Csendéletmezsgyén
|
|
TARTALOM
Révész
Sejtekre bontott színpad
Pillangókisasszony vége (egy könyvborítóról)
Rorschach
Levélke Tolsztojhoz
Rövid nyelvlecke (együttélő nemzetiségeknek)
Rövidre zárom
Sirató
Sűrített levegő
Szétnyílik mint a holló
Szilánkokból tükör áll össze
Szimfónia
Sziromhullatás
Befelé szül az üveg méhe
Téma a sötétben
Templomtakarítás
Thészeusz hanyagul
Thészeusz itt marad
Tisztítóbűz
Titoktalanított levéltöredékek (nem készpénz)
Törpe viszi az apját
Trójáig billeg a hintaló
Új távoli templom
Válaszd ki a másik házat
Vidám változatok elmúlásra
Vigyázz a lázra
Virtuális ima
Visszafordult gondolat
Visszapörgő celluloid
Zenéket szerez az őrül(e)t
A gazdátlan bagoly
A felső szomszéd
A játszma lényege
A jóisten ellátott
A kakasos év
A közöny receptje
A legalsó játszótér
A mellékutca
A raport
A ravaszul eltűnt év
A reverend
A sokadik napon
A szőke őz remeg
Adatok érkezése
Akkor sem változom
Állok a sorompó előtt
Álomlabirintus
Amikor az emberre rájön
Alig két éve költöztem át (visszapillantás egy történet színhelyére)
Átruccantam régi évekbe
Az álom fázisai
Az amatőr
Az első és utolsó tárgyalás
Az idő is
Az öreg festő
Az őrült sirály
Az utolsó előtti oldal
Azért olvasok
Azt hiszem, megérte
Azték ház - sínpár
Beszóltak
Bűnbánat
Föld nyelte madár
Cementházban
Csak addig
Csak éjszaka kérdez
Csendéletmezsgyén
Dallamkór (mikor tennéd le a lantot?)
De mi lesz a bakával? (ne nézzünk este dokumentumfilmet)
Dögölj le mellém
Ebek ötvenhatodján
Ébredéskor már sakk és matt
Egy emlék nem javul (él aki nem)
Egy ösvény, két pólus
Egy zsenit kérek
Egyik mérföldtest
Bakelit lemezen recsegő...
Elég bármi
Életre sebez az avar
A vidám hintaló
Elkap a veszett falka
Elkülönültem
Ellentálmodó páciensek
Élő és halott kiesések
Deletálál (Dr. Gatty utolsó feljegyzése)
Delila
Az első tél bére (N)
Utóhang / Pihen a buldózer
Emberfeletti
Emlékek mint díszletek
Esti létösszefoglaló (Dr. Gatty naplójából)
Esti társalgás vénülőben
Évszakra öltözöl
Ez csak egy új mese
Ez nem állomás
Tiltott fertőzés
Faarcú madonna
Fekete fék (pillanatkép önmagamról)
Fekete madarak
Felségsértő szonett (bűntársamnak)
Fészkére száll egy omnibusz
Figyeld a nagy halászt
Föld-vitorla vászon
Gépesített ceremóniák
Golgota
Ha felkeres valami hívatlan
Hagyjatok röhögni magamban
Egy eposz maradványai
A torony
A bajok
A deák
Haikufélék
Hajnalban a ház
Halántékából gyümölcsfaágak (vidéki tragédia)
Halottfaggató szonett
Hangyaboly Nepálban
Harmadnapra a tükörbe néztem
Három a templom (kivégzett monológ)
Heléna ki- és visszaruccanása
Helyettesítések (hajnalban lobban lángra az emlék)
Herberstein Felicia és doktor Gatty levelezéséből (töredék)
Hogy merre látok (Melindának)
Honnan tudhatta volna (magamról Ladik Katalinnak)
Idült világ
James Watt javaslata
Játék vagy tűz
Jönnek éjjeli képek
Azért ébredek ilyenkor
Kampó vagy kereszt
Kattan a kulcs
Keresztülível mint híd
Két tremolo
hull lik (tremolo 1)
megjött (tremolo 2)
Ki mit tehet
Kihagyott szünetek
Kísérőzene
Lámpaoltás után
Lélekszonett (Irvin D. Yalom nyomán)
Limerick-forma helyzetjelentés
Ma halott a nyár
Ma láttam a kóberes szekeret
Ma megint akvarell
Ma példának okáért
Magándinasztia
Magányos esti morfondír
Már nem tudom pontosan
Éva most - és megint (Debreczeni Éva emlékére 1)
Már statisztika sem (Debreczeni Éva emlékére 2)
Meg sem gyújtom a villanyt
Megjelent Frida Kahlo
Megkeresnek
Mennyi van még a partig? Vakondsirálynak
Mértan a folyó fölött (egy fénykép nyomán)
Mesében - vagy hol
Minden második tegnap
Miorica (perirat)
Mit kivel (válasz egy elküldetlen levélre)
Moszkvai képernyőn
Mozdulatok lázálma
Nagyvérkör
Négykezes (dallam)
Nem eszem szárnyast
Nem több még ez az utca sem
Nevetek zsákba gyömöszölve
Nincs alibi
Oberon gyertyát gyújt
Oda és vissza
Ordasszonett
Országszonett
Ott élsz a képen
Napszilánkok
Óvatosság (rajz nyomán)
Összefüggelékek
Passió
Rideg cáfolat legelső arcom
Ösztönökön innen és túl
(Versper)
(ez a harc lesz a végső)
A szépség új változatai
Lakónegyed / Keszthelyi György géprajza
Révész, az annyi, mint
annyi
hullámot számláló kikötő.
Félórányi lebegő
útirány,
válaszkereső.
Egy part mellől merre indulsz?
a
majdnem-gyermekkor hazaint.
Figyelmeztethetsz.
Színe a szónak?
-
Egyenlő ének.
Népdal, dióbél, dögvész -
Eseményhalmaz.
megértendő,
időnként, néha, megint.
Egy meg egy: kettő. merre
az utunk?
a huzat elhúz, elnyújt -
nyugtató, mint a hó.
-
Kézcsók, az ajkak kelyhe
és miegyéb. Csipke, fodor,
álom.
Kiköt a tenger
a csónak deszkákból ácsolt
rozoga állomásain -
bomlik a mozdulat,
csöpög és kiakad - egyszer volt,
hol nem.
Jövünk még, megyünk -
(az Úrnak is van némi kegyelme)
egyazon
csónakban evezünk.
2012. február 26.
Mögöttem fekszik a
stilizált kontúr,
összefércel egy útmenti fával -
széle és
hossza szinte végtelen.
Évgyűrűkre, sejtekre bontva
bevárja azt
a magasztos órát,
amikor a merev, mértani háttér
rikoltó-vörös
pipacsmezővé válik -
olyankor felkúszik a lenyugvó napra.
Tündérországban
törvényszegő lennék,
beárnyékolnám az arany dekorációt,
a
márványba vésett vízszintes nyolcast,
a lágy orgánumot, a
koreográfiát.
Az én tánctermemben óriásdenevérek
röpködnek,
csendes falkába verődő,
sovány farkasok zöld szeme
fénylik.
Pupillám telihold a pléhtető fölött.
Mozdulatlanul állok az
öreg színpadon,
hasadó deszkák, festett rongyok között -
hasonlít
ez egy omló agyagházhoz,
amelyben olyan komédiások laknak,
akik
már többször életre keltek.
Mellek, végtagok,
verőerek között
egymásba tépő színekről álmodom.
A szerző is
abban a galaxisban él,
ahol a hangszer magától zenél.
2012. október 15.
Pillangókisasszony
vége
(egy könyvborítóról)
Pillangókisasszonyt
fekete huzalok
rögzítik a kihalt utca
különböző függőleges
pontjaihoz.
Mondhatni, mindegyik üresen kongó ház
magáénak
tekinti, bár sehol sem lakik -
még a kissé derűsebb ég is igényt
tart
látszólag már merev, de még
a szabadság színeiben
lüktető
áttetsző szárnyaira.
Pillangókisasszony olyan,
mint
keresztespók körkörös hálója
közepére merevedett tarka
rovar...
tekintetében is belenyugvás,
mintha csak szemlélné az
elkerülhetetlent.
Keze hátra-, bokája összekötve;
gyönyörű rab
nő az elmúlás sikátorán,
hetven centire a feszes utcakövek felett
-
ez a keskeny sáv - már mondtam talán -
kihalt - holmi szürke,
hosszúkás ablakok,
mint gyáraké - csak azok bámulják,
ahogy ott
függ a tündér mozdulatlanul...
de sehol egy házmester, egy lakáj
sincs sehol -
Így fogja végezni
Pillangókisasszony,
mert ellentmondott a mozdulatlanságnak -
lám,
még egy strici sincs kézügyben ilyenkor.
Molyrágta királyfi hever
a kuka mélyén.
2010. július 24.
csöppenő betűk -
valaki
végtelen nyolcasát törli a falról -
alább
mackótalp
karmok nélküli virágszirom -
padlóba
süllyesztett
kétujjú lábnyom önti
a fényt egyetlen forrás -
ha
kinagyítom eltűnik
balról egy halálra zárt szem -
krómozott
vízcsap mered
a falból - határozott
névelő hangsúlya
húzza
alá -
így már olvasható -
így hát érvénytelen
2010. november 12.
Lev
Nyikolajevics!
Ugye Ön is megütközött
azokon az éles
kontrasztokon,
hogy mondjuk az arisztokrata
mandzsettagombja is
- ha elesik -
sáros lesz - a tükör goromba
néha - ugye
észrevette?
A polgár úgy képzeleg egy darabig,
hogy az élet
hatalmas gyerekszoba;
fővárosa a nagyvilágnak.
Meg hogy az
ólomkatona
kezét-lábát sosem tépi le gránát.
Aztán, amikor a
nap sugara
izzásba hozza a nagyítólencsét,
a fény fókuszában
megjelenik
Isten.
Kaukázusi hadapród-arca van,
rávilágít a
semmiségre.
Erre Ön is, Lev Nyikolajevics,
(mint már annyian
eddig)
ötvenvalahány évesen muzsikká válik.
Az arc sánca
mélyül,
a tekintet is földhöz ragad és
kihűl, mint egy
elkobzott birtok.
Szerencsés ember mégis, Lev Nyikolajevics.
Ott,
azon az utolsó állomáshelyen,
a reménytelen remetelakban
csak
ilyen vén, beteg szemek szülhetnek
életerős, szlávajkú
nőket,
ragadhatnak fegyvert,
indulhatnak a hegylakók közé
-
hinthetnek végül a tarlóra lenzsákból
lassan beérő asztapovói
békét.
2011. június 29.
Rövid
nyelvlecke
(együttélő nemzetiségeknek)
Én, vagyis a nyelvi
söpredék
(itt) - kérdem, mert elszakadt a fék-
zsinór - vagy
valami egyéb tartozék;
(az agyamba vágott lék alatt
csontszálka
gyűjtemény - éhező halak
vacognak, de hát ez kevésbé
fontos)...
mégis visszatérek: ki a főkolompos?
Színt vallani =
súlyos stílushiba,
bűnper - aszalódhatnék egy koszos
dutyiba'...
selejtes moszattá képezne a törvény...
Mi a
frász? Я не знаю.* If
you're not James Bond,
ce dracu eşti pe lumea asta - în
fond?**
Ezek után én inkább nem beszélni.
Ezek után én inkább
nem látni.
Én inkább lenni szenilis vakond.
2012. január 28.
* nem
tudom (orosz)
** mi az ördög vagy tulajdonképpen? (laza fordítás
románból)
rövidre zárom az
elektromos kulcsot
bedeged ilyenkor az öreg kapu
raktáron sincs
már kábel foglalat
meg aztán minek a fényfelszerelés?
egy falat
- két falat - tengeriszemek
látom és tudom a galambetetőt
na és
ha több a szárny mint a lélek
a háztetőt is megérinted néha
nem
beszélve a léha túlvilágról
benned és bennem s a
világ végibe'
testizik-lelkizik pár költő és koldus
világ
kezdetekor - almaszedéskor
asztalhoz ülnek a kiűzetések
hát
akkor... akkor hát... ez is egy rítus
megmérettetik és
elfogadtatik
egyszeregy - felszentelt egyetlenegyszer
-
szórzótáblányi busás sikerekkel
úgy-bizony léthaver - te
vagy a harmadik
rövid gyufaszál - kihúztak - tedd el
magad s a
többit egy idegen zsebbe
(Isten is idegen közegből származik)
majd
megérzem én hogy mi és hogy ki
meg azt is hogy mennyi a
megengedett
szóbűn a versbe mint késél - vagy baki
2012. május 25.
fehér-fekete folt
rikító
látomás
ujjbeggyel festett
szivárvány a falon
szó dallam-e
vagy
átok éppen - nyárba
nyúló téli este
útmentén
zokogó
huszonkét bokor - mi
menthető át még
abból a
vésett
márványkastélyból
a belső szobába
a belső szobából
nyíló
márványkastély
szerteburjánzó
bokor - méregpohár
mély fekete
fészek -
halálnak fiatal
unokája lakja
szó-e dallam
vagy
ujjbeggyel festett
fehér-fekete
végtelen
este
szivárvány-ívek
tapintható teste
halálnak fiai
fiatal
lányai
szálljatok a kerten
át mint a zsoltár -
ima vagy átok
-
márványkastélynak
unokája - várlak -
ujjbeggyel
festek
szivárványt neked az
elátkozott falra
a belső
szobából
nyíló fekete-
fehér hallgatásra
2011. június 6.
Forgószél a menü, nem
teasütemény
vagy forró fekete - húsból van a teste
az esti
mesének - különös jövevény.
napszelet? seszínű sejtállomány?...
ki
hitte volna, hogy erre vándorol
távoli égövek gazdag tájairól?
A kiáltás körül sűrített
levegő,
egy visszajátszott, süvítő golyó
jól ismert röhögése. a
ferde térerő
eljátszadozott már sokezer félelemmel
míg egy
örökmozgó, korán ébredő
szellem festegette a vörös
graffitit,
falakat fedett a vért hullató festmény.
Szerelmet vallok a sáros
folyónak.
Szeretem ezt a fövenyes partot.
Én itt vagyok, odaát
valaki mások...
Megint elnéznek, megint elnapolnak.
Rímet
recseg a türelmetlen csónak.
2012. január 26.
Amikor színre lép
a
kivájt szemű
koszos rivaldában,
lábujjaiból karmok nőnek
-
azokkal kapaszkodik, fogja
a gyalulatlan deszkaemelvényt.
Amikor színre lép
még
este van - nem lát
sem reggelt,
sem hulló madarakat
a vacogó
télben.
Amikor színre lép
már
sejthető:
szája megnő, ürít
savanyú, büdös
végterméket,
szétnyílik, mint a holló kloákája,
mint fekete
árnyék reped ketté
a cementkripta-ország
fedele fölött.
2011. február 18.
Csonka szobor az
állomáson.
Senki sem látta még.
Kisajátított
magánylátomás,
zsíros csavarok, tengelyek között
hatalmas,
öntelt egyszülött.
Nem közeleg, nem lép,
nem sípol, nem
zakatol
a szent földre vándorolt vonat.
A lovak is csak valahol
a sztyeppén -
Csend csenden alszik a váróteremben.
Mi is
lehetne ez?
Orkhésztra, theatron, szkéné,
ógörög színház,
félkörív
vagy valami más,
valami summás
evangélium.
Mi az a sok tollú a
baldachin alatt?
Ki játszik hárfán fehér neglizsében?
Miért
másolta át valaki a hangsúlyt,
a dallamot és a léptek
hosszát?
Miért áriáz' a lángoló város?
Ablak ablakra néz,
tükör a szembe,
időhöz idomul a billentyű, a húr.
Fekete bárány az
üveghegyen túl.
Farkasüvöltés földön és vizen -
elhantolt
népmese - balsors.
Ne hagyd magára a szolgálóleányt,
láncra ne
verd a kóbor kutyát!
Lábad nyomába lépnek
most és
mindörökké,
Úgy legyen - itt - ámen - odaát.
(Csuklóba vert szöget se
keress.
Kabátod ott csüng egy száraz faágon,
visszanézel és
hazaindulsz.
Kézen fogod azt, aki sehol).
A mindenkori nő csak
játszik tovább:
füzetbe rajzolt naprendszerekben,
vásznakon
fekszik, elnyűtt ágyakon,
szent szűzként, kokottként,
áldást
oszt, alkudoz',
hálapénzt csörrent
áruló csók
után,
utolsó utáni vacsorán.
Üres lesz végül a
karzat, a páholy,
egyetlen szék se reccsen.
Az Úr is megpihen.
Még mindig hallgat
a végek kezdetéről.
(nem is lesz
talán)
Mondd, Isten: éreztél-e
némi csalódást
a teremtés
után?
2012. szeptember 27.
Annyi a kérdés ahány az
élet
Annyi az igény ahány a méret
Annyiszor költő
ahányszor késett
Annyiszor márvány ahányszor vésett
Annyiszor halott
ahányszor várja
Annyi virágot etet a tálba'
Annyiszor nyugat
ahányszor kelet
Annyiszor gyilkol ahányszor szeret
Addig az álom ameddig
ébred
Annyi közeped amennyi véged
Annyi az ahány amennyi
határ
Ameddig ország ahonnan bazár
Ahányszor szeret
annyiszor véged
Ahányszor halott annyiszor ébred
Ahányszor madár
annyiszor márvány
Amennyi hiány annyiszor árvám
Ahányszor gyilkol
annyiszor angyal
Ahányszor eszem annyiszor asztal
Annyi a közhely ahány a
szív
Annyi hegyesszög ahány körív
Ameddig ember ahonnan állat
A
sors emel és von vissza vádat
2011. július 11.
tetőcserépen
fénylakk
átfénylesz torz üvegen
foszlott függönyön -
te
színpadra alkotott
rejtőző drámai nyár
szünetben itt ül
széken
csempepadlón
és kérdez - azóta is
kérdez a főszereplő
mutatok
neki barna
fényképeket - látod
csahol a falka
a
hajtóvadászat
szünettelen -
az élet meg...
látod ennyit
ér
ennyire törékeny
a szilánkok merre
repülnek - az
aki
tudja majd összeszedi
tapasztja pohárrá
vázává amforává
a palántát
mégis
elültettem - életre
keltek apró gyökerek
öltözöm
lassan
máskor ledobom
rongyaim az elvárt
helyzet
szerint
próbálgatok titkos
éjféli hazajárást -
sután
gyakorló szellem
vagy időre ítélt
lázadó
test vagy
szökött gályarab vagy
megroppant szárny vagy
legyintő
kézfej vagy
sziromhullatás
2011. május 2.
feltehetően éjszaka
van
bár nem meggyőzőek a tér színei
feltehetően Kant van a
hangokban
vagy valaki más aki bár sejtheti...
olyan volt a tél mint a
vasárnap hinni sem tudtam az arcnak
pantomimjátékot adtak elő itt
is meg ott is ahol a belépő ma még
ingyenes többe fog kerülni úgy
tizenöt év múlva. nem ez a lényeg
boncolgatják az első
szindrómát
Ádámot Évát az őrszoba titkait
az üres medren hogy
lépett át
az Úrnak nevezett. mindnyájan sejtik
viszont sokkal fontosabb
a tea forráspontja és az útvonal
a zebrán vagy a mellette történő
szabálytalanság - érintése
a tenyérnek tíz ujj hancúrozása
bekamerázott tiltott játszótéren
szétbontott tető a
rendszer
száz Hold a körte - időnként kigyúl
utoljára vagy
egyetlenegyszer
valaki válaszol: s te hogy érzed magad?
közel a megálló relatív
az ember megértése elfogadása
a történelem kitartó utánzatainak -
súlyos a piactér
üzenete amikor naponta helyesebben esténként
felszáll
bontják lassan a színes
kárpitot
ajkukba harap a pattanó rugó
egyikük elesett a másik
ásított
miért fekszel úgy? kikötve az ágyon
majd elfoglalja helyét -
emlékszem megtörtént - másodmagával
ha visszaint az ember giccs
vagy tűréshatár szóval így adódik
harmadnapra ott sem találom ahol
a négylevelű szerencse sarjad
mindegy hogy mi - szűnni
nem akar
csónakos evez át a városon
ágakon bogok - engem nem
zavar
a delírium díszelőadása
úgy magyarázza ennek az
a célja és rendeltetése - megérteni
illik - hogy az
ismételhetetlen délutánok elmúlást lehellnek
a gyermek nevetése
arra figyelmeztet hogy félig-meddig igaz
tántorognak kőfalak
között
fogalmazzák a vakok eposzát
az amelyik győztes Cézárnak
öltözött
kifordítja két tátongó zsebét
csuklóján óra sincs írni
meg képtelen - ott vagyok - kettőkor
vele ébredek mintha a város
viszonylag rejtett épületében
örökké úgy húznánk meg magunkat mint
szegény kidobottak
befelé szül az üveg
méhe
rákérdeznék a bólogatásra
késpengén villan együttérzése
az
elviselhető kutyaharapásnak
2013. március 21.
Úgy látok, mint a vak
-
megérzem a guruló labda auráját.
Egyetlen érzékszervem
sincs,
tájékozódásom a gránát-
repesz vagy a szélmalom receptje
-
magát az iránytűt
fel sem ismerem.
Kezét csókolom. Hol az
illat?
Hol vannak a napnyugtáról szóló
bíborvörös körmök?
A
forró tenyér? Harmatos északi part...
körös-körül még érintetlen
öblök.
Úgy látok, mint a
vak.
Ismeretlen, elfelejtett szemmel
írok, olvasok -
kitapintalak
sosemvolt kezemmel.
Magammal viszlek a katakombába
-
Te: mindentudó, kóborló Sába --
Én: őrült vak-
ond.
2012. február 12.
Biztosan tudod, mit
keresek
a zárt kapu mögött, a templomhajóban,
mi maradt meg a
márványtáblából,
miért néznek utánam a szentek.
Esküszöm, hogy a
plüsspárnákra
különös gonddal vigyázni fogok.
Vedd le, ember, a
fülbevalódat,
hozz tiszta vizet. Hiába dadogok?
Ugye, te, aki csak
látsz, meghallottad,
sőt, megértetted azt a pár profán
bocsánatos
bűnt a folyosó oldalán,
amelyet én csak úgy... általában...
de néha ünnepekkor is
szerteszét szórok.
A kórus felől orgonadallam -
semmi
rikoltozás, üstök vagy dobok
felhajtást keltő tövises hangjai.
Azért jöttem, hogy
megtisztuljatok.
Halljátok, kőtömbök, szálkás fapadok?
Nem kell
se szendvics, se fekete -
gondolkozom a rómaiakon...
Sarokba dobom a lelkem -
a felmosót.
Közelemben egy rongyos behemót
ásít és úgy tűnik,
fázik. Didereg.
Átfutnak rajtam az időszámítások.
Csak a test
fáj. Ezt se vedd zokon.
2012. december 20.
Mindig is ott -
akarva-akaratlanul -
azon az oldalon, amely nem fordulhat át
a
valóság mögötti látszaton,
a száz alakban megrajzolt
parlagon,
ahol vagy gyökeret ereszt
vagy megrothad egy isten -
Mindig is ott -
eltékozolva
irányait s a visszautakat --
almafák alatt ácsorog
Thészeusz -
száz évben egyszer mintha rád ismerne -
ősbűnei
fáradt orgonasípok,
ott hevernek a koraszülött fűben -
az
ágakra is aggat belőlük - hanyagul.
