"Ezt a könyvet Én írom." Többször is elhangzik a történetben, de szerintem mindegy, kinek a kezében van a penna. A novellák magukban csak szavak és mondatok, míg életre nem kelnek az olvasó fantáziájával, gondolataival frigyre lépve. Ez az írás is rövid, szellős, ahogy a legtöbb novellám a mai irodalom terjedelmes, részletező prózáihoz képest. Még mindig remélem, hogy az olvasók élvezik a képzelet szabadságát, mely az aprólékosság hiányából ered. A Pokoli ügy eleinte csak egy stílusgyakorlatnak indult - hiszen szeretek stilisztikai szintézisekkel kísérletezni a prózák világában - de olyannyira élveztem az írását, hogy hosszabb történetté nőtte ki magát. Meg kell jegyezzem, hogy oldalról-oldalra egyre mellékesebbnek találtam a western jelleget, a horror hangulatot, melyekben meg se közelíthettem Cooper és May, vagy Lovecraft színvonalát, bárhogy is igyekeztem. Érdeklődésem középpontjába lopództak a gyilkosság és a lélek elkárhozásának témái, melyek olyan rég kísérik az irodalmat, mint a szerelem, vagy a halál jelenetei. Így végül az írás felemásra sikerült. Egyfelől szimpla, velős horror csupán. Ami ezen túlmutat, az valószínűleg mindenkiben máshogy fogalmazódik meg. Bevallom, hogy az írás közben különös kérdések merültek fel bennem és bizonytalanságba sodortak a saját szereplőim megítélésében. Összességében kijelenthetem, remek kikapcsolódás volt képzeletben Bucketville ivójában ücsörögni a gazdákkal, vagy épp a Thurman birtokon sétálgatni. Remélem, hogy találok még olyan stílusötvözeteket, melyek ennyire felszabadítanak majd, és azt is, hogy az olvasóknak is volt szerencséje többet kapni ettől a történettől, mint pár véres helyzet suta leírását.

Nagy Attila