MAGYAR NEVELÉSTÖRTÉNET
Nevelésügy a két világháború között


      1918-19-ben rövid időn át úgy tűnt, hogy lehetőség nyílik a magyar közoktatási rendszer demokratikus átszervezésére. 1919, és főként az 1920-as trianoni békeszerződés után azonban más célok és feladatok álltak a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium előtt. A kulturális program középpontjába a középosztályok kerültek. A trianoni szerződés után az újonnan húzott határokon kívül maradt a népiskolák 2/3 és a középiskolák 1/2 része. 1920-ban bevezették a numerus clausus törvényt, mely a „népfajoknak és nemzetiségeknek” országon belüli számarányuk függvényében tette lehetővé az egyetemre jutást. Mivel a törvénynek kétségkívül antiszemita éle volt, 1928-ban módosították. 1921-ben hozták azt a testnevelési törvényt, amelytől azt várták, hogy a békeszerződésben leszorított katonai létszám és általános hadkötelezettségi tilalom ellenére valamilyen rejtett utánpótlást lehet előteremteni, de legalábbis eredményesebb lehet a fiatalság fizikai felkészítése. (Ebből a törvényből eredt később a leventemozgalom.) Az 1920-as években, Klebelsberg Kuno kultuszminisztersége idején (1922-32) nagy építkezések és oktatásügyi korszerűsítések kezdődtek. Pozsonyból Pécsre, Kolozsvárról pedig Szegedre költözött át az egyetem, és jelentős felsőoktatási fejlesztéseket hajtottak végre. Nagyarányú népművelési program bontakozott ki, és a népszövetségi kölcsönök egy részét népiskolák építésére fordították 1926-32-ben. A népiskolák építésére 47.500.000 aranypengőt használtak fel, ez az ország akkori éves költségvetésének csaknem fele volt! Az országot 5 km sugarú körökre osztották, és minden körben kellett lennie iskolának. 595 tanyasi iskola és tanítói lakás épült, több ezer tanteremmel. Az iskolák építészetileg kiríttak környezetükből (téglafal, cseréptető, padló). Különösen jelentős építkezések folytak Kecskemét, Debrecen, Szeged, Nagykálló, Eger és Letenye környékén. Klebelsberg gondolata az volt, hogy először műveltté kell tenni a széles néprétegeket, és azután kell őket hatalomhoz (pl.: választójog) juttatni. 1924-ben megszületett az újabb középiskolai törvény, amely sokszínű középiskolai szerkezetről rendelkezett, és ugyanebben az évben kötelezővé tették a tanárvizsgát a középiskolai tanári állások betöltéséhez.

      Az 1930-as években a gazdasági válság és a megváltozott politikai körülmények miatt megtört a fejlődés üteme. Kultuszminiszterként a történész Hóman Bálint volt a magyar közoktatáspolitika irányítója (1932-42), akinek célja a „nemzeti egység, a nemzeti erők fokozása és koncentrációja” volt. A nemzetté nevelés ebben az évtizedben még a vallásos neveléssel szemben is előnyt élvezett. A korábbi, igencsak differenciált középiskolai modellel szemben például megteremtették az egységes középiskolát 1934-ben. Közvetlenül a háború előtt megalkotta a parlament a nyolcosztályos népiskoláról szóló törvényt (1940), mely nem valósult meg ugyan a háború kitörése miatt, de 1945-ben ebből kiindulva teremtették meg a 8 osztályos általános iskolát.