Előszó

Immáron a kilencedik kötet lát napvilágot. Szinte hihetetlen felfogni a 45 novellát, melyet eddig megírtam. Olyan ez, mint egy hatalmas, végtelen történet, melyeknek szilánkjai ezek a novellák. Valamennyi elmesél a nagy egészből egy fejezetet. Ezek a novellák mindegyike más-más (erre törekedni is kell), de valahol mégis összefüggenek. Kirajzolódott tehát egy önálló írói univerzum, melynek hagyományai egészen a legelső kötetig, az Ötödkorig nyúlnak vissza. Mítoszteremtő erő ez, mellyel jól kell gazdálkodni.

Hamarosan itt az ideje a számvetésnek, hiszen 2013-ban a tizedik kötetem megírásának fogok neki, s befejeztével egy kerek szám: az 50. novella ölt testet. Megvallom őszintén, hogy egyre jobban foglalkoztat a dolog. Úgy érzem még számtalan mű bujkál bennem. Új és új történeteket kell elmesélnem más és más nézőpontból megvilágítva. Meglehet, hogy sohasem lesz vége. Valami megújulás is kellene, mint ahogy a kezdetekkor formabontó volt az első kötet.

Mostani kötetemet illetően azt hiszem, nincs okom a panaszra. Elégedett vagyok a novellákkal (remélem, az olvasóim is hasonló véleményen lesznek), úgy vélem, jó történeteket sikerült kitalálnom, és egy hajszálnyival talán jobban megírnom, mint eddig. Persze a stílus és a forma most is ugyanaz, de mégis érzek valami többet bennük.

Némely olvasóm írásaim egynémelyikét a cyberpunk világával rokonítja. Én elfogadom ezt a látásmódot, de valahogy nem teljesen értek vele egyet. Inkább filozófiai sci-fik ezek, ahol valamely problémát a sci-fi adta köntösbe bújtatok, kihasználva ennek a műfajnak a csodálatosan gazdag lehetőségeit. Mások azt mondják, hogy hőseim magányos hősök, a magánytól szenvednek egy elidegenült, talán már-már szürreális világban. Olyan hősök, akik maguk is megmentésre szorulnak.

A kötet most is 5 novellát tartalmaz, közöttük a címadót a Villanások-at. A látványvilág egyszerre színes és szürke. Vannak, akik azt mondják, rendkívül színes a megálmodott világ, szinte tobzódnak a színek. Én néha azonban inkább látom olyannak, mely nem fekete-fehér, de nem is harsány, hanem a kettő közötti. A filmezésben használnak hasonló technikát. Sokszor elgondolom, milyen érdekes lenne, ha egy-egy novellából anime készülne. Sajnos ez várat magára, s meglehet, hogy sosem következik be, így be kell érnem azzal, hogy olvasóim is látják azt a képi világot, mely az én fejemben él.

- Garzó László -
Kecskemét, 2012.