A KÜLFÖLDI ZSIDÓK HELYZETE MAGYARORSZÁGON 9-85

ezenkívül a 7. sz. ház pincéjében alakítottak még ki egy kisebb óvóhelyet. Annak ellenére, hogy a környék nem volt sem ipari, sem katonai stratégiai terület, a Pálma utca 4. és 5. sz. ház egy nagy budapesti bombázás sofén, július 2-án délelőtt 10 órakor közveden találatot kapott. A bombázás idején a Pálma utca 5. alatti óvóhelyen 110, a 7. sz. ház pincéjében 25 személy tartózkodott. A veszteséglista két nappal később készült el: 98 zsidó meghalt, 33 megsebesült, 8-nak a sorsa ismeretien.42

Az angolok és amerikaiak magyarországi képviseletét ellátó Svájc számos alkalommal közbenjárt a brit és amerikai zsidó és nem zsidó személyek vagyonának védelmében.43

Svájc, valamint Svédország és - kisebb mértékben - a többi semleges állam diplomáciai képviselete komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy bizonyos korlátozott számú zsidónak állampolgárságot adományozzon, másokat védetté nyilvánítson (ebben a Vatikán is közreműködött). Megkezdték a különféle menlevelek kibocsátását, amelyek az azokat birtokló zsidóknak némi védelmet nyújtottak, ha teljes biztonságot nem is jelenthettek. A hazai ellenzék vezetőinek, valamint az ellenséges és semleges államok és a Vatikán vezetőinek erőteljes nyomására Horthy, miután július 7-én leállította a deportálásokat, ennek a néhány ezer zsidónak a kivándorlását is engedélyezte. Veesenmayer és Ribbentrop rávette Hitlert, hogy hunyjon szemet e kivándorlások fölött, „feltéve, hogy Horthy hajlandó a deportálásokat haladéktalanul újra megindítani" (lásd a 25. és a 31. fejezetet).

A Lakatos-kormány alatt mérséklődött a zsidókra nehezedő nyomás. Magyarország kétségbeesetten kezdte kutatni a háborúból való kilépés lehetőségét, és az emigrálások kérdése is másodlagos jelentőségűvé vált. Csak az október 15-i Szálasi-puccs után került előtérbe megint. A külföldi zsidók státusát (ekkor már jobbára csak az ellenséges és semleges országok állampolgárai voltak életben) Szálasi új rendelete szabályozta, amely egy nemzetközi gettó felállításáról intézkedett. Itt a viszonylag kisszámú bona fide külföldi zsidó továbbra is bizonyos védettséget élvezett, ugyanakkor a „védett" magyar zsidók közül sokan osztoztak a központi gettóba zárt testvéreik sorsában.

Jegyzetek

1. Háború utáni visszaemlékezésében az egykori magyar kormányhivatalnakok egy része hajlamos eltúlozni azoknak a zsidó menekülteknek a számát, akik a háború idején a magyar állam védelmét élvezték. Ezt a számot némelyikük 70 000-re teszi. A budapesti Mentőbizottság azonban 1943. november 22-én kb. 15 000 főről beszél. Der Kästner-Bericht, 45. o. Lásd még a 3. és a 6. fejezetet.

A fenti szöveg egy egyoldalas részlet az alábbi műből:

Braham, Randolph L. : A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bőv. és átd. kiad. - Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az előszót Berend T. Iván írta.   Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis. (Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU, Budapest, 2013).

A htm file nevében látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldalon van. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania!

A htm file OCR-rel készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az alábbi pdf file megtekintését! Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania!

 

 

 

https://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham985.pdf

Az egész kötetet lásd:

https://mek.oszk.hu/11500/11506/html/