EGYETEMES NEVELÉSTÖRTÉNET
Reformáció és ellenreformáció


      A 16. század szellemiségét, így pedagógiai gondolkodását is, a humanizmuson kívül, abból eredve a reformáció irányzatai is formálták. A keresztény egyház hierarchiáját felbontó, személyesen átélt, bensőségesebb vallásosságot hirdető és követelő irányzatok megújították a nevelésügyet is. A Luther fellépését követő időkben megfigyelhető volt a tudományok bizonyos háttérbe szorulása, hiszen minden hívő ember legfontosabb feladatává vált a Biblia megismerése. A biblia-fordítások időszaka ez szerte Európában, mindenütt létrejöttek az anyanyelvre átültetett változatok. A humanisztikus tartalmak a bensőséges vallásosság érdekében teljesedtek ki az iskolákban, amelyek szerkezete a korábbi városi-humanista iskolák mintájára alakult. A reformáció eszméinek terjesztéséhez szükség volt jó képességű, művelt hitszónokokra is, az oktatás egyik alapvető céljává vált tehát a prédikátorok képzése. Míg ők általában latin nyelven tanultak, a nép egyszerű gyermekei anyanyelvükön sajátíthatták el az olvasás-írás alapjait, és olvashatták a katekizmust. Luther és követői nagy hangsúlyt fektettek a családi nevelésre is. Az egyetemek sorából a 16. században kimagaslottak a protestáns intézmények, melyek tanulni vágyó fiatalok ezreit vonzották a kontinens különböző részeiből. Wittembergben tanított Luther munkatársa, Melanchton, aki az egyik legkiemelkedőbb pedagógiai gondolkodó volt a reformáció korában. A kálvini reformáció irányzatán belül pedagógiai szempontból Sturm alakja volt a legkimagaslóbb, aki strassburgi protestáns gimnázium (később egyetem) megújítójaként volt ismeretes. Az ott tanuló diákokat 9 tanulócsoportra osztotta, és a klasszikus nyelvi kultúra mellett megismertette őket a magasszintű tudományokkal is.

      A katolikus egyház reformációra adott válasza volt a 16. század közepén megtartott tridenti zsinat, mellyel kezdetét vette a katolikus restauráció, melyet hagyományosan ellenreformációnak neveznek. A Loyolai Ignác által alapított jezsuita rend a katolikus egyház megújulásának legfőbb támasza volt. 1599-ben véglegesítették azt a jezsuita iskolaszabályzatot – Ratio Studiorum –, mely csaknem két évszázadra megszabta a jezsuita iskolák működésének rendjét, az oktatott tartalmakat. A jezsuiták kollégium típusú iskolái nem csupán Európában, de az újonnan felfedezett és meghódított területeken is elterjedtek, Afrikában és Latin-Amerikában. Az ellenreformáció iskoláinak tananyagába is beépült a humanisztikus tartalom. Az iskolákban központi tanterv és követelményrendszer alapján folyt a tanítás, melynek eredményét vizsgákon mérték. Állandó volt a diákok számonkérése, versenyeztetése, önképzőkörök és vitakörök tették teljessé a rendszert. A protestáns iskoláktól eltérően, melyek szervezetileg egységes egészet alkottak, a jezsuita iskolákban jól elkülönült az alap-, közép- és felső szint. A jezsuiták igyekeztek megszervezni a tanárképzést, ami a protestáns felekezetek oktatáspolitikájára a 19. századig nem volt jellemző.