552 GETTÓSÍTÁS: ELSŐ SZAKASZ

szerint kellett kijelölni. Kétely esetén a háromtagú bizottsághoz kellett fordulni.7

3. A deportálásra kijelölt zsidókat családonként, a többi zsidótól elkülönítve kellett kivallatni arról, hogy mikor, hol, kinél rejtették el értékeiket vagy hadianyagaikat, amelyek korábban a tulajdonukban voltak. Amennyiben az értékeket házon belül rejtették el, fel kellett szólítani őket azok önkéntes átadására.

4. A kutatást lakásról lakásra, rendszeresen és tüzetesen kellett elvégezni. A megtalált értéktárgyakról és hadianyagokról három példányban listát kellett felfektetni.

5. A deportálásra összegyűjtött zsidókat motozókhoz és átvevőbizottságokhoz kellett vezetni, hogy azok átvizsgálják őket és poggyászukat.

6. A kiürített és megvizsgált házakat, s a bennük lévő lakásokat le kellett zárni, illetve ajtóikat és kapuikat le kellett pecsételni.

7. A motozók és átvevőbizottságok által elkobzott értéktárgyakat bevett könyvelési gyakorlat szerint át kellett adni a bizottság ákaf. e célra kijelölt pénzügy-igazgatósági tagoknak.

8. Az elkobzott javakról kiállított listák egy példányát az ügyirathoz kellett csatolni, s egy-egy további példányt a bizottságnak, illetve a rendőrkapitányságnak megküldeni.

9. A hadianyagokat a rendőrség megbízottja nyugtaadás kötelezettsége mellett a honvédség kijelölt képviselőjének tartozott átadni.8

A 6163/1944. sz. BM VII. rendelet végrehajtásának egyes részleteit a Baky elnökletével tartott április 19-i belügyminisztériumi értekezleten tárgyalták meg. Az ülésen külön figyelmet szenteltek a zsidóktól az „átköltöztetés" különböző szakaszaiban kisajátítandó értékek feletti rendelkezésnek. Ezen az ülésen döntöttek a bácskai zsidók nagy részének gettó-sításáról is (lásd a 21. fejezetet).

Noha a minisztertanács április 26-ig hivatalosan nem rendelkezett a gettósításról,9 az április 7-én hozott döntések alapján sok helyi hatóság azonnal cselekedni kezdett. Az ország egyes területein a túlzottan ambiciózus helyi hatóságok saját kezdeményezésükre még ennél is korábban megkezdték a zsidók összegyűjtését. Lévai szerint, bár állítását a dokumentumok cáfolják, ez történt például Veszprém megye Enyingi járásában, majd nem sokkal később a megye többi járásában is, ahonnan állítólag már március végén Veszprém városba vitték a zsidókat.10 .

Hogy a zsidótlanítási szakértők milyen gyorsan döntöttek arról, hogy a végleges megoldás programját Magyarországon is megvalósítják, azt az is mutatja, hogy a belügyminisztérium az első konkrét direktívákat Baky

A fenti szöveg egy egyoldalas részlet az alábbi műből:

Braham, Randolph L. : A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bőv. és átd. kiad. - Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az előszót Berend T. Iván írta.   Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis. (Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU, Budapest, 2013).

A htm file nevében látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldalon van. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania!

A htm file OCR-rel készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az alábbi pdf file megtekintését! Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania!

 

 

 

https://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham552.pdf

Az egész kötetet lásd:

https://mek.oszk.hu/11500/11506/html/