ÚTON A PUSZTULÁS FELÉ 389

Komoly Ottóval.62 Törököt aggodalommal töltötte el az a terv, amelyről Komoly, Bereczky, valamint a magyar ellenzék néhány vezetője akkortájt tárgyalt Ferenczy László csendőr alezredessel (ez a csendőrtiszt irányította a vidéki deportálásokat), adjutánsával, Lulay Leó századossal és a Lakatos-kormány néhány tisztségviselőjével. E terv szerint a magyarországi maradék zsidóságot - ez akkor szinte kizárólag a budapesti zsidókat jelentette — külön magyarországi gyűjtőtáborokban helyezték volna el, „hogy eleget tegyenek a németeknek", s megakadályozzák Németországba való deportálásukat (lásd a 25. fejezetet). A Török birtokában lévő dokumentumból, egyebek mellett, kiderült, hogy nyolc nappal korábban a magyar kormány megegyezett a német kormánnyal, hogy az átveszi a magyar kormánytól a zsidókat, és munkára Németországba viszi őket. A vonatokat a német kormány adja, az embereket nem név szerint, hanem leszámolt csoportokban veszik át. A dokumentumot Krüger SS-tiszt írta alá. A dokumentum tanulmányozása után Komoly arra a következtetésre jutott, hogy keletkezésének időpontja vagy március, vagy április, mert a német és magyar .hatóságok által foganatosított zsidóellenes intézkedések tökéletes összhangban álltak ennek a megegyezésnek a szövegével.

C. A. Macartney, aki nem vádolható Magyarország vagy Horthy iránti ellenszenvvel, a zsidókérdés Hessheimi kezelésével kapcsolatban az alábbi következtetésre jutott: „Csak az látszik bizonyosnak, hogy Horthy egy bizonyos lépéshez hozzájárulását adta: ahhoz, hogy jelentős számú magyar zsidót küldjenek német hadiüzemekbe dolgozni."63 Más összefüggésben, Veesenmayer 50 000 zsidó munkásra irányuló kérését tárgyalva Macartney igen helyesen „teljesen jóhiszemű követelésnek" minősíti ezt a kérést, „hiszen Horthy már Klessheimben hozzájárult ahhoz, hogy zsidó munkaerővel látja el a Birodalmat"64.

Döntő bizonyítékok szólnak tehát amellett, hogy Horthy valóban hozzájárult „zsidó munkások" átengedéséhez a német hadiipar céljaira. Ezt a hozzájárulást aknázták ki később a német és magyar zsidótlanítással foglalkozó különítmények a végleges megoldás megvalósítására. Ennek a célnak a megvalósításában nemcsak a magyar államhatalmi szervek, hanem a német megszálló erők és hatóságok is együttműködtek.

Jegyzetek

1. A Führer utasításáról további részleteket lásd a továbbiakban. Lásd továbbá Ránki György: 1944. március 19. 2. kiad. Kossuth, Bp., 1978,48-57. o.

2. Kállay személyes közlése 1956-ból. Lásd a szerző recenzióját Kállay: Hungárián Premier (Columbia University Press, New York, 1954) c. művéről. In: Jemsh So-cialStudies, 18, no. 3, 1956. július, 226-227. o.

3. C. A. Macartney, 2:223. o.

A fenti szöveg egy egyoldalas részlet az alábbi műből:

Braham, Randolph L. : A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bőv. és átd. kiad. - Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az előszót Berend T. Iván írta.   Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis. (Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU, Budapest, 2013).

A htm file nevében látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldalon van. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania!

A htm file OCR-rel készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az alábbi pdf file megtekintését! Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania!

 

 

 

https://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham389.pdf

Az egész kötetet lásd:

https://mek.oszk.hu/11500/11506/html/