A DEPORTÁLÁSOK LEÁLLÍTÁSÁTÓL A SZÁLASI-PUCCSIG 831

képviselői nem fogják megérteni ezt, mert tudják, hogy a zsidó akkor dolgozik a legjobban, ha tudja, hogy a családja és a rokonai otthon vannak"24.

Nyomás Horthyra. A kegyeden zsidóellenes intézkedések ellen tiltakozó belföldi és külföldi erőket nyilván bosszúsággal töltötte el és elkeserítette a minisztertanács tétovázása és felemás döntései. Horthyt továbbra is állandó nyomás alatt tartották, és sürgették, hogy most, amikor már ismeri a deportálási program és Auschwitz realitásait, állítsa le a deportálásokat. A szörnyűségekről fia, ifj. Horthy Miklós is beszámolt. Ifj. Horthy Pető Ernőtől, a Központi Zsidó Tanács egyik vezetőjétől értesült az igazságról. Petőnek Horthyékhoz a sógora révén volt kapcsolata, aki ugyan zsidó volt, de az 1930-as években titkárként szolgált a fiatal Horthynál. Valamikor 1944 júniusában vitte el Petőt ifj. Horthyhoz dr. Ónody Dezső, az akkori titkára. A Várban, ahová titokban látogatott el, Pető igen részletesen feltárta a vidékről való deportálások borzalmait és Auschwitz valóságát, ahogyan azt az auschwitzi jegyzőkönyvek leírták (egy példány az előző hónap óta a birtokában volt). A fiatal Horthy megígérte, hogy mindent elmond az apjának, amit hallott, és megadta Petőnek titkos telefonszámát. Pető egyike volt annak a néhány vezető zsidó személyiségnek, aki szoros kapcsolatot tartott fenn a kormányzó fiával egészen 1944. október 15-ig, amikor ifj. Horthy Miklós is a németek foglya lett.25

Petőn és az egyházak vezetőin kívül cselekvésre ösztönözte Horthyt Esterházy Móric gróf26 is, valamint bizalmasa és barátja, Bethlen István gróf, aki ebben az időben rejtőzködött. 1944 júniusának végén Bethlen hosszú memorandumot nyújtott át Horthynak, melyben a Sztójay-kor-mány leváltásának szükségességével és e cél megvalósításának módjával foglalkozott. Az új kormány egyik fő feladata Bethlen szerint az volt,

...hogy véget vessen annak az embertelen, ostoba és a magyar jellemhez nem illő kegyetlen zsidóüldözésnek, amellyel a jelenlegi kormány a magyar nevet bemocskolta a világ szemében, és amely a legfertelmesebb korrupció, rablás és tolvajlásnak vált a kútforrásává, és amelybe, sajnos, a magyar intelligenciának is tekintélyes része belesodródott. Ezt a szégyenfoltot jó hírnevünkről letörölni, sajnos, már alig lesz lehetséges, de véget kell vetni ezeknek a barbárságoknak, mert különben maga a keresztény magyar társadalom fertőződik meg gyógyíthatatlanul.27

Az egyre fokozódó hazai nyomással egyidejűleg Horthy külföldről is egyre hangosabb tiltakozásoknak volt kitéve: egyre többen emelték fel szavukat a deportálásokkal szemben, és követelték határozottan a zsidóellenes intézkedések beszüntetését. Ezek a tiltakozások és követelések júliusban új dimenziót öltöttek. Addig általában csak a külföldi államok ve

832 A DEPORTÁLÁSOK LEÁLLÍTÁSÁTÓL A SZÁI ASl-PUCCSIG

zetői ismerték meg a zsidóellenes hajsza realitásait magyarországi diplomáciai képviseleteiken keresztül. Júliusban azonban már a külföldi közvélemény is tudomást szerzett a gettósítással és a deportálással kapcsolatos barbárságokról. A világsajtó, ideértve a nyugati hatalmak és a semleges országok sajtóját, addig csak néha utalt a magyarországi üldöztetésekre. Tudjuk, hogy ezeknek az országoknak a vezetői és sok kormányszolgálatban álló és befolyásos személy eddigre már tökéletesen megismerkedett Auschwitz realitásaival (lásd a 23. fejezetet), a hírek széles körben való terjesztését mégis megakadályozták. Az áttörés június végén következett be, amikor az ún. auschwitzi jegyzőkönyvek rövidített változatát a vidéken lefogatott gettósítási és deportálási akciókról szóló összefoglalóval együtt Rrausz (Moshe) Miklós, a budapesti Palesztina Hivatal vezetője elküldte Svájcba (lásd a 23. fejezetet).

Ezeknek az iratoknak a példányai számos befolyásos egyházi és politikai vezetőhöz jutottak el Svájcban, és megkapták a vezető lapok kiadói és szerkesztői is. Gyakorlatilag egyik napról a másikra sajtókampány szerveződött a barbár üldöztetések ellen, kigúnyolva a magyarok állítólagos „lovagiasságát". Az újságok megrázó részleteket közöltek a gettósítási és deportálási folyamatról, Auschwitzról és más koncentrációs táborokról. Hangsúlyozták, hogy a zsidóellenes intézkedések összeegyeztethetetlenek nemcsak Magyarország korábbi hírével, hanem az emberiesség és a kereszténység alapvető törvényeivel is.28 A svájci sajtó által közölt részleteket átvették a szövetséges és a semleges országokban megjelenő újságok, további ösztönzést nyújtva a cselekvéshez.

