1204 NEMZETKÖZI REAGÁLÁS ÉS KÖZBELÉPÉS

Megbeszéléssorozatot folytattak a brit külügyminisztérium képviselőivel, Anthony Edennel, G. H. Hall-lal, I. L. Hendersonnal, A. W. G. Randall-lel és Alan Walkerral.

Június 7-én Weizmann találkozott Edennel és arra kérte, hogy időről időre tájékoztassa a szovjet kormányt az ügy állásáról.196 1944. június 22-én Hall közölte Weizmarm-nal Shertok észrevételeit, hangsúlyozva, hogy Shértok teljesen „meg van győződve Brand megbízhatósága felől, és hogy Brandnak magának meggyőződése, hogy a német javaslat komoly". Hall hozzátette, hogy Ben-Gurion véleménye szerint viszont „az egész dolog alighanem csak trükk"19,7. Az amerikai zsidó vezetők szintén kissé borúlátóan ítélték meg a dolgot, de hangoztatták, hogy ha már néhány zsidót is meg lehetne menteni, akkor folytatni kell a tárgyalásokat. Na-hum Goldman arra a vélekedésre hajlott, hogy az ajánlatnak nincs köze a lélektani hadviseléshez, de „a Gestapo vezetőitől (Eichmanntól bizonyosan és valószínűleg Himmlertől is) származó tényleges ajánlatnak olyan színezete van, mintha külföldi ellenszolgáltatást akarnának a maguk javára, ha menekülniük kellene az elbukott és elfoglalt Németországból". Stephen S. Wise rabbi nem volt bizonyos a Gestapo-ajánlat mögött húzódó indítékok felől, de nem tartotta lehetetlennek, hogy célja a szövetségesek és a zsidók hitelrontása volt.198

Közvetlenül Shertok Londonba érkezése után a zsidó vezetők (június 28-án) összeültek, hogy meghallgassák beszámolóját a Branddai folytatott eszmecseréről, valamint az aznap délelőtt Randall-lel, Walkerral és Hendersonnal a külügyminisztériumban folytatott tárgyalásairól, melyen Joseph Linton is részt vett.199 A zsidó vezetők igyekeztek rávenni a briteket, hogy engedélyezzék Brand mihamarabbi visszatérését Magyarországra, hogy ott lépéseket tehessen a zsidók életének megmentésére. A britek ugyan szkeptikusak voltak az egész Brand-üggyel kapcsolatban, „hiszen a németek folytatták a deportálásokat és a gyilkosságokat", de felmerült bennük a lehetőség, hogy a németek komolyan „megpróbálják, hogy egymillió zsidót zúdítsanak a nyakukba". Randall kifejtette, hogy néhány ezer menekült fogadása is nehézségeket okoz. A britek végül arra hivatkoztak, „hogy az oroszok tudta nélkül nem vehetnek fontolóra találkozót a németekkel.200 Weizmann figyelmeztette kollégáit: „nem szabad semmi olyasmit tenniük, amit az emberek vagy a közvélemény úgy értelmezhetne, hogy valami, a háborút keresztező dologra akarják rávenni Nagy-Britanniát". Emlékeztette őket arra, hogy „az 50 tiszt agyonlövése nagyobb hatást tett a közvéleményre, mint négymillió zsidó legyilkolása". Végül azt javasolta: közöljék Edén úrral, hogy ez az ördögi német felajánlás válaszút elé állította őket. „Egyfelől így megmenthetnének néhány zsidót, másfelől fennáll a veszély, hogy lejáratják magukat."201

A fenti szöveg egy egyoldalas részlet az alábbi műből:

Braham, Randolph L. : A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bőv. és átd. kiad. - Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az előszót Berend T. Iván írta.   Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis. (Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU, Budapest, 2013).

A htm file nevében látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldalon van. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania!

A htm file OCR-rel készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az alábbi pdf file megtekintését! Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania!

 

 

 

https://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham1204.pdf

Az egész kötetet lásd:

https://mek.oszk.hu/11500/11506/html/