2012. június 20.
Vegyük és együk az
adagolt időt -
benned is csörög a nyugtalan óra.
Feszül a rugó.
Holdfény a számlapon.
Ezerkilencszáznegyven a
téglán.
Repedezett fénykép, kába délibáb.
Nevet vagy zokog egy
csalódott leány.
Nem egyszer hallok női
visítást,
valami üvöltő szobákat látok.
Zöldülő fák között
koslató kutyák,
Bukott zenészek, drámai
dumák.
Felső lá-t kérek. Hamis partitúra
követelőzése: tékozló
visszhang.
Üzenetében más és más a
készlet.
Főpróba nincs, csak díszelőadás.
Hangtalan párbeszéd,
kettős társulat.
Rendezem az ágyat,
ujjbegyemen Ő.
Teste és vére, vérmérséklete.
Pengeéles játék.
Nincs visszafele.
Pihenj mellettem, fáradt
Ariadné.
Nem érdekel a fordított irány.
Thészeusz itt marad
most és mindörökké.
2012. május 22.
Tisztulni kezdett esendő
masszám.
Nem járok ki, nem fogok sétabotot,
fegyvert sem fogok
idegen szavakra,
tüzet gyújtok a hideg szentély előtt.
Ebben a
szobában számolt hatig az Úr,
innen indult el világot
váltani,
amikor hitte, megéri hosszú távon.
A hetediknél
megpihent, itthagyott.
A falon ezért átsüt a teremtés,
arameus,
latin, lélekkelesztő
Dominus vobiscum, legyen veletek
most és
midőn felvisít a mentő.
Fogat mosok, mert néha
harapni kell,
ha nem is úgy, ahogy tegnap tettem.
Mondom, ma
kézen fogott a Mester,
kettényílt az anyaföld felettem s
ő
megmutatta: akkor is ilyen volt a tenger.
Majd leül,
szalonnát szel, de előbb
megvárja, míg jóllaknak a kutyák,
s a
varjak tolla lehull a kőkeresztről.
A bűz, mint a füst,
pusztít, újraéleszt,
lelkembe üvöltik mennyei harsonák,
hogy
helyes a világ! Én vagyok fonák!
2010. november 8.
Titoktalanított
levéltöredékek
(nem készpénz)
Hiába díszítettem azt a
másikat.
Ne emlegesd.
Mit is mondtam akkor?
Az
érzéketlenségek...
A főnevek és a mellék(esek.)
Az is ellőtte
azt, ami emberi.
A mi kapcsolatunk(?) nem abból áll.
Mit tudsz?
Hagyj most.
Megyek, mert csak fél szemmel nézel.
A kisfiú
alszik.
Altató nélkül a szívem is sajog.
Minimum egy
év.
Visszautasítom.
Mettől meddig tart, ha kötelező?
Hiányzik
az, aki leszidott.
A szerelem már csak sablontéma
Viszont a
család széthúzása...
Valami radikalizmus késztet.
Na, süt már a
nap!
Megyek a fiammal, megyek!
Állj meg egy pillanatra!
Nem
enged Zuckerberg
Az a kóser gyerek!
Elment a szöveg, a képek
is
Szállnak. Pusztul a világ.
Pihend ki magad...
Jobb, ha
hallgatok egyelőre.
Tetvek között bűnöző vagyok.
Káromkodnék
istentelenül.
Két nap múlva már Szent Mihály.
A járásbíró vajon
megbocsát?
Illemtankönyvet
Olvastam az éjjel
Nehogy továbbra
is
Én magam legyek.
Aztán tudod, a nagytakarítás
S az
elmaradt honorárium.
Holnap jön az a szekeres pofa
Elszállítja
a törmeléket.
Ha meghaltál, üzenj.
Nekem a halál fing, semmi,
nulla.
Ördög vagyok és macska.
Hetvenhét életem
Legkevesebb
kettő.
Ők mondták, nem én.
Azért is! Ez a
kulcsszavam.
Szeretlek. Így van ez.
Zum beispiel.
Megsimogatom
a tövismadarat.
Az ágyam vetetlen.
A szívem is az.
Mehetünk.
Jöhetsz.
Itt vagy máris és mindig.
Világ végére veszett
Énem,
érverésem.
2012. szeptember 30.
Párbeszéd / Keszthelyi György géprajza
Törpe viszi az
apját
haza.
Falura - oda szállítja őt.
Karikalábakon
jött
be a városig -
helyesebben: azokkal nyomkodott
gáz- meg
fékpedált.
Törpe viszi az
apját
haza.
Ágy szélén öltözteti...
nem jó a nadrág.
A
derékbőség.
Nem éri be - mindegy -
megoldja törpe a
szíjjal.
Nem protestál,
öreg már ahhoz;
elhízott azóta...
Törpe viszi az
apját
haza.
Itt még egy régi szalvéta,
elteszi azt
is.
(emlék gyanánt?)
Búcsúznak -
sunyi mosoly.
Mintha már
temetné.
Törpe viszi az
apját
haza.
Falura - ásó, kapa, nagyharang!
Ott veszi elő a
kést.
2010. szeptember 17.
Sorozathalál. Alig
észlelhető
- annyira kevés - csak a megfontolt idő...
csak ecet
a szomjra, csak só a sebre,
csak az agy telkének apró parcellája.
Cementbe öntött hosszú
csont-
szilánk, mint folyó medrén lapuló repesz:
időtlensége
kámfor, rozsdamarta akna;
- egy gyászjelentés típusadatai.
-
Könyvelik, számlázzák - postás hozza házhoz,
ajánlott
küldemény, aláírás, baksis...
nem villany, gáz - magas lázszámla
ez -
figyeld az arcot: mennyire csalódott;
(mely égi szférákig
érvényes az összeg?)
a tény hallgat, akár egy tükörkép:
a
barlangnyílásból elgördült szikla
helyén kétezer éve nagy kupac
gané -
se viharfelhők, se dörgés, se szikra -
nyílvessző hegye
a halánték mögött --
híznak a barmok - a mennyország kié?
Ásító
szoba. A Szellem kiköltözött.
A gravitáció omladozó
háza
megunva szerepét égre lakoltat
egy ernyedő testet -
felébredt - hallja mégis;
áramütés rángatja vissza a
holtat,
mielőtt megnyílna a fehér alagút.
Majd újra az üledék,
a bűzlő iszap...
suttogás, rémmese, konspiráció,
szétkúszó
pletykák egy történelemről.
És újra meg újra a
fájdalmas "miért?"
Csend. A Styx partján elesett
légió
s egy görög isten. (Csodák már soha többé...)
csak mesék,
legendák - az álom hírnökei.
Elbilleg magától Trójáig -
bármeddig
a szekérbe fogott sánta hintaló.
2011. április 22. Nagypéntek
Kívülről nézem: merész
etika?
Stilizált világ megmérettetése?
Mit tehetek? Állok, mint
egy vándor
és találgatom - de mit szólnak a szentek,
a rács
mögül figyelő ólomkoponyák?
Mennyit változtat a relatív
rabság?
Magánelemzés - jogaim vizsgálata.
Még nem dönthettem
el: az egyszerű szószék
merre tereli a túlérett
társadalmat.
Álláspont kérdése; a kor persze változik,
hogy mi
mettől meddig elviselhető
kívülről-belülről - személyi
kérdés.
Tény, hogy más a hang, az ige visszaverődése,
más
fogalmak és más szolmizálás...
angyali kürtök hangja
sehol.
(gyermekkorom óta változott a tézis)
valami rendszer is
jól bokán rúgott
és selejtes, téves járatra vezérelt.
Bújócska
lett, túlérett kiskorúak,
(merre botladozik, mint barom az
érzékelés?)
El mégsem hasadhat a jól ismert utca,
várj
türelmesen, a sebek behegednek
a simára gyalult fapad felületén.
S
ha több hitelt adsz a nyugtalan szónak,
rádöbbensz nem egyszer, de
sokszor:
odafent béke van. Itt lent csattan az ostor.
2012. január 7.
Látom, képlékeny a
domb,
idomul esőkhöz, fákhoz,
halottaihoz.
Megrepeszti a
falat,
mint gyász az óraüveget.
Ne öltözz azért feketébe -
most
forró a nyár és kegyetlen,
de az autóbusz megvár
és letesz a
közeli hegyen.
Ott megtudod,
miért éget a víz,
miért zuhog a
nap,
miért tart három napig az ünnep.
Ott láthatsz majd te
is
érett kévét, térdeplő lányokat
- pattog az égő hasáb
-
esküszöm, olyanok mind,
akár a föld,
a nap, a rajzkönyv,
a
régi óraüveg.
Csak beszélj csendesebben
a helybelieknél
és
ígérj kevesebb csodát.
Válaszd ki azt a másik házat,
amelynek
ablakán besirül néha
elhagyott szobáid
meztelen huzata.
2011. július 22.
Ha rám csapják az
ablakot,
nem játszom többet blokklakót -
mert betört orral
mennyit ér
egy főállású hadvezér?
Ha rám zuhan az
emelet
(csak egy van a fejem felett) -
nem leszek tovább
szápiensz
érvényét veszti a licensz.
Ha kiugrom az
ablakon,
szétfolyok, mint egy híg takony -
majd felszárít a
nyári szél...
(hallom, ahogy a pap beszél).
2011. június 17.
Biceg egy kehes ló s az
egész vezérkar.
Nyomukban édeskés kancabűz terjeng -
korzózunk
előre-hátra a keskeny folyosón -
Istenem! Mennyire vágytam egy
béklyót - vagy
Krisztus-korbácsot, amitől retteg az álszűz
és
tűz gyúl, világít a marcangolt bőrön.
Testvér! Te csak ne
házalj tovább!
Vigyázz a lázra, a görbe szobákra!
Valahol
félúton bronzlovas csörtet
vagy cövekel jól bemért
fesztávolságokon.
(a virágágyások már enni sem kérnek,
minden
ott húzódik a testember mögött).
Mit tettél, királyné?
Quid prodest? Kóstolgatod
a beláthatatlanság lőtávolságait.
2012. június 19.
Maga az, hogy tizenhat
szomjas béka
asztalhoz ül, sört iszik,
sajtot falatoz, az
már
önmagában is a páratlan,
sőt, a pártatlan költészet
napját
jelenti: szólj be,
ha ott ott leszel áprilisban -
de ha inkább
a kézművesség vonz,
jelezz, őnekik is bejegyzett
napjuk van a
hálón.
Némelyik ugyan virtuális, de
előfordul hús-vér,
szavahihető,
szaván fogható esemény is;
csak hited és
képzeleted legyen ott,
ahol az említett háló
szemei kitágulnak
és
kiszöknek belőle a békák -
ott keress ismerősöket,
üzenj,
áruld el, mi jár a fejedben,
vedd fel a kapcsolatot és
főleg
fogadd el a meghívásokat
most és míg géped
memóriája
sztrájkba nem lép,
ki nem esik végleg,
ámen.
2011. február 14.
Vissza tudod-e csalni a
buja parkot,
a filegóriát, a fúvószenekart,
az elektronikus
túltengéstől mentes
szigetet - amely még gyógyítható
volt?
Megemészthető, szabályos városszelet.
Összeragasztott,
szürke játékkockák
ropogós magvában, ha csak mint
embrió:
összekucorodva - de élet is adatott...
s az álomutazást
visszahozod-e?
hát egyetlen stabil, hűséges helyedet
(talán
semmit érő aprópénz árán?)
Emléked egy pár disznóbőr bakancs,
mint
spártai harcos kemény saruja,
ha mezítláb kényszerül gyalogolni.
A barom szőrén drága
testápoló.
Felemelkedett, mint szappanbuborék,
épp vakarja
magáról a bűzlő ganét -
szarv helyett most büszke agancsot
visel,
járom? az mi volt? - bőg emelt fővel,
mint akit nem
rémít sem hajtóvadászat,
sem kiontott bél, bendő: a vágóhíd szaga.
Laza szerkezet: híg
vágy, oxigénhiány -
számonkérést a rontás nem ismer.
Maradt még
néhány vázon csüngő test,
hús-vérépület, mi
összeomolhat.
Összefognak mind az állványok ellen,
pörög a
láncfűrész láthatatlanul,
csapkod veszettül a démoni fejsze.
Abba hal bele az ember,
amit megtanul...
Csak az a fullasztó nyomás a mellen,
csak az
mutat néha a cementkeresztre.
2011. május 9.
Középen gödrös keleti
egyirány,
jobbra meg balra súlyos diagnózis,
idegzárlat,
bomba-szemtölcsérek,
kloroform ízű
plasztikpoharak.
Pionírnyakkendős régi énem
oszt-szoroz három
magas emeleten.
Alagútnyi konyhában nagyszülőm,
múltidőapám,
jelenidőanyám.
Égi jeleket küld a fürdőszobába
a viaszfelhő
évente egyszer.
Összejövögetnek kis és nagy szentek.
Semmi
díszbeszéd, ceremónia.
Nyakig sárosak. Megbocsátanak.
Az öntvény-kád mellett
két kartondoboz,
sprőd seprű, olcsó vegyszerek.
A falon kis
szekrény, vöröskereszt.
Timsó, kékszesz, gyógyszeres
tubusok.
Hosszú percekig égnek az ablakok.
Az a sárvilág még
mindig kirekeszt,
gyermekként várhatja-e valaki
a valahol
kisikló játékvonatot?
Merre lehet innen az
állomás?
kérdi a vándor trianoni nyelven.
Ő is ember, ma már
nem hibás
szinte senki a törtvonal miatt.
De hát tőlem mit
lehet várni?
Ugorj trolibuszra, lóra nem ülhetsz,
személyes
ismerősöm a világhódító
kanca. Tudod, amelyik nyers húst
puhított.
Lá révédéré. Közérthető voltam?
Köszön és elindul.
Semmit sem értett.
Így jár, aki a templomban
fütyörész.
Visszapörög a celluloid:
Ortodox utcán suhan a
szán,
a pap fia kesztyűt sem visel,
tenyerét
összedörzsöli.
Tudja az Isten. Akinek apja
nádat szabdalt
mocsaras lágerekben
nem viselhet ünneplőt soha,
nem elemezheti
a telet, a nyarat.
A kajla öregnek kopott kalapja
sem vetít
tájképet a zöld kerítésre,
szívesen fogad, de keveset
beszél
arról, akivé lenni kényszerült.
Az utódok ma vágányt
keresnek.
A szőlőindák íze
savanyú. Békezamat.
Legalábbis annak kálvini látszata.
Kóstolom
a zöld őszt.
A tegnap visszaüt.
Köpöm a fekete betűt.
2012. november 3.
roham vagy nyugtató -
altató táncba
simul a bőrszoba - mennyire szép -
mi épül itt? -
viskó palota - mindegy
(a sas is csak idült
sztahanovista
közmunkamániás kísértetveréb.)
száz keze van. ma
éppen egy sánta
zongorán kalapál nyolcórás dallamot
(francette
ütemek - holnapod a tét)
beszól egy kék arc - te művelt
úrcseléd
asszonyi szoprán - ásít a fekhelyem
másnap majd vidd
el pár végtagom (is)
- szórd ezt a vacak lim-lomot szerte
hisz'
korán van még elnézést oppardon
(felébresztett egy
érzéki ékezet)
kábult szirének ülnek a zöld padon
jólismert
őrül(e)t - bogra köt véreret
kiráncigálja szívedből az eget
a
föld belét egy fészerbe dobja
új hangszert hangol - ki kinek a
foglya?
elengedné egy őrült a másik őrült kezet?
üres állomás -
a sokadik vágány
kiszámíthatatlan zajongó szörnyeteg.
baktert
emészt - tudtad te szűzleány?
2012. február 9.
öt néma óralap három
szobában,
egy az ezüstmintás, sárga falon,
egy a berámázott
szent ostya alatt,
kettő vagy három az eladott zongorán.
a gazdátlan, szajha
bagoly
elősuhan a nappaliból,
két szegre feszíti
kölcsön-kabátját,
fehér tollait is kitépi rendre.
húsa középen
kettéhasad,
gőzölgő, nedves tulipán a gyomra,
suttogva nyugtat:
nem bűn ez
ilyenkor - éji madarak napja közeleg.
magába szippant lassan,
megemészt,
visszaöklendez rögtön az ágyra,
a ragadozók - lám -
sötétben szülnek
miniatűr, szadista vadakat -
fekete bronzpáncél a
tollam,
torkomban éppen Krisztust temetnek.
sírás fojtogat,
tehetetlen,
fogak nyoma az árva kereszten.
2010. december 16.
francia diák -
hiába
mondanám neki:
nyaktiló.
a guillotine-ra elmosolyodik,
-
aha, Maximilien -
arcára kiül a jakobinus derű:
aha, 1794 -
válaszol,
persze anyanyelvén.
int - várj csak -
beszalad,
kijön valami
vérnedves ruhákkal;
voici Maximilien -
ismétli
most már komolyabban -
két lépésnyire tőle a
padlás,
drótra akasztja száradni
Robespierre hagyatékát.
2011. április 15.
Ez meg mi? Átvészelt
kártyajáték?
Elúszott vagyon, lovarda, kastély?
Egyéb
vita-téma: - elhagyott szálló...
pedig nézd: ott, a finom kéz
mögött
lüktető, forró hús. (erről is beszéljünk?)
Új
képrendszereket, ezer mikrofont
hozhatsz - az elvárt
szöveghalom
ott landol majd a sarki kukában.
Megtapizzalak? Kis
kamaszzsargonom -
Egy másik kézfogás - Új kiegyezés;
a játszma
lényege - ha meg véget ér,
borul az asztal is, úgy, ahogy
a
rögzített tárgyak borulni szoktak.
Átizzadt éjszaka - álmos
kapunyílás.
Nem látnak. Vajon segítsek rajtuk?
Nedves mimóza.
Óvatos öledbe
tálalok (diszkrét reggelit mára.)
Ínyenc fogás.
Lassan levetkőzik a nap,
halványan megtestesít egyet és mást.
A
park fölött más látszat, újszülött tavasz.
Bakelitlemezen recsegő
fél-régi testek,
Miféle hangok? Hányezer könyvelő?
Ha csak így
kreppapír-módra
összetűrted bennem az aknamezőt -
ha játék
lettem, valami kalejdoszkóp,
belső színvilágod álomba kergetett
-
- nem így ütemeztem eddig az erotikát -
borostásan jártam
mint sivatagjáró,
hetekig vártam az első szomjúságot.
Lassan mutatkozik be a
négyzet, a körív
vagy pelyhes, eddig még idegen
kallódások,
formáimhoz, testemhez úgy közelednek,
hogy végül
illatos, új kaptárt építek -
vesztett és időnként újra megtalált
kéz-láb-
bilincs, kulcsszavak, valami összekötő ösvény...
olvasok
ebből a lapból most már szünet nélkül,
valami felmentő
csontritkulásig?
Az összes emléktárgy
elkallódásáig?
Elgondolkozom: élés vagy visszaélés?
De hát most
már mindegy - mennyi a váltságdíj,
megértő esküdtszék? -
kacatjaimat ingem alá rejtem,
a tárgyalóteremből pedig távoznom
kell.
Mosolyogva félrecsapni a faragott ajtót.
Enyém mától a
tiltott tulajdon,
Új egek, levegők, kábító illatok,
a park
fölött fetrengő, kifosztott tavasz.
2012. április 18.
A lúd és a ló viadala / Keszthelyi György géprajza
a jóisten ellátott
engem
síppal dobbal
táskarádióval
- csak csöndesen -
tanácsolta
énekelt hozzá cigánydallamot -
akkor ugrottam ki az
éjszakában
foszforeszkáló sirályok közé -
ott mélyebben a
sétatéren
koratavaszi teát osztogattak -
forró ópium egyszeri
használatra
- még el sem olvadt a hó -
még ropogott mint kövér
hulla
lábszára a szűk koporsóban
fehér lepedőn
haszontalan
kilakoltatott szórólapok és
gyerekek arca -
vattacukor
futár jön lassan
hattyúháton
nyugdíjat puhít tollpárna alatt
katonai távcső az
oroszlán
babérglóriáján - belenézek látom
szappanoperáznak a
szomszéd szobában
korán lehet ha van még valami
napszak a
lépcsőfordulókon -
ez az emelet nem az enyém
ez sem én vagyok
már és nem itt
csakis a postás szelleme kísért
csakis a
kisemmizett postás -
válláról hiányzik a táska
a futárt
lenyilazták - vagy
valami hasonló tragédia történt
hiszen ez Donát -
lélegzik még hármat
csak most esett le a tantusz
és össze ő -
éjjel fél kettőkor
ezért nem áll a domb tetején
mint eddig -
még egy lenge körív
a folyó felett aztán megint vissza -
szárnyon
lóháton ökrösszekéren
síppal dobbal mentőszirénával
jóisten
tudja még mivel
jóisten tudja még merre
2011. március 2.
Ott vagyok, ahol a hó
nyarat jelez,
az ember valami ősidőket.
Szaunából lép ki egy
katedrális.
Kőhalmaz. Rajta egy mozgó hangyaút
rajzol új
vonalat, jól összekötött
elrendeltetést kint és a falak mögött.
- Döglött kutyák a
járdán,
szirénázó mentő
meg miegyéb. Szeretem mégis
a
hússal, bőrrel fedett, vagy lökött
emberi fajt. Az, hogy nő
vagy
férfi: részletkérdés - nem is...
inkább a megközelítés
fedett
esetei. -
Úgy döglik és éled újra
a hó
éppen ott, ahol legutóbb jártunk,
tiltott mezőkön,
vesztegzár alatt,
hogy el sem hiszem: nekünk való,
mint
elkönyvelt tény, tékozló gondolat,
amely át sem fut egy kipihent
agyon.
Demokrácia van -
mondják. Hagyom
létezni, legalább lélegezni,
ha már úgy,
kéretlenül megszületett -
tovább követ a keskeny hangyanyom
a
KósKárolyi kakasos csúcs felett.
Itt már nincs kisbetű, főnévi
igenév,
nyelvtan vagy egyéb szabályok.
Ez egy másik énem. A
kakasos év.
2012. december 27.
Enyhén misztikus a
közöny receptje:
ha befalnál némi érthetetlen
zárójelentést -
mintha hirtelen
a felszított parazsak legmélyén se
észlelődne semmi,
abszolút semmi.
Némelykor minden elveszti ízét,
helyet foglal
egy életunt idét-
len vagány - bár ilyenkor továbbmenni
üdvösebb volna - ha üres
az asztal
s az ajkak sarkában nyílik a csömör
otromba rózsája -
de ott ül tovább;
megelégszik pár romlott
fordulattal:
a tűzhely, ahol semmi lesz semmiből
ölni képes -
de esendőbb, ostobább.
2012. július 18.
A lépcsőforduló
prófétaként
le- és felfele visz (ott voltál tegnap vagy azelőtt)
-
nem ismer határt sem végállomást
az önmagába zuhanó buja
hajfonat.
Lesz még háború - mondja a jósnő.
Micsoda összjáték -
senkinek sem hiszek,
ismerem viszont a tűzszüneteket.
