1198 NEMZETKÖZI REAGÁLÁS ÉS KÖZBELÉPÉS

nőkért felelősséggel tartozókat nem hagyják kibújni a büntetés alól és rendületlenül tovább folytatják az ehhez szükséges gyakorlati intézkedéseket.

A szövetségeseknek ez a nyilatkozata nyilvánítja elsőként bűnténnyé a zsidók elpusztítását. A nyilatkozat hatását valamelyest tompította, hogy a végső győzelem előtt semmi sem történik, vagyis nem helyezett kilátásba semmiféle azonnali fenyegetést vagy esetleges megtorlást a nácik és szövetségeseik ellen; mindazonáltal hasznos volt a tekintetben, hogy végre megtörte a hallgatást. Az 1941 óta folyó tömeges zsidópusztítást a nyilatkozat hivatalosan is valósnak ismerte el, és bűnténynek minősítette.

Csakhogy, mint azt Gerhart Riegner, a Zsidó Világkongresszus svájci képviselője a háború után megállapította (ő volt az, aki 1942-ben a végleges megoldásról szóló első jelentéseket továbbította): 1942 decemberéig „a nyugati kormányok tartottak a zsidókkal való túlságos szolidaritásvállalástól és attól, hogy honfitársaik azzal fogják vádolni őket, hogy a zsidók érdekében viselnek háborút". Amikor a népirtás programjának tényei közismertté váltak, folytatja Riegner, „nem mutattak elég képzelőerőt a Hitler-féle ellenség megállítására alkalmas, különleges, a bürokratikus gyakorlaton szükségszerűen túlmutató intézkedések kigondolásában, és hiányzott belőlük az eltökéltség és az akarat a végrehajtásra"176.

Bár a szövetségesek mindenfajta nyüt zsidómentő akcióban való részvételtől tartózkodtak, 1942 decemberében más országoknak sugárzott rádióadásaikban közelebbi adatokkal szolgáltak a náci rémtettekről. Ennek persze a zsidók javára szóló felvilágosító és lélektani hatáson kívül propagandaértéke is volt a szövetségesek számára.

A szövetségesek 1942. decemberi nyilatkozata és a náci megsemmisítési program egyes részleteinek nyilvános leleplezése után Nagy-Britan-niában és Amerikában laikus és egyházi vezetői révén az összes felekezet konkrét kormányzati erőfeszítéseket követelt a nácizmus áldozatainak megmentésére. 1943 januárjában a brit külügyminisztérium újabb konferenciát javasolt a kérdések megoldására. A hely és a napirend körüli hosszas huzavonák után a nyugati szövetségesek áprilisban találkoztak a Bermudákon. A konferencia kezdettől fogva kudarcra volt ítélve. Nagy-Britannia, akárcsak Évianban, újra ellene volt bármilyen, Palesztináról mint menedékről szóló elgondolásnak, az Egyesült Államok pedig továbbra is kitartott bevándorlási törvényeinek megváltoztathatatlansága mellett. A britek egy sor mondvacsinált érvvel utasították el a cionista vezetők kérését, hogy Palesztinát nyissák meg a menekülők számára.177 Ahogy mondották, attól félnek, hogy a németek „a kiirtás politikáját a ki-taszítás politikájára változtatják... (és) azzal akarnak majd más országokat zavarba ejteni - ahogyan a háború előtt is tették —, hogy bevándorlókkal

A fenti szöveg egy egyoldalas részlet az alábbi műből:

Braham, Randolph L. : A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bőv. és átd. kiad. - Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az előszót Berend T. Iván írta.   Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis. (Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU, Budapest, 2013).

A htm file nevében látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldalon van. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania!

A htm file OCR-rel készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az alábbi pdf file megtekintését! Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania!

 

 

 

https://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham1198.pdf

Az egész kötetet lásd:

https://mek.oszk.hu/11500/11506/html/