NEMZETKÖZI .REAGÁLÁS ÉS KÖZBELÉPÉS 1207

róibrit hatóságokidfogásain átlépve, Hirschmann mindkét ügynökkel értekezett, és arra jutott, hogy a britek helytelenül vették egy kalap alá őket. Értesítette Steinhardt nagykövetet és a WRB-t, hogy semmit sem talált, ami indokolhatná a britek Branddal kapcsolatos fenntartásait, és hangsúlyozta, hogy hisz Brand becsületességében.215

A britek kevésbé hajlottak a két ember és a küldetésük közötti megkülönböztetésre, minthogy a német ajánlatot „színtiszta zsarolásnak vagy politikai hadviselésnek" tekintették, amely „Németország bukásának igyekszik elejét venni". A britek, ahogyan az amerikaiak is, érzékenyek voltak a szovjet álláspontra, nem akarván ebben a helyzetben felkelteni a gyanújukat. Averell Harriman, a moszkvai amerikai nagykövet, június 15-én tájékoztatta a Kremlt az ügyről, az „emberéleteket áruéit" tervről nem téve említést. (Archibald Clark Kerr brit nagykövet egy nappal korábban részletesebb beszámolóval szolgált a szovjet külügyi népbiztosnak, Andrej J. Visinszkijnek.)216 A szovjet reagálást Harriman egy június 19-i táviratban adta a külügyminisztérium tudtára: Visinszkijt felhatalmazták annak kijelentésére, hogy a szovjet kormány nem tekint „célszerűnek vagy elfogadhatónak semmiféle kapcsolatfelvételt a német kormánnyal a nagykövetség jegyzékében érintett kérdésről"217.

Az amerikaiak valamivel hajlékonyabbak voltak. Az ő álláspontjukat Pehle-nek egy június 9-i emlékirata tükrözi. O Roosevelt elnök álláspontját hangsúlyozza, amely szerint a tárgyalások lehetőségét nyitva kell hagyni, azokat a brit és a szovjet kormánnyal konzultálva folytatni kell, hogy a lehető legtöbb leendő áldozatot lehessen megmenteni.218 Az elnöki politika alighanem ismét hatással volt az amerikai álláspontra. Az angolok nyilván úgy gondolkoztak: a külügyminisztérium a Háborús Kabinetnek készített július 12-i feljegyzésében hangsúlyozta, hogy „Őfelsége kormánya csupán arra való tekintettel nem utasította megvetőleg vissza mindjárt kezdetben a Gestapo ajánlatait, hogy az Egyesült Államok, kivált a soros választás évében, mindenre elszánva igyekszik megmutatni: semmit nem hagy kihasználatlanul, még a szinte képtelen lehetőségeket sem a zsidók mentésére"219. Végül a brit és az amerikai kormány is meghajolt a németekkel való tárgyalást ellenző szovjet álláspont előtt. Július 7-én Harrimant felkérték, hogy valamennyi tényre, az „emberéleteket áruéit" tervet is ideértve, hívja fel a szovjet kormány figyelmét, és hangsúlyozza, hogy sem a brit, sem az amerikai kormány

nem hagyta magát becsapni a német kormány állítólagos felajánlásának természete felől, és a két kormány meg van győződve arról, hogy ez az ajánlat a német kormány lélektani hadviselésének része. A németek állítólagos készsége annak szavatolására, hogy az emberéleteket nem használnák fel a nyugati fronton, erre utal.22

A fenti szöveg egy egyoldalas részlet az alábbi műből:

Braham, Randolph L. : A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bőv. és átd. kiad. - Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az előszót Berend T. Iván írta.   Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis. (Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU, Budapest, 2013).

A htm file nevében látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldalon van. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania!

A htm file OCR-rel készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az alábbi pdf file megtekintését! Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania!

 

 

 

https://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham1207.pdf

Az egész kötetet lásd:

https://mek.oszk.hu/11500/11506/html/