Egy
eldobott mosolyban már puhul a vánkos,
felnyögdécsel egy
játszótér: az a legalsó.
Nem tanulmányozza sokezer arcod,
egyetlen
neved is alig érdekli,
selyemköpeny-combja mégis ott feszül
az
oldalzsebek toldalékaként.
Az ember idővel megtanulja:
rendező
nélkül is ugyanaz a színtér.
Itt cserél kosztümöt a fű
rekeszében
az egész társulat. Szőkék és feketék.
Az elképzelés
rendszerint sokszínű,
az ablakrácsokon melltartó, piros
neglizsé,
odabent éhes, nedves plüsspamacsok.
Ha ráérzel jó, ha
nem, hát kívül rekedsz
fekete madarak, szőrös állatok
között.
Egyikük sem bánt, de ismerj rá kezedre,
ne felejtsd a
bögöly falánk tapadását,
emlékezz vissza, ha megérintettél
nyakat,
fültövet, köldökvidékeket,
mert emlékek nélkül semmi sem
lehet-
séges - őrizd meg a kóválygó tollakat.
2012. július 22.
A mellékutca déli
oldalán
hányódik a rothadó évszak
papírtasakban - felszedi a
csóró,
falatoz' belőle ő, meg egy félvak,
két-három
deci
után.
A mellékutca balkon
alatti
sávjára egy vén szamaritánus
nejlonzacskóban dobja le
váltót
neki - zuhan a téli cucc - a mánus
már jelez
a
télifán.
A mellékutca északi
sarkán
pihen, mint moha - rátapad
a falra - és mert a tulaj
kidobta,
hálószobája lett egy sárga pad,
telke a város:
játékkocka;
sír, zizeg -
kék celofán.
2010. november 28.
A raport közli, maradt-e
valami tartás,
hogy jó, vagy rossz a hajlam, esetleg köztes;
hogy
segített-e a takarítónőnek,
megfogdosta-e a falusi
konyhalányt.
Káromkodott-e? Feleselgetett?
Kiköpte-e az esti
gyógyszereket?
A raportba úgyszintén bevezetendő,
hogy szájon
vágta-e a szobatársait -
Összeesett-e?
Felegyenesedett?
Beleturkált-e mások fiókjába,
azaz
elsajátított-e idegen holmit.
De az sem mellékes, hogy
adakozott-e,
fellelhető-e az önzetlen pólus -
az egyéniség
hiánya is számít,
úgy, mint az egyéniségből származó károk.
A
közömbösség, a semleges szempont,
a semmibe tekintés, a
tervnélküliség;
fontos aztán az érzelmi skála,
a fogékonyság az
empátiára,
a kíváncsiság, a beavatkozás,
a kívülállás, vagy
mások zaklatása,
a hideg kéz és a meleg tekintet,
a szándék
mögötti számítgatások -
a rendre elvetélt választások sora
s
még ezer satöbbi hever a raportba'.
2010. szeptember 16.
A ravaszul eltűnt év
megszámozatlan
vak-üres kockái, szinte mozdulatlan
homályos
halszemek - pontosan éjfélig leköt
a folyót átszelő ferdeszemű
arca -
(percenként ütközöm színes szögesdrótba) -
az árnyak
mégis mozgatják az agyat
ilyenkor: a végen vagy majdnem-kezdeten
-
lantot cibál a vad, nézd csak: a szelídebb
rendszeresen
dalol... elérzékenyít.
Keskeny az utca, száz
sziréna üvölt,
megszámlálhatatlan külső-belső hegek -
önmagát
bírálja, aki kikészül
(sanda tekintetek - bizalmatlan
vendég)
vékony szvetteréből gőzlik a hideg víz,
míg leszállnak
hozzá - ott, a folyosóvég
valami sötét mennyországba
nyílik.
Megérezni már a napi veszteséget
a hiányzó, színes
betűk mögött.
Finom, új ünnepek: a hideg megéget.
2011. december 25.
A zsidók mifelénk több
mustárral
szokták enni a virslit -
közölte a new-yorki
reverend
és kért még egy adag édes mustárt.
Az elnéző gúny álruhában
lapult
a lapos tányér mellett, mint félrefröccsent
foltja
valami körítésnek
egy manhattani zsidó- vagy éppen
presbiteriánus
asztalterítőn.
(Harmincöt éve
lehetett,
hogy étkezés előtt lehunyt szemmel
elmotyogott
egy-két hálaadó imát.)
Legutóbb meztelenül
sétált a szobában,
úgy figyelte a fészkelő sirályokat;
mindenféle
szérumtól kiégett sejtjei
elhamvasztották benne a klerikális
rőzsét -
a szent beszéd sem hatotta meg nagyon.
De hogy a zsidók New
Yorkban
több mustárral eszik a virslit -
erre haláláig jól
emlékezett.
2011. január 2.
amikor minden idő
lassú
galoppra vált majd
kitágul széttör tégla-
falakat
sorompót
áthömpölyög rozsdás
gátakon haltetemeken
azon a
részvétlen
lélekcsonkító
tüzeket szító napon
amikor a
főinkvizítor
intésére fellobban
a máglya és csuklyás
szentek
kúsznak fel
az égre - akkor látom
meg egy másik
szempár
bozótban rejtőző
kis esti árnyékot vető
holdkaréja
alatt
a nyugodt őzeket
2011. június 5.
A szőke őz remeg,
eldől
a sebzett, fekete vadkan,
kiássa lándzsáját az
erdő.
miféle hatalmas anyaméh
vagy lomtár ez, hogy annyi
ordító
élet belefér?
szívleállás, kiömlő
gyomor
zamata, karmok nyoma - lihegő
szerelem -
nő-férficsapások -
lábujjra áll a másik, fejtetőre,
hogy
szájáig érjen - hogy
harmatos nyelvét befúrja
a szétnyíló
állkapcsok közé.
végül az őz átharapja a
vadkakas
torkát, vérét felissza egy vakond-
túrás - nevet,
nevet az anyafarkas.
2011. május 22.
Partra szálltak a
kifestőkönyvek -
kiderült néhány perverz viszony
s pár keserű
adat: hogy mi mindig
és örökre vesztesek... - Mert bizony
mondottam: majd
születnek, érkeznek
újonc vigécek, de úgy forgolódnak,
úgy
szignálnak plagizált krónikát,
hogy hitele legyen a foltozott
szónak
s közben siratjátok a
sáros honfivért.
Itt Árpádház-űr, amott meg el se
fért
Nándorfehérvár - bocskoros lovak
húzzák a földön
famásolatukat.
2010. november 17.
A belső derűsebb
jelek
ellentéte az utcaszín.
Valami regényről
leváló,
cementhabban caplató mokaszin,
Moulin Rouge-ban tipegő
saru.
Ilyen lehet a hideg
kő
és a lázas sztratoszféra
olyankor, amikor
egy elmélethez
nő
kezünk s benne a kulcscsomó.
Megismételtem vagy
kihagytam
valami fontosat, figyelt az Úr -
nedves-fekete a
járda alattam
egyre szürkébb az ég,
befelé világít az ablak.
Megcsonkított, számtalan
óralap,
belenyugvás a kiiktatásba.
- Gyapjúöltönyt, nyakkendőt
kap
a megértő, értelmiségi szolga,
kiegészíti egy kürtőkalap. -
Cipeli mégis a szomszéd
szemetét
poros amulettként, mert
erre azt mondják:
szentség.
Kiderül viszont, hogy halálravert
kutyának feje,
veszett
csontszilánk - csak a bölcs
gyülekezetek
avatják
áldó-romboló babonatárggyá.
Felforr, majd kihűl a
kráter,
aztán a földet ellepi a korom
forró, szerteszét röpködő
leple.
Sassá magasztosuljon a fekete lepke!
És akkor sem
hullatok könnyet.
Vadvirág nőjön átkozott ágyamon!
És akkor sem
változom.
2013. február 3.
A fal arcai 2 / Keszthelyi György géprajza
A síneken túl
Ikárosz-szárnyak
maradékai - elhullva szerteszét -
ott jártam
egyszer és hónapokon át
lappangott még bennem a Nap tekintete.
Az
erdők színe is ott tért eszméletre,
ott pihent meg egy megcsonkult
padon --
kinek fájnak ma a tárgyak végtagjai?
Agyfaggató IQ? -
Azt inkább elhagyom.
Daráljátok: ami elveszett, megkerül,
idő
kérdése és egy érdekes asszony
túléli a többit - nézd: ott ülnek
ők is.
Egy színes számsor. Tartják a keresztet -
A kanyar
mögött szűk zárójelentés:
elment valaki. Zokog egy nemzedék.
Aztán
a tekervény tovább osztódik
ezen az igényen, szinten, színvonalon.
* *
Az ágak alatti szavakban
dallam,
kérdés vagy hangsúly, rímes kisregény.
Úgy tűnt, hogy
annál elhagyatottabb
csak az országút lehet, szélén a fény,
átsüt
az esőn egy pihegő mellkas,
amit még létrehoz, amit már
hátrahagy,
csakis az számít, de... figyelj már! Nyughass...
* *
Látványos összkép a
töltés oldalán,
hitetlen vagonban túlvilági rend.
Végigrajzolom
egy szemöldök ívét,
kérdések százada ébred odafent.
Fehér-fekete
képek, betűk - én, őrült
furcsa módon az égről olvasok: - két
best
seller - távcső - zuhanó égitest.
Vajon ki és honnan indította
útnak?
És mikor ér célba a száguldó angyal?
Reggelig kártyázom
minden árnyalattal.
Így festek régóta arcot és aktot.
Felsír a
gép és sóhajt a vászon -
szívembe döföm a tövises színeket -
ott
fekszem én is a véres paplanon,
testedhez simulva, most már
színvakon,
mert ezt parancsolja egy belső rendelet.
Meg aztán,
ha már elrendeltetett...
(orvlövész tölt csőre a túlsó oldalon).
2012. május 10.
Régi gond az, hogy az
ágy pitvarában
égő testet fal a máglyaforma rőzse.
Az a
mesebeli szárnyas ló közbe'
agyamba mászna. Eltöri a lábam.
Gloria mundi? Bukott
birodalom.
Barack zuhog. A fák lecsendesednek.
Elhullott
szirmok közt angyal vagy gyermek
mond égi meséket. Reggelig hagyom
alkotni is. Építhet
kockavárat,
de ötkor már a kötelesség vágtat
valami központi
házak között.
Ütődött gyümölcs - ennyi
volt az álom?
Szöveget szerkesztek Istennek. Bánom
is én -
ismét koldusnak öltözött.
2012. február 17.
Amikor az emberre
rájön,
ha sokadszor telik be a pohár
biliárdozna, kuglizna a
neten -
Lenne saját testvére akár,
tűz helyett szelíd
patak...
nem lehet ám.
Nem hagyja a lelet.
Nem hagyja akkor
enni, aludni sem,
leszakítja a fülét az ember,
átdöfi a
dobhártyáját rögtön.
Nem hallgat többé rekedtes,
barna balkáni
muzsikát.
'Mikor a diktátor betolakszik,
lövi az anyját,
halott apját lövi -
szemét is kitépi: nem akar látni,
kiokádja
az anya-apaföldet.
Motherland, faterland - slussz.
Inglisül,
dajcsul, magyarul okád
a főtér kellős közepén.
Nem rejtőzik,
nem teszi a szépet
mint aki szeret - löki torkából
ki az
ostort, a hangszálakat,
mert üvölteni sem akar
azért...
emberfarkassá válni sem.
'Mikor ott hever
aszfalton a haza:
legelők, szántók, zöldövezetek
és bűzlik a
járdaszélen minden
(a Szent Mihályból kikukkant az Isten)
orrát
is levágja, hogy ne érezze,
ne szimatolja tovább a dögöt.
Amikor
az emberre rájön,
rásütik rögtön, hogy lökött.
Ez a legjobb,
amit mondhatnak róla
ilyenkor a jólvasalt bárányemberek.
Pedig
már nem hall, nem lát,
nem üvölt, nem is szaglászik
többet.
Önszántából nem, hogy botrány ne legyen.
Merthogy a
másik őrült lövi,
géppuskázza folyton az anyját
üti a halott
apját is övön alul.
Na azért nincs kaja, se álom, se kugli
amikor
az emberre rájön.
Csak sűrű lé van: az otthon oszladéka
jön fel
és újabb köpésre késztet,
tolul megint elő, mint gyomorsav
a
felesleges, kihányt nyelőcsövön.
2010. szeptember 28.
Alig két éve
költöztem át
(visszapillantás egy történet színhelyére)
Alig két éve költöztem
át ide
a többi huzatos szobából.
Kékeslila rétet láttam itt és
zöld eget,
harmóniát, disszonáns színeket,
talán még egy
plüssmackó is bemutatkozott;
- gondoltam: érdekes lehet -
itt
születhetnek az öreg gyerekek.
És tényleg itt születtek
-
összeszedtem akkor néhány bogáncsot,
rádobigáltam az
ismeretlenekre,
hátha visongást, káromkodást hallok -
hátha
valakik visszadobnak
valami kórót, szóvirágot.
Aztán egy másik
napon
felfedtem, megmutattam a várost;
részegeivel,
holnaptalan
vénasszonyaival együtt - csak úgy
pőrén és
mocskosan - mert olyan is
tud lenni - sőt egyre inkább -
legörbült
a gyerekek szája,
a felnőttek bölcsen tudomásul
vették,
elkönyvelték a helyzetjelentést -
ők már sokat éreztek,
láttak...
Öt sorból állt össze a
Házsongárd -
bőven elég az első Virágvasárnapon;
a többi mese
kávészünetekben
gördült és lélegzett tovább.
Amikor megtalált,
eminens barátom is
rálátott régi, röhejes emlékeinkre...
pár
percig abbahagyta a munkát és
hahotázva pillantott vissza
egy
fővárosi irodából
az élő vicc tényleges színhelyére -
ott
nevetett percekig, ahol a széles folyón
nem csak gumicsónak,
dögszag,
de hajó is úszik - néha Bécs felé -
kezet fogtunk
másodszor is.
Arra ébredtem, hogy a
kávé kiömlött,
egyszerre ment kárba néhány kontinensen
s a
készlet míves cserepeit
kárvallott költők szedegették össze
-
csend volt egy darabig.
De jött az a színpompás
madár,
leereszkedett lomhán az égből,
megkeresztelte a
hajléktalant, majd
fészket rakott a fehér és fekete
világító
dobozok mélyén,
drótok és ónozott lemezek között.
Ott él, táplálkozik
azóta csendben,
igénytelenül, mint egy próféta,
magányosan,
mint egy kötéltáncos;
néz, méreget esélyt, távolságot,
latolgat,
rendben tartja a házat -
polcokra helyez gondosan mindent:
frissen
rügyezett vagy tövises szárú
rímeket - hirtelen beálló, konok
agyhalált.
2011. július 9.
Mert aludni vágytam -
ébren.
Hímzett világ volt,
öregurak haldokoltak csendben,
könny
patakzott, jajok veszékeltek és
kámzsás apáca döfte a tűt.
Hiába
- pár márki elhalálozott.
Töltőtollat is láttam azért
egy
csontsovány költő kezében.
Könnyezett az a költő,
még Párizs is
össze-vissza szállt
mint a pernye - hanyatlott talán?
Kusza
napok tükre
a kefelenyomaton -
"Ne akadékoskodjon,
kérem.
Ez nem költemény, dehogy -
csupán jól időzített
gyászjelentés.
A temető? Ó igen.
A temető veszélyesen
közel,
ide látszanak a Mindenszentek
bíbor fényei - hogy üljünk
vacsorához?
A gyász nem kér csipkés asztalterítőt."
Így
volt pár percig Montmartre-ban,
Kolozsváron sem működhetett
másképp
a tiszteletnyilvánítás.
Ez típusdolog, átszáll
mindörökké
időkön, rangjelzéseken...
ébredni kéne.
2011. február 19.
Az első képen Einstein
volt,
türelmesen ült az ágyam szélén,
testvérem arcával
várta,
mikor ébredek.
A második képen vulgáris
nő
bújt mellém - átéltem
a rutint, persze nem élvezett
és én
sem - csak haldokoltam tovább.
A harmadik képen
mélytengeri
halak között úsztam, éreztem,
ahogy algává lapít a
víz -
csak akkor nyugodtam meg.
Halottak vettek körül - ámen.
2011. január 2.
Még mindig elfogadja
önmagát így
a koszos fészerben rendezett színdarab -
kis
előkészületek valótlan céltudat;
nem rossz a bedobott amatőr
színész;
kereszten csüng - lerongyolt rab ha
vesztett és nem
rohan - előfordulhat
hogy rátapadnak a szenvedő szemek
s
szünetben három füstölgő pipa
illatában jósolják tünetteljes
sorsát -
gyomra ilyenkor persze megremeg
nem várják otthon sőt
sehol máshol;
a közeli buja parkban tekereg majd és
eldönti hol
volt esély hol súlyos hiba
míg teste ráncos lett elfekélyesedett -
Egy férfi kettő három
megtiszteli -
önmegtartóztató ösztönszervezet -
mélytengeri
zene ami félresiklik;
az üveg tartalmának megmarad fele;
-
mélyen gondolkodó magánterület -
folyóba fojtja a műsor
karcsapásait -
- Mátyás-dallamra záruló vak tünet -
Pendereckire
feszül az állkapocs
egy közömbös autóbuszt megállít
beleül és
többet nem gondolkozik -
a közelben poros kisváros terül
el egy
órát sétál ott ismeretlenül
végül mint kényszerű
kilakoltatás
mellgörcs szívroham - utolsó szerep
függönyzuhanás
azóta semmi - semmi más
2011. december 27.
Az első és utolsó
tárgyalás
tartalma titkosított -
amikor is az Úr
felülírta
paradicsomi számításainkat,
Éva azonnal
elvetélt;
mogyoró, dió, piros alma
hullott ki méhéből -
attól
kapott Ádám rövidesen
szklerózist és
fogínysorvadást.
Ezek az undorító események
nem ciánízűek, mint
például
a barackmag, hanem inkább
hányingert okoznak -
hiába
nézeget be időnként a postás
és kérdi: hogy vannak
kérem?
Attól még nem szűnik a migrén,
mert aztán hamar a
lényegre tér:
itt ez a számla, írja alá...
Ez nem az a levél amire
én
vártam, amiből - ha megkésve is
kiderülhetne ok és
okozat.
Csak újabb ásó, úthenger,
szurokba nyom,
zsebemből
verejtéket présel - el kell fogadnom,
mert így mennek
itt a dolgok;
tudja a szomszéd festő is:
csak ne
stresszelődjön, csak
ne vegye szívre - nem érdemes -
biztat -
ki sosem fizet semmit,
ahelyett rendszerint felugrik
a ház
fölött elvitorlázó,
párizsi fényeket sejtető gépre.
2011. április 27.
Az idő is, mint lomha
szivar
az égen, az ész hibátlannak hitt
konstrukciója - egyszer
csak rémítő
zuhanásba fúl - végső bokaficam,
versenyló utolsó
köre - gondolkodni
imányi perc: mit-ki-hol vétett
el,
ki-mennyire-miért érdemes vagy
érdemtelen - (az önhitt
tökély)
csak egy rossz csavar, egy eltévedt
szikra - a nap
sarkából előugrik
egy gátlástalan sorozatgyilkos - így
működik,
lüktet a beteg halánték,
ha a marokhoz nőtt kés hosszú ujja
nem
halál eszköze már hanem
elmebeteg Múzsa, halkszavú ajándék.
2011. április 14.
falvakat fest
a folyó
vize alá -
ott már a templom
gyökerei nőnek
fehér szakálla leér a
keresztig
addig ahol a párás tükör
összemossa
az ellentétes
irányú vonalakat
kedves apóka
szól
hozzá Isten
mert időnként faggatja -
hát úgy lett belőled
festő
ahogy a mókusból madonna
a ló farkából Bartók
... quid
prodest homini...
aludj el
aludj
el
fáradt citera
2010. december 18.
Egyszer bukkant fel -
tehát
ki hitte volna, hogy unalmában
szemet váj, homokvárat
rombol,
hogy imádja a gyerekbömbölést,
hogy szétvijjogja a
parti szerelmet,
miközben
naponta százszor teszi magáévá a
tengert.
2011. február 3.
Annyi ajtó csukódik
naponta
az utolsó előtti, zsúfolt oldalon...
egy idő után
figyelni kezded,
hogy ott, ahol csillárt, régi bútort
vesznek,
felbukkan-e ismerős, rokon,
meg mi is ott ez a zárt irodalom
s
a naponta újuló tartalomjegyzék.
Keskeny téglalap, néhol
kereszt:
így jelölik őket azon a lapon -
típusüzenet,
múltidő-jelzés,
mint mérföldkő - az imént épp
feltűnt egy régi
barát - amúgy nincs
már, valami skandináv lepedék, dara
hull rá
egy félremozdult próba-ég alatt.
Egy betű különbség: a
látszat ennyi...
előhalászok pincét, gémeskutakat -
a kivétel
hitelképessége nulla:
megállsz te is a villásfarkú
útnál,
fontolgatod a valószínűséget:
mintha tán kettőn állna
még a vásár...
s ahogy az újságot kezedbe vennéd:
hiszen ez
egyes szám, első személy - tudod
(- felüvöltenél, ha még olvasni
tudnál.)
2010. augusztus 18.
Azért olvasok itt
egyedül
cápáról, maláj nyelvjárásról,
azért bicegek
össze-vissza egyik témáról
a másikra, hogy ne kelljen ott
kint
a három szék egyikén
disznóvágáshoz, perzseléshez
hozzászólnom
kívülállóként - hogy
az elmebeteg böllér ne
magyarázza
szakadatlanul nekem, hogy a hús
melyik részét mibe
meg hogyan daráljuk,
hogy maga a disznó ráfizetéses
áru,
dehogyis éri meg az a félliter,
amit gyilkosság közben mindig
benyakal
s az a pár kiló tarja vagy mit tudom én mi,
comb,
tokaszalonna és egyéb test-tartozék
ami ott kijár neki a
szúrás-vágásokért -
ám ha a disznó ülne ott mellettem az
egyik
széken, esküszöm, szívesen meghallgatnám,
hogy milyen
semmi-sors az övé,
hogy családot is csak halálra alapít.
2011. január 2.
Ahogy kint vagy bent
a
világ végét érte
vagy úgy tűnt, hogy végtelen,
azt hiszem,
megérte
így, elmarasztalva, hirtelen, féktelen:
megérezheted a
megérthetetlent is.
Szúrágta fabatka a
szétesett pajta,
ami ott szárad, nem a barom vére,
hanem új,
vörös kéve - ugye, izzadt kaszás?
Mert ennyi telt tőled, te kérges
paraszt.
Több nem - ugyanannyi bűn - és jóság - és más.
Még akkor sem, ha
mondjuk, termékeny az év,
más növény nem terem, sem más
gazdagság,
sem mesevilág, sem összefestett ég-
darabok -
szentek vagy álruhás angyalok.
Én örökké itt vagyok. Szóval Én.
Itt is maradok.
2012. július 6.
Megadott napon a lila
azték ház-
falból hol zápor, hol laza szamba dől.
Olvasom:
nemrég talán Texas mellől
magába szippantott valakit a láz-
roham, miután vénáiba
áradt
az ürgéktől centekért vásárolt lé -
másodszor csengetek
erre - de fáradt,
vagy alszik még ilyenkor Afrodité.