A pápa végül indíttatva érezte magát, hogy fellépjen, és június 25-én személyes kérést intézett Horthyhoz. Példáját követte Roosevelt elnök június 26-án, a svéd király pedig június 30-án. Az Egyesült Államok elnöke a deportálások azonnali leállítását és minden zsidóellenes intézkedés megszüntetését követelte; ellenkező esetben további fegyveres megtorlást helyezett kilátásba. Roosevelt ultimátuma azt a fenyegetést tartalmazta, hogy „Magyarország sorsa nem olyan lesz, mint bármely más civilizált nemzeté..., hacsak nem állítják le a deportálásokat". Nem sokkal ezután, július 2-án az elnök üzenetét szokatlanul heves, Budapest elleni bombatámadás támasztotta alá.29

Bár Horthyt nyilván komolyan nyugtalanították ezek a reagálások, talán a legfontosabb ok, mely közrejátszott abban a döntésében, hogy enyhítse, ha ne is szüntesse meg teljesen a zsidók üldözését, a gyorsan romló katonai helyzet volt, mely Magyarország és szövetségesei összeomlásával fenyegetett. A nyugati szövetségesek expedíciós erői június 6-i sikeres partraszállásuk után elfoglalták Cherbourgot; a szovjet erők, fenntartva könyörtelen offenzívájukat, már elfoglalták Vityebszket a Drina folyó

A DEPORTÁLÁSOK LEÁLLÍTÁSÁTÓL A SZÁLASI-PUCCSIG 833

mentén, és készültek átkelni a Dnyeperen. A japán flotta is vereséget szenvedett a Mariana-szigeteknél.

A koronatanács június 26-i ülése. Mindezekre válaszul, ideértve a június 21-i és 24-i minisztertanácsi ülések döntésképtelenségét is, Horthy saját elnöklete alatt június 26-ra összehívta a koronatanács ülését. Ambrózy Gyula, a kormányzói kabinetiroda vezetője nyilatkozattervezetet készített számára, amely a következő pontokat tartalmazta a zsidókérdésről:

- a zsidók üldözése elleni hazai és nemzetközi tiltakozások áttekintése Jungerth-Arnóthy összefoglalásában;

- kívánatos, hogy leállítsák a deportálásokat, vagy legalábbis, ha a németek ragaszkodnak a folytatásukhoz, intézzék az egészet a német egységek maguk, a csendőrség részvétele nélkül. Erről Faragho altábornagy referáljon;

- kérés, hogy a zsidó dolgozók, akikre szükség van Magyarországon, maradjanak az országban családjukkal együtt, erről Hennyey Gusztáv altábornagy, a honvédelmi minisztérium munkaszolgálati részlegének főnöke referáljon;

- kívánatos, hogy a mentesítést nyert zsidókat, valamint mindazokat, akiket a jövőben mentesítenek, ne hurcolják törvényellenesen a gettókba, és ne deportálják;

- Endrét mentsék fel a zsidókérdés kezelésétől, és Bakyt mentsék fel mint államtitkárt.30

A június 26-i koronatanács ülésén Horthy áttekintette a zsidóüldözések elleni belföldi és külföldi tiltakozásokat, és konkrétan megemlített néhány, a deportálások során elkövetett túlkapást, például a komáromiakat és a kiskunhalasiakat. Ezekről később Jungerth-Arnóthy bővebben beszélt. Faragho azt állította, hogy az atrocitások német akciók eredményei. Sztójay, Imrédy és Reményi-Schneller a németek védelmében szólalt fel. Horthy, ahogyan Jungerth-Arnóthy visszaemlékezett az ülésre, nagyon dühös volt, és azzal zárta le a vitát, hogy kijelentette:

Én ezt tovább nem tűröm! Nem engedem meg, hogy a deportálás továbbra

is szégyent hozzon a magyarságra! Intézkedjen a kormány Bakynak és Endrének helyükről való eltételéről! A budapesti zsidók deportálását pedig szüntessék be! A kormány tegye meg a szükséges lépéseket!31

Mindamellett Sztójay aznap egyik első intézkedéseként kioktatta a baráti és a semleges fővárosokban tevékenykedő magyar képviselőket (Ankara, Bukarest, Szófia, Zágráb, Bern, Vichy, Madrid, Lisszabon, Koppenhága, Helsinki és Pozsony), hogyan reagáljanak „magyar zsidók Németországba való deportálásáról az ellenséges és a semleges sajtóban

A fenti szöveg egy háromoldalas részlet az alábbi műből:

Braham, Randolph L. : A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bőv. és átd. kiad. - Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az előszót Berend T. Iván írta.   Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis. (Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU, Budapest, 2013).

A htm file nevében látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldal környezetét mutatja. Ha tehát a file nevében azt látja, hogy Braham22.htm, akkor ez a szövegdarab a 21-22-23. oldal anyagát tartalmazza!   A további oldalak megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania! Tehát, ha a számot Braham25-re javítja, akkor a következő három oldalt látja majd.

A htm file OCR-rel készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az alábbi pdf file megtekintését! A pdf file nem három, csak egy oldalt tartalmaz. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania!

 

 

 

https://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham832.pdf

Az egész kiadványt lásd:

https://mek.oszk.hu/11500/11506/html/