ELSŐ FEJEZET

A PUSZTULÁS ELŐJATEKA

A magyarországi zsidóság „aranykora"

AZ OSZTRÁK-MAGYAR MONARCHIA felbomlása 1918 novemberében felhívta a figyelmet az 1867-ben kialakított szerkezet anakronisztikus voltára. Felszínre kerültek azok az ütközőerők, azok az alapvető és alapjában kibékíthetetlen ellentmondások, amelyek az összetett és többnyelvű dualista monarchia társadalomgazdasági és nemzeti-politikai alapjait már a liberalizmus korszakában aláásták. Az Osztrák-Magyar Monarchia fél évszázados fennállása alatt nagyszabású és gyors általános fejlődésnek szolgált keretéül, politikai és gazdasági szerkezetében kapitalista és feudális elemek épültek egybe, ellentmondásaik pedig felhívták a figyelmet arra, hogy fennen hirdetett liberalizmusa mennyire retorikus jellegű.

A dualista monarchia egységét és egybeforrottságát jórészt a gyorsan fejlődő kapitalizmusnák köszönhette. Csakhogy a nyugati demokráciákkal ellentétben a kettős monarchia magyarországi felében a kapitalizmus fejlődése fölött egyrészt az állam gyakorolt általános védnökséget, másrészt pedig, mivel hiányzott a politikailag egyenjogú és társadalmilag öntudatos belhoni középosztály, egy túlnyomórészt németek és zsidók alkotta középosztály képezte az előőrsét. A magát liberálisnak hirdető állam valójában a kiegyezés korszakának végéig sem vetkőzte le alapvetően feudális jellegét. Politikája a birtokos arisztokrácia érdekeit tükrözte, azét az osztályét, amely ódon hagyományaival és ideológiájával keresztezte és hátráltatta a tömegek szociális és nemzeti törekvéseit az egész Birodalomban. Az állami liberalizmus meglehetősen üres volt, és híján volt minden valamirevaló tartalomnak. Az uralkodó osztály formális, retorikus és a törvény betűjéhez külsőségesen alkalmazkodó liberalizmusa nem tudta kielégíteni sem a föld nélküli parasztok, sem a létszámban szüntelenül növekvő és politikailag egyre öntudatosabb ipari munkásság társadalmigazdasági igényeit, sem pedig a Birodalom keretein belül élő nemzetiségek önrendelkezésre irányuló vágyait. A főként „idegen" ipar-vállalkozók és pénzemberek vezette, gazdaságilag fokozatosan erősödő középosztály és a politikailag vezető hagyományos arisztokrata-dzsentri

OjO

rr ; r ■ >

A fenti szöveg egy egyoldalas részlet az alábbi műből:

Braham, Randolph L. : A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bőv. és átd. kiad. - Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az előszót Berend T. Iván írta.   Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis. (Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU, Budapest, 2013).

A htm file nevében látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldalon van. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania!

A htm file OCR-rel készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az alábbi pdf file megtekintését! Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania!

 

 

 

https://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham1.pdf

Az egész kötetet lásd:

https://mek.oszk.hu/11500/11506/html/