Mi terel ebbe a
gondoskodásba
itt, túl ötvenen, az állomás szélén?
Piros
pólómon egy kék lepke landol.
Nézz be, őrült, egy
másik ruhatárba!
Aztán, hogy mikor ő te, hányszor meg én
ő -
jelen - regény - íródik magától.
2012. április 22.
beszóltak víz napja
jön
csenget a rézkazán zörgetnek
a
reformátusok
szeretetszolgálat visszük a ruhát
itt tessék az
olaj a liszt
valamit most is valamiért
tavaszba csomagoljuk a
hontalanokat
maguk meg süthetnek fánkot
halkabban szól ez az új
telefon
de legalább nincs rajta
hibás fax hurbolt billentyűk
a
harang is naponta beszól
tessék kérem a lélekkel törődni
mert
melegszik odakint
meg hevül a test is
félre a ferde
gondolatokkal
olvasni pápát s egyéb bíborost
mert aki legutóbb
marad biz'
az látja majd a magyarok Istenét
csak
csendesen hát csak
adakozva meglesz a hála
itten és majd odaát
ámen.
2011. március 21.
ha tudnám hogy
enyém,
véresen fájna, halálos-
komolyan érezném, ha
legalább
egyszer ittam
volna forró markának
hűs páráját -
vérszomjas
karvaly - ha mindössze
egyetlenegyszer
köszöntött
volna szeme úgy,
ahogy tűzhelyen láttam
a
parazsat, amikor
életre lobbant éppen -
ha tudná, hogy
övé
vagyok - véresen szeretne,
halálos-komolyan
hullna rám -
gyilkolna, mint
beszakadt hegycsúcsból
robbanó, izzó hamu
-
mentené láva-testemet,
mint szobrot - önmagának
a kis
szobába - ha legalább
egyszer oltotta volna
szomját forrásomból
-
kis szomjas galamb
- tikkadt pipacsmező -
"én vétkem
én vétkem
én igen nagy vétkem":
nem ápoltam, nem
ültettem
át kellő időben a szív
humuszába azt a
távolban
csírázó, rügyező hervadást.
2011. május 15.
Csak úgy tűnik, vagy
tényleg átrikolt valamit
a kővázáról az a szürke taláros
madár?
bűnbánatóra - halott szobában halott kilincs,
nyikorgó
ajtó - mert semmi sincs
ilyenkor kulcsra zárva.
Drága virágok, szirmok
és színek,
hideg, sáros keréknyomok, árva
ösvény, látlelet - a
látszatéletet
pár nap múlva lekapcsolják a gépről -
se ruhát,
se lepedőt,
se vizet, se levegőt
nem kér - s a fegyelmezett
vér-
folyam megáll egyetlen parancsszóra.
A nézőtérről csak
szomorújáték
ez - dombra döcögő kellékes szekér.
Nem édenkertről, első
szeretkezésről,
nem elhagyott-megtalált topánkáról szól
a darab
- ha csökött mosolyra sem ferdül a száj,
éhínség marad nyomában és
aszály -
merre röpülhet majd így, kitagadva
a tékozló, föld
nyelte madár?
2011. július 16.
Cementházban a víz,
mederközelben
száz ebihal, pár tonna moszat,
fekete hattyú
-
merre hagytad a szárnyadat?
Körhintán forog a makacs
sarkalat.
Ha elúszott az időszámítás,
mit tehet a földre szállt
ember?
Békül az olcsó maradékkal,
húzza a hideg vasakat
órák
hosszat forró tenyérrel.
Érzéketlen tárgyak. Ő néha fel-
pillant:
szavalnak a felhők,
- csodás az Isten -
és ó, igen, azok az
amazonok,
az angyallepelben farsangoló nők...
ilyenkor alkotnak
maradandót,
számtalan új formát,
mellszobrot, nyakékre
arcot.
Ki tudja, hány karát -
hisztéria vagy excentrika.
Látom,
ma óriási a hold.
Hímek és nőstények,
erre tessék. Garantált
látomás:
Finom kis ujjak, ajkak és szemek.
A tó már megfogant,
kikötve a csónak.
Művészet ez. Távol még a Styx.
Megállhatnánk
azért
legalább egy szóra...
valamikor, délután
négykor
átsétáltam a mennyországon.
Azóta gyakran megáll az
óra,
bőrig ázik a tér és az idő,
ott lebeg minden tértelen
időkig
a rozsdásodó ruhaszárítón.
2012. május 5.
Csak addig, amíg
besötétedik
pár évtized múlva valahol - télen
amíg a nappal
megrövidül
és akkor átadja önzetlenül
lába nyomát a hóban -
irányait.
Amíg a gőzölgő folyó vizében
meglátom a még élő
madarakat,
míg lebukik a nap, mint bizonyíték,
mint beütemezett
újjászületések,
vagy nemlétek pontosan kiszámolt,
óraketyegésnyi,
naptári képlete.
Csak addig, amíg látszatot cáfol,
míg elborít,
újrafest egészen
ujjlenyomatával, dübörgő pulzusával -
amíg még
érzem jó, vagy rossz színeit
a hangulatoknak és nem is sejthetem
a
dátumot, a fémjelzett határidőt.
Szeretni szóval csak addig
szabad,
amíg az ártatlanság eltűnik, mint a
füst, nyomában
tömjénillat marad;
valami beígért üdvözülésé
és loholó
rabszolga-gyönyör -
(közben a véreb csak követi,
végtelenbe
üldözi a másik nyulat.)
2010. szeptember 25.
ahogy a lángoló
domb
jobb karomhoz nő ahogy
az egér kihull a kelepce
rácsai
közül - menekül -
mennyi váratlan öröm-
és gyönyörpazarlás
a
harmadik emeleten
berendezkedett apró
kalitkában - ha
összegyűlnek
a valóság cáfolatai
ha plasztilinből vagy
agyagból
gyúrhatok
magamnak egyetlen
olyan szőke pislogó-
nevető-síró
babát
amely csak nappal
láthatatlan amely
csak éjszaka
kérdez
az evolúcióról - nem
kell csodálkozni:
ha porból
lettünk
kutyává golgotává
ki mondhatja meg
merre visz
valami
kiszámíthatatlan őrült
légáramlat - mikor
jön a
legközelebbi
vihar - mikor nő
keze-lába a sárnak -
miért
téved a vándor
mezítláb hideg
konyhába fekete
pagodába
vörösen
gőzölgő nap lementekor
2011. május 25.
Hetedhétmezsgyén,
túlbozontosan
sem mesemosoly - sem elhagyott végsör
vagy
előszesz kezdete - sejteni lehet
emberfiának alvó értekeztét.
De
nem először... ki tudja hányadszor.
Nem jó önmagad hiányát
tudni -
valamikor úgy visszaszólt az a sápadt felhő,
a szelíd
bárány - amelyik záport nem termel,
esetleg valami mosolygó,
steril eposzok
dobnak ki magukból békés, szűz lányokat.
Ha jól meggondolom: most
gályarab vagyok.
A régi krónika összefüggéstelen.
Nem
vállalhatok célt vagy okozatot,
inkább dübörgő, selejtes
szerelvényt
vagy tarlóra hulló hangtalan madarat.
EXIT - ezt
jelzi a műanyag téglalap.
Annyi a kiút, amennyi fény marad.
Ott fütyörészek a
templom közepén
nikotin nélkül, tömjén-hiányban.
Isten úgyis
lát, ha éppen odafigyel:
Minden hatszáz vagy hatezer közömb.
A
zsoltár sátrában vőfély az ördög,
simára vasalt, divatos
öltönyben.
Ez már a sokadik
[utolsó?] kézfogás.
Nem helyhez kötött, ahogy a szivarfüst sem
az.
Bocsánatos bűn, századik felvonás.
2012. november 23.
Dallamkór
(mikor
tennéd le a lantot?)
Kegyetlen kóreset a
dallamfüggőség...
de ha egy vékony húr átvágná a csuklóm,
vagy
ha az nem is húr, hanem billentyű,
hol fekete-fehér, hol
őrült-rikító,
óvóhelyre vezető lépcsősor lenne
és arról kérdezősködnék:
hogy is hívnak engem?
Akkor liftaknába dobnám szálkás
alkarom,
vadhúsagyam s a hangszert, nehogy egy szép
napon
halálsápadtan kalapot emeljek és
udvariasan köszönjek
önmagamnak.
2012. november 15.
De mi lesz a
bakával?
(ne nézzünk este dokumentumfilmet)
De mi lesz a bakával,
amikor pince-
nyíláson át rángatják ki a fényre?
Bőrövön,
cipőfűzőn tűnődik amíg
ítéletté érik a vesztesége?
Vagy arra gondol, hogy:
- látják, még alig
húsz évet éltem, valahogy nem fair ez így,
hogy
önök, uraim, annyian egy ellen...
meg hogy mettől meddig tart az
önfegyelem
és honnan kezdődik a
fogcsikorgatás,
ha a tíz ujjat rendre kulcsra zárják
s a
hüvelyk figyeli a mutató halálát,
amíg egy másik rangjelzés üvölt.
Pap kéne talán, valami
engesztelés;
feloldozása egy félreszületésnek.
(Gyere közelebb,
te bitang és nézd meg:
Anyám képe ez itt, a szívem felett!)
Milyen könnyű élni,
nyújtózni ilyenkor,
mert még sincs háború, csak izzadt lepedő
van
(nem ártana most egy előzékeny nő,
egy rövid csók, valami
villásreggeli...
vagy legalább egy tiszta vaslavór.)
2011. június 22.
Dögölj le mellém, hogy
érezzek
szénát, trágyát, romlott gyümölcsöt,
faljak rohadt
körtehulladékot
szívjam be két új halál szagát.
Itt dögölj
tovább, szögesdrótok között,
hogy átszívódjon testembe a
véred,
hogy figyelhessem hajszálereid
különkapcsolt
kiindulópontját.
Albérlő legyél most és mindörökké -
én szobor
vagyok - mozdulatlan szóköz
és magántulajdon - kék madaraké -
örök
életű a színek pusztasága.
2013. január 14.
Lovak / Keszthelyi György géprajza
Mélyhűtött napokban
rejtőző új lelet;
újszülött szobában, újszülött
ágyban.
Vakvágányon száradó hússzelet.
Kinek mi. Így rágjuk meg
az életet.
Amióta ártatlan soraim sincsenek,
minden olyan, mint
egy meglepetés;
összetákolt keresztről a mennybe és
tovább -
hányadik szótag a pokolra ébredés? -
Fekélyes verslábak, gennyező
sebek,
(korbáccsal szelídített, farkasvérű ebek)
vagy tárgyi
bizonyítékok - (a földi karámban
napkeleti bölcsek egy
mikulás-szánban?)
Rengetegen vannak, ők viszont csak hárman
járták
az utat, várták a csodát.
A jövőidő? Mint vírus a sejtet, ünnep a
fát,
marcangolja vagy díszíti önmagát.
2012. február 2.
Hogy mikor szent és
mikor krétapor -
verssor lesz minden egy adott alakzatban
és
lepereg a békés kőfalakról.
Sziklák közt születni és
ott kóborolni,
ahol az ember talpában az élet
és mindaz, ami
utána következik.
Nem tudom, honnan
gyűjtöttem a semmit
és miért kerestem annyi karácsonyt,
hogy
mindent ott hagyjak egy fénytelen napban...
-------------------------------------------------------
De azt hiszem, mindegy
és következetlen,
még akkor is, ha egy kalapból hirtelen
bukkan
elő: ébredéskor már sakk és matt.
2012. június 16.
Egy emlék nem
javul
(él aki nem)
Amikor szent szót hallok
vagy orgonát
szárnyra kelnek a folyó s a híd fölött
órák és
madarak - Ő lekörözött,
elfoglalta már az ásító szobát.
Mégis itt vogymuk -
lássátok, feleim?
Bár nem tegezhetjük atyját a napnak.
Ne
búsulj hát. Engem is kitagadtak.
Hozzád szólnak vérző kérdőjeleim:
Hogy lehet az, hogy
álmatlan énem
ütemet rontó, beteg metronóm
és dead-endbe
torkollik oktalanul?
Tél voltál? Nyár vagy? -
Zöld rét az égen?
Tisztelt esküdtszék, nem alkudozom.
Döntésre
várok. Egy emlék nem javul.
2012. október 6.
Koraszülött
zongorahangok,
elvetélt szerenád: valahogy itt felejtett
az
apám s az anyám - töltöm a helyet.
Csokoládékocka - három szál
virág -
mindennel idő jár - a mellékutcák
mintha nem ismernék a
szülés sikolyát.
Hörgőkig szivárog a kipufogógáz
renitens bűze
- nem messze innen
a díva-ló fekete szeparéban áll,
szügyén a
dísze. Megszokott kokárda.
Odább egy ösvény, két beméretlen
pólus.
Felfedezetlen hajótöröttek. S a magány...
mint ősszel a
légy, az ablaküveghez
csapódik, átvágja szárnyát egy formátlan
szilánk.
Kiköt egy alvó szívben - vergődő tónus.
Üres lavór,
pattogzó zománc, új sarkvidék.
Eddig jöttél, gentleman vagyok.
Elkísértelek.
Ne rémülj meg. Ez egy elhagyott telek.
Érdekel
valakit egy stabil függőón?
Jól figyelj: mindig a föld magvát
mutatom.
Legalul én magam. Öntelten nézem
emberszabású,
betanult szétesésem.
Elhúz felettem egy mohó sáskaraj,
a
végrendeletbe foglalt szikkadt talaj
rátesz egy lapáttal, hogy
megtetézze
a beálló csendet. Ha aztán elhal a zaj,
látható
leszek az egyik görbe tükörben.
Fele sem igaz. Ma így van. Holnap
mégsem.
2012. április 30.
Négy kávét ittam meg
reggel s egy ásványvizet
a bársonypuha éjszaka után.
Hogy mi
maradt ki? Egy lezser vállrándítás:
merre tévedt valami hibás
kapcsolás?
Hogy a fenébe nem rúgtam ki a hámból?
Hogy mi mindent tettem?
Figyeltem Aucklandot
például [közben vagy húsz hívás csődült]
-
ahogy a küszöbön álló halálravárók
s a csecsemők egyetlen
hatalmas körben
[s egyetlen korban?] nevetve hancúroztak.
Vagy egyéb: fehér-fekete
mozgóképek -
egy konflis - beszáll a fiatalasszony.
Hegedűszóra
kókad a megcsalt
vagy ignorált bajszos kis szélhámos.
-
Visszafelé most tíz évtizedet! -
Máshol meg pompával
temettek nemrég.
Szögesdrót-e a választóvonal?
Letörten hallgat
a négy szerény őselem -
őslényből lett vagy kultúrház szülte
a
cirkuszépítő, konstruktív halottat?
- Ide egy öreg
istentiszteletet,
zsíros ürücombot, serlegből fogyó
bort
végtelenhosszú asztal ostromában! -
persze a meleg
különszobában
elég ma ennyi... - holnap kapu csattan.
Délben fél egykor
elhagyott az agy.
Ki kényszerít rám egy kötelező rímet?
Tavaszi,
nyári, őszi fagy - vagy
adjon egy zseni valami hülye címet
a
szósornak - Te, aki nem vagy itt, maradj!
2012. január 1.
A teraszon ül -
füstöl...
kráterem mérföldnyire
parazsat szít csendben?
(mit
is ellensúlyoz a tavaszi ég?)
Talán tegnap történt
-
ezelőtt volt - vagy lesz - holnapután
- egy újabb
tenyérvidék
azonosítása. -
Telefonomban
lépcsők,
két pad, japán kapuszárnyak,
dombormű-csókok
elvágott
hulladéka.
(ki kinek a mása?)
Ő például ott.
visszhang-önmagam
napi válasza - liheg egy belső kérdés?
parlagom
éppen most műveletlen -
kora reggel majd úgyis
letarolnak
kaszás-kapás-földműves angyalok.
Rímbe szántott görbéje
vagyok
száz (ezer?) ingadozó láznak.
2012. március 20.
Bakelit-lemezen recsegő
fél-régi formák.
Megbocsáthatatlan visszagondolkozás...
nem
maradhatok továbbra könyvelő,
áthallgatni, lejegyzetelni a
szétesett falakat?
Felesleges. Valaki
krepp-papír-módra
visszaszólított, összehajtogatta bennem az
aknamezőt
vagy másvalaki. Egy kaleidoszkóp-isten
elültetett
bennem egy másféle színfrontot...
Mint egy keresztrejtvény. Nem
így programoztam
sem erkölcsöket, sem forró erotikát.
Falom a
reggelit (fél hatkor), mint a farkas,
majdnem meztelenül, de másik
világban
és borostásan, mint egy sivatagjáró.
Hetekig vártam az
égő szomjúságot.
Megjelent, lángokat szór a vékony takaró.
Lassan jelentkeznek:
hullámok, félkörívek,
egyéb idomok, a harapás ingerel,
pelyhes
kis mezők, források, mennyország,
tenyérhez, ujjbegyeimhez már úgy
közelednek,
hogy eltulajdonítom hosszú időkre őket.
Régen
elveszített, újabban megtalált kéz-
lábbilincs, béklyó, de lehet,
hogy hófehér égdarab.
Olvasok róla valami krisztusit -
megmarad...
fröcsköl körülöttem a víz és a hab. Korai zápor?
Így
lesz most már örök csontritkulásig,
emlékfekélyig, tárgyak és
papírok szabadultáig.
Így. Most már mindegy, megértő
esküdtszék,
váltságdíj, egyéb törvény is jöhet, távozni
kell,
mosolyogva őfelé, finoman megnyitni az ajtót -
enyém
lehet - mondom - mától a virágegyetem.
Új örökség, semmi hamis
játék, csak az a fehér felhő,
a levegő, az ízed, az illatod, abba
kell hagynom
itt és jelenleg az udvari bókot. Égre üvöltök.
Élek!
Pofámból csorog a test és a lélek. Olyan, mint a vér és a
nyál.
2012. április 21.
Elég egy banális
hétköznap íze:
átvisz egy parkba, egy partra,
helyesebben:
visszarendeződsz
régebbről hozzád varrt színhelyekre.
Egy hang
is elég - nyilván így van:
a hídon túli város zagyva zajai,
vagy
a vízre ereszkedő lépcsők;
és elősiet a buzgó, a jól ismert,
román
arcvonású magyar pincér,
aki volt már, ide-oda járkált
egy nap
csaknem jelentéktelen,
de valahol fennakadt óráiban;
kiszolgál
most is illedelmesen,
és mindannyiszor, ha arra jársz
a
visszaépített esti hangulatban.
Vadkacsák tollászkodnak -
tudod,
ott, az iszapos szélen megint -
évekig talán ugyanaz
lesz a kép -
elég a keskeny balkon alatt zúgó
folyó fojtó szaga
- és visszaköltözik
mind, ami még feltételes volt
akkor - és
ami az imént lejárt,
amikor lőni kezdték a vadmadarakat.
Elég
bármi most - a lelki cechet
én fizetem ma - a visszajáró marad.
2010. augusztus 6.
Feküdtetek már éjszaka a
fűben
ott, ahol a bogáncs félig betakar?
A végzet vesztegel,
mint egy idegen
harcmezőn. Életre sebez az avar.
Sós verítéket
kóstoltatok-e?
Mert léteznek olyan adás-vételek,
hogy szemért
bók, fogért vércsere -
gőzölgő húson élnek a vérebek.
Pihent-e valaha angyal a
válladon?
Megkért-e szépen, hogy majd szürkületkor
keresd meg
újra egy barna mellkason?
Más szimmetria - más Krisztus - más
lator -
szó nélkül száll fel, hite is meztelen.
Ott feszül az
égen, ígéretmentesen.
2012. május 18.
A birtokon, ahol nyáron
hull a hó
nincs gyerekszoba - sírnak a rongybabák,
láncot tép,
morog, kidobott csontot rág
egy veszett eb, de a vidám hintaló
szelíd verseket szaval
egyre szebben -
a feszes száj végül elmosolyodik,
felszakad,
tágul - (de ez már egy másik
napon volt, mennyei önkívületben).
Előgördítik a
fagyasztóládát;
felismered-e a lepedő alatt
anyád, testvéred,
szeszélyes szeretőd?
Mezítláb tántorog vagy
metrón vág át
a városon, aki utolsó maradt -
teste agyagos föld
- nyeli az esőt.
2011. május 1.
Út közben, üresen - mint
eddig soha,
mint rokkant apa, akit mostoha
gyermek-szavai
kilakoltattak
és hátára veszi az erdő fáit,
vállára dobja a
legelőket -
így próbálom megírni ezt a rongyot -
vasalatlan,
mint a sors szennyese,
vöröses-barnára pácolt pecsétet
hagyott
rajta unottan, hanyagul
az Úr fia este, amikor távozott.
Felkönyökölnek a
későnkelők,
mélyebbre csúsznak a korahalottak;
utcát torlaszol
egy tetves paplan -
ősz jön, majd tél... ki tudja hányadik
lesz
és vajon túléli az a másik?
hányadszor kérdem: ezek a mohó
kezek
honnan nyúltak át és itt hogy' ragadtak?
- ki
parancsára ültetnek fogatlan,
borostás kórót az anyaföldbe?
És
mi ez a hideg, mozdulatlan
test? ebből lettem?- égig ér
deres
üstöke - félig meg földbe ásva -
hányan vetnek keresztet
menet-jövet?
hány fia csókolja és vajon hányan
vetik rá
egyszerre az első követ?
Ajtótól ajtóig csak halk
suttogás
a hang - vagy fel-feljajduló fohász -
új tárnákat nyit
meg, kiaknázatlan,
sárba temetett gyémántsebeket
mutat fel -
Isten! Figyeld a Gyermeket,
ha nem hat meg a Vén és a
nyugtalan
szópocsékoló! Vagy hagyd inkább csak így
játszadozni
a szabad akarattal
s az útvesztővel kis pocegereid.
Hiábavaló, öreges
üzenet,
elhagyott kúria - hát milyen lehet
az ember szentté
vagy sátánná
avatás előtt? - kígyózó gyászmenet
kaptat dombra
és tengeren túlra -
ma sietősen hármat temetnek,
pedig még nem
is osztódott a tegnap
és nem ismételte meg magát a nyár.
Tolvajok
sirülnek csendben és határ-
sértők taposnak át a házon. Elkap
a
veszett falka - torkodba harap.
Rémülten tépi az eget egy szökött
madár.
2011. július 7.
Elkülönültem. Nincs
velem más, csak
hatvan százalék víz és némi egyéb
többé-kevésbé
tapintható anyag,
selejtes váz, csőrendszer, tartalék,
a kis raktárban
foszladozó szövet
és rozsdaette, kicsorbult csavarok.
Árnyékom
is van, csak arra csavarog,
amerre hurcol az őrült lendkerék,
míg pörög azon a
takarékszinten
amit megspórolt a tehetetlenség.
Így várom
azokat, akik még jönnek
többnyire letörten, tanácstalanul
a kockaköves, királyi
utcából
a lovas elé, falni maradékot.
- Havas cipőben jóra való
szándék:
pár lépés - ez is hozzám tartozik
és néhány szín, mert
festő volt a főnök,
ötvenötben, sőt, mondják, még azelőtt,
vászon,
paletta előtti időkben
már meg is alkotta remekműveit.
