946 A SZÁLASI-ÉRA

A gettólakók egészségügyi és kórházi ellátása kétségbeejtő volt. A Szabolcs utcai jól felszerelt, modern zsidó kórházat röviddel a megszállás után elvették a németek; ezután a Zsidó Tanács az elbocsátott orvosok és ápolónők együttműködésével két szükségkórházat létesített - az egyiket a Wesselényi utca 44. sz. alatti zsidó hitközségi iskolában, a másikat a Bethlen tér 2.-ben (az OMZSA-székház egy részében). Mivel mindkét intézmény kívül esett a gettó határain, különleges engedélyt kellett beszerezni, hogy a gettó lakossága igénybe vehesse ezeket. Hogy a kórházakat a nyilasoktól megvédjék, a Nemzetközi Vöröskereszt Központi Szükség-kórházának nevezték őket- A gettón belül működő kisebb kisegítő egységeket is Vöröskeresztes kórháznak nevezték. Am ez sem tartotta vissza a nyilas támadókat.

A központi kórházak kapacitását, akárcsak a gettóban működő kisegítő egységekét, a végsőkig megterhelték. Nemcsak azért voltak túlzsúfoltak, mert nagyon sok valóban rászoruló pácienst kellett befogadniuk, hanem azért is, mert sok más zsidó is itt keresett menedéket. A probléma fennmaradt azután is, hogy az „illetéktelen" zsidókat Szegő határozott intézkedései eredményeképpen december 21-én a gettóba toloncolták. Sőt, a következő időszakban még súlyosabbá vált a helyzet az egyre hevesebb szovjet támadások és a nyilasok fokozódó brutalitása miatt.

A szükségkórházak nyújtotta kép Dante Infernójának jeleneteit idézte. A súlyos esetek száma napról napra nőtt, és a kórházi ágyak csakhamar megteltek. A pácienseket már a padlón kellett elhelyezni mindenütt. Hamarosan az ápolónők és az orvosok szobái is megteltek betegekkel. Gyógyszer, mosdóhelyiség és vécé alig volt. Akadozott a víz- és az élelmiszer-ellátás. És az ostrom utolsó heteiben nem lehetett eltemetni a halottakat.

A betegek többsége kritikus állapotban került be. Több száz öngyü-kosság történt, főképp a kitért és erősen asszimilálódott zsidók körében, akik egyszerre úgy találták, hogy világuk összeomlott; másokat súlyos sebesülésekkel hoztak be a nyilasok fegyveres támadásai után; néhányukat azután, hogy belelőtték őket a Dunába, vagy szovjet tüzérségi támadások nyomán; megint mások az öregséggel, hiányos táplálkozással vagy fertőzésekkel összefüggő krónikus betegségben szenvedtek; sürgős műtéteket gyakran lepedőkkel letakart konyhaasztalon végeztek el, sokszor érzéstelenítés nélkül. A sebészcsoport, mely dr. Frank György, dr. Róth József és dr. Tauber László orvosokból állt, szinte csodákat művelt. Karácsony napja után megszűnt az áramszolgáltatás; sok sürgős operációt házi készítésű gyertyák fényében vagy zseblámpák mellett kellett elvégezni. A kórházaknak volt szülészeti részlegük, valamint más specializált szolgál

A fenti szöveg egy egyoldalas részlet az alábbi műből:

Braham, Randolph L. : A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bőv. és átd. kiad. - Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az előszót Berend T. Iván írta.   Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis. (Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU, Budapest, 2013).

A htm file nevében látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldalon van. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania!

A htm file OCR-rel készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az alábbi pdf file megtekintését! Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania!

 

 

 

https://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham946.pdf

Az egész kötetet lásd:

https://mek.oszk.hu/11500/11506/html/