Előszó

Ez kisded munkám, alig eggy esztendő forgásában, immár negyedszer kerűl a közönség elébe. Külseje eggyre szépült; de belseje bizony csak megmaradt a maga régi, eggyűgyű mivoltában. Mindazáltal okúlván jóakaró tudós rostálóimnak szaván: kivetettem belőle mindent, amit neheztelni lehet vala benne.

Mert ez a könyvecske, kivéve a Szent Irásnak eggynémelly betűjét, elejétől végig az én csekély elmém szüleménye; és nem ama hamis evangyéliomok fordítása avagy jámbor hagyományok leírása, miként sokan hitték és hirdették is. A mi édes Megváltónk gyermekségének hellyén, Égyiptomban vándorolván, a régi Heliopolisz omladékai között, amaz öreg nagy fa alatt, mellynek árnyékában - ájtatos régi hit szerint - Ő szokott pihenni szent Anyjának kebelén: áhítatos vágyódás támadt lelkemben eggynémelly történeteket írni a kisded Jézusról. Bizony vakmerőség volt ez; de talán bocsánandóvá teszi az imádó szeretet és az alázatos reménység, hogy nem vétkezem véle.

Az a nagy tisztesség adatott nékem, hogy ez gyarló munkácskám díszéül Dürer Albert mesternek hét remek műve szolgáljon. Megindúlással szemlélem a halhatatlan képíró ez immár közel négyszáz esztendős alkotásait; épűlök buzgó vallásosságán, melegszem szeretetének tüzénél, csodálom teremtő lelkének erejét, teremtő kezének művészetét. És kétségeimben vigasztalásom, hogy íme én eggyűgyű is csak azt mertem, amit az a nagy keresztyén mester: jámbor szív szerint leírni a mi Urunk Jézus Krisztus gyermekségét, a hivő lélek álmaival és az emberi felfogás gyarlóságaival.

Írtam pedig mindezt a mi eleink nyelvén. Tudom, sokan kérdezik és talán gáncsolják is: miért szólok én, mai ember, úgy, mint a régiek. Megfelelek nékik. Én beszélni nagyanyámtól tanultam, attól az áldott jó lélektől, aki engemet legjobban szeretett ez világon. Ő, az Istenben boldogúlt, pedig még régi magyar úrasszony volt, és a mi eleink nyelvén szólott. Ez a nyelv nékem drága kincs; ódon fényével eggyütt a szeretet melegsége, az én édes nagyanyám szeretetének melegsége árad őszülő fejemre. Iskolák bölcsessége, írók divatja arra oktatott, hogy nem szabad többé ezen a nyelven szólani. De én mégis mindig ezeket a régi, elhaló hangokat hallom, mikor szívemben szeretet vagyon. Melly nyelven írhatok vala hát, ha nem ezen, mikor a szeretetnek ez könyvét szerzettem?

Kegyes olvasó! Ha ez gyarló munkácskát olvasván, te is érzel valamit ebből a szeretetből, juttass nékem vissza eggy parányit és emlékezzél meg, kérlek, rólam méltatlanról, imádságaidban.