Ja, még az állomás ott,
ahol alszik
az erdő, a tér, a váróteremben -
megvárom, hogy egy
utolsó időből
befusson értem, mint vonat, az Isten.
2011. február 28.
Nem hull. Úgy
rendeződött, hogy
víz csorog a falon s egy bádog orvos
járja
körbe hajnalban a szobát.
Anyját említi, aki még ott maradt
-
három a géppuskás, kettő a tölgyfakardos,
rímre mondanak
egy-egy állatmesét,
keresztülmetszik egymás bágyadt szavát
s
míg nem tudni a kétes éghajlatok
újabban említett rendszeres
elesését,
a látszatnak, szélnek, ágyúból lőtt húsnak -
egy
kandalló előtt száradt hintaló parazsát,
karosszékbe, első hitvesi
ágyba
céda-vizsgát írnak gyerek-móka helyett:
- Húsz százalék
allűr bőségesen elég -
aztán elalszik a zsibbadt páciens;
álmodik
pasztillát, reggelek kínzó szegét;
éppen elég a képzelt üzenet
-
éjjel egykor ébredsz, azt hiszed: "bírom".
Egy
óra kávé, még egy önkívület,
Karácsony, Karácsony, csillagszóró,
avagy -
tudaton vergődő, nyertes kártyalap.
Ünnepi flakonból
szivárgó kábulat.
2011. december 10.
Deletálál
(Dr.
Gatty utolsó feljegyzése)
Deletálál - üzenéd
minap, azaz hogy
eltörölél - vagy ki - (vajh mely
zeneműből
gondolád, hogy csak úgy kivethetsz egy hangot?)
tudhatád
tán (de hát oly kevéssé ismersz),
hogy a nagy szavakat én semmivé
párlom.
Egyszer majd, idők múltán - értelmedig érik,
mily
fordítva történe mindez: elnapoltalak
egyelőre beláthatatlan időre
- ámde
nem nagyzolásból vagy vezérhím-gőgből,
nem is asszonyi
cyberfitogtató
mártásba tunkolva, miként kegyed tevé,
hanem
azért, mert énnálam rendszerint
ekképpen változik a bútorok
rendje:
hol itt, hol meg ott helyezkedik el
kedvenc
karosszékem, dolgozóasztalom -
azt sem tudom soha, ki fogja
túlélni
mindezt: én-e, avagy a büszke társadalom...
Miként a buldózer
sárkányt alakított,
úgy játszott velem gépszörnyet Delila;
ahogy
az is néhány istentelen
csapással sepert el egy egész emeletet
-
valahogy úgy...
Figyeltem szadista pofáját, ahogy
roppantott
ajtót, ablakkeretet,
ahogy még csak esélyt sem adott
téglának,
malternek, vasszerkezetnek.
Megszámoltam: pontosan hat foga volt.
A kis fülkében
buzgólkodó melós
beleadott ám apait-anyait,
ott verte agyon -
helyben - feleségét,
taglózta le anyósát büntetlenül.
Nos, valami hasonló
szerepet választott
Delila egyszer, merthogy ily módon
simán
átmenthette közös bűneinket
oda, ahol mindig van tél- és térerő
-
osztott-szorzott nyesve Sámson-fürtöket,
hisz' senki
sem nézheti deviánsnak így,
nem üthet nevére fekete pecsétet
-
teszi a dolgát, mindössze ennyi -
veszi tudomásul a jól
informált világ.
Az első gyors
érkezésével egy időben virrad,
ajkaid között ébredő élő-vörös
fények
számolják ki az első tél gödrének bérét;
nemrég volt
iszonyat térhasadásai
örök varratot hagytak a fiúfrizurás
képen,
[a festő már rég nem alszik - többnyire halott folt ő]
de
a tengermély kockák éber szívverése -
bizony láttam, ahogy te is
rákapcsolódtál...
Ébresztő! - csorog az
ereszekről ingem alá
csillapíthatatlan, jéghideg üdvözülésed.
Elpihent. Rémítő feje
a
hullákon. Teste kissé
oldalra dől, mintha gondolkodna.
Ez most
vagy a lelkiismeret
testbeszéde vagy újabb terveké.
Ki tudja.
Én nem. Én csak gondolom,
saccolom a felvetődéseket.
Mert aki
egymagában
ilyen pózban áll-fekszik moccanatlanul,
eleve gyanút
kelt, főleg, ha
ismerjük az előzményeket.
Főleg, ha láttuk őt
működés közben.
Ha figyeltük arcát, mozdulatait.
Akkor.
2011. január 28.
Mert élete
kifürkészhetetlen,
helyet kapott egy más dimenzióban.
Hatolj
lágy testébe visszafogottan,
hogy ne maradjon egy idegen szinten.
Aki még képes őrizni
illatát
hűséggel, mint egy orvosságos tégely,
annak torkán már
szivárog a métely,
ő esszét írhat, míg más szatírát lát.
Az emberfeletti magával
cipel
hegyeken túl, az egyenlőtlenségbe,
ott tüntet a nép - egy
kiegészítést
követel, de nálam sincs
több, mint pár jel
s félig-meddig bennem árad a vére...
hát más
vadba döföm az ördögi kést.
2012. január 6.
Elégetik, felfalják
rendre
önmagukat s a fagyoskék eget is
a tegnap
ereklyéi.
Mozaikrámára olvadó
vajszínű átfedés:
őszben
csírázó nyári illat,
túlfűtött szavak és sok egyéb:
emléket
mímelő, fakó díszletek...
Várom, hogy belépjen
ő
frakkos méltósággal
és megvárja, míg egy szék se reccsen,
míg
elfoglalják helyüket a varjak.
Silány a nap és a
katarzis:
tizenöt, alkudva egy tízes
a cigány natúrszín csokra
-
kartoncicoma, szegfű, liliom,
lim-lom - tíz év múlva is
virul.
Mohakoszorú kaptat fel a dombra,
ismerőst keres az
óvóhelyeken...
Mégis: mi ez a rejtjelzett játék?
Mi végre
vagyok én itt,
ha teszem azt érvénytelen
a beígért béke, a
fegyverszünet?
Ha mondjuk, csak úgy iderendel
egy cinikus
bűvész, jóltáplált bohóc
és markomba nyomja a
menlevelet.
Schutzpass - mondja aztán és markába nevet.
2010. november 1.
Esti
létösszefoglaló
(Dr. Gatty naplójából)
Hét napból az első
ez
- mindig nehézkes
lépéseket jelez -
ilyenkor még kétes
a
rákövetkező.
Ma nyulat lőttem, bár
szívem azt súgta:
kár...
Felel az étkező:
dehogy, hisz élni kell.
De hogy ölni
ezért?
Egy életet megért?
Körötted tág mező -
táplálkozz
füvekkel
te tolvaj, tekergő!
Ám lelkem dolgozik:
például ma
reggel
tájképet festettem;
(nem tudom, hányadik
festmény -
már felejtek)
rőt felhő felettem
s veszteglő kék ladik.
Lám,
meg is jelentek
az angyalok, múzsák,
búmat
félretettem
(felborult, mint a zsák)
S nevettem -
Istenem...
ekképp, össze-vissza
burjánzik az idő
bennem: de
ki is ő,
hogy testem átissza?
hát én meg ki vagyok?
Szalmaszál.
- Lehúznak
örvénylő, gyors hajók.
2010. november 15.
Miért nevetsz? Meghalni
könnyű ám.
Vagy éppen fordítva: nagyon nehéz
lehet, nyál csurog
majd - a köldöködig;
lazul az állkapocs, tüntet a kéz
is... (csak az a baljós,
restellt reszketés
ne lenne) - amíg az áramkörök
meg nem
szakadnak - bölcsködni még szabad...
vagy játszadozni: öt török,
öt görög
hány ember - egy pohár
tömény után?
Kétes megoldás... de az is megeshet,
hogy
ámokfutásba kezd a mutató,
bekap az aszfalt... egy hideg lehelet
s a föld... nevetsz? Az
arcpirosító,
az ajakpír - egy londoni őrült
fétisei - meséltem
erről neked...
miért sírsz? Eltelt... a tavasz megőszült.
2011. április 23.
már március és
annyi
hétköznap - mind a nőké
hatalmasakat ásít a
tavasz
kiköpné a hóembereket
végre - ajtót nyithatna
tárhatna
tágra a sirályoknak
hideg magányomban ülsz
fekszel menni nem
akarsz
mint aki nem érzékeli
a ruha és a hús kopását
most
éppen egy másik
évszakra öltözöl - annyira élsz
amennyi
örökzöldet látok feletted
2011. március 9.
A vár / Keszthelyi György géprajza
Ha nincs fogad,
csak
használt kabátod van, ami
időnként lehull, mint
ferde
tetőről az idejét múlt hó
- közelebb biceghetsz -
sietős
mondatodban
klímatörvénytől függetlenül
ott csüng pár időtlen
jégcsap.
Ha vékony kis fehér rúddal
hiszem és vallom, hogy
élek,
rögtön felizzik végén egy élet:
éjjeli zsúfolt
állomásvilág,
gerillaharcosok várótermei.
Táltos növény, korán
virágba szöktél.
Minden hajnalban új rügyet hajthatsz
a
szerteszórt téren - persze
ez csak egy új mese: egy lehányt falról
szól.
Félúton, hidegben az angyal sem válaszol.
Ma ne
keressenek marokkészüléken,
sárban fekszem egy maradék
réten,
lefullasztottam kivénült motorom, fékem.
2012. január 10.
Ez nem állomás - még
csak rövid,
vészféknyi időbénulás sem.
Cigarettáért nyúlnék, ha
lenne
célom - azaz, ha régen úgy adódik,
ahogy nem - akkor is
jobb lábbal
vétettem el a katonás, kezdő-
ballépését a
masírozásnak.
Itt hét tehén, odébb egy
erdő,
úgy tesznek, mintha indulnának,
bár helyben ásít az öreg
alagút
s a szikla férce is megoldódik.
Így nézem bambán az űr
mozgásait;
szűk felöltőbe szorítva állnak -
semmi sem igazol,
semmi sem másít.
2011. április 6.
Még mindig otthonos ez a
pióca-
moszkitóvidék - úgy hat a megtévesztő
érzéstelenítés,
mintha együttérzésből
rendre kitépném, semmivé tenném
a
hajszálereken veszteglő szárnyakat.
Rég nem szakadt le
még
sem szentmise sem katolikus lakat.
Ha annyira semmittevő,
mint mondjuk egy ezrelék
proton vagy neutron, - amennyi
megmarad
mégis csak alkotás - nem hibás törmelék.
Ezért vállalom a tiltott
fertőzést,
ha már valahol előre oltottak
külön rendszerembe más
világokat
akkor, amikor a kifinomult bérlő
mérlegel, szobroz,
mint megfontolt tudós.
Gyanútlanul, vádolhatatlanul.
Ez nem a valóság, csak
elképzelt tünet.
Keress hát véremben túlélést, ürügyet.
2012. június 15.
Faarcú madonna a
szekrénytetőn,
haja lágy-barna, mint a friss agyag.
Időbe illő.
Odaát lassan
torra gyülekeznek.
Madonna arca a merev
redőnyön.
Vajon mit sejt a bordák mögött?
Szelíd hullám a száj
íve. Sőt.
Sejtelmessége mózesi.
Madonna ma halott
madár,
tekintete üres, szembogara sincs.
Jobb is így. A csapat
eretnek
tépi az asztalterítőt.
Madonna! Hallod a
nyüszítő menyétet?
A kert mélyén nyúzza a kutyát!
Vér folyik!
Az Úr angyala
az utcasarkon kéreget!
Lebeg a díszlet, mint egy
léghajó,
fegyvert rántanak,
örvendezzetek!
Megtizedelik a
maradék eget,
sirályok hullnak,
postagalambok.
Legéppuskázzák
a
képzelt egeret.
2012. szeptember 15.
Fekete
fék
(pillanatkép önmagamról)
Nem ragacsos
képek
árverése,
hanem a végtelen
türelem pulzusa.
Nem mézes,
illatos
domb-völgyek himnusza,
hanem a lángoló
ellentétek
földje.
Így jött világra,
hát ilyen maradjon!
Örökké
sebesült
körözött szökevény
ismét átkötözi
vérző
végtagjait,
beleszeret a fájdalomba,
ránevet, szembeköpi.
Nem
dicsér, babusgat -
sosem volt itt bölcső,
gyermekágy, kockavár
-
csak fogyó tartalék,
rozsdás alkatrészek,
fekete
vidék,
fekete fék.
Fekete
fékpofák,
marhavagon-deszka,
szögesdrót-függöny -
arcodon
mosoly,
szemedben máglya.
Bal vállamon alszol,
vergődsz,
haldokolsz
ott, ahol a sárkány
rabolni, harapni képes.
2012. július 20.
Fekete madarak zárják
le
hermetikusan az udvar légterét -
minden év-napszakban ott
köröznek.
Nélkülük nem lenne elmezavar,
nem libegnének
szerte-szét
piros és sárga,
összeroppanást sugalló
kacér
hálókimonók.
Fekete madarak
szabdalják,
szelik, hasítják
a gondolati csődöt -
nem
működne a lelki válság
sem, ha ők itt nem vigyáznák
a bajok
harmóniáját.
Ha elcsendesednek,
aludni kell -
Ilyenkor mondják: ütött az óra.
A halott öreg
törvényszerűen
két órát tölt még az ágyon.
2010. szeptember 17.
Felségsértő
szonett
(bűntársamnak)
Ágyat vetek a szomszéd
épületben.
Elvetélt túlvilág? Kisiklott vagon?
Júdás hajtincse
a tölgyfaasztalon.
Ki tudna mesélni, hazudni szebben?
A másik telek egy
betáblázatlan,
önmagát osztó és szorzó szűz vidék.
Oda
költözött egy fura nemzedék,
átkot mormol szentfehér csontozatban.
Mondom: csak addig van
vajból a lélek,
amíg a főbűnös lázadni kezd és
szerteszabdalja
a védőbeszédet.
Tudod-e, mi kötne össze
igazán?
Olyasvalami, mint egy világégés,
időzített bomba az Úr
asztalán.
2012. szeptember 22.
Sántító széken ül.
Vacog.
Ez a rongybábu. Színes.
Rám köszön, hátha
ismerem.
Reggelt reccsen a képkeret,
vékony lécek közt
Krisztus.
Feltápászkodnak nyögve
a bukott angyalok.
Talált tárgyak kis
raktárában
porlepte dolgok
egy vagy több darabban.
Deszkapolcon
pihen a szív.
Kallódó gumipumpa,
előregyártott kacat.
Hidegen caplat
Thészeusz,
porlepte agyagszobor.
Amikor szétesik,
testére,
fészkére száll egy omnibusz
az égig érő macskaköveken.
2012. szeptember 13.
Miért kellemetlenkedik
így ez a század?
miért csavarta át a sunyító poloskát
valami
rejtett (rejtjelzett?) frekvenciára?
Lyukas talpú bakancsból
- zokni nélkül -
fekete, (szőrös vagy csak sáros lábszár):
a
váz része - indul a horpadt gyomor,
a puffadó has véres
katakombáin át
a laza és egyre rozogább szentélyig...
(Ne
kérdezz! Önmagad válasza mit ér?)
Hollóként károg kopjafán,
kereszten -
amúgy is többnyire kusza, érthetetlen.
Míg kivénül a különc -
míg eltűnik, kihal
egy kóros teher: egy rongyos nemzedék,
ki
tartja meg addig odafent a napot?
Köhög, köpköd, alszik,
amíg lehet,
fontolgat kötelet, öt-tíz emeletet;
szemére húzna
disznóbőr hályogot -
kapaszkodna Isten lábujjába is...
(Pofádat
fogd be! Engem ne taníts!)
Figyeld a nagy halászt. Ma megint mit
fogott?
2011. április 17. (Virágvasárnap)
föld-vitorla vászon a
fedőlapon
elképzelem az antianyagot is -
A toronyóráról
mese-szív csüng alá,
kocka-szabású homokszoba-lépcsők.
Két
gótikus ablak téglákba épülve...
madár egyensúlya az ősi címeren.
Nyári bárányfelhők
között óvatos angyal.
Integet neki egy kedélyes asszony.
Gyertyák
és könyvek színpompás polcai...
alattuk ajtó és szecessziós
ablak.
A lépcsők tövében táska, esernyő,
színes fák, valami
sekély, szűk patak.
Vagy az a tágas égbolt -
az is megakadt.
Fenntart egy padot, zöldövezetet.
Tarka
képzelgés, fél-valós történet.
Hiteles képek és színekről
letépett
nosztalgiája egy felnőtt mesének.
Legyintő kezek...
lebegő díszletek.
2012. június 8.
Gépem már él -
elméletileg korán.
Ankét indul, hogy kinek a jogán
vagy kinek a
javára? - elhúz egy Logán
(hazai gyártmány) az ablak alatt.
Hát ez az izompacsirta
nő?
(Ki ő? Szoláriumos) - de sorozatot lő
a lomberdőben pár
sötétzöld gyilkos,
majd felpörög a márkás gépmotor.
A vaddisznó korán
üdvözül.
Nálunk Vízkereszt, a szomszédok közül
kinél más, kinél
Karácsony - fene tudja...
hol a szent szűz, hol egy vén lator.
Egy város sarkában
(valahol délen),
különös akcentus - én meg úgy vélem,
szakállas
pópa vár a sekrestyében,
majd plasztikhordókba fojtja a
szentet.
Szétosztja köpetét és hányik tovább.
2012. január 8.
Csak a hús,
csak
ahogy ég, virágzik
napkeleten az
ostorcsapás, ahogy
alvadó szirma le-
hull, kicsordul,
ki-
oltja a szem
takarék-
lángját, letépi
bogara
szárnyát, rátapos,
mossa kezeit, lát-
játok, feleim,
így...
a tenyér nem, csak a csukló inai tudják cipelni az ernyedő testet,
mert jó darabig
-
nem egyszer borzalmas, hosszú órákon át küzd az a váz, le mégsem
győzi a
földet,
húzza
alá, bár rögzítve már a lábfejek is, feszíti lassan a vonzerő, ó,
asszonyok,
ó
Mária-Magdolna,
ó, anyák, legalább ti ne... keserű, mint epe a víz, utolsó szó
jogán
hallgat
a száj, a bordák közt forrás fakad, igyatok hát, ez az én testem
bora, bizony...
elrendeltetett.
vérét felfogja,
atyám, nagy serleg
a föld, szomjas
edény,
itasd meg őt;
csontba takarja
a szellem, építi
foszló szövetre,
bújtatja gyolcsba
-
pokolra küldi,
feje a vállán
pihen.
halott királynak
bűntársa lator, ám
este felébred,
mennyre botorkál,
égre rak fészket,
bűne is alszik,
Illatos olaj a
bűn.
hány napig tart
még
a kóma? vén vekker
kopog, napóra
árnyéka indít
új korszakokat -
cölöpön koravén
mózesi arc, már
rég mozdulatlan,
mitől rettegnek
mégis a kémek?
reménytelenül
lehűl a bőr, rőt
felhők gyúlnak a
dombon -
esteledik.
átlopja magát
a tegnapi télbe,
meg sem született,
de üvölt a nép és
már tárgyal a tanács
-
belátja: késő.
odakint szegecselnek.
2010. december 11.
Ha felkeres valami
hívatlan, pályahibás,
illatos levél, üzenet, divatos alsó,
egy
kivénült korból is megnyílnak a tények.
Vlagyimir elvtárs, ön
merre tévelyeg?
Olvas, ír, valami újabb hegeket
néz? Persze a
válasz nem kötelező.
Az adatok merevlemezen élnek.
Más parázs
sziszeg a csillárpalotában?
Lezárt felvonás, de mégis aktuális
-
alvilági táncról zokog ez a dráma.
Éget a gondolat: ugye, ha
meghasad
száz muzsik viskója - netán egy egész sztyeppe,
a
fémhagymák teste, mint tanácstalan,
sérült sejtállomány -
oszlásnak indul,
megun mindent és a föld magvába hull...
Nagyjából mindegy - a
viperavilágban
erdőn, mezőn, rímvilágon túl
tátong az
oltatlan-meszes gödör
s pár ismert csődör is frakkba
öltözik.
Kubai szivar végét nyesi, reggelije a sör.
Poshadt sárízű lett
viszont a nélkülözhetetlen
négy alapelem: tűz, víz, föld,
levegő.
Sercint rá sűrű flegmát párszáz félmeztelen,
illatos
kanca s egy bűzlő főkereskedő.
2012. január 15.
Hagyjatok röhögni
magamban -
felfuvalkodott, napi elmúlások -
honnan és mennyi
hálapénzért
örököltetek annyi fekvőhelyet,
üres falakat,
ahol
graffiti-könnyetek évekig csordogál,
jóllehet mozdulatlan?
A festő sokat tud -
a
költő is átmázolja - ha kell
a tejutat -
nagy, dülledt
napokat
pingál az elhagyott telekre - utánzatait
a
mindenhatóságnak.
Te meg ki vagy, hogy
aszfaltból
mászol elő? - s az a másik,
aki sarokba vágja végül
az infúziót
és arc nélkül itthagy - el se köszön -
kik vagytok
ti, hogy nyaranta
utaztok következetesen -
mentek, mint valami
Isten leányai
és áthúztok minden időszámítást?
Ettem már őzhúst,
tiltott szüzeket
faltam naponta - mindent,
ami vérzik, nyög
vagy kiált...
mit tudtok, nyáladzva elősomfordáló
kísérleti
ebek? -
Itt egy test. Itt egy lélek is,
romlott az egész,
oszlik, dögszagú.
Lakjatok jól hát végre! Egyetek!
Mit tudtok, szolgálatos
hősök?
se nevetek, se szavatok - sehol;
most meg - ha igaz -
fegyverszünet
van - az ám - hát csend legyen...
hagyjatok
röhögni magamban ... magamon
mint kényszerzubbonyból
szökött
őrült, ágakból tákolt vánszorgó kereszt -
a harc után
kapkodva összekapart
tömegsírok között.
2011. június 13.
Meggyúlt a torony.
Jaj,
ez most istennyila?
Vagy gyújtogatás.
Ha jön a tatár
fejszét
ragadnak, vérzik
a kán fia is.
Éhínség, pestis -
segít
majd a nagylelkű
püspök - csődbe jut.
De verset ír majd
a
krónikás róla, hát
mégsem hiába...
Nagytudású volt
a
deák - érthetetlen,
hogy' történhetett:
Halva találták,
mellette
könyv, négy forint,
bádogszelence.
2010. október 3.
A fejemben most
egy
hosszú utazás jár
s a végállomás.
Most csak egy hiány
és
ami vele jár még:
valami önvád.
Négy fal között van-
e
a szerelemnek egy
arca legalább?
Minek írjak hát
haikut,
marhaságot?
Elnyel a reggel.
Napszámláláskor
annak
a könyvelőnek
nincs könnyű dolga.
Nem imádni kell
Istent,
hisz nem despota
hajlamú - mondják.
Ádám és Éva -
jól
kibasztatok velünk:
telnek a gödrök.
Lánc, lánc,
eszterlánc,
hozzá még két lábbilincs,
sóbánya húsz év.
Zöld erdőben jár-
ok,
ágon Piroska csüng,
hadd pihenjen még.
