A GAZDASÁGI MEGSEMMISÍTÉS 523

és Hermann Alois Krumey szükségesnek tartotta kijelenteni, hogy igen fontos számukra a pánik elkerülése. Felszólították a zsidó vezetőket, hogy nyugtassák meg tömegeiket: minden rendben van, s kérjék fel őket, tegyék vissza pénzüket és értéktárgyaikat.6 A nácik, akik nagyon szerették volna rátenni kezüket a zsidó vagyonra, nemcsak a zsidó vezetőkhöz fordultak, hanem a magyar hatóságoknál is közbenjártak. Március 20-án Gerhardt Feine követségi tanácsos, a német követség gazdasági és jogi szakértője, valamint Veesenmayer helyettese arra utasította Csizik Béla pénzügyminisztériumi államtitkárt, hogy a magyar hatóságok azonnal korlátozzák a pénzkivételt, naponta és személyenként 1000 pengőre, és pecsételjék le az összes széfet. Aznap este a Takarékpénztárakés Bankok Egyesületének Végrehajtó Bizottsága, valamint a Magyar Nemzeti Bank ilyen értelemben utasította valamennyi fiókját. Feine kérését másnap Bruno Langbiehn Hauptmannführer is megismételte, aki Krumey nevében Éliássy Ferenc rendőrkapitányt kereste fel.7

A március 29-i minisztertanácson Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter döntést kért arra vonatkozóan, vajon fenn kell-e tartani a március 20-i intézkedések hatályát, mivel a banki kivétek a március 20-i 207 millió pengőről 21-ére 70 millióra, március 22-ére pedig alig 19 millió pengőre estek vissza.8 A bankhatóságok intézkedései, valamint a zsidó vezetők felhívása szemmel láthatóan elérte a kívánt célt.

A zsidó közösség gazdasági hatalma óriási mértékben csökkent, amikor közvetlenül az invázió után letartóztatták a legkiemelkedőbb zsidó nagyiparosokat és pénzembereket. Néhányukat Mauthausenbe deportálták; másokat, köztük Chorin Ferencet és családját kiengedték Portugáliába, miután Magyarország legnagyobb gyáripari komplexumának, a We-iss Manfréd Műveknek ellenőrzését a Waffen-SS-nek engedték át.

A magyar és különösen a budapesti zsidó hitközségek kincstárát a német és a magyar hatóságok állandó és egyre arcátlanabb követeléséi a végletekig kimerítették. Azt a látszatot, hogy a zsidó hitközségek és általában a zsidók gazdagok, az is táplálta, hogy az antiszemiták az ország gazdásági életében, valamint a hitközségi ügyekben vezető szerepet játszó, viszonylag igen kisszámú gazdag zsidó életszínvonalán és életvitelén keresztül ítélték meg a zsidókat. Ezt a látszatot erősítették meg a pozsonyi és budapesti különleges alakulat vezetőivel folytatott pénzügyi tárgyalások is, amelyek során a Vaada képviselői azt remélték, hogy zsidó életek mentése érdekében le tudják fizetni a németeket.

A zsidókérdés megoldására vonatkozó német-magyar egyezmény egyebek között azt is kimondta, hogy a zsidó vagyon a magyar szerveket illeti. Legalábbis elméletben, a megszálló csapatok igényeit, így zsidó tu

A fenti szöveg egy egyoldalas részlet az alábbi műből:

Braham, Randolph L. : A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bőv. és átd. kiad. - Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az előszót Berend T. Iván írta.   Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis. (Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU, Budapest, 2013).

A htm file nevében látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldalon van. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania!

A htm file OCR-rel készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az alábbi pdf file megtekintését! Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania!

 

 

 

https://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham523.pdf

Az egész kötetet lásd:

https://mek.oszk.hu/11500/11506/html/