A történeti kritika a magyar nemzet lételének a szathmári békekötéstől az 1791-iki országgyűlésig terjedő időszakát, úgy politikailag mint irodalmilag, a hanyatlás korának szokta bélyegezni.

Ez időszakból jegyzek föl néhány töredéket a művelődéstörténet rendszeres feldolgozói számára. Adataim Mária-Terézia korából valók, forrásom főleg a Károlyi grófi nemzetség levéltára, hol az itt idézendő okiratok és magánlevelek eredetiben őriztetnek.

Valamint ez adatok olvasása meggyőzött engem, úgy fogja olvasóimat is meggyőzni arról, hogy bármily nyomasztó ez időszak levegője a mi századunk gyermekei számára s bármennyire kietlen az akkori magyar közélet képe a szabadságharczokat követő kimerültség és az osztrák uralom idegen szellemének minden önállóságot letipró túlsúlya következtében: nemzetünk ügyének akkor is voltak lelkes apostolai, kik a kor sivárságával fölvették a harczot, magvetők valának a sivatagban, virrasztók az évszázados éj sötétjében, mert megérezték lelkük mélyén, hogy a magyar fajnak még van jövője, a sivatagból nemzeti kultura fejlődik, megsejtették a mi évszázadunkban már bekövetkezett megvirradást.

Kegyelet illeti emléküket. Ez sarkalt arra, hogy azt leróni igyekezzem egyikük iránt, kinek nemes lelkületéről, emelkedett s nemzeties gondolkozásáról, hazafiúi becsvágyáról a Károlyi grófok nemzetségi levéltárában, régi ügyiratok s levelezések olvasgatása közben győződtem meg. Nevét a történetirás alig ismeri még, pedig a mult század magyar történetének egyik legrokonszenvesb, legmagyarabb és - nagynevű atyjának befolyására való tekintetből - bizonynyal egyik legérdekesebb alakja volt.

Károlyi Ferencz grófról, Károlyi Sándor grófnak, a hírneves kurucz fővezér és szathmári pacificatornak egyetlen életben maradt fiáról szól megemlékezésem. Pályája nem hagyott hátra oly korszakot alkotó nyomokat, mint atyjáé; erre a III. Károly és Mária-Terézia kora nem volt alkalmas, élete is aránylag rövid volt: a legszebb férfikorban, 53-ik évében tüdő vész ragadta el. De a kuruczvilágtól a hétéves háborúig terjedő nemzeti hanyatlás alatt, mely az ő közszereplésével összeesik, hasznosan szolgált hazájának s a magyarságnak úgy is mint vitéz katona, a 13 tiszántúli vármegye nemesi fölkelésének altábornagyi ranggal kinevezett vezére a sziléziai háborúban, úgy is mint szathmári főispán és az országgyűlés tagja a pozsonyi diaetákon, úgy is mint nagybirtokos főnemes Nyiregyháza újjáalapításával stb.

Kulturális téren kifejtett tevékenységét illustrálom az alábbi adatokkal, melyek a nagykárolyi magyar nyomda alapításáról szólnak. Csak egy részlet ez a lelkes magyar főúr pályájából, de plastikusan jellemzi nemcsak a kort, melyben élt, s melylyel küzködnie kellett, hanem saját lelki erejét, hazafiságát és jellemképét is, melyekről benne atyja erényeit s hagyományait könnyű fölismerni.

Addig is, míg időm s módom engedi, hogy a Károlyi Ferencz gróf egész pályájáról általam összegyűjtött levéltári adatokat feldolgozva sajtó alá rendezhessem, közzéteszem ez önálló részt abban a reményben, hogy a XVIII. század magyar művelődéstörténetét ez által új adalékkal gyarapítnom nem volt fölösleges.