Adj király kato-
nát
- kicsi Afgán bábu
szemét lezárják.
Ingyenmunkások.
Hangyaösvény
a téren -
Székelyszolgaföld.
Üreges szavak.
Legalább
vért köhögne -
ne köpne kígyót.
Átadta kezét.
A másik
véres spárgát
kötött rá - Ámen.
kék
golyóstollal
lerajzoltam ma Istent -
szabályos kör volt.
ragadd el
hamis
tündérdallamainkat
karvalyvijjogás!
ugyanaz a szék -
nagy
halak kerek szeme
csak te hiányzol...
2011
Hajnalban sárga
szilva
potyog az egyetlen fáról
a zöldre festett
emelvény
alatt.
Fekete sportzoknim
nem
székelyharisnya.
Mintha csak talptól bokáig
gyászolnék valakit.
Hajnalban
vályogból
tapadnak össze a házak.
A küszöbök barna
mezsgyék.
Magasak, mint a faluvég.
Erre csak az
járjon,
akinek karján és vállán
megtelepednek és
otthonukra
lelnek
a kóbor madarak.
2012. október 1.
Halántékából
gyümölcsfaágak
(vidéki tragédia)
halántékából
gyümölcsfaágak
nőnek, őszelőn mindig szüretel,
leissza magát
szilvalével,
(ötvenöt fokos elégtétel) -
ólba tereli este a
disznót,
tehenet fej, meghágja az asszonyt,
azután megint
kocsmába megy.
maga a sátán amikor görbe
kést ránt, eszébe jut:
egy éve
kölcsönadott egy kalapácsot,
nem kapta vissza -
asztaltársába
vágja a kacort, pedig az imént
bőgve-zokogva
borultak össze.
mielőtt elviszik elássa még
apját-anyját minek
csinálták -
ő nem kérte és mondta is egyszer
répa kell, zeller,
piros retek.
mégis csak átok, gyümölcsös lett
belőle végül -
megverte az Isten
a cefre-géneket - hát most már
húsz év
legalább, ha jól viselkedik
tizenöt - megnyesni sem marad
idő
fején az ágakat - zárják bilincsbe,
hej, mi lesz belőle -
miket beszélsz?
hangok indulnak odabentről.
franc álljon beléd
- kel ki önmagából -
sosem eszel ebből - sosem eszel.
2011. április 17.
Egy nyugati házban húzta
meg magát,
ott találtam rá: - Többet nem költözöm -
mondta,
mintha volna valami közöm
hozzá. Mondta, mint bűnbánó jóbarát.
És hogy volt? Mesélj.
Mert tényleg érdekel.
Van-e egyáltalán olyan, hogy
"halál"?
Érzelgős-e vagy csak ridegen kaszál?
Füledbe
ordít vagy halkan énekel?
- Végül is olyan, mint
egy tévedés;
nem szándékos, de kiszámítható:
rossz házasság,
kezeletlen nátha...
Köss nyakkendőt, öltözz
ki szépen és
hitesd el magaddal: hozzád való -
aztán majd
asztalhoz ültök: hátha...
2011. január 18.
Még ők is - vagy még
csak ők
építettek egy mély birodalmat.
Közöttük jártam tegnap
délután.
Ha jól emlékszem, száraz nyár volt.
Ajkam sarkán
könyökölt a harmat.
Nepálban dolgozik minden
igavonó,
ha egy szakadék szélén született.
Elfoglalnak ösvényt,
kőfalat,
hátuk a ló, talpuk a mozdulat.
Szekereik a torony
tövében.
Egyikük izzó téglát cipel a vállán -
(zsebemben átázott múlt,
jelen,
hasonló lehetett Doftanán.)
Figyelem lábszárán az
égöv porát,
bordái között a repedt vályogot,
a hamuszürke
védőruhát.
Szóla az Úr és lőn. Hát legyen.
Itt két vak, ott
három sánta,
ma két fok, holnap negyven.
Továbbmegyünk -
mindenki ismeretlen.
2012. december 16.
és íme a hajnali rém,
itt meg a penge - hát így nézek ki
négy óra előtt - amíg azt a
csepp vért is letörlöm végre
az államon felejtett sötét körív
fölül - (akinek ki-
csordul vére, halott még nem lehet) - a fehér
háttérre
nem csempefény, gyógyszeríz emléke vetül, hanem
kis halászcsónakok
libegnek ott - a konyhaablakból
egy szomszéd part halvány fárosza
- hát más sem alszik...
aprópénzt számol - itt nemsokára megint
abrakol
a vén csődör - ahogy megébred rögtön enni kér -
semmi
egyebet - sirül a fény, minél mélyebbre hatol
a szemgolyó magvába -
(galaktikus kép) - a nyári tér
annál többet láttat, beterel az új
galériába, ahol
beteg festők és teremőrök falat mázolnak,
háladíjakér'
mozaikból rakosgatnak össze egy
romolhatatlan
ókori testet - buja izomzatában duzzad a lator
falánkság - ők figyelik,
mit szól ehhez fordított arcod -
s ha semmit, akkor faggatni
kezdenek - mondja: hányadik
modellje ez magának? - és gyónsz,
hiába nem akarod,
hogy utolsó lesz talán, hogy éppen most
érkezett... - kik
ezek, mégis, hogy elárverezik a műterem félkész
titkait!?
Nyerítő, nyári ég, őrült
aratások! Rozsdás borotvakést és
köveket hozzatok! - nincs győztes
- egy bóvli bálvány a tét -
fület vágnék, oltanék látást... de
félő, hogy túlél a színes vétek -
nyelvem raktár - az ördögé -
tajtékos nőstényhasak ízét
őrzi - s az ujjak szögei... lúdtollra,
ecsetre írott szerzemények.
Várni kell hát... az
eldobott évek mostantól rendre visszahullnak.
Mindig korán, örök
készenlétben - szálljatok tovább, ne vigyetek
bűnbe, mennybe,
találós kérdésbe, hűséges, tolakodó varjak.
2011. július 30.
Három a
templom
(kivégzett monológ)
három a templom -
az
utcám bulevard
sugárút - bohócnak öltözöm
csak így lesz hiteles
a kép -
rázkódva nevet az ablak
szerteszór
leánysikolyt
harangszót - irányelveket -
régi kanapék
töltései
rugók kattogó sínek
szimbiózis - köztes lét
minek
ez is - és kinek?
farkasélet ember-
halálok évfordulója -
miért
várat hajnalig magára
mint ócska hatásvadász
egy betájolt
vérfolt
a naptár forró égövén?
behúzok függönyt féket
átkokat
- még nem pusztulok
bár bomlaszt a lakkfény
ha tudok elindulok
-
ennyi a tér s a türelem -
- hiányaimon nőttem fel
öregedtem
előre-vissza -
ott írni meg egy rövid utószót
ahol konflis
döcög a kockakövön
s a boka kivillan - csak annyi
titkot és
sejtelmet szerettem
volna még - és némi rendet -
itt csak
alszom - régóta máshol élek
kiégett lélek? - vagy csak
kihalt
központi lépcsőház...
hol vagy Anne-Marie
te kövér
szász denevér?
lelőtt az orvvadász?
(kacarász valahol -
elmebeteg
vagy túlsúlyos hulla)
ordas csend kerülget
száz
vedlett reklám sípol
jelez fel a harmadik mennyre
egyedi akció
- hazudja
az ügynök - a másik meg ugrik
menekül le -
előmelegített
gyorsétkezdei utolsó ebédre
tábori komfort -
ennyi elég -
szemérmetlen keggyel
vetkőztetem a testem
mint
akasztottét
munka után a hóhér -
inak feszülnek
nyúlnak az
átlátszó szálon
reggeltől reggelig
hetedíziglen - vagy
tovább
pontosan három
malaszttal teljes
szentély között
2011. július 1.
A sziget lakói / Keszthelyi György géprajza
Heléna szekerén sziréna
vijjog, mert más ez a század,
benzin a tápszer, ha bazinagy
motorja feldübörög,
hatvanhat tonnányi köles a trójai hambárba'
szárad,
amazon vágyálma dollár vagy ajró de sosem görög
drachma, hisz tudjuk, az
divatjamúlt már és kamatja semmi -
laptopon számolgat Heléna
száguldó tűzszekerén:
Dolcsegabannáért athéni butikba kellene
menni -
spártai főurak állják a cechet, mert drága Helén.
Athénban köztudott:
fegyvert ránt rögtön a városi rendőr,
Heléna, jól vigyázz,
lebuksz, ha ókori prostituált
szerepét játszod! - mert odakint
kábszer, a cirkuszban meg sör
folyik, ámde ha nem fizetsz, a
vendéglős tolvajt kiált.
Gurulj hát vissza a régi
mesébe, ajánlom, Heléna!
Tudod, egy rabszolga vérét, ha
megtetszik, kiválthatod.
Tomboló diszkóban oly vékony a donga,
hagyd már a béna
piperkőcöt - jobb, ha martalóc markában pihen
farod.
2010. november 24.
Helyettesítések
(hajnalban
lobban lángra az emlék)
A4-es papírlap az egér
alatt -
színtelenített érintőpad.
Csak hetente cserélem,
megéri;
miért is ne? Ha megáll, ha tapad
amúgy is hozzá az a
tartozék.
Ebben az éjjeli-hajnali, későtéli
csepergésben
közömbös minden
minőség - mintha látnám: alusznak
szomszédék,
festőék, harcosék -
behúzva motor- és kézifék,
beszorítva
durván az ablak...
De játszótérről álmodom,
rögtönzésről,
dolgozatokról,
(micsoda éledő alkalom:
hatvanötös rockzene
szól).
Úgy visszamennék Woodstock-időkbe -
még akkor is, ha itt
az a régi csend
hullámozna az ország felett.
Még akkor is, ha
az a tükör görbe
volt - szerelmem akkor érett
almává, illatos
mandulává,
kívánom most is azt a kevés, zamatos
alamizsnát -
ahogy körüllengtek,
körbetáncoltak valami pénztelen cselédek
a
posta háta mögötti parkban...
fekete-piros, kacér angyalok -
merre
szálltatok?
- Én nem így akartam.
2011. február 21.
Herberstein Felicia
és doktor Gatty levelezéséből
(töredék)
Doktor Gatty, higgye,
tiszteltem Önt -
Sajnos úgy hallom, rossz a híre.
Mivé tette a
farkas-falánkság?
Vajon tudja tettét asszonya,
fia?
Figyelmeztetem: vessen véget ennek!
Üdvözlöm: Herberstein
Felicia.
Mélyen tisztelt Felicia
- hölgyem!
Fájó az, amit rólam gondol;
a szóbeszéd rámsüti
könnyen
a tolvaj bélyegét - fülét dugja be!
(fog még ilyesmit
hallani sokszor).
Kegyedtől függ, hogy jó vagy rossz
vagyok.
Csókolja szép kezét: Gatty, a doktor.
Tisztelt Gatty, én a
pletykahangot
sosem hallgattam és ez köztudott.
Ám a bánya,
mely szívemhez közel áll
sok kincset rejt, mi mégis elfogyott.
Nem
szeretném, hogy senkifia
váljék ma-holnap magából: Felicia.
Felicia kedves, maga
sebet ejt
szívemen vádló, nehéz szavával.
És doktor Gatty soha
nem felejt -
kár... más terveim voltak magával;
Tudja meg: nem
egyszer, de sokszor
gondolok kegyedre: Gatty, a doktor.
Tisztelt Gatty, a pohár
betelt!
egy héten belül átveszem a bányát
és mondom: hiába
faggattam szívemet,
mézes-mázos szavára nem felelt.
Hát
vigyázzon inkább: fejét vesztheti!
Szimatot fogott a kincstár - s
ki a
rabló, az egyhamar kiderül.
Mentse életét, fusson! Felicia
Feliciám, édes, ki merem
mondani!
Elmegyek, hát nincs mitől félnem.
De vallom azt, hogy
földön nincs, ami
ezt a nemes érzést pótolná, szívem...
Ám
látom, kegyed közelíthetetlen;
az elrejtett kincset vissza fogom
adni.
Senki sem lát többé ámde forró lángom
nagy titokban
tovább lobog: Gatty.
(további levelek könnyáztatottság miatt olvashatatlanok).
1645. október 5.
Azt kérdezted, hogy
merre látok -
hogy merre nyílnak az ablakok --
- egyik sem
nyílik - szemem is munka-
szünetet tart - rozsdás
vasszekrények,
húsz-harminc ágykeret, túlvilági rugók között -
ez
foglalta honná a fűzöld testet - udvar -
bokrok - levegő -
kőfal - embermaradék -
ide és ennyire futja a szűkebb
ég
költségvetése - (no meg a szándék.)
Kétszer is kérdezted:
merre látok?
Hát arra, amerre te sem létezel.
Kiselejtezett,
szeges padok közé,
éhes szavakra, emberevőkre,
arra, ahol
aprópénzt ér a kérdés -
tedd ezt a lapot is valami fiókba -
és
vigyázz azért a fák közti örömre;
nézz jobban körül - itt
hever a hol-mi.
(ezek az őrült szavak sem hagynak nyugodni.)
2012. április 5.
Honnan tudhatta
volna
(magamról Ladik Katalinnak)
az első ki lesz, ha
belép,
ha felfedi borostás arcát
s a díszes kertet, ahol
majd
elkezdődik, honnan tudhatta volna,
ha meglátják ahogy ott
áll
az ösvény közepén kék farmerben,
hányadik lesz közülük a
költő,
ki rejtőzik árnyéka mögé,
hogy kétszer kettő az
már
félig férfi - manhattani korcs
és hogy kit küld vissza -
hányadikat -
hazából hazába az Isten -
hogy alig köszönti
máris
becsapja: meghal;
hogy lesz tizenegyedik, aki
kosztoscsészéből
madarat etet,
- felhők művésze ő, alkonyasszony -
hogy az a
lány mégsem az anyja;
nem tudhatta: a harmincadiknál
ki lesz a
gyilkos, ki az áldozat,
hogy megmenti-e a lúd
vagy eltiporja
a
lovat.
2010. december 15.
Nem pesszimizmus: idült
világ;
rutinos, precíz zárójelentés:
labilis típus, nem
beszámítható.
hibás szívritmus, gyenge érverés...
melyik utolsó
képlet hiányzik
még a képből? milyen anyagot rejteget,
mint
testre akasztott bombát
a cinterem periódusos rendszere?
Hát a mózesi kőtábla -
hol?
ki viszi hátán a kockázatot,
ha mindörökre elnémul a
törvény?
(volt-e valaha? miket beszélek?)
vagy csak beteges
rögeszme volt...
Épül az impozáns
hadibázis,
lőtt sebeket nyalnak a vesztesek -
állványon csüngő
tartályból - csöpp
csöpp - töltik a véna hasadt medrét
fekete
nedvek - hallucinálás:
fehér szobában röpködő sörét.
Benéz a professzor.
vajon mit jelent?
torkomba tolul, mint üvöltés - a csend.
2011. április 19.
Mondjuk, nem éppen
Champs Élisées
még kevésbé Broadway ez az izé...
hogy is
mondjam... halálos utcakő,
ami az aszfaltból hirtelen kinő
és
belerokkan a biciklikerék.
Már azt se tudom,
melyik, hányadik
káromkodás ma? (számon hibás a fék) -
sokszáz
lóerős, süket kurafik,
anyátok nem hall?... hát ez sem elég?
Ki
festett rátok ilyen fapofát?
Jobb lenne, gondolom egy
gyors hátra-arc,
vagy fene tudja, jobbra-, balra-át,
Gőzpára
kell, ajánlja James Watt,
reciklálni a maradék hazát,
hasznát
is venni: csak ennyi maradt!
2010. november 9.
Annyit tehetek - így
estefelé,
hogy átlapozom a fakuló napot;
egy-két üzenet... ha
netán meghatott -
bevallom - de távoli asszonyé
vagyok - felkutat nappal
és éjjel,
megkeres az a test, rámhull - a selyem
lehámlik,
feltárja forró fekhelyem...
játék vagy tűz - ennyi a tét s a
tétel.
Benépesítettél sokezer
szívvel
te nő - és én belakom a telked -
buja bokrokat ültetek,
szirmokat
hintek a kertbe - mert
szeretni így kell,
ha rács mögé szorítják a lelket...
akkor
érik vad bűnné a gondolat.
2011. június 30.
Elindultak már. Csak a
kockakő kattogása
jelez fel a virrasztó szobába. Hátha
nem ez a
valóság, hanem az a másik:
a későbbi vagy a Krisztus előtti -
fázik,
inna - híg levegőt, holdfényt - idegen hangja
Öregistenhez
szól - talán meghallgatja,
nem fordul el, nem legyint fölényesen -
köszön,
majd sokadszor leül a sokadik küszöbön.
Ha leül, már nem köszön.
Nem is káromkodik.
Nem számolja azt sem, hátulról hányadik
a
sorban - ha szólítják, hallgat. Biztonságosabb
ott a legalsó fokon
- a kutya sem harap
lerágott csontba - kört rajzol,
téglalapot,
sárból kalapot, ami nincs - apja művész volt
és
kékszemű halott. Szelídülnek az ívek,
az erek, hűséges kézfején -
azt, hogy kinek
Mit adott egyszer és
hogy mennyit felejtett el
kérni - aki bírja marja - valamelyik
reggel
eszébe jutott, azóta fél, hogy mégis visszakapja.
Sárból
gyúrt bűvész az anyja és az apja.
S ha nem ez a kupola, mit ér
kör, téglalap?
Ha az ég háztető, akkor pokol a házalap.
S ha
mégsincs ösvény és irány sincs senkiben...
felköthetné magát.
Isten lesz. Megpihen.
2011. augusztus 8.
Hús pácolódik a nemlét
fészerében.
Istenem! Miért díszítetted testtel
azt, ami amúgy
elvitathatatlan?
Valami jelzi, hogy
befejezetlen.
Hogy fércelni kéne, varrni tovább,
míg
gumiabroncson berobog a fény.
Nem értem. Nem kérdem.
Felejtem. Kihagyás?
Forró elmúlás sem, csak hűvös szeretet.
Át-
meg átélem, mint melléktünetet.
Azért ébredek ilyenkor,
tudni kell,
mert nincs kitagadva, ami nem megszabott
és
teliholdkor is kilógok a sorból.
Ötvennyolc kezem van
ötvennyolc égövön,
mindenfele elhagyom őket.
Fába faragják, porba
pecsételik
ujjlenyomatait a halhatatlanságnak.
2013. március 7.
Ott könyököl a húsmalom
ura,
mint kamasz isten - a vasvályú előtt.
ünnepre készül,
vörös ebédre,
arcán közöny - tán cipőfűzője sincs.
Az ember nem sejti a
meglepetést.
Dsida lelkében is mind elaludtak;
hirtelen
ellobbant egy csatlakozás -
faggatta testét, lelkét is: miért?
Sáros barmok jönnek
ünneplőben,
nemsokára úgyis vetkőzni kell;
ők nem ismerik az
időszámítást
s a feltámadásra sincs ígéretük.
---------------------------------------------
Kampó vagy kereszt -
lényegi különbség
Éli, Éli! - bogot köt torkán a szó -
hajnalt
csengetnek a bélpoklosok -
tűzbarlang fölött forog a karó.
2011. április 21. (Nagycsütörtök)
Ha feltehető, hogy ez a
helyes út,
átvergődünk az áradó folyón,
mint csontig sebzett,
hitetlen vadlovak.
Odaát hány bozótvágó
villan?
A dölyfös gyarmaton vendégfogadó
a templom. Nők
pihennek a vaskorlátokon.
Két égitest jól ismert
képlete
maga a biztonság. Hozhatod a teát,
asszony vagy már.
Bélelt kabátod
a megszokott fogason -
tudod,
hogy estefele elhagynak a szentek,
az angyalok tánca
véget ér, pironkodva
takargatják bűntelen
szemérmüket
mind, akik megmászták a gyémánthegyet.
Vecsernyéznek
a tiltott szimbólumok.
Az ideképzelt másnap
reggelen
záróra után éled a sokadik nap,
keletebbre az első
müezzin.
Hajnali kérdésem:
emberek vagyunk?
Már rég nem - érkezik a logikus válasz.
Ezt
vártam. Így van. Küszöbön ülök.
Kívülről-belülről kattan a kulcs.
2012. február 9.
Keresztülível, mint
életre kelt híd
ötvenöt mindenféle éven -
hány díszlépést,
gyászmenetet
hurcolt, viselt el feszesen
vagy alig -
szinte-roppanásban.
Átcsörtettek makadám-rögein
veszett
állatok, vesztett forradalmak,
egy csomó bohóc, sérült
kötéltáncos
és részeg lumpen is áttántorgott rajta.
A hús
időszámítása után
otthagyja majd a deszkapamlagot -
nem tehet
másképp, mert többéltű, mint az Isten,
aki rajta nyugszik vagy
lázad -
annyi arcot cipel porladó hátán,
ahány évezred
rámérettetett.
Addig lesz látható, amíg távol marad,
ameddig
nem hasonlítható
tó fölé hajló szomorúfűzhöz.
Azért tesz így,
tudom, mert az oroszlán
sosem jár ott, amerre csónakáznak.
Csak
arra poroszkál, ahol lerágott bordák,
gerincoszlopok táplálják a
földet.
Csak arra, ahol tovább folytatódik
a tánc és tam-tam
üzen az erdő felől,
többnyire harcot, de néha esküvőt is.
Oda
tart, ahol egyszer beleszeretett
a napba, ahonnan régen az
eget
először nézte víztükörnek.
2011. február 23.
Színház / Keszthelyi György géprajza
hull lik - mi hull -
eresz
nyúlik - eressz - tető
hull likas cserép cserél
helyet
fejet tör
- bősz tőr - jégcsap
csap hajamba - a csap
befagy
lefagy
kölyök-köldök -
kád okád
hideget viheted
bőröd ha
van
ha vanna ha lenne
- Havanna
melegére
meleg ér-e
még
ejsze fejsze mersze kell -
fönt csönd, bő löncs,
lent
tetves szentek
jégfényben ég az ég
adj kezet - a kezdet
ez
már vagy még a vég
2011. február 15.
megjött megjött
a
havi - a mindennapi
főnök - kiült
az üveglapra -
basszam
-
erdőbe mássz
vizen evezz
ne vedd el szemem
kedvét ne
vígy a
bűnbe Isten nevében -
rakjam
bele
levesembe azt
a
kalányt
üresen merengő -
merészen merít ő
ha van
leves
csorba -
mit zabálsz főnök
kamembert
miafrász
hitetlen
szarember
kietlen seggfej
- bele tele
szíve üres
hess
2011. február 15.
Minek nevezzelek,
ha
elszállsz, mint a por,
mint kitartó kényszerek
utóhatásai?
Neved legyen
vagy
versnyi szimbólumod?
Mondd, ki mit tehet
a zátonyok között?
Ne titkold magad,
ismer
minden hullám.
A vihar meg ott marad,
ahol láthatatlan.
Ég madara, tövises
emlék
a japánhíd mögött,
fából fogaskerék
egy másik égövön.
Minek nevezzelek,
ha
virágot hajtasz,
kérdőjelek és ismeretlenek
védett mezején?
2013. január 31.
Kora reggel vezet lefele
az aszfalt,
sárban felejtett szavak a járdaszélen -
szürkén és
feketén - az órák érrendszerét
szeretném hidakká avatni - a
testet
szivárvánnyá - két alvó part között.
