Bevezetés

Ha az idő távlatából visszapillantást vetünk szakszervezeti mozgalmunk háboru utáni eseményeire, megállapithatjuk, hogy a munkásmozgalom utja, különösen a közelmultban sehol sem volt göröngyösebb és izgalmasabb küzdelmekkel teljes, mint éppen a mi országunkban. A kezdet-kezdetén, az irtózatos világháboru nyomában a négy éven át tartó mérhetetlen szenvedések felszabadult jajkiáltásai óriási tömegeket toboroztak a romániai szocialista szervezetek köré is, azonban a leromlott gazdasági helyzetben, a harácsolók féktelen tobzódásában, a hatalom fegyveres erejének terrorjával szemben az osztályöntudat hijjával való felkészületlen tömegakarat megtorpant. Az 1920-as általános sztrájk szerencsétlen következményeit a bolsevisták romboló akciói tetézték be, amelyek az 1923. szeptemberi kongresszusig belülről s még jó hosszu ideig, bár mind kevesebb eredménnyel, kivülről próbálták megbontani szervezeteink falait. Közben a reakció egyetlen alkalmat sem szalasztott el, hogy megkisérelje megtörni a szakszervezeti mozgalom hüséges és áldozatkész harcosainak ellenállását. A romániai szakszervezeti mozgalom háboru utáni első hét esztendeje ugyszólván kizárólag szakszervezeteink létének megóvásáért folyó, óriási erőfeszitéseket követelő harcokban telt el. Eközben az ország gazdasági élete nagy változásokon ment át. A csatolt területek gazdasági adottságai megnyitották az ország számára az ipari fejlődés biztató kilátásait, a termelés a mezőgazdaságban, de különösen az iparban nagy lendületet vett. A bankok, az ipari és kereskedelmi részvénytársaságok soha sem remélt nyereséget harácsoltak össze. (De ebben a gazdasági fellendülésben a munkásosztály helyzete évről-évre rosszabbodott.) Az ország termelésének minden haszna a kormányra került pártok szabad zsákmánya lett. A korrupció mindent elnyelt és a korrumpált országvezetők étvágya folyton növekedett. És amikor a kapitalista államok nemzetközi krizisének kórjelenségei Románia gazdasági életén is kiütközik, a dolgozó osztály életnivójának alásülyesztésével, a munkafeltételek lerontásával, a munkanélküliség mesterséges fokozásával és ennek révén a bérek fokozatos letörésével próbálta a tőkés osztály a veszélyeztetett profitot biztositani.

Ebben a helyzetben érkezett el a romániai szakszervezeti mozgalom az 1926. évi kongresszushoz, amely határozataiban véglegesen szilárd alapokra helyezte szakszervezeti mozgalmunkat. Ez a kongresszus szabta meg először a szakszervezeti mozgalom követendő irányelveit a szervezkedési szabadságért, a drágaság ellen és a munkásosztály életnivójának felemeléséért, a 8 órai munkaidőért, a vasárnapi munkaszünetért, a munkásbiztositás egységesitéséért folytatandó küzdelemhez.

A négy év előtti kongresszus fényes igazságot szolgáltatott azoknak, akik három évvel azelőtt törhetetlen elhatározással az egységrombolókkal szembeszögezték az amszterdami Szakszervezeti Internacionálé irányelveit és keresztülvitték az egyenes és nyilt lecsatlakozást. Ez az állásfoglalás, amely a négy év előtti kongresszuson ujra leszögezte, hogy a szakszervezeti mozgalom csak az amszterdami Internacionálé alapelvén haladva juthat el a világ nemzetközi szervezett proletariátusának célkitűzéseihez, megsokszorozta azt az erőt, amelyet a hátramaradott Romániában a szakszervezeti mozgalomnak néhány évi héroszi küzdelem után képviselni megadatott. A romániai modern szakszervezeti mozgalom története mondhatni, 1923-ban kezdődött.

Az 1926. évi kongresszus óta eltelt idő küzdelmei sem maradtak el eredmény nélkül. A 8 órai munkaidő, a Munkaszerződések, a női- és gyermek munkatörvényeink életbeléptetése a szakszervezeti mozgalom harcainak eredményei. A munkásosztály gazdasági harcaiban a mind hevesebbé fajuló tőkés támadásokkal szemben csak ott lehetett megóvni a szerzett jogokat, a béreket és a munkafeltételeket, ahol szakszervezeteink őrt állották.

A szakszervezeti mozgalom utolsó négy esztendeje alatt az agitáció utat tört oly tömegek között is, amelyek az 1920. évi általános sztrájk óta a munkásmozgalomtól távol állottak. A vasut, a dohány- és gyufagyárak munkásainak, a magántisztviselők tekintélyes tömegének megszervezése erre az időszakra esik. A ruházati-, bőr-, textilipari és a faipari munkások szövetségeinek ujjászervezése is az elmult négy év mozgalmának történetéhez fűződik.

Az országos szakszervezeti tanács munkájának oroszlánrészét ez a szervező, ujjáépitő munka foglalta le, melynek során a kezdő szövetségek közvetlen irányitásában is állandóan részt kellett venni. Ma már ezek a szövetségek önállóan vezetik ügyeiket.

...

Sulyos gazdasági és pénzkrizisben élünk az eddigi lelkiismeretlen kormányzás miatt, amely a nemzeti javakban 12 éven keresztül elvetemült nembánomsággal garázdálkodott. A politikusok és korteseik egész serege gazdagodott meg a kijárások és az állam megkárositása révén, amelynek következményeit a városok és falvak dolgozó népei kell viseljék. A munkanélküliség soha nem képzelt arányokat öltött és az állam közömbösen néz el a kapitalista termelő rend bűneinek nyomorgó és éhező áldozatai felett.

A mai helyzet és különösen a közeljövő kilátásai kemény küzdelmet követelnek a munkásság kivivott jogainak biztositásáért. A munkáltatók bérletörő támadásaival szemben meg kell védelmezzük a béreket, energikus harcokra kell felkészülnünk, hogy jobb és emberibb munkafeltételeket vivhassunk ki. Bizunk benne, hogy az öntudatos, szervezett munkásság, amely a jobb- és baloldali szélsőségek támadásait visszaverte, ezen a kongresszuson is megtalálja a leghelyesebb módokat és eszközöket, amely elvezet erőink központositásához ugy, hogy az elkövetkező esztendők harcai a romániai munkásosztályt is közelebb juttassák a szocializmus igazságainak megvalósitásához.