II. ZÓNA: ÉSZAK-ERDÉLY 601

akár a keresztény lakosság részéről. A zsidó tömegek, mit sem tudván a végleges megoldásra vonatkozó tervekről, sorsukba beletörődve vonultak be a gettókba. Néhányan azzal magyarázták „elkülönítésüket", hogy ez az illető terület hadműveleti területté való átalakítását megelőző logikus lépés. Mások úgy vélték, a dunántúli Kenyérmezőre telepítik át őket, ahol a háború végéig mezőgazdasági munkát kell végezniük. Ismét mások abban reménykedtek, hogy a Vörös Hadsereg már nincs nagyon messze, s összeköltöztetésük aránylag rövid ideig fog tartani. Néhány vezető kivételével senki sem gyanította, hogy a végállomás: Auschwitz (lásd a 23. fejezetet).

A keresztények, még azok is, akik baráti érzelmeket tápláltak a zsidók iránt, többnyire tétlenek maradtak. Ideológiai okokból vagy a zsidóktól elkobzott vagyon reményében sokan együttműködtek a hatóságokkal. Szinte minden nagyobb községben volt néhány keresztény, aki feljelentette a bujkáló zsidókat.8 Volt ugyanakkor néhány olyan is, akik vagy bújtatták a zsidókat, vagy megőrzésre átvették értékeiket — igaz, ezek ritka esetek voltak, mert a lakosság általában félt segíteni a zsidóknak. Ferenczy természetesen nagyon meg volt elégedve a keresztény lakosság viselkedésével. Az akció első napjáról szóló jelentésében megjegyzi, hogy a keresztények nyugodtak, és a legtöbb helyen üdvözlik a zsidóellenes intézkedéseket. Azt is megjegyezte, hogy a ritka rokonszenv-nyilvánítások főként románoktól erednek, akik szintén szenvedtek a Horthy-rendszer alatt.9 Hogy a gettóba tömörítés és deportálás Észak-Erdélyben és másutt üyen simán zajlott, az részben annak tulajdonítható, hogy nem volt komolyan veendő ellenállási mozgalom, nem is beszélve a zsidóüldözés elvi ellenzéséről.

Az erdélyi keresztény egyházfőkre is a semlegesség és a passzivitás volt jellemző: ez tükröződött Vásárhelyi János református püspök és Józan Miklós unitárius püspök magatartásában. Példás kivételt jelentett Márton Áron, a dél-erdélyi gyulafehérvári megyés püspök. Május 18-án a kolozsvári Szent Mihály-templomban tartott szentbeszédében Márton bátran elítélte a zsidók gettósítását, s figyelmeztette a magyarokat, ne szolgáltassák ki a zsidókat a megsemmisítésnek. Nyíltan felszólította a magyar kormányt, hogy hiúsítsa meg a zsidók tervezett deportálását. Szavait sajnos csak néhányan visszhangozták a katolikus egyházon belül.10

A zsidók összegyűjtésében, kihallgatásában, kifosztásában, valamint a gettók megszervezésében és irányításában követett eljárások alapjában azonosak voltak Észak-Erdély mindegyik vármegyéjében. Mindenütt összhangban álltak a központi és helyi zsidótlanító hatóságok utasításaival és szellemével.

A fenti szöveg egy egyoldalas részlet az alábbi műből:

Braham, Randolph L. : A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bőv. és átd. kiad. - Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az előszót Berend T. Iván írta.   Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis. (Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU, Budapest, 2013).

A htm file nevében látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldalon van. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania!

A htm file OCR-rel készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az alábbi pdf file megtekintését! Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania!

 

 

 

https://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham601.pdf

Az egész kötetet lásd:

https://mek.oszk.hu/11500/11506/html/