(Kihagyott szünetek? Pár
igavonó
sáros patákkal - tajtékzó sörénnyel
vonszolja azt a
terhet - mintha jó
volna a ruhátlan, könnyű vízió.)
Megtörténhet, hogy
beszakad a jég,
apad a forrás, a megszokott itató.
Úgy
végezzük, mint két naiv lator
az ígéret után: csontvázból torzó,
amulett?
Itt apró perc, a toronyóra Ott.
(szememben száz
bögöly, vért szívó tetű,
vagy valami egyéb, gaztett,
zöldtestű
húslégy - megbánja, aki tündérlányra
vagy álruhás
Istenre fogadott.)
2012. február 29.
Valami dallamok - semmi
új -
világítsd meg a borostás arcot:
lazsáló, bolsevik
földesúr.
Ki vagy? Ilyenkor mi ez
a norvég
be sem jelentett, ósdi vizit?
Ti sem érzitek, mettől
meddig elég?
Még a telefon hangja is
zavar -
odaát nagy magyar vendéglő:
éjjel-nappal hullámzó avar
vagy más szakasz - az
éjjelilámpa
szöge már szolgál - ilyennek akarom;
(felém
fordulgat kékes tompora)
- hogy lépek át a visító
úton? -
papucsban-bakancsban? - Ilyen a vég?
Őszi ég (december
végén) - unom;
arról nem is beszélve, hogy befut
egy új,
határon túli veszteség.
2011. december 26.
A lázadás valamikor
későn,
lámpaoltás után indult - lecövekelt
a paraván szegélyén
- egy alsó álom előtt.
Nem látom önmagam - nem hittelek.
Úgy
éltem, ahogy megszűntem neked.
Hogy valaki, valami nincs?
persze
előfordul itt-ott, a város közepén,
szélén, a képernyő
fókuszában.
- Regénybe fecskendezett dramaturgia: -
a számozott
színpad írott oldalán
mellékszereplő? főúri kisasszony?
Figyelem
őt: az ajtó gyakran becsapódik.
A huzat néha agy- és
szívszaggató.
Virágos népi motívum? hányadik?
Rámtapadnak a
csendes szimbólumok:
kivárjuk közösen az ősök érkezését
-
fordított filmkockák, váratlan menetrend.
(Ilyenek lettek a
rendezett fórumok?...
tárgyalni erről ma többet nem fogok.
-
Nyugatra vándorolt, egyirányú trend.) -
De azon a második
éjjelen
szökésre készültek a foglyok - (elítélten
ágyukba
húznak a tenger hullámai,
ha egyáltalán létezik áramlat).
Nem
tegnap érkeztél, én sem a mai
szállítmány terméke vagyok - csapot
és papot
hagyok széthullani a sötét utcasarkon.
A sebek sem
égnek - átveszem őket
innen vagy onnan - ott rejtőzik minden
az
egyik vállamon - látod, hogy alszom?
Csakhogy a kiesés egy abszurd
fogalom.
- Más ez az arc, reggel még felismerem
szirmairól az
összes látszatot:
Ez még te vagy, az véletlenül én.
(két álom
között a semmit is láthatod.)
2012. április 11.
Lélekszonett
(Irvin
D. Yalom nyomán)
Beismerem, megérintett a
gondos,
szamárfül nélküli, szinte odaadó
alapossággal egymáshoz
tapadó
papírköteg. Megérezted, hogy fontos
lehet számomra Dalma és
Matthias...
ki tudja pontosan, mi honnan indul,
képlékeny
napjain mivé alakul
egy vak Homérosz, egy hős Leonidász?
Téveszmék telepe,
kényszerképzetek,
vakablakká festett óriás tanterem,
mentegetőzés,
közöny, extázisok
vak negatívuma: Porrá
éghetek,
ha retikülödből kihull a nevem?
Yalom úr, Dalma... még
dacol a titok.
2012. november 9.
Limerick-forma helyzetjelentés
Csak nézem: ősz ez vagy
mifene?
Mert szekerünk rúdja kifele
Állt egész évben
és
Nyakunkon volt a kés -
Nincs egy évszaknak se hitele.
Beszélek magamban: új
szokás.
Gyerekkoromban még ujjszopás
Nyugtatta idegem -
Mára
már hidegen
Hagy buja asszonybáj, lumpolás.
Meddig tart még ez a
rumba-tánc?
Kérdem a Fennvalót: lukba rántsz?
Nyalnak a
döglegyek,
Miszter így hogy legyek?
Gondomat viseli a finánc.
2010. november 13.
Ma olyan nap van, hogy
ismét semmi... semmi
krákogó nyár, képén egy képzelt
szemüveg...
se keret se lencse - egy beteg szemüreg
medrében,
kérges talpakon tovamenni,
át azokon a kiszáradt,
odvas tájakon,
ahol sem szavak de még egy gondolat sem
nő,
olyan az egész mint a meddő szem,
ha megunta a képet s nem tér át
azon
a vég nélküli és
kiszámíthatatlan
utcán, amely nyilván sehova vezet
vagy ha
mégis, akkor függőlegesen
és mindig lefelé, ahol
az üres katlan
foglal el minden kilátást s teret -
ma halott a
nyár - ott csüng a kötelen.
2011. szeptember 4.
Tíz költő ült rajta és
tíz festő,
néhánynak arca merő szakáll,
a többi borotvált - ott
rejtőztek el
a vakolatlan, színes szalonokban.
Néha a pokróc
félrelibbent,
olyankor, amikor aláereszkedtek
a
temperamentumos, barna mecsetekből.
Először csak a felület
színein
akad és ütközik meg a szem
és faggatózik szégyentelenül
-
sajnos csak jóval később indulnak útnak
sós sugarakként a
mélyebb árnyalatok,
nyitják körkörös ámulatra a kételyt
más
rímek, foltok, lényegek jelei.
Ellentávlatai ezek a
tövisbokornak,
melyen már születésekor
átlépett az ember.
2011. február 12.
Ma megint akvarell az
ég;
latolgatja az árnyak íveit -
bölcs szavakat keres
idelenn,
vagy legalább egyértelműséget.
A rím hiánya fenntart,
mint a tó
dolgos tenyerén a döglött halat -
elringat, mint egy
nemesi kripta,
(mélyén mégiscsak ott a csontozat).
Lám, behullt
azért, bár nem akartam
egy molekulányi harmónia...
jót-e vagy
rosszat tesz: alaktalan,
szándék nélküli túllépés - csak
ennyi.
Merthogy ma megint akvarell az ég...
egy korty tejet
iszom rá. Bőven elég.
2010. augusztus 17.
Élethelyzet / Keszthelyi György géprajza
Este lett az elsétált
haza.
Hol keresselek?
Laza - és remek
minden agyonlőtt
kilátás.
Mi lenne némi
barkhobás
összetartozás? - tatarozás
a fürdőben - különshow -
a
tegnap így se más.
Ökör: saját (ön?)
minő-
sítésem, mondjuk a mai.
Magyar találmány, nő-
nem vagy
igen. alfaidő
vagy
időtlenség-kérdés...
na és? volt kevesebb,
szebb szülés,
teremtés -
voltak még életebb
hogy is mondanám
-
szavak és önkritikák?
szavaljak rosszul - vagy jobban...
mit
változnak a tegnapi imák?
2012. március 26.
adott vagy
megadatott:
egy lány haja félig befonva
félig a szél
tulajdona
egy lény egy lét egy
megműveletlen parcella
önként
felkínált birtok
- magándinasztia -
ha most elmegyek
sosem
tudom meg vajon vetnek
aratnak szüretelnek-e
valamikor
- valami gazdák -
kivárom inkább amíg egyszer
csak fekete
kendőt köt
fülel: jön-e a postás
némi nyugdíj életjáradék
vagy
egykedvűen minden
előrejelzés búcsúlevél
nélkül semmisül
örökké
tulajdonképpen mindegy
mehetek maradhatok
az órás nem
én vagyok
a sorrendet sem én igazítom
ez meg csak életnek
álcázott
mozgáskényszer - a halál -
a halál mégiscsak
vastaps
mégiscsak rivaldafény
2011. május 14.
Hát megint egy
este...
Az idő meg rohan
(és nem írt a beste)
kétségem
megfogan...
(kiért ég a teste?)
Egy nap - egy vers -
Kegyed
lelketlen pária!
(Uram! Szűzmária,
oldhatnék
kereket?) -
Száműzött hangulat
gyötör és megreked:
menni
vagy nem enni...
mit tudja ezt Kegyed?
Másnak a magány
is
kedves... nekem ennyi.
Oh, szerelmem, Páris!
Hány asszony
akadna
horgomra ott máris,
Hisz bányám volt nemrég
s arany
kalamáris
díszlett asztalomon,
hát a sok vendég -
és részeg
tivornya...
de ki fia-bornya
vagyok ma? Nem tudom.
Majd
üzenek néha
és ömlengek mélen
(ha Kegyed se léha)
s ha él
még a gépem.
2010. november 14.
Már nem tudom pontosan:
az ágak
bekúsztak-e az ágyba, ott csapkodtak-e
kígyófarkukkal -
a hold ős pitvara kihűlt -
egészen távol mégiscsak vöröslik a
szél-
nyűtte ég - a jelek szerint új legenda kotyvad;
így kezdi
mindig első fellépését a vak
hegedűs - vagy zongorista - mindegy,
csak
kettesben lehetnénk valahol legalább,
most, hogy kis
házaikat tapasztgatják a sirályok -
csak szerelem utáni rigor
mortis-ban, mint
két boldog - vagy akár csalódott halott.
2011. április 9.
Éva most - és
megint
(Debreczeni Éva emlékére 1)
Egy másik temetés utáni
nyáron
jöttek és mentek a madarak -
az olvadó hídról
nézve
keletre hullámzott a víz,
a barna lé, amelyben a
patinás
város magzata megfogant.
Az, aki elég öreg volt,
értette
a régi dallamra költött szöveget,
s a szóban rejtőző
örök hontalant,
akinek még lázadni volt kedve.
Aki akkor már elég öreg
volt,
nem is kérdezett rá az irányra
hogy miért kelet és
miért
nem nyugat - hiszen a folyó gerince -
úgy hitte - mindig
egyenes, hosszú vonal.
A kellőképpen megőszült
ember,
bár esteledett - nem figyelt fel
a sietve dedikált
könyvek halmazára,
nem hallotta a menekvés zörejeit.
Csak ült
azon a lakkozatlan,
rozoga széken, míg kiszáradt a folyó.
Hiába
szorított helyet maga mellett
és várt, amíg befagyott a
meder.
Ezek már a tél rajzai - könyvelte el később
és bámulta
bambán a jeges iszapban
vergődő, néma halakat.
2011. június 8.
A halál szemtanúi / Keszthelyi György géprajza
Már statisztika
sem
(Debreczeni Éva emlékére 2)
Már - vagy még - az
sem.
Sem ámulás, sem gyászhumor
a városról, ahol kaszával
védi
a hidat az eltévedt élőktől
egy üres szemű fegyveres őrszem.
És mégis... mégis a
galambok,
a pókok s az összes vadállat -
szelíden ülnek a
cementpárkányon;
övék még mindig az utolsó falat.
Az első... az első kié?
- ha lényegtelen
már kezdettől fogva az anyagcsere -
ha csak a
szív: az óriás szoba
etet, melegít boldog-boldogtalant.
A függöny ránca alkonyi
fényben -
kis mesekönyv - sóvárgó fészek.
Várat, még várat
magára a tündér -
jönnek, gyűlnek a fekete pókok,
építik tovább
a halk birodalmat.
Ezer szemükben óvatos magány.
2011. június 10.
Sötétedik. Meg sem
gyújtom a villanyt;
a jókívánságot ordítani kéne;
(a labirintus
elnyeli a hangot,
az üvegnégyszögön magyarul beszélnek) -
mától
fellazult az összekötő zsinór
- új sarkokból futnak be új
üzenetek.
A színházi vashídig sem sétáltam el,
hagyom:
villogjanak az örökzöld tagok.
Odaát megszűntek a napi
rémületek,
egy sápadt öröm - leülök, hallgatok,
távolodnak
talán a meredek partok?
A faház fehér - lassan szűnik az
aszály.
Ócska kis kávézó, hosszú, fekete lé,
fenntartva mindig
- apostol-igény.
A tulajdonos is vékony és gipsy,
esőkabátban
még jó ez az idén -
sokfelé oszlik az utolsó gondolat,
a
megérzés ott bőg a pajta előtt.
- karomon gügyög sok utód és előd
-
2011. december 30.
Figyelem komoly, mexikói
arcát
vagy más, elképzelt bolygó
harmadik,
színtelen
féltekéjére simuló
sűrű szemöldökét.
Megmaradt
benne egy tubusnyi magyar?
Ez sem hiányzik, de hirtelen
elszalad,
vetkőzik egy öltözőszobában.
Combja barna, szőrös, mindkét
nem
bélyege rajta. Megértem.
Így lett, mert így akarta,
minden
páros vagy páratlan napon.
Terhes lenne?
Medencecsont őrzi
egy mezőn vaságyát. Ennyi az utódlás.
Ennyi
marad ebből. Csupán a matrac.
Megteríti az élők asztalát,
jobbról
és balról, mintha ünnep lenne
egy felhő spárgán nyújt alá
neki
hálából(?) két egyszerű ruhát.
Egyetlen női kar fonja
át
barátságosan, együttérzőn -
alatta semmi, nullakarát.
Kék-sárga kosztüm
selymén dobol a szív,
a láthatárig nyúlnak kamrák,
pitvarok,
gyűjtő- és verőérrendszerek.
Úristen... az ajka... az
ajka...
a fülcimpán csüngő tenyér...
állat lehet, ha úgy
akarja.
Nyelvet ölt rá a gonosz, a szent,
erre egy másik
világot teremt,
negyvenötben kutyát melenget,
hitetlenül bámul
a szürke majom.
Hajából agancs hajt
ki,
kőkemény, tüskés bokor,
a vérző test dísze.
Lenyilazzák.
Továbbrohan. Senkinek sem köszön.
Végül
felboncolja a síró lélekember,
szétvágja, mint egy molyrágta
vásznat,
ingén szárad testének gyümölcse -
virít az ágyba
ültetett virág.
Mondá: akkor hát legyen.
És lőn
égő színkavalkád, sivár testszerkezet.
- Ha ott lehetne
valahol a helyem...
ahol kék a padló, zöld a mennyezet -
a
combján és enyhén fölötte
burjánzó fekete mezőn.
2012. december 30.
megkeresnek nappal
és
éjjel megkeresnek
hajadonfőn kalappal
megkeresnek
harisnya-
tartóval megkeresnek
kádban és ágyban
megkeresnek
szóval
csenddel megkeresnek
izmok szövetek inak
megkeresnek
szívek
és erek megkeresnek
zsírok koleszterin-
szintek
megkeresnek
színek hiányok szemek
megkeresnek
krisztuskeresztnek
szálkái megkeresnek
lábak üszkei
ujjpercek
megkeresnek kihaló
rovarok madarak vadak
megkeresnek
okok okozatok
állatok kölykei üvöltései
megkeresnek
üzekedései
a vérnek megkeresnek
utolsó kába órái
a
halálraítéltnek megkeresnek
csomós kötelek hajók
megkeresnek
míg vagyok
és utána megkeresnek
örökké kedves angyalok
2011. február 27.
Mennyi van még a
partig?
Vakondsirálynak
Minek tűnődni most, hogy
a válasz
másodperc hamva - fényév - mindegy;
a fényfutár
lándzsával érkezett,
majd továbbvágtatott, nehogy az
őrszem
felfigyeljen - egy levél s egy végső ékezet
itt maradt a
jégvilág polcán - nemsokára
átrendeződik úgyis a tér és a szoba
-
új bútorokat fényez az asztalos.
Kit kérdeztem és vajon
honnan hova
érkezett az a precíz statisztika
a kórképről, amely
festőművész
vagy megszállott szobrász? - egy egész
test és egy
lélek idomul az ő ízlése szerint -
kiderült végre, hogy ami ma
sirály
holnap varjú lehet - és hogy a király
semmi egyéb, csak
kérkedő varangy.
A keskeny útpadkán
legjobb egyedül
baktatni - egyszerre mindig csak egy
asszony
ránthatja elő így azt a kést -
egyszerre mindig csak egy élet
alszik
ki - egy férfi érzi az álnok szenvedést
és botorkál elő
a vaskapu alól.
Jön-e vihar? Mennyi van még a partig
ahol a
vakond túr és az a sirály dalol?
2011. június 16.
Mértan a folyó
fölött
(egy fénykép nyomán)
Azok a rozsdás
(festett?) téglalapok...
(ékek a víz kávészín bordázatán?)
-
gondolom: nem kunszt, nem nagy dolog...
beszól az őshonos
tulaj, a szerző:
ugorhatsz, ha meguntad végleg.
Figyeld csak,
ott az az erdő,
meg hogy: ha most balra nézek
lelépek - ez és
más hasonszőrű
célzott természetrajzi képek...
a temetőbe
megint más híd vezet;
(vajon sárga az is? Sík? -
Csőidom?
koromszagú, olajos síntelep?)
Ezen a vonalon nincs
balesetveszély;
vaskorlát véd a forgalomtól,
csak a fák színe
húz a folyóra,
zuhansz, ha kiengeded a féket,
szóval, ha elfogy
a bor s a nóta.
A város régi, itt énértem és
teérted van minden
- a hidak is
tetőled várják a napi választ,
távolban házi
magány - betonpiramis,
melyben a sírrabló soha kincset,
de még
balzsamos reményt sem talált.
Ezért aztán egyszer
hazaindultában
az egyik hídról (a vasúti volt talán)
hazavitt
egy-két szatmári halált.
2010. november 19.
történt: szétszórtam az
estét -
akkor érkezett kérdésre kérdés:
hol volt, hol nem
volt
rabló, pandúr, királykisasszony,
visszapörgött óra,
mókuskerék és
eljátszott csók vagy harapás?
Egy magnószalagon:
bizony-bizony
így lesz meg úgy lesz -
bebizonyosodott: amikor
más
idők nyomják eredbe a dózist
elfelejted a pulzus
lényegét.
Amit üzenek, ellenség? Őrszem?
Vagy kitaposott
cipőbetét?
De lehet, hogy mindenki hasonmás,
egy és ugyanaz,
betűk foglalata,
fekete rög - álcázott gyémánthatás -
ott
keresd, nyisd meg őt, ahol híre sincs -
ott van a kincs-bilincs -
ilyennek szeretnéd
hallani a százezredik dalt,
amelyet már
mindenki megunt...
emlékszel? Volt egy mutatványos bódé,
póktestű
asszony, tükörlabirintus.
(a bűvész avas szalonnát falt
a sárba
épített sátor mögött) -
persze, ott nem ő volt a góré,
hiába
csodáltad annyira odabent.
Lúdtoll, tintatartó, itatós, lakmusz.
A
lehetőség vagy ezt vagy azt teremt...
savas lesz a holnap, de
lehet, hogy bázikus.
Nem számít. Olvastam belőled valamit.
Isten
hol ott, hol itt köszön, ha éppen
eléggé lent talál - valami
alagsorban.
Ott tükörszoba van. Megrajzoltad. Régen.
2012. április 25.
Elmész - csak elmész
szépen - egy nő - de nem...
mégsem. a (kis)lány ma
ajándék.
egynapi utálat, egynapi szerelem.
nem nátha. forró
arctetem.
igen, nem. hátha.
Záróra - eltaposom a
hangfogót
és nem siratom meg - volna még egy másik
plüssfüggöny?
itt lóg a smirgli.
mínusz egy fok - tavaszba dől. íme a
virág!
ezrelékélet - Krisztus után. hol mi.
Te senki, te semmi, te
múzsa vagy.
amazon.
huszonnégy medúza.
szajha és gyűlölt
szirén -
agyamba gyújtod a szavakat.
(a tegnapi napló itt
maradt).
2012. február 23.
Leráncigálták a sűrű
dombról
- Kurva anyádat! - üvöltözték:
- Szóval te vagy az,
amelyik
nem eszi meg a mamaligát!
Mit tehetett? Követte
őket,
tulajdonképpen vonszolták magukkal.
Könnyebb volt nekik,
amíg élt még;
valahogy húzta a lábát előre-hátra.
De miután
átvágták a torkát,
(mert csúnyán káromkodni kezdett)
jóval
súlyosabb lett az ember teste -
de hát most már cipelni
kellett
mindenképp, így is lefele
a dombnak tövéig,
ahol még
bokor is nőtt néhány
itt meg amott.
Valahol gödröt is
vagy
sáncot kapartak
a töltéstől nem nagyon messzire,
hátha nem
látszik ki majd a végtag,
vagy elkezdik zabálni az ebek.
Állatait
egytől-egyig
örökbefogadták,
elrendezték a gyámpapírokat,
aztán
ömlött az olcsó pálinka
és sok egyéb ünnepi ital:
Igazság
szolgáltatott.
2010. augusztus 28.
Mit kivel
(válasz
egy elküldetlen levélre)
A négy vagy öt közül
vajon melyikkel
foghatok kezet? - melyik az,
aki lekötelez
főúri bizalmával,
melyik a márki, a franciás ékezet?
A sok közül melyik a
zsivány?
Kést kinek sejthetek zsebében?
Melyikük elől bújjak
kapu alá,
ha az utcámba befordul éppen?
Melyik a nőcsábász, aki
kurvákhoz cipel,
és gyorsan hírhedt latorrá avat?
Hányadik a
dörzsölt bonviván
aki kísért, mint hátsó gondolat?
És melyik az, aki él
vagy hal bármikor,
de nem észleli az eltéréseket:
hogy ma még
működik a pumpa,
de holnap már merev - öltöztetni kell -
s egy
kenettel menteni, amit még lehet.
S végül melyik az,
akinek szelleme
kinőtte kopott vőfély-öltönyét?
Ugyanaz, aki
bakancsát kidobja
az ablakon - viselje az a másik helyette,
akinek
ez a mínusz tíz fok a lét-tét -
Aztán mint kirázott
töltényből a por
szétszóródik, szertehull lassan,
vagy mint a
húr néha - elpattan
s kiiktatja magát... éjjel kettőkor.
2011. február 21.
Egyszer volt, hol
nem...
itt pedig nem ez a kezdet.
Fekete-fehér moszkvai
képernyőn
hattól kilencig lélegeztünk?
Nem tudom már
a
magasztalások időhatárait...
barkát szedek az első ébredéskor.
De
szétrúgdossák tavaszom álmait:
Fenegyerek! Rád ki adott papi
ruhát?
Ajtóból-ablakból figyel a bőrkabát.
Asszed, hogy Isten
jóbarát?
[De aki sűrű lelki tömítéssel
elzárkózik a kígyófog
elől,
annak más színű a napi adás-vétel.
Kezet foghat a
harangozóval,
a kántor meg kalapot emel.]
A harangok
szintjén
már ostya sem roppan,
albérlő galambok élnek
a
gerendás dokkban.
