
CÍMLAP
Sebestyén Zsolt
Bereg megye helységneveinek etimológiai szótára
TARTALOM, ISMERTETŐ
Tartalom
Bevezetés
A szótárban használt jelek és rövidítések jegyzéke
Szótár
Irodalom
Bereg megye hivatalos helységneveinek változása az országos helységnévrendezés (1898-1912) és a községegyesítések során
Magyar-ukrán helységnév-azonosító
Ismertető
A kárpátaljai névtudományi kutatások hiánypótló, s a további vizsgálatok
számára nélkülözhetetlen forrással gazdagodtak. Sebestyén Zsolt Bereg megye
helységneveinek etimológiai szótára című könyve szülőföldünk tudományos
életének egyik legfontosabb eseménye 2010-ben. A szerző nem elégszik meg a
ma is meglévő beregi falvak neveinek vizsgálatával, hanem a régmúltban
elpusztult településekkel is foglalkozik, a legkorábbi írásos forrásoktól
egészen 1920-ig.
Ezáltal a helységnevek különböző típusairól s a régi Bereg megye népesedési
viszonyairól is teljesebb képet kaphat az érdeklődő olvasó. Az eredet
ugyanis a község első lakóinak nemzetiségéről is vall. A szótár több száz
településre vonatkozóan tartalmaz információkat. A szerző összefoglalja a
szakirodalomban meglévő magyarázatokat, s számos helységnév eredetét maga
is sikerrel fejti meg.
A történelmi Bereg megye jelentős része ma Kárpátaljához tartozik. E
területen a szovjet hatóságok öt járást hoztak létre (ezek a következők:
Beregszászi, Ilosvai, Munkácsi, Szolyvai, Volóci), ez a közigazgatási
beosztás él ma is. A könyvből ismereteket szerezhetünk a helységnevek első
említéséről s a történeti forrásokban előforduló változatokról is. A szerző
egyaránt jól hasznosítja a történeti forráskiadványokat, a magyar, szláv és
román névtani kutatások eredményeit. Az olvasó tájékozódását az országos
helységnévrendezés (1898-1912) során megváltozott hivatalos helységnevek
jegyzéke, magyar-ukrán helységnévazonosító, valamint három térkép is
segíti.
A könyvet a Bereg megye történelme és nyelvi múltja iránt érdeklődők
figyelmébe ajánlom. Jó lenne a kutatásokat a régi Ung, Ugocsa és Máramaros
megyére is kiterjeszteni.
Forrás: http://www.kmmi.org.ua