ÚTON A PUSZTULÁS FELÉ 383

a kormányzó ellenjegyzéséhez, de Horthy még arról a jogáról is lemondott, hogy ezeket előzetesen neki bemutassák. Ezzel a magatartással, mint Macartney professzor helyesen megjegyezte, Horthy „nem tett egyebet, mint Poncius Pilátus: mosta kezeit, de nem javasolta elutasításra a németek egyetlen kérését sem"31. A történelem menete világosan mutatja, hogy a német követeléseket vissza lehetett volna utasítani, vagy szabotálni lehetett volna - ez történt Bulgáriában, Romániában és Franciaországban is, valamint 1944 júliusában a budapesti zsidók esetében -, ha Horthynak és a magyar hatóságoknak valóban fontos lett volna zsidó hitű vagy származású állampolgárainak sorsa. A németek - mint azt az 1944 júliusa utáni események mutatták - teljesen tehetetlenek lettek volna a magyar hatóságok buzgó és hatékony együttműködése nélkül.

Horthy magatartását feltehetően az a szemmel látható meggyőződése határozta meg, hogy a németeket csak az a „néhány százezer zsidó munkás" érdekli, akikre hadiiparuknak van szüksége, s akiknek átadásába a klessheimi kastélyban nem hivatalosan beleegyezett. Talán azt gondolta, hogy a „zsidó munkások" átadásával nemcsak kielégítené Németország „jogos" igényeit, és siettetné a megszállás végét, hanem megszabadulna az általa nyíltan megvetett „galíciai zsidóktól" is. Végül pedig az is elképzelhető, hogy egyszerűen korábbi miniszterelnöke tanácsát követte, akinek ítéletét és barátságát igen nagyra értékelte. Kállay azt tanácsolta, hogy tartson ki, mentse meg a hadsereg sérthetetlenségét és egységét, valamint „Lehetőleg vonuljon vissza a kormányzó úr az egyes ügyek intézésétől."32

Horthy nyilvánvaló döntése az volt, hogy a Sztójay-kormánynak szabad kezet ad a zsidókérdés kezelésében. A háború alatt és után ezt a magatartást sokan élesen bírálták. Köztük volt Mester Miklós, a vallás- és közoktatásügyi minisztérium államtitkára is. Mester, aki Imrédy jobboldali radikális képviselője volt, 1944 nyarán élesen németellenes álláspontot foglalt el, és szoros kapcsolatban állt az ellenzék vezetőivel, valamint Bereczky Alberttal és Komoly Ottóval. Egy Komollyal augusztus 25-én folytatott beszélgetésben Mester nyíltan kijelentette, hogy „el kell ítélnie a kormányzót, mert kezdetben nem érdekelte a dolog [a zsidókérdés] "33.

Elég valószínűi hogy Horthy egyszerűen nem ismerte fel, mi következik abból, amibe Klessheimben beleegyezett. A látogatás idején már elmúlt 76 éves, és számos kortárs szerint nemcsak politikailag volt alkalmatlan, hanem a szenilitás sok tünetét is mutatta. Néha emlékezetkihagyásban is szenvedett, gondolatai elkalandoztak, gyakran önmagát ismételte. Egyes ellenfelei, köztük Veesenmayer, a kormányzó gyengeségeit saját érdekeik előmozdítására használták ki.

Második, 1943. december 14-i magyarországi jelentésében Veesen-

A fenti szöveg egy egyoldalas részlet az alábbi műből:

Braham, Randolph L. : A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bőv. és átd. kiad. - Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az előszót Berend T. Iván írta.   Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis. (Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU, Budapest, 2013).

A htm file nevében látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldalon van. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania!

A htm file OCR-rel készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az alábbi pdf file megtekintését! Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania!

 

 

 

https://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham383.pdf

Az egész kötetet lásd:

https://mek.oszk.hu/11500/11506/html/