Egy óra múlva, ha véget ér
a titokzatos
pantomimjáték,
ha kiürülnek a padok sorai,
nem veheted
zokon,
hogy otthon csak Zorba jár
vérpezsdítő táncot
-
Szirtaki. Milyen kár,
hogy a másik sorozatban
a halott
Weismüller,
(akkor talán még élő úszómester,)
nem gondolja,
hogy bizonyos télen
nem futja pamutkesztyűre se már -
gond
nélkül üvöltöz az égen.
2012. január 11.
Friss kép, legújabb
grafika,
kezdettől disszonáns zenék,
- sár, lucskos ürülék
-
rikkancskiáltás: autodafé!
Szabadíts meg, uram, a
gonosztól!
felhőre húzott tető, jeges takaró,
a lehúzott
redőnyök mögötti hó
másodperceket hűt az omló karámban.
Úgy
kérdezek rá, pofátlanul
a márkás öltönyre - gondolatban:
-
Ökörtest, meddig életképes
a fekvő fa lelke? - hamar
elpattan.
Dehát az, aki soha nem tanul,
fordítva indul útnak -
skarabeus.
Kinek hány félisten egy csökött darabban?
Itt ez a korlát.
Vízszintes összetartó karja
nem garantálja a függőleges
rácsok
hiányát - sőt - hogyha éppen akarja
felmutatja őket.
Modern spanyolcsizma.
Hivalkodj nyugodtan, te legendás
őrszem.
Előtérben egy csomó törvényszegő -
a tanácsnok néz,
lát, működik közben:
elfogy a szókészlet: hazug mesekönyv,
s
bár gyűl a könnygáz, fogy a levegő,
színes oldalak
búvóhelyéről
előkecmereg egy nyolcadik törpe,
útvonala nincs,
csak valami görbe
szemekből parancsolt vak hullámverés.
Rögtön
jéghegybe fut, háta mögött
faszálkák röpködnek, fagy csap a
szaunába,
csontszilánkokká válik a szökött
koponya, gurul, se
haja, se foga.
Így épül rosszul elfekvő mozdulatok
sötét
lázálmára egy más, pogány Golgota.
2012. január 20.
A plafonon halottbőr
cipő élethű mása -
nyurga, meglazult, stilizált
gyászbetét;
Ajánlanám: fogadd el, tedd tulajdonoddá,
mint sima
sztrádát rovó, magányos lábnyomot.
Vagy ajándékozd nekem
valami ünnepnapon.
Ígérem, valcer lesz egyszer belőle, keringő
fájdalom,
ha mondjuk a konyhaablakból figyelem (álmatlan
alkalom)
az üreges holdkaréj éhes bordázatát.
Megérezzük elhalt
rokonok érkezését
s velük egy időben a jól szerkesztett telet
-
Ilyen a látszat: minden él - ünnepi látlelet;
- Valószínű,
hogy én is voltam egyszer
és egyszer még vastapsra
megismételhetem
a végszóban megbúvó talányos happy endet.
Talán Isten sem így
gondolta akkor,
sőt - egy-két utcával odább költözöm;
elvisz a
lágy cipőtalp, (elkísér gyűrött öltönyöm),
megtartanak a befűzött,
sápadt spárgák.
Eszembe jut minden
szégyellt fétis:
a gyermekkor s a többi kutyaidő -
a múltból
némi rozsdás nosztalgia is,
meg egy föld nyelte romantikus
játék.
Ezt a repedt mennyezetet pedig
csak addig lássam,
képzeljem tovább,
míg tenyeremben érzem langyuló kézfejed.
Csak addig halljam
szabdalt lélegzeted
odafentről, míg ez a semmi máz kitart
-
vaskesztyűvel szorítom a rozoga rozsdamart
eget s a
legmélyebb mennyeket - (fémtraverz-
ujjaim állványán
vadkacsa-angyalok pihennek).
Míg idő van, még
összefércelhetjük
az alig-hasznost a kevésbé-kellemessel:
én
távolodhatok, mire te megérkezel
s út közben saccolom: ki mikor
tévedett,
kinek és mit üzentek a jövés-menések.
Mert mindezek persze
múló események -
egyelőre viszont jól szétbontható formád
van;
arcéleden is kigyúl néha valami örök -
(az ívelt pofacsont
dekorált bonctan)
- Nagyvérkör - nincs tovább - örökké bennem
élsz
s én mindig veszett testedben élek és ölök.
2011. október 16.
Itt élünk most
ketten
(testtelen, pár méternyire)
egymásból külön kibetűzve
-
sőt, mintha kísértetház láthatatlan
áruraktárának polcán
lejáratig
vagy azon is túl - két penészdarabban,
beláthatatlan
várásra ítélve -
leheletünk két épület
között -
(pár érintés is oda költözött?)
Ebből áll össze az
illúzió.
Meggazdagodtunk. A színfalak mögött
száz meg száz
árnyalat.
Lépéseimben valami lényeg: vártalak.
Híd alá süllyedt
a rongyos gondolat.
Hogy játék vagy egyéb -
lényegtelen.
Úgy mozdult meg - azt hiszem - hirtelen,
ahogy a
béna elszalad (vajon hova?)
cél nélkül, iránytalanul
repül...
merre nyílik az utolsó célpont?
merre poroszkál Isten
lova?
amerre sem óra, sem országút.
Ez meg képtelenség: egy
örökké - egy soha.
2012. április 4.
Holló / Keszthelyi György géprajza
Nem eszem
szárnyast,
mert nem fogyaszthatom el
leszakítását az
égről,
földre lövését,
távlata silány gyalázatát.
Azért sem
eszem szárnyast,
mert tollat, akárcsak emberi ujjakat
tilos
kitépni, mert bőrt úgyszintén
nem illik szemétbe dobni,
mert a
madár lakhelyén
magas a mennyezet,
mert könnyet akkor sem
hullat,
ha átvágod a torkát,
de szeme, mint jég reflexiója
-
nem néznék bele olyankor,
csöpög belőle a lenyugvó
nap
ultraibolya szemrehányása.
2011. február 6.
Nem könnyű
feladat
lágyan hullámzó dombot
vagy hasonlót
rajzolni.
Szelíd tájat,
alkonyatszínű képet
és mintha festett bölcső
lenne
ringatni benne
még meg sem született vagy
mit tudom én
minek
keresztelt bokrot és virágot.
Köldöktől fel- és
le-
vezető utakon, csapásokon
arctalan-azonos egytől egyig
-
változatlanság - mondhatnám - mégis,
ha összeilleszted
őket
mindenkinek mást
és megint egészen mást
üzen a
számtalan
végtelen görbület.
Hogyan oldod
meg,
tanulatlan kertész,
hogy az apró kelyhek és
ajkak
többnyire csonka vonala
kívülről-belülről
egyetlen
megoldásban
és változatlanul
ugyanaz legyen?
Ráérezhetsz arra
is
persze, hogy s mint
tennének tönkre a nagyhatalmak,
az
úgynevezett
köztes közösségek, amelyekben
az ó-jaj
zománctalan,
rozsdás lábosban fortyog.
De hát ez így
igaz,
hiába kegyetlen - elkerülhetetlen:
a
gyermek-szemnek
lángoló legelő,
másnak meg szerető - férfi és
nő -
Nem több még ez az utca sem
és nem is kevesebb:
ilyen
meg olyan félkész életen
párálló fedő.
2012. december 10.
Ez lenne a béke? Nem
látok gonosz
törpéket, erdei rémet. Hajnaltájt meg
ha
szeszélyesebb a gyomorideg,
segít egy vak és semmitmondó
legyintés
- settenkedő kémek
nem voltak soha. Ezt is elhiszem.
Jobb kézben tartott
kampós mérlegen,
súlyát bizonyos okokból el nem áruló,
zsákba
gyömöszölt száraz kenyér-
nyugalmam ott ácsorog tétlen.
Tengelye
törött szénásszekér
az udvariasság pajtaküszöbén.
Tégy tenyeremre egyetlen
cseppet
arcodról, a tegnap éjiből. Tavaszodik.
Szomjas vagyok
már születésem óta,
felhörpintem az apró tengerszemet.
Nevetek
ezen a bolondokházán,
a savanyúságra ítélt, tartós világon
-
Nyitom és varrom a régi sebeket.
2013. február 6.
ez a rejtett a földön
túli
szobatárs a hangtalan
az álmatlan aki most (is)
a keret
mögül tekint szét
lépcsőn lépdel alá vizekbe
törmelékbe - a
pincében
roskadt felvonó teteme
óvóhely-bejárat
világégés
zátonyra futott relikviák -
leporolja a pokol
polcait
megcsókolja az alvó denevért
mellékutcába tér -
kötszert
vesz elő gyógyítgatja
a bástya sebeit szemetet
seper
köszön a kárhozottnak
üveget gyűjt ételmaradékot
kapu csapódik
kulcs kattan
nyargal az ügynök fújtat
szirénáz' elengedi
az
idomított nyomozókutyát
csahol a hold - visszaugat
összecsap
hullám és törvény
villámot szór az üldözött
test - utolérik a
gépek
szélvihar kapja fel - eléri Isten
ujját - képet fest róla
- jönnek
követik senkiföldjén és
határmezsgyéken folyókon
át
- letépik álarcát - te
vagy hát ez - a másik meg
ő - mindjárt
sejtettük - eddig
volt - vallomásértékű jelek
nedves ajkak s a
nyelv
összeforrasztott combok
ujjak a gerincoszlopon
húsz
ujj - szétválaszthatatlan -
nincs alibi - minden bűntárgy
a
tett helyszínén maradt.
2011. június 20.
Úgy van az, hogy mindig
éjjelente
masíroznak itt szabálytalanul,
bal kéz - jobb láb -
vérfoltos tenyerek.
Ezek sosem jártak a határsávokon,
azt sem
tudják, hogy mit érezhetett
a gázmaszkban loholó
húszéves
kamasz. Rég volt.
Megtörténik, hogy
kopogtatnak,
vagy ami még rosszabb:
felráncigálják a poros
redőnyt.
Érintetlen tavasz húzza szét a kelyhet,
a nyarakban
pedig kalács pirul.
Senki se szűz. Senki se vádlott.
Szobafogság
sincs, se inkvizíció.
Ha letaglóznék mondjuk
egy vagy két vagányt
felidézve közben a régi vágóhidat,
a
kislányok is lelkesen vedlenének.
Tudom ám, mi rejtőzik a tudat
alatt.
Azt hiszem, akkor testem és lelkem
bűnbánat nélkül
nyugovóra térne.
Csakhogy nemrég békeszerződést kötöttem,
félig
már elvégeztetett - üzente a főúr.
tűzszünet van a frontvonalakon.
Hiába lépném át a
magánterületet,
tiltásaival, satöbbi, együtt.
Aki jöhetne, az
legtöbbször elmegy.
Itt csupán földszint van. Messze
viszont
ballépésem terhe. Húz, emel a lift
arra a titokban megfogant
emeletre.
Ott aztán a béka átbukfencezik,
kémek követik püspöki
ruhában,
főleg ha király és majdnem meztelen.
Oberon gyertyát gyújt,
szentjánosbogarat.
Persona non grata. Ott, ahol ragyogni
kéne
keresztet tetovál háta közepére
és viszi tovább a
szegecselt keresztre
a megváltó, de
megválthatatlan
embernek-istennek arctalan fiát.
2012. október 2.
Alig karnyújtásnyira
Isten
kukkerének látószögében
a deszkaemelvény - íme
a
túlfűtött dráma, a taps,
a békítő csókban
nyáladzó zárójelenet.
De azt, hogy a másik
hajlék körvonala
mint kis ladik a fülledt éjszakában
ellibeg
valami lassú,
türelmes hullámvonalon,
vak fároszok, alvó
kikötők között -
ki sejtheti? Hát azt,
hogy a vér
áramlata forró kétsávos út,
két pont között vergődő
görbe -
az erdőtől a másvilágig?
A magányos parcellán
négyszáz-
valahány karó vagy mérföldkő.
Oda és vissza
érvényes
esténként az élet.
2011. június 2.
Ha ott áll abban a bordó
köpenyben,
franc látja innen: kávét iszik vagy mit;
de le nem
venné rólam a szemit -
hajam már ősz, de fekete farmerem
hanyagul csüng s az
ingem félig nyitott...
megmozdít bennem valamit a fruska:
(vén
ordas és egy majdnem szűz Piroska -)
igazi zsákmány - s ha
megnyomorított
ő vagy egy másik
gyakornok angyal,
gézzel, jóddal, sterilizált tűvel
s ha fel is
rázott legmélyebb álmomból
mégsem nézhetek rá
ilyenkor haraggal,
mert fiatal szuka és éppen tüzel -
(A farkas
közben ötvenhatig számol.)
2011. november 10.
Vegyetek és egyetek
belőlem most -
hűtlen vagyok és leplezetlenül
üres... mi mást
tehetsz, ha egyedül
cipelsz tovább sok évtizednyi átkost?
Átkost? várjunk csak...
ez a hullámvezér,
matróz vagy mi... - most nyakkendőt
kötött,
inget cserélt egy plüssajtó mögött -
egy kis
kegyszerváltás: ennyit csak megér
a sápadt vihar - (majd
elcsitul szépen) -
az akváriumban színes halak,
húsevők, hosszú
mélytengeri férgek.
Hol az iránytű? - már
nincs aki féken
tartsa a bálványimádót - hacsak
egy bősz Isten
ki nem tagadja végleg.
2011. június 27.
Ott élsz a képen -
bár
születésed, címed
rég megszökött a múzeumból.
Színed is
megfakult.
Naponta restaurálom,
de kitartóan pattogzik a
pigment.
Megmozdulsz esténként a
mostoha
vásznon - még látom,
ha kikapcsolom a villanyáramot.
-------------------------------------
mégis világít a
festmény
a hátsó szoba vakondtúrásában;
tested még mindig
rejtett szimbólum,
akár egy galambdúc forró lakosztálya.
- ez a
természet átmosott rendje -
a repedt követ így kedve
szerint
végigcsókolja vagy nyelve alatt őrzi
a rakoncátlan,
emberevő szónok.
2012. július 15.
Ébredéskor úgy tűnt,
szétesett a nap,
aszfalton kopogott a tervek hiánya.
Jótevők jöttek kenyérrel
és liszttel,
egymást taposták a vacogó nyulak.
Számolgatok néha -
hátramenetel,
döglött órákon Krisztus is rámköszön.
A váróteremben erkölcs
és ösztön,
elhalnak, míg az ajtóhoz érkezem.
Akinek arca nincs,
hangja sem ismerős,
háromszor keres. Én vétkem, én-létem.
Vállamon fészkel egy
kalászkoszorú,
kék szempár, lemondó búzavirágok.
Minden kérdésre
vadkutyák felelnek,
tébolyt kalapálnak kamrák, pitvarok,
meszes állványok, sötét
arckeretek,
zavartan kuncog a szürkeállomány,
hol néma
pusztaság, hol nyüzsgő vadon.
Ki lesz a hunyó?
Láthatatlan az is,
aki most itt beszél. Képletes lelenc.
Hány
nap, hány árnyék rothad az asztalon?
2013. március 13.
de miért
a túlvilági
szín alkat
előre számol
pillanatok alatt felméri
a
következményeket
főleg hogy azok
a vékony
betonillesztékek
egyetlen lehetséges irányba futnak
jelzik
a
sötétség láthatatlan
mélységű és magasságú
térfogatát - a piros
lény mosolyog
fél végtaggal fogja a karfát
mintegy
kitapintva
annak anyagi rendeltetését
a kockákra szabdalt
test
előnye végtelen
nem kényszerül egyetlen
irányra
változtathat ha valami nem tetszik
bár lépéseinek
számtalan döntése
teljesen közömbös
ha abba a sötét mocsárba
lép
mosolyogva húzza
maga után a hidat
2011. március 9.
Ha a másik doki valami
nyugatibb
vidékre utazott (bár csak egy hétre is),
akkor hát
nekem most itt megadatott
az átlag-napirend: egy szent infúzió.
Belülről figyelve az
ablakkeretet:
bal léce mellett rúzsozott női ajkak -
igen ám,
de ha a megnyílt száj feslett,
hol marad a szándék elvárt
bocsánata?
[ne haragudj, Rudolf, göndör, lusta angyal
azzal a
sármos, szakálltalan arccal!]
Hogy néhány tény között
mi az összefüggés?
Hát olyasmi, apám, hogy én már nem szeretek
-
(tisztelem, mondjuk az elkorcsult képeket)
de lelki bogok,
kapcsok vagy varratok? -
jelenleg erről nem szól itt a béke.
Belülről nézem az
ajtószerkezetet...
(az a dús női hús mégis csak szűz lelet...
aki
este belép, hajnalban elmehet.)
Ennyi itt a képlet: főbelőtt
képzelet.
2012. június 15.
hogy mit vár a
novemberi
téltől a decemberi
nyárelőtől hogy mit keres
éjjel
nappal itt kit lát a
tükörben emberi
gének kromoszómák
semmi
eltérő függőleges
kétlábú mindenevő de hogy
miért
olyan szürkén
közismert hogy ő a
felsőfok vagy létezik
még
nála is
kevesebb - hogy
mit tervezett amikor
csillagot
ragasztott az
égre jelzőtáblát hogy merre
az irány hogy merre
születni
merre meghalni
hiába
2010. december 10.
Reggel van. Minden
félkész.
Csontba és bőrbe bújva
keresztülballagok
Szibérián.
Boldog, akinek teste árnyék,
lelkét meg
letegezheti.
Több keskeny folyosó a tajga,
ott hagyja lába
hónyomát,
akarva, nem akarva
az utazó, az istenkutató.
Faágba ütközöm. Kígyó nő
a fán.
Nem bánt az ág. Köszön.
Mellettem elszáll a
szán,
áthajolok a zöldes léceken.
Havazik folyton vagy
megint,
főpróba - dallama szerint.
Mégis csak félhang, túl az
ösztönön.
Hogy mikor lesz egész,
hihető hangsúly?
Lesz-e
egyáltalán?
Nem kérdés, téma
sem.
Rideg cáfolat legelső arcom,
Régi másolat legelső
testem.
Legyetek szépek és jók,
kövessetek a gyerekszobába.
Vágtatunk majd fekete deresen.
2013. február 20.
1.
Bizonyítani tudom
ösztönösen,
hogy nem a verssorok különbözete,
hanem a dallam
fogsorok között
lomhán kérődző masszája lökdös
oda és vissza
egy rágógumi-szerű
görbe és folyton szakadó fonalat.
2.
Nem megszokás, nem
rutin-mezőny -
végül is játék: karton-álarc mögött
bohóckodó,
szerető Gutenberg...
olyanszerű egyedi folyamat,
amelyben sosem
fedi fel magát az évszak,
az elvárt címszavakat sem ismerheted,
az
éppen esedékes napok nevét -
(talán kihulltak a pedagógiából).
3.
[Csipkerózsika
mégis hiányzik...
átjátszotta magát az asztal s a parkett
közötti
paródián. Selymes kezében porcelánváza.
A cserepek
között most Szent István fekszik,
vagy egy félkezű, szökött
apáca.]
4.
Világraszóló csend
és nyugalom.
Más nemzetek jönnek ájtatos szöveggel,
- az én
házamban sem lépcső, sem korlát -
lehulltak rendre a
kariatidák,
türelmem szerkesztett, tördelt nyugalom.
5.
Ebből a vélt-valós
romladozásból
határolok be egy felső emeletet.
Ezek után, mit
érdekel engem
lekötözött szemem,
nyesett karrierem,
szerelem,
száz viszály,
parancsszóra neccharisnyát szövő
fegyveres
zenekar - vagy úgymond
kivégzőosztag.
1.
Meg sem
mozdult,
csak amíg köhécselt. Éppen csak addig.
Elméletileg
elviselhető,
egyik vaspánttól a másik falig
magára vakolta az
egész délelőttöt,
a délutánt, a rátromfoló éjjelt,
ott lebegett
egy lepedő fölött.
Vaságy ma az élet, vaságy holnap is.
Hajnal
körül döglegyek vizelnek
alá ebből a sámán-télből,
Coco Chanel
a cserepeken,
harmincnyolc celsius hónalatt.
2.
Az emberi bűnök
főkolomposa
lezser testet ölt, nyeli a telet.
Lakatokat lát,
reteszt,
riasztóberendezéseket.
Felmerül a kérdés:
az
elővigyázatosság iránytűi?
az előregyártottság üzemi
pecsétje?
Merre léphet az, akinél
lejárt idő van?
Merre
léphet az, akinél
nincs jelenidő?
3.
Hegesztett, barna
jégkonténerek
földszinti megállóiban
barnás-fekete körözött
lányt keres
betontömbök, kerítéslécek mögött.
Tiltott legelő,
állatvédelem,
mindenki alszik ébredés után.
Ha jól emlékszik
éppen egy feles
ömlött keresztül a templomkupolán.
Melyik tudat
alatt rejtőzik Isten?
Az, akivel játszani nem lehet.
Költöző
szentek, vegyetek körül,
mint keresztet vető vándormadarak.
Ezt
mondhatta nemrég, a kezdetek előtt.
Éjjel fél kettőkor megint
megszerette.
4.
Rajzolna, írna
élőlényeket,
harci kutyákat, sast, vakondokat,
terepszínt
fekete gázálarcra.
Következhetne aztán egy fehér fénysáv.
De
keleten-nyugaton árnyékos a járda,
északon-délen nincs
lelkiismeret.
5.
"Ez a harc
lesz a végső"
hullámzó körvonal a járda,
átlőtt
írásjelek,
pöttyözött katonazubbony.
2013. január 16-23.
Milyen szépek vagyunk:
száraz díszvirágok -
előttünk-mögöttünk
vakut villant a Nap.
A
világ már lehúzta a redőnyt,
az idő a számlapon
maradt,
bárányfelhővé foszlott a ház.
Mit ért hát a
jóslat?
Isten tisztogat. Porlepte vásznait
remegő ujjakkal
hasítja szét,
fonja és fűzi légkörét, de
elévül minden
szentbeszéd,
mindig másra eszmél időtlen idejében.
Milyen szépek a repedt
harangok,
a torony beteges dőlésszöge.
Milyen szép a hangszálak
szökdelése,
a szembogár röpte,
szépek a hangtalan torkok,
a
fordított irány,
a félbeszakadt dolgok,
az elmaradt nyitány.
2013. március 3.
Álom / Keszthelyi György géprajza
A madár kereszthalála / Keszthelyi György géprajza
A szerző, akinek ez a második verskötete, így vall magáról:
"Kolozsvárott
jöttem a világra, 1955. augusztus 20-án, másodmagammal. Elsőszülött
vagyok negyvenöt perc előnnyel, ezért lehet, hogy szabályszerűen
elsőhalott leszek.
Gyermekkoromban csodálattal bámultam a
Házsongárd hős-részlegét, ma már annyi
a névtelen (élő)halott
hős, hogy nem csodálok semmit. Harmincöt évet éltem az első
bolondokházában, most számolom, megérek-e ugyanannyit a
másodikban. Írtam, írok
a Szabadságnak, az Irodalmi Jelennek, a
Váradnak, a Korunknak és a Látónak is.
Főleg verseket írok, de
két novellám is hozta az I.J. 2009-ben kiadott antológiája.
Van,
aki pesszimistának tart, tudj' Isten, mi vagyok. Dominus
vobiscum."
Első
kötete (Bárány kalasnyikovval. Versek, 2010) megtalálható a
Magyar
Elektronikus Könyvtárban: http://mek.oszk.hu/08500/08556/