Előszó

A Parochiális Könyvtárbizottságtól 1944. május hó 1.-én kaptam megbízást a Pásztorális Theologia megírására azzal, hogy a munka kéziratát 1946. év végére készítsem el. Könyvem Bevezetésében kifejtem, hogy pásztorális theologia alatt a régi terminussal, de modern értelemben a gyülekezeti lelkigondozás rendszerét értem. A teljes rendszer kidolgozásába beletartozik a lelkigondozás története s ennek az egyházi tevékenységnek tudományos theologiai, közelebbről ekkléziasztikai megalapozása és meghatározása, mint alapvetés. Maga a rendszer két szempont alatt tagolódik, az egységes tevékenység közösségi és személyes irányulása szerint. A közösségi lelkigondozás tana (koinonika) a lelkigondozó gyülekezettel és annak szolgálatával foglalkozik. A személyes lelkigondozás tana (poiménika) a lelkigondozó személyiséget és a személyes lelkigondozás szolgálatát tárgyalja. A kettő egységét a gyülekezetiség biztosítja.

A mai könyvkiadási nehézségek megakadályozzák azt, hogy a rendszer a maga egészében és fentebb jelzett sorrendjében egyszerre megjelentethető legyen. Megírtam a lelkigondozás történetét és az kiadásra készen áll. Bár magyar nyelven ezt még senki sem tette közzé s gyakorlati szempontból is hasznos volna a lelkigondozóknak a felettébb tanulságos anyag ismerete és értékesítése, közreadását későbbi, talán kedvezőbb időre hagytam, mert úgy éreztem, hogy a lelkigondozói szolgálatban most mégis sürgősebb a személyes, pneumatikus segítőmunka lényegének, tárgykörének, módjainak és eszközeinek lehető részletes kifejtése. Történeti utalásokat, mintegy érintőleg, ebben a könyvben is tettem, de a források bővebb és részletes kiaknázása itt lehetetlen volt.

A közösségi lelkigondozás tanának (a koinonikának) megírását megkezdtem és Isten segítségével igyekszem folytatni, amennyire azt az országos missziói munka irányításának sűrű gondjai lehetővé teszik. Addig is hivatkozom arra, hogy meggyőződésemnek ha nem is rendszeres és teljes kifejtésben, de sok vonatkozásban már kifejezést adtam a koinonika egyes részleteivel és problémáival foglalkozó munkáimban. (Az egyház missziói munkája. 1938. Második rész., A magyar reformátusság egyházi élete. 1940., Egyház és gyülekezet, különös tekintettel a lelkigondozásra. Theol. Szemle. 1944. évf. 1. sz., Egyetemes papság és gyülekezeti szolgálat a lelkigondozásban. Emlékkönyv Szentpéteri Kun Béla hetvenedik születésnapjára. 1946., A gyülekezeti missziói munka mai értelme és feladatai. ORLE kiadása. 1947.)

Most tehát megbízatásomnak a Poiménika közrebocsátásával teszek eleget. A lelkigondozó gyülekezet közösségétől feltételezett személyes lelkigondozás szolgálata a régi elmélethez és gyakorlathoz mérten gyökeres megváltozáson, megújuláson és meggazdagodáson ment keresztül a legutóbbi évtizedekben, mind problémáit, mind módszereit illetően. A külföldi szakirodalom, el egészen Thurneysennek legújabban (1946.) megjelent kitűnő könyvéig (Die Lehre von der Seelsorge) ennek meggyőző és serkentő bizonyságát adja. Nálunk viszont éppen ez a szolgálat volt mind a gyakorlati theologiának, mind a lelkipásztori munkának legtisztázatlanabb s legkevésbbé élő és ható része. Ma pedig a mi gyülekezeteinkben is döntővé vált a személyes, személyre irányuló pneumatikus bizonyságtétel az esetek és alkalmak "áron is megveendő" szövevényében. Ez indokolja azt, hogy a rendszer egészéből a Poiménika megjelentetését választottam elsőnek, kiegészítve az egész rendszerről adott bevezető elvi tájékoztatással.

Hálás köszönetet mondok Dr. Ravasz László püspök, konventi lelkészelnök úrnak, hogy könyvem megjelenését sok gondja közt is szorgalmazta és lehetővé tette, valamint Dr. Budai Gergely és Dr. Bodonhelyi József kartársaimnak, hogy a kéziratot átnézni szívesek voltak s értékes megjegyzéseikkel és tanácsaikkal segítettek a munka használhatóbbá tételében. Adja a Kegyelem Istene, hogy ezzel a könyvvel is hozzájárulhassak Anyaszentegyházunknak a lelkeken át remélt és várt megújulásához.

Debrecen, 1947. október 31.-én.
Makkai Sándor
Ezen megjegyzések után tanulmányomat Isten segedelmével útjára bocsájtom.