
CÍMLAP
Stolcz Albán
Árpádházi Szent Erzsébet élete
TARTALOM, ELŐSZÓ
Tartalom
Előszó
ELSŐ RÉSZ
A leányka
A keresztség
A bimbó
A jövendölés
A világi pompa
Az eljegyzés
A honvágy
A példa
A jámbor szív
Valódi arany
A védszent
Az árvagyermek
A korona
Liliom a tövisek között
A jegyes
A jó barát
Az esküvő
A hitestárs
MÁSODIK RÉSZ
A nő
A házasság
A helytelen tekintet
Az önzés
A ruhapompa
A rózsák
Jézus Krisztus az ágyban
Az önalázat
A zavar
A vendégség
A keresztény könnyelműség
Az ünnepi ruha
A legmélyebb forrás
A lelki atya
A gyöngéd lelkiismeret
A harmadik rend
Az ajándék
Az ember
Kereszt a szeretetben
Eszély a részvétben
A beteglátogatás
Halálos ágy és a sír
Az anyai szeretet
Változatok
A házassági hívség
A szív első sebe
Megnyugvás a keresztben
A keserű elválás
A fájdalom még izzóbb
A szenvedés tetőpontja
Halál, hol a te győzelmed?
A szív új sebe
HARMADIK RÉSZ
Az özvegy
Sülyedt a világ előtt, nagyobb lett Isten előtt
Csaknem elviselhetetlen
Nyomor és elhagyatás
Jézus Krisztus csalogánya
Tömjén illat
Ki oly szegény?
Borús felhő
A legmélyebb nyomorban
Belső élet
Az Isten Anyja
Látások
Az erdei magány
A kietzingeni zárda
A búcsújárás
A fogadalom
Korona és embercsontok
Egy évvel utóbb
Reinhardsbrunn
Az igazság villáma
A kibékülés
A világunt
Lefelé, előre s fölfelé
Végleges lemondás
Gertrúd
Ármin (Hermán)
Zsófia
Az itatós papirba takart gyémánt
Egy huszonnégy éves gyermek
A vessző
Irgalom-csók
Lelkésznő
Csodák
Égi hatalom
Hálátlanság mindenütt
Két óra hosszáig tartó "Miatyánk"
Az ég előcsarnoka
Szentek egyessége
Kép és lélek
Meredeken fölfelé
Az irgalom és engedelmesség csatája
A véső
Kopognak
Az örökkévalóság kapuja előtt
Hajnali s alkonyi szürkület
Az ördög
A valódi születés-nap
NEGYEDIK RÉSZ
A szent
Égben
Ruha és a test megmaradnak
Az ég madarai
Szent Erzsébet arczképe
A barátság, mely el nem hal
Égi kenyérmorzsák
Pokoli tűzoltás
De szabadíts meg a gonosztól
Csodálatos az Úr szenteiben
A Rómába küldött levél
Kezdődnek boldog Erzsébet csodái
A megholt tisztelete
Egy megtérés
A szenttéavattatás ügye
Szentté avattatás
Egy levél az összes kereszténységhez
Úrnapi körmenet
Az olaj
Marburg
A babona körmei
Tömjén
A mustármag
Búcsúszó
Előszó
Gyakran időztem már régi várak romjai közt; és ha kifárada szemem a messze
terjedő táj, a hegyek, völgyek, mező, patak s ama helységek szemléletében,
hol ég s föld együvé olvadnak: tekintetem és méla gondolatim a távolból a
mohlepte falakra tértek vissza. És ekkor lelkem előtt egy másik távolság
nyílt fel, az elmúlt századok messze távola. Hol vannak a büszke lovagok és
nemes hölgyek, kik hajdan itt laktanak? Tudják-e, látják-e, hogy pompás
váruk csonkán mered ég felé, hogy kőtörmelék lett, mit folyondár vesz körül
s gyík futamlik alája!? A bástya tornyán pázsit nő, s belőle tölgyág
terjeng, pótolva a zászlót, mely hajdan lengett az ormon. A sáncz
omladvánnyal van tele, s a súlyos négyszegkövek mellől, melyek a magasból
hullottak alá, eperbokrok tolakodnak fel; erre talán a várkert feküdt,
virágok, karcsú fák között járkáltak szép öltönyű lánykák, s játsztak tünde
vidámsággal a várúr gyermekei. Oh! s most minden oly csendes, oly néma.
Enyhe fuvalom leng a félig bedőlt kapun, a töredezett ablakokon, s a
korhadt fenyvesen át, mintha ezek a rég elhunyt várurak fohászai lennének,
mintha sóhajtanának, hogy az idő vihara ennyi dicsőséget bírt elsöpörni,
vagy talán azért, hogy nem üdvözültek még lelkeik.
Csaknem minden vár romjai indítanak méla gondolatokra, ha egyedül járunk
köztük; a nap oly bőven önti le sugarát a vidám kék égről, de lelkünk
szemébe azért vakítólag nyomul a homokszitázó falak felirata: "Így múlik el
a világi dicsőség"... Hanem ösmerek én Thüringiában egy várat, mely egészen
más gondolatokat támaszt a szemlélődőben: ott nem eszmélünk a múltra, az
idő ragadmányaira, hanem fölkeressük a halhatatlan lelket, mely most az
örökkévalóságban kipihen a munka és fáradalomtól, mellyel rövid élete
szertelenül elhalmoztatott. Ama falak közt szívünk áhítatra gerjed, mint
valami búcsújáró templomban; szép, nemes öröm fogja el a lelkönket, s azon
óhaj forrásoz belőle, hogy: bárha veled lehetnék!
Értem Wartburg várát, hol hajdan sz. Erzsébet lakott.
Épp most 12 éve, hogy a szentek életét kezdettem írni, azon szándékkal,
hogy minden évben egy hónapot végzek el. Adott Isten életet és kegyelmet,
nem rég elkészítettem mind. De nem akarom a szentekkel való társalkodást
elhagyni, tehát azt határoztam, hogy egyet a sok szent közül kiválasztok,
s ennek életét körülményesen fogom leírni. De vajjon kit szemeljek ki?...
A Szentírásban az ég csillagaihoz hasonlítatnak a szentek: úgy nekem is
legszebbnek, legkedvesebbnek szent Erzsébet tűnt fel.
Rajta, s élete minden tettében legfeltűnőbben tündöklik a láthatatlan Isten
viszfénye; a hajnali csillagnak szép ragyogása is onnét van, mert a nap
rája veti sugarát, aztán a csillagból, mint valami tükörből sötét földünkre
ömlik le fénye. Én tehát Erzsébet napján elkezdettem írni életét; czélom
az Istent dicsőíteni, a szent nő tiszteletét előmozdítani, az olvasót
keresztény érzületre és jámbor életre indítani, a könyörületesség
cselekedeteire buzdítani, a keresztek békességes tűrésére bátorítani.
"Elmúlik gyönyöreivel a világ; de ki az Isten akaratját cselekszi, az
örökké él. " Szent János 1. lev. 117