
CÍMLAP
Gárdonyi Géza
Figurák
TARTALOM, ELŐSZÓ
Tartalom
Előszó, irta Mikszáth Kálmán
A gizehi pergamenlapok
A nagyapó
Lapszerkesztők párbaja
Hogyan jutott Matongó a bájos Kanyerának, Mpvapva leányának, kezéhez?
A fekete kutya
Az álló csillag
Öngyilkosság öngyilkos nélkül
Klein és Ábelesz
A hétfejű sárkány és a műkedvelők
A jövő évezredből
I. Öngyilkolás.
II. A jövő évezred marhái.
Én is mulattam Szent István napján
Jób
A pásztor
A Bárkonyosi Trombita
Vendégek a másvilágról
Begeken Kelemen gyémántjai
Czukorka
Két bika
Egy regény története
Mikor a Szentföldet jártam
A laskádi leányok
Az én vendégem
Trilliók a levegőben
Fruzinka
Vendég mint bűnbak
A régi istenek fölfedezése
Előszó
A törvényszéki vádlottaknál csak az általános kérdések között szerepel,
hogy az illető hova való; a lényegre mindegy. A könyvnél fájdalom majdnem
az a főkérdés, hogy "hol látott napvilágot?" Egy szegedi illetőségű könyv
már előre fitymáló mosolyt csal a kritikusi ajkakra, s e mosoly alatt
lappangva szinte ott lebeg már a sententia: "Bűnös és büntetendő!"
Nekem magamnak is vannak Szegeden született szellemi gyermekeim, a kiknek
sokkal több küzdelmet kellett kiállaniok, mint a budapesti kölykeimnek,
pedig talán erőteljesebbek, életrevalóbbak ezeknél.
Nagy primitivitás ez s nincs is meg egyebütt, csak az irodalomban, mert
a fülemilének ha dalol, nem kételkednek azért a nótájában, hogy nem a
városligeti fasorban teszi, hanem valahol a szatymazi bokrok között.
Nekem egyrészt örömet okoz, hogy ez a könyv épen Szegedről jön,
az én fogadott szülőföldemről. Mert az édes-vizű városnak, mely hadi
vitézségével, kereskedelmi életrevalóságával, magyar hűségével, megszerezte
czímerébe egy ezredév alatt a pelikánt, aztán a bárányt, majd a phőnixet
(ez került a legtöbbe), még szüksége volt egy állatra: a bagolyra. Arra a
bagolyra, mely a szép homlokú Minerva istenasszony lábainál gubbaszkodik.
A paloták kupoláin csillámló napsugár nem veri ragyogását oly messzire,
mint a nyomdák fekete betűiből kilövellő fény.
Egy városnak nem elég, hogy csak paprikája legyen: jobban mutatja, hogy
igazi város, ha egy kis attikai só is terem benne.
Szeged egy rövid évtized óta magasan emelkedik ki az alföldi városok közt
mint könyvpiacz. Tiz-tizenöt figyelemre méltó mű jelenik ott meg évenkint:
s ha egyszer az a kérdés támadna, miért követel magának a többi alföldi
városoknál nagyobb rangot, nem a nagy házait kellene fölemlítenie, hanem e
köteteket.
Mert vegyük föl azt a képzelt esetet - a mi különben világ végeiglen soha
se teljesedjék, - hogy Szeged elenyészik e föld szinéről és három adat
marad fel róla.
Az egyik adat azt hirdetné, hogy hetvenezer lakosa volt.
- Épen kétszerannyi mint Orosházának - mondaná a nyomozó történész.
A másik adat arról szólna, hogy nagy forgalma, élénk kereskedelme volt.
- Kedvező helyen feküdt - okoskodnék a történész - éppen a Tisza mellett.
De amint rábukkan a harmadik adatra, hogy tizenöt könyv jelent meg évenkint
a nyomdáiban, a historikus élénken vetné papirra: "Itt egy jelentékeny
művelt város volt valamikor."
Ám sok év sok tizenöt kötetjét lapoztam már át, de egyet sem találtam
köztük feltünőbbet, mint fiatal irótársamnak ezt a könyvét, a "Figurák"-at.
Tiszta kék ég alatt derült napsugár mosolyog, - a frisseség harmatja
reszket az alakjain. Sok szín, sok szellem s még több elmésség. Csak még
az izlésének kell egy kicsit tisztulnia.
Szinte érzem, mikor őt e néhány sorral bemutatom a közönségnek: "No most
ugyan erős ellenfelet veszek magamnak!"
De ugy gondolom, nem volt az becsületes s igazi kertész sohasem, aki azért
tapos el üde, illatos virágokat, mert nem ő termesztette.
Mikszáth Kálmán.