Ismertető

A 19. század utolsó éveiben Magyarországon és Erdélyben is elindul az az új (jelen esetben a magyar) építészeti stílus megteremtésére törekvő mozgalom, amely célját a magyar nép lelki és szellemi sajátosságait kifejező formanyelv és az újszerű technikai megoldások és díszítőelemek ötvözésével igyekezett elérni. A szecesszió a német és osztrák művészek közvetítésével érkezett először Budapestre, majd onnan Erdélybe. Az új művészeti stílus meglepően gyorsan meghódította a magyar nyelvterületet, ezen belül Erdélyt is az itt dolgozó nyugati építészek közreműködésével, illetve azoknak az erdélyi diákoknak köszönhetően, akik Bécsben, Münchenben, Berlinben vagy Budapesten sajátították el a szakmát. A kor nyugati művészetét széles körben ismertté tették az illusztrált kiadványok, folyóiratok is.

Az erdélyi építészek elsősorban a helyi forrásokból táplálkoztak - építészeti múlt és népművészet - ez egy sajátos építészeti stílus kialakulásához vezetett: boronafalas, magas tetejű házak, falusi templomok fatornyaira, haranglábaira emlékeztető templomtornyok és épületek sarkait hangsúlyozó tornyok készültek ezekben az években.

Az erdélyi szecessziónak két változata ismert. Az egyik 1907-1908-ig tartott, fejlődésére Lechner Ödön (1845-1914) munkássága gyakorolt hatást, illetve az ő követői képviselték. Jellemzője, hogy a keleties pompát és monumentalitást az épülettípusok európai hagyományaival és a népművészet virágos díszítményeivel ötvözi. A második szakasz a 20. század első évtizedének utolsó éveiben kezdődött, legjelentősebb képviselője az erdélyi Kós Károly (1883-1977) volt. Kós és követői is a nemzeti stílust keresik, amelyet az egyszerűbb formavilágú székely falvak meredek tetejű, zárt alaprajzú lakóházaiban találták meg.

A lechneri építészet hatására, erdélyi formaelemek bevonásával tervezte Jakab Dezső, Komor Marcell, Mende Valér, Baumgarten Sándor és számos, mára a feledés homályába merült építész az erdélyi városok köz- és magánépületeit. Erdélyi műveikben megtaláljuk azt a kettősséget, amely a helyi szecessziót fémjelzi: a népi kerámia, szőttesek, fafaragványok motívumai összefonódtak a parasztházak egyszerű és ésszerű, funkcionális alaprajzával. Terveikre jellemző a kiegyensúlyozott kompozíció, amely tisztán láttatja a struktúra és a forma közötti kapcsolatot.

Forrás: A szecesszió Erdélyben (http://www.cjmures.ro/sediu/hu_index-3.html)