150 Á" TELEKI-KORSZAK

gazdasági és szellemi életében, s nem utolsósorban annak lesz a bizonysága, hogy a kormány a náci Németországhoz igazodott.

A zsidók és a liberálisok nagy csalódással látták, hogy a keresztény egyházfők a felsőházban a második zsidótörvény tervezetét éppen úgy támogatták, miként az elsőt. Ellenezték a faji vonatkozásokat, olyan módosításokat szorgalmaztak, melyek a kikeresztelkedett zsidók jog- és érdekvédelmét szolgálták, és azt, hogy a zsidók kikeresztelkedése és beolvadása könnyebbé váljék. Raffay Sándor lutheránus püspök és Serédi Jusztinián, a katolikus egyház hercegprímása egyaránt szükségesnek tartotta, hogy történetileg áttekintse a magyarországi zsidóság magatartását. Mindketten azt a „veszélyt" hangoztatták, amelyet a zsidóság kulturális, politikai és gazdasági befolyása jelent a keresztény Magyarország nemzeti érdekei szempontjából.37

Az alsóházi vitát két, érzelmileg túlfűtött esemény tette emlékezetessé. A vita egyik napján zsidó tartalékos tisztek özönlötték el az ülésterem karzatát. Gyászruhában voltak, de mellükön csüngtek katonai kitüntetéseik. Komoran és némán tüntettek a készülő alávaló rendelkezések ellen. Vázsonyi János, az alsóház zsidó vallású tagja, az egykori híres igazságügyi miniszter, Vázsonyi Vilmos fia, módosító indítványt terjesztett elő, mely szerint a törvénytervezet mondja ki, hogy a zsidó frontharcosokat ugyanaz a bánásmód illeti meg, mint keresztény bajtársaikat.38

A másik eseményre február 3-án került sor, s ez egyaránt mélyen megrázta a zsidó közösséget és a magyar keresztény társadalom minden tisztességes tagját. Nyilas suhancok támadtak rá a szombati istentiszteletről távozó zsidókra a Dohány utcai zsinagóga előtt. Kézigránátot dobtak közéjük, s megsebesítettek 22 személyt, köztük 10 hatvanévesnél idősebb öregembert. Többen közülük belehaltak sebeikbe. A merényletet Ko-varcz Emil katonatiszt szervezte, a magyarországi jobboldal egyik legszélsőségesebb irányzatának vezéralakja, akiről mindenki tudta, hogy elvakultan gyűlöli a zsidókat.39

Ez az eset országszerte együttérzést váltott ki a zsidók iránt, és igazolta azokat, akik régóta követelték Szálasi Ferenc szélsőjobboldali pártjának feloszlatását,40 de a sajtóban nem hagyott alább az uszítás a zsidók ellen, s a tervezett második zsidótörvény javaslatának országgyűlési vitája is folytatódott.

Teleki legalább akkora - ha nem nagyobb - erőbedobással fáradozott azon, hogy a tervezetből törvény legyen, mint elődje, Imrédy. Felesketése után elhangzott beszédeiben újra és újra kifejtette, hogy a zsidótörvényt nem taktikából szorgalmazza, hanem azért, mert ez a meggyőződése, és azzal kérkedett, hogy nincs senki az Imrédy-kabinetben, aki nálánál radikálisabb állásponton lenne a zsidókérdésben.41

A fenti szöveg egy egyoldalas részlet az alábbi műből:

Braham, Randolph L. : A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bőv. és átd. kiad. - Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az előszót Berend T. Iván írta.   Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis. (Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU, Budapest, 2013).

A htm file nevében látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldalon van. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania!

A htm file OCR-rel készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az alábbi pdf file megtekintését! Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania!

 

 

 

https://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham150.pdf

Az egész kötetet lásd:

https://mek.oszk.hu/11500/11506/html/