A IV. ZÓNA: DÉL-MAGYARORSZÁG A DUNÁTÓL KELETRE 697

több más közösségi épület. A kisebbik gettót pedig Pusztaszandára tervezték. Minden költséget, ideértve a keresztények kiköltöztetésének költségeit is, a zsidóknak kellett fedezniük.115

Mielőtt a deportálások megkezdődtek, a cukorgyárban 4666 zsidót tartottak fogva, akiknek mintegy fele Szolnokról került ki.116 A többiek olyan településekről jöttek, mint Abádszalók, Dévaványa, Endrőd, Gyo-ma, Karcag, Kisújszállás117, Kőrösladány, Kunhegyes, Kunmadaras, Mezőtúr, Szarvas, Szeghalom118, Tiszaszentimre, Törökszentmiklós119, Túrkeve120 és Vésztő. Mialatt Szolnokon tartózkodtak, 29 zsidó halt meg a gettóban és a cukorgyárban. Két transzportban deportálták a zsidókat: az első, majdnem 2700 zsidóval, június 25-én indult, a másiknak három nappal később kellett indulnia. Az egyik transzportot Strasshofba, a másikat Auschwitzba irányították. A Strasshofba irányítottaknak viszonylag magas százaléka túlélte a háborút.121

Nagyvárad. Kb. három héttel az eredeti gettó felszámolása után, melyben 35 000 nagyváradi és környékbeli zsidó „élt", a város gyűjtőtáborát ismét használták, ezúttal a trianoni Magyarország IV. zónához tartozó, Bihar megyei részében összegyűjtött zsidók deportálására. Június 16-17-én a Debrecentől délre és délkeletre fekvő települések - köztük Derecske és Konyár - 2819 zsidóját Nagyváradon összpontosították.122

„Félretevés" Strasshofba

Az V. és a VI. csendőrkerületben élő zsidók viszonylag jobban jártak, mint a többi vidéki csendőrkerületben élő társaik. Ezt részben a szerencsének köszönhették, részben egy új elemnek, mely a „emberéleteket áruért" címmel Kasztner és Eichmann közt folytatott tárgyalásokon bukkant fel (lásd a 29. fejezetet). Bár a Mentőbizottság (Vaada) és az Eichmann-féle Sonderkommando között a kapcsolat röviddel a március 19-i német megszállás után már létrejött, Eichmann „emberéleteket áruért" ajánlata csak nem sokkal a tömeges deportálások május 15-i kezdete előtt született. A tárgyalások erről a grandiózus tervről fej fej mellett haladtak egy még intenzívebb alkudozással, mely közel 1700 „prominens" zsidó megmentését célozta.

Június 14-én, a III. zónából való deportálások idején Eichmann váratlanul tájékoztatta Kasztnert, hajlandó megengedni, hogy 30 000 zsidót „félretegyenek" Ausztriában, jóakarata és őszintesége bizonyítékaként. Egyetlen feltételt kötött ki: 5 millió svájci frank azonnali kifizetését. Mivel Kárpátalja és Észak-Erdély zsidóit már deportálták, ragaszkodott hozzá, hogy csak a trianoni Magyarország zsidói vehetők számításba az átszállításnál. Az előbbiekre úgy hivatkozott, mint „etnikailag és biológiailag ér

A fenti szöveg egy egyoldalas részlet az alábbi műből:

Braham, Randolph L. : A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bőv. és átd. kiad. - Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az előszót Berend T. Iván írta.   Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis. (Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU, Budapest, 2013).

A htm file nevében látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldalon van. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania!

A htm file OCR-rel készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az alábbi pdf file megtekintését! Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania!

 

 

 

https://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham697.pdf

Az egész kötetet lásd:

https://mek.oszk.hu/11500/11506/html/