A MAGYARORSZÁGI ZSIDÓSÁG A PUSZTULÁS ELŐ'IT 105

A lengyel zsidó menekültek helyzete javult a megszállást megelőző hónapokban. Annak ellenére, hogy egyes kormányzati tényezők, például az egyébként jó szándékú Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter a menekültkérdésben nem tanúsított különösebb jóakaratot, 1943. november 16-án a parlament költségvetési vitájában erről a következőket mondta:

Az is természetes, hogy én ezzel kapcsolatban a legszigorúbb intézkedéseket adtam ki, amelyek abban állnak, hogy ha egy beszivárgott zsidót a határon elfognak, azt azonnal vissza kell dobni. Azt hiszem, ez a legegyszerűbb és legtermészetesebb eljárás. Ha már az ország területén belül van, akkor pedig meg kell fogni, és intemálótáborb a kell vinni. Ez is megtörténik minden esetben és e tekintetben a helyzet a következő. (HalljukJ Halljuk! a jobboldalon -Egy hang a szélsőbaloldalon: A Duna-parti hotelekben vannak!)

Hivatalos adatok szerint beszivárgott zsidó van összesen 1530 az intemálő-táborökban. Ebben a számban nincsenek benne a 14 éven aluli gyermekek és a 70 éven felüli öregek, betegek, továbbá a nők, akikkel szemben megtettem azt a kivételt, hogyha akad egy zsidó család, amely befogadja, odaengedtem.80

Mindazonáltal 1943 vége felé javult a menekültek sorsa. S ebben nemcsak annak volt szerepe, hogy Kállay miniszterelnök tisztességes kiutat keresett a háborúból (lásd a 7. fejezetet), és ennek folytán a politikai légkör oldódott, de sokat lendítettek az ortodox zsidó vezetők erőfeszítései is. Az ortodox vezetők túltették magukat a neológok jogi formalizmusán, s Blau Lipót, Briek Miksa, Deutsch Adolf, Frank József, Freudiger Fülöp, Stern Hermann és Leó saját segélyező- és mentőbizottságot szerveztek a menekültek illegális úton történő megsegítésére.81 1943. november 16-án a cionisták és ortodoxok megállapodást kötöttek, s ebben leszögezték:

- a két bizottság munkáját összehangolják;

- a rendelkezésre álló anyagi forrásokat közösen használják föl;

- közösen kezdenek akciót, hogy további pénzösszegekre tegyenek

6000-8000 fö 3000-4000 fő 1900-2500 fő 500-1000 fö 300- 500 fő

szert.82

A cionisták és ortodoxok megállapodásakor a még Magyarországon tartózkodók száma becslések szerint 15 000 körül mozgott. Megoszlásuk a következő volt:83

Szlovákiából

Németországból és Ausztriából Lengyelországból Cseh- és Morvaországból Jugoszláviából

A Vaada tevékenysége nem korlátozódott arra, hogy a már Magyarországra került zsidó menekülteken próbáljon segíteni. Ezenkívül az elnyomás alatt élő lengyelországi és szlovákiai zsidó közösségek és a szabad

A fenti szöveg egy egyoldalas részlet az alábbi műből:

Braham, Randolph L. : A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bőv. és átd. kiad. - Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az előszót Berend T. Iván írta.   Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis. (Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU, Budapest, 2013).

A htm file nevében látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldalon van. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania!

A htm file OCR-rel készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az alábbi pdf file megtekintését! Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania!

 

 

 

https://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham105.pdf

Az egész kötetet lásd:

https://mek.oszk.hu/11500/11506/html/