Bevezetés

A középkori Kolozsváron eleinte a főtéri templom és a várfalak köré temetkeztek. A pestisjárvány idején, 1585. május 11-én határozatot hozott a város százfős nagytanácsa, hogy a várfalaktól délre fekvő domboldalon, az akkori dinnyeföldeken egy tágas helyet szakasszanak ki temetőnek, ahova "mind szegény és gazdag ember válogatás nélkül temetkezzék". A telket sövénykerítéssel övezték, faragott kapuval is ellátták. Ez év nyarától a város lakossága - tekintet nélkül felekezeti hovatartozására, nemzetiségére - ide temetkezett. Mivel a domboldalt Házsongárdnak nevezték, a városi "köztemetőt" századunk elejétől kezdték ezzel a névvel illetni. Maga a név vagy egy itteni nagybirtokos nevéből /Hasinschart/, vagy a német Hasengarten /Nyulaskert/, Haselgarten /Mogyorókert/ összetételekből alakulhatott ki.

Házsongárd a XVII. század elejétől Kolozsvár lakosságának tükre. Eleinte főleg a német és a magyar polgárok, kézművesek, papok kollégiumi tanárok, diákok térnek ide megpihenni. Miután 1790-ben Kolozsvárra költözik az erdélyi Főkormányszék, s ennek tisztviselői közt számos nemes és főnemes van, elkezdődik a nemesség betelepítése a városba. A XIX. század első felében jelennek meg díszes sírjaik, kriptáik a temetőben. Az 1872-ben megnyitott kolozsvári tudományegyetem sok tudóst vonz ide, úgyhogy a század vége felé már az ő sírjaik is fel-feltünedeznek. Az I. világháború végéig alig akadt román sír a temetőben, még a hatalomváltozás után is csak lassan, a románság betelepedésével párhuzamosan jelentek meg a román nevek. A II. világégés után az 1960-as évektől válik tervszerűvé a temető "átfestése", elrománosítása. Az 1970-es évek közepén, mikor betelik minden sírhely, ez még hangsúlyozottabbá lesz. Igen nehéz és körülményes a sírok öröklése, átíratása. A megváltatlanul maradt sírokat új temetkezőknek osztják ki. Többszöri kísérlet ellenére, még az 1990-es években sem sikerült hivatalosan elfogadtatni egyetlen műemlék sírlistát sem.

Forrás: Kiss Melitta és Pápai Ferenc - A házsongárdi temető