Ismertető

...

Válogatott verseinek gyűjteménye (A kihalt játszótér, 1993) hosszmetszetben ad képet egész addigi pályájáról, s az utóbbi évek feszített történéseiről. Újraértékeli múltját, amelyben - ha nem akart a heroikus küzdelemben felmorzsolódni, "mártír"-rá válni - el kellett viselnie a megalázottság, a tehetetlenség szégyenét. A "kihalt játszótér" valójában mindannyiónk gyötrelmes élettere (volt évtizedeken át), ahol fulladásos közérzettel cipeltük a mindennapok terheit (gyötrelem és átok, mikor a csend zuhog, a félretaposott cipősök stb.) a történelem gyalázata behatolt a magánéletbe is - hiszen hogyan adjon hitet, reményt másoknak az, akitől elvették terét és holnapját, s aki legszentebb eszmé(nye)iben csalódni kényszerült? Költőnk magánélete is lassan-fokozatosan felborult... A nyolcvanas évek világát meglepő pontossággal, a "közös emberi" közérzetet megjelenítve idézi fel. Az otthon - "sírások és versírások" színtere - már nem is emlékeztet "múltba tűnt csöndes otthonokra". Gyermekei - kik még nem érzékelik, hogy a mindennapos "lakótelepi idill", a szabvány-panellakások megfertőzik életszemléletüket - "szembekötősdit játszanak / ha már a játszótér kihalt". S mindeközben "épül az ország, épül / madarak meggyilkolt dalából / pirosból, feketéből / hitekből, hitetlenségből /.../ sírkeresztekre temetők csendjéből, / fölszántott csontokra / megdermedt emlékből". S mindeközben - a "már nem" és a "még nem" szakadékában - dermedten, "hitetlenül hiába, / hittel is mindhiába" várunk "létünk vasárnapjára", ami soha el nem érkezik (az én otthonom, szobánk közepén, lakótelepi idill, a jövő nyomortelepén, épül az ország, az idő szakadékában stb.).

Benke László költészete kevés elismerést kapott. Pedig képei rendkívül szuggesztívek, egyszerre elvontak és szemléletiek - tehetsége valódi arányai épp e kötetben sejlenek fel. A visszafogott indulat alakítja nála általában a verstestet; csapongó képzeteit szinte "geometrikus" szerkezetbe fogja (mint egykoron Kassák): "Lerajzolom a meggyilkolt szerelmet / a szívenlőtt forradalmat, / a maradék emberség rettegéseit. /.../ Rajzolok tágra nyílt pupillát, / mindent elnyelő fekete lyukat, / kiirtott játszótereket, / várakozókat, / reményteleneket / s csalásnak / édes vigasznak / rajzolok égi rózsakerteket" (A kép). Valamikor azt remélte: a Múzsát - akit "szépségnek, tisztaságnak", "tündöklő barackfának", "gyönyörűszép lánynak" látott - karjaiban tarthatja egy életen át. De most keserűen ismeri fel: "mindenki ringyója" után sóvárgott; így hát inkább lemond róla, "imát és szitkot" egyszerre szórva a hűtlenre, aki cserbenhagyta őt. Szavait, melyek "sötét pincébe hajló gyertyafények", egyre görnyedtebben viszi-cipeli, nincs, ki meghallgassa őket. "Fényre vágytam, tiszta egyértelműségre, / s utánozni kezdtem az eget / s a csillagos menny után / csilláros mennyezet / alatt hajtottam egyre mélyebbre fejemet". Már-már tehetetlenül megadja magát a sorsnak: "Ülök és várok. / Nem tudom, mire. / Ha csak nem a tél csontkezeire". Megdöbbentő képekkel érzékelteti csalódottságát (nemcsak a Múzsában, hanem általában: az életben): álmai "veszendőbbek az úton jajgató pornál", "a megsértett élet víztükre" remeg lelkében, s "a lélek huzatos termein" szél süvít át, szívét "a fényes sikolyokon vergődő Nap" sem tudja felmelegíteni. "Nyomorult porokat" kavar földközelben maga körül, holott csendre és fényre vágyik; a szívén "gyorsan alácsorduló vércseppek" - mint "fényes, elszállni kész sikoly" - belülről marcangolják (Csilláros menny alatt, Szavak a palotába, Félelem, Irgalom, Gyötrelem és átok, Tévedés, A várakozó, A veszendő por, Mikor a csend zuhog, Piros telefon stb.).

Forrás: G. Komoróczy Emőke: Benke László köteteiről
http://www.hetkrajcar.hu/konyv/komoroczybenkelaszlo.html