1156 NEMZETKÖZI REAGÁLÁS ÉS KÖZBELÉPÉS

1929-es genfi egyezmény betűjéhez és szelleméhez, amely működését elsősorban a hadifoglyok ügyeire korlátozza. A Nemzetközi Vöröskereszt igyekezett nem beavatkozni a polgári lakossággal kapcsolatos kérdésekbe - a nemzeti Vöröskereszt-szervezetek feladatkörébe -, nem foglalkozott a kisebbségi csoportok kormányzatukkal szembeni védelmével és támogatásával.

A Nemzetközi Vöröskereszt nem tette magáévá a Zsidó Világkongresszushoz tartozó zsidó szervezetek javaslatait, és nem kérte a gettókban, munkaszolgálatban vagy koncentrációs táborokban fogva tartott zsidók polgári internáltakká nyilvánítását; mely intézkedés talán lehetővé tette volna, hogy az NVK helyszíni ellenőrző látogatásokat tegyen, élelmiszercsomagokat küldjön és gyógyszersegélyt adhasson. Ezek az intézkedések százezrek életét menthették volna meg. A Zsidó Világkongresszus részéről Aiyeh Tartakower és Aryeh L. Kubowitzki (később Kubovy) 1943. december 10-én éles hangú levélben javasolta a fentieket dr. Marc Peternek, az NVK egyesült államokbeli képviselőjének. A levelet 1944. január 5-én személyes megbeszélés követte. Sajnos, az NVK csak 1944. október 2-án kereste meg a német külügyminisztériumot azzal, hogy polgári hadifoglyoknak tekint minden, Németországban és megszállt országban őrizetbe vett külföldit, amikor már mindenki előtt nyilvánvaló volt a Harmadik Birodalom elkerülhetetlen összeomlása.2

Több oka is van, miért hárította el az NVK a zsidók mentésében való részvételt. Először is, a németek kijelentették, hogy a zsidók nem tekinthetők internáltnak, csak őrizetesnek, ez pedig büntetőjogi, s nem polgári jogi kategória. Következésképp nem vonatkoztatható rájuk az NVK azon joga, hogy ellenőrizheti a foglyokkal és internáltakkal való bánásmódot. Az NVK ezenfelül kijelentette, hogy a zsidók miatti állandó tiltakozásokat a hatóságok zokon vennék, és ez kárukra volna a zsidóknak, ahogyan mindenki másnak is, aki az NVK működésében érdekelve van.3 Az NVK a következőkben foglalta össze álláspontját:

Ha a Nemzetközi Bizottságot azzal a céllal hívták volna életre, hogy a zsidókat segítse a háború alatt, akkor meggondolásra érdemes volna ilyen irányvonalat követni, amely a becsületet az életmentés elé helyezi. De nem így áll a dolog. A zsidók megsegítésére, akárcsak a deportáltak megsegítésére, nincs semmi jogi alap. Nincs megállapodás, amely ezt lehetővé tenné vagy egy szemernyi ürügyet adna a bizottságnak a közbeavatkozásra. Sőt, a körülmények mind egy ilyen vállalkozás ellen szólnak. A siker lehetősége teljesen az érintett hatalmak beleegyezésétől függ. És ott van az összes egyéb cél, amelyet a konvenciók vagy az igen régi hagyományok folytán viszont tényleg elérhet a Nemzetközi Bizottság, vagy amelyet oly nagy nehézségek árán sikerült eddig ezeken túl is elérni. A zsidókérdésről vitába keveredni: ez meghiúsítaná az egész munkát anélkül, hogy akár egyetlen zsidót sikerülne megmentenünk.4

A fenti szöveg egy egyoldalas részlet az alábbi műből:

Braham, Randolph L. : A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bőv. és átd. kiad. - Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az előszót Berend T. Iván írta.   Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis. (Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU, Budapest, 2013).

A htm file nevében látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldalon van. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania!

A htm file OCR-rel készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az alábbi pdf file megtekintését! Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania!

 

 

 

https://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham1156.pdf

Az egész kötetet lásd:

https://mek.oszk.hu/11500/11506/html/