A KERESZTÉNY EGYHÁZAK ÁL! ÁS PONTJA ÉS LÉPÉSEI 1125

potenciálisan némely magyart is érintő vonatkozásával szemben, s az áttértek jogait és érdekeit védő, valamint az áttérést és az asszimilációt elősegítő módosítást kívántak. E javaslatokkal szembeszállva, az egyházak felsőházi képviselői, így az evangélikus egyházat képviselő Raffay Sándor6 és Serédi Jusztinián bíboros, Magyarország hercegprímása azt a „veszélyt" hangsúlyozta a törvények elfogadásakor, amelyet a zsidók kulturális, politikai és gazdasági befolyása jelent a keresztény Magyarország nemzeti érdekeire.7

Hiába voltak lojális állampolgárok a zsidók, és hiába tettek oly sokat Magyarország modernizációjáért és kultúrájáért (az utódállamokban ma-gyár ajkúak maradtak az új hatóságok és az ottani többségi nemzet bosszúságára), a magyar egyházi vezetők legtöbbje a legreakciósabb erőkkel egyetemben azt hangoztatta, hogy van zsidókérdés, és sürgős megoldást kíván. Az ország társadalmi-gazdasági realitásainak, illetve a zsidóság többsége valós helyzetének teljes figyelmen kívül hagyásával az a vélemény járta, hogy a zsidók oly sok „szellemi, erkölcsi és anyagi hatalomra" tettek szert, hogy az már a keresztény magyarság fennmaradását veszélyezteti.

Az egyházi vezetők éppily érzéketlenséget mutattak az 1939. évi II. törvénycikk elfogadásakor is, és megszavazták összes kiegészítő rendeleteivel egyetemben. Ez a törvény vezetett el a kirívóan diszkriminatív munkaszolgálati rendszer létrehozásához és fokozatos kiterjesztéséhez. A csekély számú bátor tiltakozó között ott volt Slachta Margit, a Szociális Testvérek Társaságának főnöknője, aki megpróbálta felrázni a közvéleményt és rávenni a katonai hatóságokat az észak-erdélyi, főleg csíkszeredai zsidókkal, valamint a munkaszolgálatosokkal való kegyetlenkedések beszüntetésére.8

A harmadik zsidótörvényt a keresztény egyházak nem szavazták meg; szembenállásuk fő oka az volt, hogy a törvény, amely az 1935-ös nürnbergi törvények fajvédő intézkedéseit foglalta magába, közvetlenül érintette jó néhány hívüket, az áttérteket éppúgy, mint a már születésüktől fogva keresztényeket. Felsőházi befolyásuk és az általuk gyakorolt nyomás eredményeképpen a törvény annyiban módosult, hogy felhatalmazta az igazságügy-minisztert: kivételes feltételek mellett eltérhet az előírásoktól. E kompromisszumos megoldás folytán sok potenciálisan érintett magyarmenekült meg a zsidónak nyilvánítástól, köztük az arisztokrácia több tagja, valamint kormányzati és politikai kiválóságok.9

A zsidó származású áttértek és keresztények sajátos érdekeivel való törődés a legtöbb egyházi vezető magatartására jellemző volt a háborús időszakban, a megszállás idején is. A végleges megoldással kapcsolatos állásfoglalásuk mindent összevéve is legfeljebb vegyesnek

A fenti szöveg egy egyoldalas részlet az alábbi műből:

Braham, Randolph L. : A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bőv. és átd. kiad. - Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az előszót Berend T. Iván írta.   Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis. (Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU, Budapest, 2013).

A htm file nevében látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldalon van. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania!

A htm file OCR-rel készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az alábbi pdf file megtekintését! Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania!

 

 

 

https://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham1125.pdf

Az egész kötetet lásd:

https://mek.oszk.hu/11500/11506/html/