
CÍMLAP
Tóth Béla
A mi urunk Jézus Krisztus gyermekségéről írott könyv
TARTALOM, ELŐSZÓ
Tartalom
ELSŐ RÉSZ
A csordapásztorok imádják a Krisztust és ajándékokat adnak nékie.
MÁSODIK RÉSZ
A Krisztusnak a barmok tisztességet tesznek; a kiváltképpenvaló becsület, mellyre a szamár méltóltatik.
HARMADIK RÉSZ
A három szent királyok viszontagságos útban Betlehembe mennek, hogy a Krisztust imádják.
NEGYEDIK RÉSZ
A Krisztus bémutattatik a templomban. Szent Lukács evangelistának megírása szerint (2,22-40).
ÖTÖDIK RÉSZ
A Krisztus Égyiptomba vitetik és a szent családnak az ő utazásában gonosztevőkkel vagyon találkozása.
HATODIK RÉSZ
Krisztus Heliopolisz várossában elvész az ő szülőinek hajlékából; Mária és József keresésére indulnak és megtalálják őtet a Nílus folyó mellett, az Égyiptombéli tiszteletes állatok között.
HETEDIK RÉSZ
A rózsáknak jele.
NYOLCADIK RÉSZ
A harmadik karácsonykor az apró szentek játszadozni jönnek a Krisztushoz.
KILENCEDIK RÉSZ
A Krisztus köntöskéje; az arany, a tömjén és a mirha; a vásott gyermeken mutatott jel.
TIZEDIK RÉSZ
A Krisztus visszavitetik Izráelbe; az ársinoéi erdő kővé válik.
TIZENEGGYEDIK RÉSZ
A hétesztendős Krisztus Názáretben Józsefnek mesterségébe elegyedik és jelet mutat.
TIZENKETTEDIK RÉSZ
A Krisztusnak tizenkét esztendős korában az írástudókkal vetekedése.
Előszó
Ez kisded munkám, alig eggy esztendő forgásában, immár negyedszer kerűl a
közönség elébe. Külseje eggyre szépült; de belseje bizony csak megmaradt
a maga régi, eggyűgyű mivoltában. Mindazáltal okúlván jóakaró tudós
rostálóimnak szaván: kivetettem belőle mindent, amit neheztelni lehet
vala benne.
Mert ez a könyvecske, kivéve a Szent Irásnak eggynémelly betűjét, elejétől
végig az én csekély elmém szüleménye; és nem ama hamis evangyéliomok
fordítása avagy jámbor hagyományok leírása, miként sokan hitték és
hirdették is. A mi édes Megváltónk gyermekségének hellyén, Égyiptomban
vándorolván, a régi Heliopolisz omladékai között, amaz öreg nagy fa
alatt, mellynek árnyékában - ájtatos régi hit szerint - Ő szokott pihenni
szent Anyjának kebelén: áhítatos vágyódás támadt lelkemben eggynémelly
történeteket írni a kisded Jézusról. Bizony vakmerőség volt ez; de talán
bocsánandóvá teszi az imádó szeretet és az alázatos reménység, hogy nem
vétkezem véle.
Az a nagy tisztesség adatott nékem, hogy ez gyarló munkácskám díszéül Dürer
Albert mesternek hét remek műve szolgáljon. Megindúlással szemlélem a
halhatatlan képíró ez immár közel négyszáz esztendős alkotásait; épűlök
buzgó vallásosságán, melegszem szeretetének tüzénél, csodálom teremtő
lelkének erejét, teremtő kezének művészetét. És kétségeimben vigasztalásom,
hogy íme én eggyűgyű is csak azt mertem, amit az a nagy keresztyén mester:
jámbor szív szerint leírni a mi Urunk Jézus Krisztus gyermekségét, a hivő
lélek álmaival és az emberi felfogás gyarlóságaival.
Írtam pedig mindezt a mi eleink nyelvén. Tudom, sokan kérdezik és talán
gáncsolják is: miért szólok én, mai ember, úgy, mint a régiek. Megfelelek
nékik. Én beszélni nagyanyámtól tanultam, attól az áldott jó lélektől, aki
engemet legjobban szeretett ez világon. Ő, az Istenben boldogúlt, pedig még
régi magyar úrasszony volt, és a mi eleink nyelvén szólott. Ez a nyelv
nékem drága kincs; ódon fényével eggyütt a szeretet melegsége, az én édes
nagyanyám szeretetének melegsége árad őszülő fejemre. Iskolák bölcsessége,
írók divatja arra oktatott, hogy nem szabad többé ezen a nyelven szólani.
De én mégis mindig ezeket a régi, elhaló hangokat hallom, mikor szívemben
szeretet vagyon. Melly nyelven írhatok vala hát, ha nem ezen, mikor a
szeretetnek ez könyvét szerzettem?
Kegyes olvasó! Ha ez gyarló munkácskát olvasván, te is érzel valamit ebből
a szeretetből, juttass nékem vissza eggy parányit és emlékezzél meg,
kérlek, rólam méltatlanról, imádságaidban.