Előszó

Nagyon dühös vagyok rá. Ő vett el legtöbb időt az életemből. Húsz évet foglalkoztam vele egyfolytában. S most megint. Miért foglalkozom vele annyit? Mert nem értettem őt, s nem nyugodtam meg, amíg nem ismerem úgy, mint a tenyerem. '70 és '90 között minden szabad időmet rá áldoztam, amikor már túl voltam 50. évemen. De miért ez a késő szerelem? Dehogyis az. Megértettem, megszerettem a Názáretit. Négy évet áldoztam rá 1964 és 68 között, s lett belőle hat vastag szamizdat kötet (Keressétek az Isten országát! 1990-91). Minek tanultam én hét évig katolikus teológiát, amikor az majdnem semmit sem hasonlított arra, amit a hat kötetben kihámozhattam az evangéliumok Jézus ajkára adott szövegeiből...? Minek? S ki ezért a felelős, ki ebben a ludas? Hát a Tarzusi... - gyanakodtam.

Gondoltam, hogy azzal a technikai fegyverzettel - tartalomelemzés a neve -, amit a négy év alatt megszereztem, Pállal is végzek négy év alatt. Nem ment. Nem lehetett ráhúzni Pál tanítását kaptafámra, azaz Jézus gondolkodási mintáira. Nem csoda, ha Pál legfeljebb másod-harmadkézből hallhatott arról, mit is taníthatott Jézus. Más srófokra járt Pálnak az esze. Ezt a sajátos Páli csavarkészletet kellett megtalálnom. Nehéz volt: az apacsavar nem vágott az anyához, az anya meg az apához. Beleőszültem volna, ha nem lettem volna már ötven évesen is ősz.

De ahogy a húsz év alatt egyre jobban megismertem agytekervényeit, fokozatosan rájöttem, hogy mit tanít. Nagyjából ezt: Isten haragszik ránk, mert Éva beleharapott az almába. Jézus halála megszüntette az Atya haragját ellenünk. De csak azokra nem haragszik tovább, akik ezt a haragtörlést elhiszik. Csak azokra nem, akik semmiképpen sem gondolják, hogy cselekedeteink következtében üdvözülünk, hanem hitünk következtében: kegyelemből üdvözülünk tehát, de... azért illik szeretni - azaz cselekedni - is. A legfontosabb, hogy ne metélkedjünk körül, hanem helyette keresztelkedjünk meg. Ez a zűrös egyveleg adja Pál sajátos gondolatvilágát (Szent Pál teológiája I-VIII. 1994-98).

De ez csak szinkronikus, azaz csak statikus végeredmény. Az, amit megírtam a fenti nyolc kötetben: amit tanít az Újszövetség 13 Páltól írottnak gondolt levele és részben az Apostolok Cselekedetei is. Most diakronikusan szeretném megragadni e tanítást, azaz - fejlődésében, amiből megtudhatnánk, hogyan is alakult ki ez a zűrös páli gondolatvilág.

Lehet, hogy töredékesen fog sikerülni ez a törekvésem is, mint mindegyik másik is. Ez meg még fokozottabban is, hiszen 90. esztendőmben járok... azaz inkább csak dülöngélek. De azért megpróbálom. Ha lesz még az emberiségnek élete halálom után is, talán valaki elolvassa majd e munkám, és ihletet kap arra, hogy megírja: hol s miben hibáztam?

Julianus császár, aki a 4. század végén vissza akarta állítani a pogányságot, mondta - szándékaiban meghiúsult - élete végén: Győztél Galileai... Jézus is mondhatná a mennyben: Győztél Tarzusi... Csakhogy ebbe a győzelmébe belepusztul az emberiség keresztény fele. Bele, mert lassan társadalmunk vasárnap még templomba járó egy huszada sem hiszi el már, amit keresztény/keresztyén templomainkban Pál nyomán hall.

Hogy lehessen óra, melyben Jézus elmondhatja: Tanítványaim - ha kétezer esztendő után is - azért csak rájöttek, hogy azt tanítottam, amit minden ember szívébe beírtunk Atyámmal s Lelkünkkel együtt, s a magunk arcáról mintázva a szívüket, s ennek következtében helyére tudták tenni ezt a végig és halálbuzgó Tarzusit... ezt egyszer Jézus csak elmondhassa..., hát ezért írom e könyvet.

...