A ZSIDÓ TANÁCS 469

néhányukat egy évvel korábban egy időre még vizsgálati fogságban is tartották. 133 Néhányan, köztük Stern, Eppler és Gergely még a NOT végső döntése előtt írták le a vallomásukat a Tanács működéséről, amelyben értékelték a saját szerepüket és Berend állítólagos káros szerepét is.134 Mások, köztük Pető és Freudiger Berendről adott kritikai értékelésüket sok évvel később adták közre.135 Emlékirataikban vagy vallomásaikban legtöbbjük a saját tapasztalataira hagyatkozott, jóllehet megítélésüket és észrevételeiket esetleg az 1945-46-os sajtóbeszámolók és országosan ismert személyiségek első dokumentált történeti beszámolói is befolyásolták - ezek pedig szintén elítélték Berendet.136 A Tanács két tagja, Nagy és Török, nem voltak ennyire elítélőek, jóllehet az utóbbi Berend magatartását bizonyos negatív pszichológiai vonásokra vezette vissza.137 Freudiger értékelését erősítették meg Bertl Emil időszaki közleményei is. Berd korábban az alsóházi országgyűlési jegyzőkönyvek szerkesztője volt, akit a megszállás után Endre és Bosnyák mellé helyeztek át a belügyminisztérium új zsidóügyi osztályára.138 További megerősítést nyert ez az értékelés az 1961-62-es Eichmann-per során, amikor az izraeli rendőrség egy Dieter Wislicenytől származó dokumentumot hozott nyilvánosságra, amelyben Eichmann helyettese Berendet „Endre besúgójának" nevezi.139 A dokumentumnak ezt a részét használta fel Freudiger 1961. május 25-i vallomásához, amelyben arról beszél, hogy állítólag mint a „zsidó összeesküvés vezetőjét" jelentették fel Endrénél és Eichmann-nál, s ezért volt kénytelen 1944. augusztus 9-én elhagyni Magyarországot.140

A NOT 1947-ben hozott döntése ellenére Berendnek a Holocaust időszakában tanúsított közszereplését, néhány kivételtől eltekintve141, továbbra is általában negatívan ítélik meg a kiadott emlékezésekben142, történeti írásokban143, könyvekben144 és cikkekben145. Bírálói talán túl élesen ítélik el Berendet, s figyelmen kívül hagyják azokat a tényezőket, amelyek ezt az alapvetően tragikus személyiséget arra indíthatták, hogy a Központi Zsidó Tanácsba Endre által történt kinevezése segítségével a kicsiny vidéki hitközség homályából országosan ismert alakká emelkedjék. Jóllehet ebben az életben maradás ösztöne is szerepet játszhatott, miként gyakorlatilag minden emberi cselekedetben, talán az a meggyőződés is motiválhatta, hogy a bevett hitközségi és cionista vezetők eljárása nem célravezető, sőt talán alapvetően káros. Úgy tűnik, hogy Kasztnerral és cionista elvbarátaival ellentétben, akik SS-vonalon kísérelték meg a mentést (lásd a 29. fejezetet), valamint Sternnel és neológ s ortodox munkatársaival szemben, akik az időnyerés csődhöz vezető legalisztikus-hivata-los módját részesítették előnyben, Berend meg lehetett győződve arról, hogy a magyarországi zsidóság megmentésének legjobb módja, ha köz

A fenti szöveg egy egyoldalas részlet az alábbi műből:

Braham, Randolph L. : A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bőv. és átd. kiad. - Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az előszót Berend T. Iván írta.   Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis. (Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU, Budapest, 2013).

A htm file nevében látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldalon van. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania!

A htm file OCR-rel készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az alábbi pdf file megtekintését! Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania!

 

 

 

https://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham469.pdf

Az egész kötetet lásd:

https://mek.oszk.hu/11500/11506/html/