Fülszöveg

Vajdakamarás a Mezőség nyugati peremén fekszik, mintegy ezer lélekből álló akkori lakossága csekélyszámú görög katholikus vallású románság kivételével magyar és református volt. Kolozsvártól a szászrégeni országúton haladva, egy betérővel együtt 33 km-re rejtőzött a hegyek között, az apahidai vasútállomástól húsz km-nyi utat kellett megtenni odáig, de ezt a távolságot jócskán le lehetett csökkenteni a hegyi ösvényeken át. Közel két évet töltöttem itt feleségemmel és elsőszülött fiúnkkal, a legnehezebb háborús időkben, de egész életemre kiható tanulságokkal gazdagodva. A városi környezetből és munkából egy nehezen megközelíthető s a technikai civilizáció minden kényelmétől idegen falucskába kerülő lelkipásztor életének mind a két oldalát megtapasztaltam. Az egyik a szép és feledhetetlen: a végtelennel és örökkévalóval összekapcsoló természet és ősi emberi életformák, melyek olyan közel vannak a Biblia világához s annyira valóságossá elevenítik "a falusi csodát": Jézust, amint a tó körüli helységeket járja tanítva és gyógyítva, kis közösségével vándorol az érő gabona mentén, magánosan imádkozik a hegytetőn, betér egy csendes házikó asztalához. Sok boldog igehirdetői, vallástanítói, pásztori bizonyságtevés fakadt a "falusi evangéliummal" való e tiszta, egyszerű, mély lelki közösségből. De aztán ott volt a mezőségi lelkipásztori élet másik oldala is: a feneketlen sár, mely októbertől májusig tartott fogva, váltakozva mindent betemető hófúvásokkal; a sötétség, melyet a háborús ínség nemigen engedett még gyertyafénnyel sem enyhíteni; kínos, lassú vergődés az anyagi gondokból a csak alig jobbacska tisztességes szegénység felé; biztató látszatokra hirtelen következő csalódások emberek konoksága, kicsinyes önzése, ravasz anyagiassága, sötét babonái és rút erkölcsi fekélyei miatt.

...

A háború után a nemzetnevelés kötelessége fog előttünk állani, - vetem fel ezúttal először ezt a gondolatot. Egyházunknak, a saját területén és eszközeivel szintén nemzetnevelő tényezőnek kell lennie. Ez azt jelenti, hogy sajátos református népnevelést kell kezdeni. Azonban nem valami általánosságról van itt szó, mert népünket csak öntudatos, erőteljes gyülekezetekké nevelhetjük. Egyházunk virágzása nem a központi kormányzat erejében, a központi intézményekben és a felülről diktált lelkipásztori munkaprogramokban s módszerekben nyilvánul meg, hanem kizárólag az egyes gyülekezetek életképes voltában, erejében.

...

A kálvinista nemzetnevelés az igazi önerőre és az igazi demokráciára való nevelés. Az igazi gyülekezet önmagát képes kormányozni és nevelni a felelősség alapján, melyet minden tagja önmagáért és egymásért visel. Csak magától a gyülekezettől várhatunk, beleértve a lelkipásztort is, önfegyelmet és öntevékenységet.