1056 MENTÉS ÉS ELLENÁLLÁS

szetes halállal, és 8 gyermek szülététt. Az eredetileg a transzporthoz tartozók közül csupán néhány főnek kellett a táborban maradnia. Eichmann neheztelt Brandra, amiért nem sikerült Isztambulból visszatérnie, ezért megparancsolta, hogy anyját és két nővérét tartsák vissza a táborban. Egy főt, dr. Andreas Kassowitzot azért tartották vissza, mert románnak vallotta magát, és a németek egy erdélyi népi németre akarták kicserélni. Két kolozsvári ügyvéd, Kertész Jenő, és Weiss Sándor sorsa rendkívül tragikusan alakult. Lányaikat, akik Budapesten éltek, az elsők között deportálták Kistarcsáról (1944. április 29.), és mindketten Ber-gen-Belsenben végezték.133 A két ügyvéd megpróbálta átmenekíteni lányát a Bevorzugtenlageibe, mire büntetésül leányaiktól elkülönítve őket is a haláltáborba zárták. A háború vége előtt, illetve röviddel azután mind a ketten meghaltak.134

Az első csoportot, benne dr. Fischer Tivadar egykori romániai parlamenti képviselővel, a montreux-i Belmont Szállóban kialakított katonai internálótáborba (Militärisches Internierungslager) vitték.135 Amikor a második csoport megérkezett, a zsidókat a Montreux-höz közeli Caux-ban két táborban helyezték el. Az egyik „gyűjtőtábornak" (Auffangsla-ger) az Esplanade és a Regina Szálló adott helyet, ennek élén Hermann Dezső kolozsvári ügyvéd állt.136 A másik Les Rochers néven ismert tábor vezetésével Klein Ignácot bízták meg. A csoport Svájcba érkezését követően vezetőinek egy része, köztük Danzig Hillel, kapcsolatba lépett a nagyobb zsidó szervezetek képviselőivel, és rajtuk keresztül az isztambuli Vaada vezetőivel. Chaim Poznertől hathatós segítséget kapva, Danzig újra összeköttetést tudott teremteni Branddal, és rendkívüli erőfeszítéseket tett 250 cionista elvbarátja - „az erdélyi és magyar cionisták színe-java" - érdekében.137

1945 áprilisában a svájci hatóságok úgy döntöttek, hogy a Kasztner-csoportot továbbszáUítják egy UNRRA-táborba, az algériai PM^peviüe-be, majd onnan az olaszországi Bariba. A céljuk ezzel az intézkedéssel állítólag az volt, hogy helyet csináljanak a reménybeli további menekültek számára. A döntést összehangolták az amerikaiakkal, akik a csoporttal kapcsolatos bizonyos kötelezettségeket magukra vállaltak. Hermann és Klein táboraik képviseletében bombázni kezdték a svájciakat és mindenekelőtt a helyi zsidó szervezeteket folyamodványaikkal és memorandumaikkal, érzékeltetve a javasolt intézkedés igazságtalanságát, éhségsztrájkkal és a svájci sajtó értesítésével fenyegetőzve.138 Kampányuk eredménnyel járt, mert nem sokkal azután, hogy Európában befejeződött a háború, a csoport tagjai szabadon távozhattak. Sokan úgy döntöttek, hogy visszatérnek hazájukba; kb. 700 bevándorlási engedéllyel rendelke

A fenti szöveg egy egyoldalas részlet az alábbi műből:

Braham, Randolph L. : A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bőv. és átd. kiad. - Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az előszót Berend T. Iván írta.   Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis. (Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU, Budapest, 2013).

A htm file nevében látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldalon van. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania!

A htm file OCR-rel készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az alábbi pdf file megtekintését! Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania!

 

 

 

https://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham1056.pdf

Az egész kötetet lásd:

https://mek.oszk.hu/11500/11506/html/