Előszó

Jövőnk néhány vonásában biztosak lehetünk: tudásközpontú társadalmak világának ígérkezik. A sokarcú iskolázás mellett a tudás alapú társadalom megkülönböztetett szellemi intézménye lesz a tudásgazdálkodó, ismeretgazdálkodó könyvtár.

Negyven éve lassan, hogy napvilágot látott Sallai István és Sebestyén Géza A könyvtáros kézikönyve című szintézise. Könyvtárosnemzedékek nőttek fel rajta, s nemzedéknyi idő telt el megjelenése óta. Óriási változásokat tapasztaltunk ez idő alatt a társadalmi közlés természetében, a publikációk kezelésének eljárásaiban és technikáiban. Könyvtárainkban e változások átalakították a szellemi alkotások feldolgozásának módjait, és tették hozzáférhetővé az alkotások hasznosításának, közkinccsé tételének eddig nem is álmodott lehetőségeit, miközben megmaradt a könyvtárak - vagy az ismeretgazdálkodás egyéb nevekkel illethető intézményei - évezredek óta változatlan feladata: az információs források megnyitása az emberek előtt.

Időszerűvé vált újabb összegzést készíteni.

A könyvtártudomány mintegy kétszáz éve nevezi magát tudománynak. A folytonos útkeresésben a kezdetek után nyomban az elégedetlenség is hangot kapott. Nemcsak azért, mert a társadalomban változatos könyvtárfajták jelentek meg, és nehéz volt e sokszínűséget egységes keretbe foglalni. Hanem azért is, mert a könyvtártudomány egy kitapintható fejlődési ívet követett. Főként az európai egyetemi könyvtárak gyakorlatában, az önigazolást kereső elméletből mindinkább a fizikai hordozók, a dokumentumok tartalmára összpontosító tudományként jelent meg. A könyvtári tevékenység súlypontja a dokumentumok helyett egyre inkább az ismeretekre, a tudásra, a szellemi alkotásokra helyeződött át, s már nem az ismeretek hordozóit, hanem magukat az ismereteket kellett bizonyos átalakítás révén rendszerezve áttekinteni hozzáférhetőségüket biztosítani. A könyvtártudomány - egy-két fokozaton keresztül - információtudománnyá fejlődött.

Ezzel párhuzamosan a társadalomban egy másik, fontosabb folyamat is lezajlott: a demokrácia erősödésének és kiszélesedésének eredményeként az állampolgárt már nem csupán a könyvtári szolgáltatások illetik meg emberi jogon, hanem a bármely közzétett információhoz való hozzájutás joga. Ezt a jogot a könyvtári rendszemek kell garantálnia. Ez napjaink valódi kihívása a könyvtárosok előtt.

Napjainkban egymás mellett élnek a történeti fejlődés más-más szakaszában kialakult könyvtártípusok. A működtetésükhöz szükséges ismeretek terén óriási a tarkaság. A könyvtári polcok rendjének és a dokumentumforgalom adminisztrációjának egyszerű ismeretétől a tudásipar, tartalomipar eljárásaiig terjed a szakmai ismeretanyag. Kézikönyvünk egyik próbatétele is ebből ered. Úgy akarja szolgálni a korszerű könyvtári eszmét és gyakorlatot, hogy az egyelőre még hátrányosabb feltételek közt küszködő intézményeknek is segítséget nyújthasson.

Szociológus kortársunk, Th. Roszak a jövőről gondolkozva tette fel a kérdést: vajon azt a hatalmas tudást, amelyet az emberiség birtokolni fog, mi köti össze a jövő évezred állampolgárával? Egy hiányzó láncszemet, összekötő láncszemet keres. Maga adja meg a választ: a könyvtár lesz ez az intézmény.

Kézikönyvünk gondolatmenete ennek a könyvtári eszmének felel meg.

Ha az információtudomány (könyvtártudomány) tárgya a tudás, az emberi ismeret, akkor elsőként a tudományt kell vizsgálat tárgyává tenni. Annak tisztázása után, hogy mit jelent könyvtári szempontból a tudomány, azokat a struktúrákat kell megismerni, amelyekben elődeink látták a tudományt, és amelyek megjelentek a könyvtári eljárásokban. Ezek sokáig a filozófiai tudományrendszerek voltak, de elégtelenségük egyre nyilvánvalóbbá vált a legkorszerűbb eljárások kifejlesztésekor. A tudást ma inkább - és sokoldalú gyakorlati felhasználhatósága végett is - olyan modellben tesszük áttekinthetővé és bejárhatóvá, amely a tudományok fogalmai és a köztük létrejött kapcsolatok hálójában valósul meg.

A tudás, az ismeret a könyvtárak számára is szöveg formájában áll rendelkezésre. A szöveg tág jelentésű szakszó a szövegtudomány szerint, mindent magában foglal, amivel az emberek kommunikálnak. A szöveg egyben elemzés tárgya, belőle nyerhető az intellektuális eszközök egy része, amelyek az információtudományi, könyvtári technológiában kapnak szerepet. Ám a szöveg nemcsak az elemzés tárgya, hanem a munka tárgya is, hiszen tömöríthető, átalakítható, akár tárolható teljes terjedelmében. Rendszerint a szolgáltatások végső célja is szöveg.

Mindehhez a matematikai információelmélet néhány alapfogalmát is fel kell idézni. Mert a szöveg formálisan jelek sorozata, de bármilyen kommunikációnak, így a társadalmi kommunikációnak is itt kereshetjük szabatos alapjait. Az információelmélet néhány alapfogalma szakmánkban közvetlenül is alkalmazásra kívánkozik. Tudnunk kell, hogy az ismeretek milyen egységeivel érdemes foglalkozni (kvantálási probléma), a közlemények tartalmi leírására (vagy elemzésére) független ismérvek alkalmazása indokolt stb. A kvantálás, a tudás egységekre bontása persze történhet az eddigi gyakorlat szerint is: azt tekintjük egységnyi ismeretnek, amit egy fizikai hordozó (könyv, lemez, videó, szabvány) éppen magában foglal. De ezen túllépve meg kell keresnünk a szöveg természetesebb és homogénebb egységeit az információhordozókban sokszor találomra felhalmozott, de legalábbis kezelhetetlenül heterogén anyag helyett.

...