MENTÉS ÉS ELLENÁIJLÁS 1067

nyek aggodalomnak adták át a helyüket, amit az enyhített valamelyest, hogy Horthy újra megjelent a politika színpadán. A mentés új irányainak hívei egyre hangosabban és meggyőzőbben hallatták szavukat. Voltak, akikegyfajta „magyar vonal" követése mellett törtek lándzsát, ami v@aeiő magyar egyházi, politikai és kormányzati személyiségek mozgósítását jelentette volna mentési feladatokra; mások a magyarokon kívül a Nemzetközi Vöröskeresztet és a semleges országokat is szerették volna bevonni a mentésbe; ismét mások a kibontakozó ellenállásba való bekapcsolódáshoz fűzték a legtöbb reményt. A Budapest felszabadulását megelőző hat hónapban - amely három hónapnyi viszonylagos nyugalom és három hónapnyi terror közel egyenlő periódusaira oszlott — ez a három törekvés nagymértékben összefonódott. Ebben az időszakban a legjelentékenyebb kísérleteket a mentésre és segélyezésre Krausz Miklós és Komoly Ottó kezdeményezték.

Krausz Miklós szerepe a mentésben. Krausz a Palesztina Hivatal budapesti szervezetének ügyvivője volt. A Palesztina Hivatal és a Mentő-bizottság munkája kiegészítették egymást; a hivatalra elsősorban a palesztinai kivándorlási ügyek gyakorlati bonyolítása tartozott, így a jelöltek kiválasztása és nyilvántartásba vétele, az emigrációs csoportok megszervezése, a palesztinai bevándorlási engedélyek szétosztása, az útlevelek és vízumok beszerzése és az utaztatás megoldása. A hivatal működésének irányelveit a nagyobb cionista pártok 11 képviselőjéből álló bizottság határozta meg,173 a végrehajtás felelősségét pedig a háromtagú elnökség viselte. 1937-ben a hivatal Osztern Lipót irányítása alá került, aki egyben a Magyar Cionista Szövetségnek is elnöke volt. Osztern betegeskedése miatt a hivatal napi ügyeinek intézését fokozatosan Krausz vette át. Miután Magyarország 1941 júniusában a tengely oldalán belépett a háborúba és ennek nyomán a brit diplomatákat visszahívták Budapestről, a hivatal a palesztinai bevándorlás kérdéseit nem tudta kivel megtárgyalni. Osztern formálisan „feloszlatta" a hivatalt, alkalmazottait Krausszal együtt elbocsátotta. Krausz és az elnökség azonban ezt a döntést nem volt hajlandó tudomásul venni, és a hivatal tovább működött. Az élén egy darabig Bisseliches Mózes, a Magyar Cionista Szövetség volt elnöke állt, akit Osztern jelölt ki a hivatal vezetésére. Minthogy azonban a kinevezés törvényessége körül kétségek merültek fel, Bisseliches nem kívánt aktív vezető szerepet betölteni. 1943 nyarán, amikor Krausz a palesztinai kivándorlás gondolatával foglalkozott, Brand azt javasolta Bar-lasnak, hogy Komolyt és Marton Ernőt bízzák meg a hivatal irányításával.174 Krausz azonban meggondolta magát, és a nehézségek nem oldódtak meg. A hivatal újjászervezésére és elnökének megválasz

A fenti szöveg egy egyoldalas részlet az alábbi műből:

Braham, Randolph L. : A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bőv. és átd. kiad. - Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az előszót Berend T. Iván írta.   Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis. (Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU, Budapest, 2013).

A htm file nevében látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldalon van. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania!

A htm file OCR-rel készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az alábbi pdf file megtekintését! Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania!

 

 

 

https://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham1067.pdf

Az egész kötetet lásd:

https://mek.oszk.hu/11500/11506/html/