MAGYARORSZÁGI REAGÁLÁS« >K A HOLOCAUSTRA 1307

ket korábban csak egymás közt, suttogva mertek hangoztatni. A szélsőjobboldali sajtó készséggel közölte.sanda célozgatásaikat, melyek szerint a náciktól megnyomorított magyar zsidóság felettébb destruktív szerepet töltött volna be a háború utáni kommunista korszakban. Egy jellemző megnyilatkozás szerint a zsidók az orosz fegyverek segítségével kerültek hatalomra, és a kommunista korszakban mindvégig „szent bosszúhadjáratot" folytattak a magyarok ellen, megtorlásul saját, korábbi szenvedésükért: „a zsidótörvényekért, a gyakorta felhánytorgatott »Holocaustért«, amely fizikai elpusztításukra irányult, és 200 000 magyar zsidó deportálásáért" . A deportációs számadat eltorzítása47 együtt jár tehát a váddal, hogy zsidók tehetnek az ország balsorsáról, és hogy bosszúszomjukban az utolsó több mint negyven év során valóságos lelki-szellemi hadjáratot folytattak a magyarság ellen.48 A Holocaust megkérdőjelezése vagy lekicsinylése oly módon is folyt, hogy kinyomtatták Nyugaton élő történelemhamisítók írásait.49

Egy másik, ugyancsak tipikus újságcikk egyszerre létesített kapcsolatot a zsidók és a bolsevizmus, illetve az antikommunizmus és az antiszemitizmus között annak az állítólagos végveszélynek a tükrében, amelyet a zsidó internacionalizmus, kozmopolitizmus és liberalizmus jelentene a magyar állam és nemzet integritása számára. A vitairat izzó gyűlölettel ítéli el azokat, akik örökösen a Holocausttal hozakodnak elő. A zsidó közösség évente ismétlődő megemlékezéseit, illetve a Holocaust témáinak sajtóbeli bemutatását úgy állítja be a cikk, mintha azok a nem zsidó közösség demoralizálását célzó propagandakampány részei volnának. Ami, úgymond, annál kifogásolhatóbb, mert a világ tétlenül nézi az utódállamokban folyó „népirtó politikát", amely az ottani magyar kisebbség ellen irányul. Azzal, hogy a szerző egyenlőségjelet tesz a zsidók fizikai kiirtása, illetve a határon túli magyar kisebbségek kulturális és politikai megpróbáltatásai közé (ha mégoly keserves is a helyzetük), nyilvánvalóan azon van, hogy lekicsinyelje, eltorzítsa a Holocaust valóságát.50

A Holocaust átfestése és eltorzítása különféle skinhead csoportosulásokhoz és neofasiszta szervezetekhez, pártokhoz fűződik, amelyek külföldi elvbarátaikkal összhangban működnek. 51 A posztkommunista korszakban feltűnt, legádázabb antiszemita csoportok közé tartozik a Györkös István vezette Magyar Nemzetiszocialista Akciócsoport, illetve a Magyar Nemzeti Szövetség, amelyet az a Romhányi László irányít, aki egyúttal a leginkább zsidóellenes sajtóorgánumnak, a Szent Koronának is a főszerkesztője. 52 A magyar politikai színtér egyik legújabb pártocskája a Szála-si-imádó neonáci, Szabó Albert vezette Világnemzeti Népuralmista Párt, amely miután 1994-ben a hatóságok feloszlatták, Magyar Népjóléti Szövetség néven szerveződött újjá.53 E csoportok és pártok antiszemita, neo

A fenti szöveg egy egyoldalas részlet az alábbi műből:

Braham, Randolph L. : A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bőv. és átd. kiad. - Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az előszót Berend T. Iván írta.   Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis. (Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU, Budapest, 2013).

A htm file nevében látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldalon van. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania!

A htm file OCR-rel készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az alábbi pdf file megtekintését! Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania!

 

 

 

https://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham1307.pdf

Az egész kötetet lásd:

https://mek.oszk.hu/11500/11506/html/