a vételár másik felét pedig egy hónapon belül kifizetik.
A házaspár boldogan utazott haza. Otthonról Zsuzsa telefonon felhívta édesanyját, akinek hangja – a szokásostól eltérően – szomorúan csengett.
– Apádat ma reggel kórházba vitték. Most jöttem onnan, a főorvos szerint elkerülhetetlen a szívműtét, melyet csak Pesten tudnak elvégezni.
Zsuzsa sajnálta nagyon apját, de azért csak felvetette a kérdést.
– Bármennyire szeretném, kislányom, most nem tudok segíteni. Beláthatatlan, mi lesz apáddal – mondta anyja.
Berci elkeseredett a rossz hírek hallatán, erre nem számított. Az öregek még mindig kisegítették őket, ha kértek tőlük.
Banki hitelben nem reménykedhettek, mert lakáskölcsönük törlesztésével való elmaradás miatt nevük szerepelt a rossz adósok listáján.
– Hogy fogjuk tudni egy hónapon belül rendezni a további háromszázezret? – kérdezte nejétől.
– Gondolkodjunk, hátha valami jó megoldás eszünkbe jut – biztatta az asszony.
Berci másnap már az Alfa Rómeóval ment dolgozni, hét végén pedig elutaztak meglátogatni Zsuzsa édesapját a 120 km-re lévő kórházba. Bercinek közbe jött még egy kiküldetés a fővárosba, s azt vette észre, hogy az üzemanyag tank kiürült. Utána számolva megállapította, hogy ez a gépkocsi a régihez képest sokkal többet fogyaszt. Ennek tudatában már nem is tekintette jó vásárnak.
A napok gyorsan teltek egymás után, és vészesen közeledett az időpont, mikor fizetniük kellett. Semmi használható ötletük nem jött, ezért úgy döntöttek, visszaviszik a kocsit, és megpróbálják visszakérni a foglalót.
– Szó sem lehet róla. Minden szabályosan zajlott, jogi keretek között – mondta az eladó.
A házaspár úgy érezte, mintha leforrázták volna őket. Minden tartalékuk odaveszett. Könyörgőre fogták a dolgot, de a tulajdonos hajthatatlan maradt.
Távozóban Berci úgy bevágta az ajtót, hogy még a vakolat is lepergett.
Az utcára lépve szinte kifordult magából, neje nem ismert rá a mindig jámbor emberre. Átkozódni kezdett. Sok rossz között azt is kívánta, hogy a tulajdonos törje össze a gépkocsit és vele együtt saját magát is.
A rossz gondolatok életre keltek. Három nap múlva Berci a televízió híradójából értesült arról, hogy átka megfogant, az autópiacra tartó gépkocsit kanyarodás közben elsodorta egy kamion, vezetőjét életveszélyes sérülésekkel szállították
kórházba.
Berci alapjában véve jó ember volt. Eddig tudatosan soha nem kívánt rosszat senkinek. Most, hogy szembesült gonosz akarata következményével, nagyon megdöbbent, bántotta a lelkiismeret. Eszébe jutott nagyanyja mondása is, mikor kisgyermekként tanítgatta: ne kívánj rosszat másnak, mert többszörösen visszaüt rád!
Félelemérzet lett rajta úrrá. Valóban rossz dolgok fognak történni velem? – elmélkedett. A válaszra nem kellett sokáig várnia.
Másnap egy ügyvédhez készült a városba. Egy falubelije megígérte, hogy elviszi saját kocsijával. Út közben megálltak egy benzinkútnál kávézni, s ő ez alatt autóstáskáját – összes irataival, bankkártyájával, maradék pénzével – a kocsi tetejére tette. A műanyag poharat a szemétbe dobta és beszállt a gépkocsiba. A táska a kocsi tetején maradt, és nem lehet tudni mikor és hol, de arról leesett.
A városba érve nyúlt volna érte, de nem találta maga mellett.
Dolga végezetlenül indultak haza a szomszéddal. Út közben egy szirénázó mentőautóval találkoztak a faluba vezető úton.
– Kit vihet? – kérdezte Berci.
– Az öreg Papp Pista bácsi volt rosszul tegnap – válaszolta a szomszéd –, valószínű, hogy érte jött a kocsi.
Házuk felé közeledve Berci látta, hogy három asszony izgatottan beszélget a kapujuk előtt.
– Zsuzsika megmérgezte magát – fogadta az egyik a rossz hírrel. – Délelőtt volt itt a szomszéd faluból Tar Jóska, az iskolaigazgató. Téged keresett.
Éppen nálatok voltam. Azt közölte Zsuzsival, hogy felvett helyetted egy fiatal tanárnőt, majd menj el, és intézd a leszámolásodat. Úgy látszik, ez érintette a feleségedet olyan érzékenyen.
Berci bement a konyhába. Ledobta kabátját a szék karjára és leült az asztal mellé. Töltött a kis fonott korsóból vegyes pálinkát, és egy hajtásra megitta, majd leborult az asztalra és keserves zokogásban tört ki.