Randolph L. Braham: A népirtás politikája : A holocaust Magyarországon

A TELEKI-KORSZAK 155

kai csoportot ismerjék el jogi személynek, és ne gördítsenek akadályt önálló pártja megalakításának útjába sem. A Birodalom vezérei teljes egészében helyeselték a Volksbund követeléseit. Az ő pénzügyi és diplomáciai támogatásuknak tudható be, hogy néhány éven belül mindezek a célok teljesültek.

Az első jelentős frontáttörésre 1939. április 29.-május l-jén, Teleki miniszterelnök és Csáky István külügyminiszter berlini látogatásakor került sor. Két nagyobb téma került szóba a tárgyalásokon, s az egyik a magyarországi népi németek kérdése volt, a másik Magyarország külpolitikája, különös tekintettel Lengyelországra. A két magyar politikus biztosította vendéglátóit, hogy híven követik a tengely irányvonalát, s mindössze egyetlen kikötésük volt. Nevezetesen, hogy se közvetlenül, se közvetve ne kelljen részt venniük egy Lengyelország elleni esetleges támadásban. A németek a lengyelországi támadásban való közreműködést Szlovákia átengedésével viszonozták volna, így a fenti kikötéshez való ragaszkodás gyötrelmesen nehéz döntés lehetett. Fél szemmel már Erdélyre kacsintva, Csáky azt ajánlotta, hogy ha a Lengyelországgal szövetségben lévő Románia ellen indulna háború, abba feltehetőleg Magyarország is bekapcsolódnék.51

A németek nem tudták ugyan rávenni a magyarokat, hogy vegyenek részt régi barátjuknak, Lengyelországnak a megtámadásában, ezzel szemben a magyarországi népi németek érdekében számottevő engedményeket csikartak ki. A berlini megállapodás értelmében a Volksbundot törvényes szervezetnek ismerték el, és a hatóságok jóváhagyták működési szabályzatát. Holott a Volksbund ekkor már tekintélyes és ütőképes politikai erőt képviselt, s a svábokat a Harmadik Birodalom politikája mögé zárkóztatta föl.

A Volksbund második nagy győzelme a második bécsi döntéshez kapcsolódott. Az 1940. augusztus 30-án aláírt megállapodás Erdély felosztásáról intézkedett (erre később visszatérünk). Aláírtak egy titkos jegyzőkönyvet is, német részről Ribbentrop, magyar részről pedig Csáky, s ez kimondta, hogy a német etnikai csoport tagjai különleges előjogokban részesülnek. Nevezetesen, akadálytalanul vallhatnak nemzetiszocialista eszméket, számarányuknak megfelelően kapnak képviseletet a helyi és a központi kormányzati szervekben, használhatják eredeti vezetéknevüket, és szabadon létesíthetnek kulturális kapcsolatokat a Harmadik Birodalommal. A jegyzőkönyv felhatalmazta továbbá a Volksbund vezetőségét, hogy megszabhassa, ki népi német és ki tartozik ehhez az etnikai csoporthoz.52

A magyar kormány ezekkel az engedményekkel saját korábbi erőfeszítéseit aknázta alá, amelyekkel a Volksbund ellensúlyozása volt a cél

A fenti szöveg egy egyoldalas részlet az alábbi műből:

Braham, Randolph L. : A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bÅ‘v. és átd. kiad. - Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az elÅ‘szót Berend T. Iván írta.   Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis. (Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztÅ‘ Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU, Budapest, 2013).

A htm file nevében látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldalon van. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania!

A htm file OCR-rel készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az alábbi pdf file megtekintését! Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania!

 

 

 

https://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham155.pdf

Az egész kötetet lásd:

https://mek.oszk.hu/11500/11506/html/