762 AZ UTOLSÓ SZAKASZ: AZ V. ÉS A VI. ZÓNA ÉS AUSCHWITZ

74. A Zalaszentgróti járás zsidóit annak a rendeletnek az alapján zárták gettóba, amelyet Barcza Béla főszolgabíró május 10-én, 89/1944. sz. alatt adott ki. A Zsidó Tanács tagjai Fischer László, Hirtenstein Andor, Nagy Imre, Singer István és Stern István voltak. Uo., 151. és 159. tekercs.

75. Sok nagykanizsai zsidót még akkor fogdostak össze, amikor az áprilisi „szükségintézkedések" zajlottak (lásd a 17. fejezetet). Akkor Simonfay Lajos volt a város polgármestere. A városban maradt zsidókat annak a rendeletnek az alapján vitték Za-laszentgrótra, amelyet Lentay Alán szolgabíró május 2-án, 3363/1944. sz. alatt bocsátott ki. A rendelet érintette Hosszúvölgy, Korpovár, Légrád, Murakeresztúr, Sormás és Szepetnek kicsiny közösségeit is. Uo., 159. tekercs.

76. Zala megye zsidóságának sorsával a 146-161. tekercsek foglalkoznak. Itt található a következő települések zsidó közösségeinek névsorai is: Alsópáhok, Bucsu-szentlászlő, Csonkahegyhát, Dióskál, Felsőrak, Hahót, Hévizszentandrás, Karmacs, Keszthely, Nagykapornak, Nagyrada, Nemesbük, Orosztony, Pacsa, Sármellék, Szentgyörgyvár, Szentpéterúr, Várvölgy, Zalalövő, Zalaapáti, Zalaszabor, Zalaszántó, Zalaszentiván, Zalaszentmihály és Zalavár.

77. Uo., 175., 177. tekercs. Utóbbi Zalaegerszeg zsidóinak névsorát is tartalmazza.

78. Lévai, ZsidósorsMagyarországon, 148., 227., 419.0. Lásd még Mementó,i. m., 48. o. és Pinkas ha'kehüot, 290-292. o., és Dokumentumok a zsidóság üldöztetésének történetéhez. Iratok a Zala megyei levéltárból. Magyar Auschwitz Alapítvány., Bp., 1994.

79. Ferenczy 1944. június 30-i, az V. zónára vonatkozó jelentése.

80. Uo., 1944. július 9.

81. Uo. Lásd még RLB, 189. dok.

82. MOL, 117-119. tekercs. A forrás tartalmazza Alag, Dunaharaszti, Gyömrő és Monor zsidóinak a névsorát is. Vácott a zsidóellenes intézkedéseket Ruszty Rusztek polgármester, Cselle Vilmos Városi tanácsos és Karay Kálmán börtönigazgató közreműködésével hajtották végre. A Zsidó Tanácsban Pollák Fülöp főrabbi, dr. Neumann Adolf, Starnberger Rezső, Hirschfeld Adolf, Hirschfeld Henrik, Oberländer Endre és Kohn (Kéri) Lajos tevékenykedett. A mintegy 2000 zsidó 1944. május 22. és 30. között foglalta el a helyét a gettóban. Július elején a monori bevagonírozási központból szállították őket Auschwitzba. A megpróbáltatásokat csak 160-an élték túl közülük. Fejszés János szóbeli közlése, 1995. november 14.

83. A zsidó hitközség múltjáról, különös tekintettel Duschinszky Mihály, a rákospalotai mártír rabbi családjára, lásdÁhároni (Duschinszky) Ráchel: A rákospalotai zsidó hitközség története. Lahav Printers, Tel-Aviv, 1978, 204 + 50 o., magyar és héber nyelven. A mártírok névsorát lásd 104-114. o.

84. Munkácsi, Hogyan történt?, 69-70. o. Lásd még Pinkas ha'kehüot, 458-459. o.

85. Lévai, Zsidósors Magyarországon, 421. o. és Pinkas ha'kehüot, 500-501. o. Lásd még a következő személyes beszámolókat a YIVO-ban: Herczeg Pálné (771/3241), Fényes Mórné (771/3275) és Rottman S. és Wertheimer Edit (772/2336).

86. Újpestnek 1941-ben 10 882 fős zsidó lakossága volt,a város összlakosságának 14,3%-a. Pinkas ha'kehüot, 139-141. o.

87. MOL, 164-165. tekercs. Lásd még Kepes Imre nyilatkozatát, YIVO 768/3588. Bővebben az újpesti hitközségről lásd Szilágyi-Windt László: Az újpesti zsidóság története. Lahav Printere, Tel-Aviv, 1975,325 + 23 o. A hitközség mártírjainak névsorát lásd 547219. o. Lásd még Munkácsi, Hogyan történt?, 83 -84. o.; Mementó, Lm., 45-47. o.; valamint a következők személyes beszámolóit a YIVO-ban: Schwarcz

A fenti szöveg egy egyoldalas részlet az alábbi műből:

Braham, Randolph L. : A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bőv. és átd. kiad. - Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az előszót Berend T. Iván írta.   Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis. (Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU, Budapest, 2013).

A htm file nevében látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldalon van. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania!

A htm file OCR-rel készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az alábbi pdf file megtekintését! Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania!

 

 

 

https://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham762.pdf

Az egész kötetet lásd:

https://mek.oszk.hu/11500/11506/html/