A MAGYAR ZSIDÓK SORSA A NÉMET MEGSZÁLLÁS ALATT...  257

is utazhattak,2 és határozottan fellépett azokban az esetekben, ha a németek magyar zsidók tulajdonát sajátították ki.3

Az 1942. január 20-i wannseei konferencia után - itt határozták el a „végső megoldás" üzemszerű végrehajtását - szinte már az elviselhetet-lenségig fokozódott a kormányra nehezedő nyomás, hogy „oldja meg" a zsidókérdést, és járuljon hozza a zsidóellenes intézkedések kiterjesztéséhez a német érdekszférában élő magyar zsidókra. A Kállay vezette magyar kormány azonban ellenállt, és utasította Sztójay Döme berlini magyar követet, valamint a Birodalomban és a Cseh-Morva Protektorátusban lévő képviselőit, hogy továbbra is lépjenek föl a német fennhatóság alatt élő vagy ott tartózkodó magyar zsidó állampolgárok érdekeinek védelmében.4

A német külügyminisztérium Deutschland osztályának akkori vezetőjét, Martin Luthert annyira kihozta a sodrából Sztójay gyakori interveniálása, hogy utasította Dietrich von Jagow budapesti német követet, próbálja elfogadtatni a magyar kormánnyal a magyar zsidókkal kapcsolatos német álláspontot.5 1942. augusztus 18-án az Eichmann vezetése alatt álló RSHAIV. B 4. b részlegének jogi szakértője, SS-Obersturmbannfüh-rer Friedrich Suhr, aki kormánytanácsosi címet is viselt, felvette az érintkezést a külügyminisztériumban Kari Klingenfuss-szal, és megkérte: tisztázza, mire lehet számítani a magyar kormány részéről, ha a magyar zsidókra is kiterjesztik a német zsidókat sújtó rendelkezéseket, vagyis a megkülönböztető jel viselését és a keletre telepítést.6 Klingenfuss ismerte a magyar kormány álláspontját és makacsságát ebben a kérdésben, ezért óvatosságot ajánlott, és azt tanácsolta, hogy a magyar zsidókkal „átmenetileg tegyenek kivételt"7. A németek megszállta területeken lévő külföldi zsidók problémája Luther hatáskörébe tartozott, s ez ügyben terjedelmes előterjesztésben azt indítványozta Ribbentropnak, hogy félreérthetetlen formában közöljék a magyar kormánnyal, amennyiben a magyar zsidókat 1943. január 1-jéig nem hívja haza, ugyanolyan bánásmódban lesz részük, mint a helybeli zsidóknak.8

Tekintve, hogy a magyar kormány halogató taktikát alkalmazott e tárgyban, Luther hosszú megbeszélést folytatott Sztójayval 1943. január 15-én. Nemcsak a Birodalomban élő magyar állampolgárságú zsidók kérdését taglalta, hanem azt is, hogy Magyarországon belül is „megoldatlan" a zsidókérdés. Elismételte, hogy a Führer eltökélte egész Európának még a háború alatti, zsidóktól való megtisztítását, és sajnálkozását fejezte ki, hogy Magyarország, noha szövetségese Németországnak, egymillió zsidót oltalmaz. Ezek a zsidók, fejtegette Luther, olyan veszélyt jelentenek Németországra, amelyet az nem vállalhat. Azt is leszögezte, hogy ha a Kállay-kormány 1943. január 31-ig nem reagál, úgy a Birodalom terű

A fenti szöveg egy egyoldalas részlet az alábbi műből:

Braham, Randolph L. : A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bőv. és átd. kiad. - Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az előszót Berend T. Iván írta.   Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis. (Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU, Budapest, 2013).

A htm file nevében látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldalon van. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania!

A htm file OCR-rel készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az alábbi pdf file megtekintését! Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania!

 

 

 

https://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham257.pdf

Az egész kötetet lásd:

https://mek.oszk.hu/11500/11506/html/