
CÍMLAP
Sebestyén Zsolt
Kárpátalja településeinek történeti helynevei
TARTALOM, BEVEZETÉS
Tartalom
Bevezetés
Bereg vármegye
Ung vármegye
Ugocsa vármegye
Máramaros vármegye
Szabolcs vármegye
Szatmár vármegye
Bevezetés
Kárpátalja teljes területéről napjainkig nem jelent meg történeti
helynévgyűjtés, munkámmal ezt a hiányt próbálom némiképp pótolni. Könyvem
476 mai és egykori kárpátaljai településről tartalmaz helyneveket. A
névanyag a Kárpátaljai Területi Állami Levéltár beregszászi fiókjában
föllelhető kataszteri térképekről, birtokrészleti jegyzőkönyvekből, illetve
határjárásokból származik. Az iratok, főként a kataszteri térképek, éveken
keresztül hozzáférhetetlenek voltak a kutatók számára, a hivatalos
magyarázat szerint ennek az oka rossz állapotuk volt. 2005-ben kaptam
engedélyt a kutatásukra, s gyűjtőmunkám első szakaszát 2007-ben zártam le.
Célom minden kárpátaljai település történeti névanyagának összegyűjtése
és közzététele: ennek első lépése a kataszteri iratok földolgozása. A
helynevek két korszakból származnak: első rétegük az 1850-60-as évekből,
másik pedig a XX. század első éveiből. Bár Pesty Frigyes országos
helynévgyűjtése az egykori "kárpátaljai" megyéket (Bereg, Máramaros,
Szabolcs, Szatmár, Ung, Ugocsa) is érintette, ezekből nagyrészt hiányos
kérdőívek érkeztek vissza Pestyhez, sok településről pedig egyáltalán nem
küldtek választ (a Pesty-féle gyűjtés beregi, ugocsai és ungi anyagát
kollégám, Mizser Lajos már megjelentette). Így dolgozatom ezt a nagyszabású
gyűjtőmunkát is igyekszik kiegészíteni.
...